20.fejezet – Ideiglenes otthon 
 
Nem tudom,hogy hány óra lehetett,de teljesen kipihenten ébredtem.Kinyitottam szemeim,és egy nagy ásítás keretében nyújtózkodni kezdtem.Rosalie mellkasomon feküdt,és onnan nézett fel rám. 
 
-    Jó reggelt! – Mosolygott,és odahajolt megcsókolni. 
-    Neked is – Mély,reszelős hangon ejtettem ki,majd megköszörültem a torkom. 
-    Lassan indulnunk kell,Jake.Ugye tudod? 
-    Miért,mennyi az idő? 
-    Úgy dél körül járhat. 
-    Hogy? – Azonnal felültem,és a takaró leesett Roseról.Már fel volt öltözve. – Miért nem keltettél fel? 
-    Nem bírtalak.Olyan békésen aludtál... – Felnevetett. 
-    Jajj,Rosalie – Ki szerettem volna kelni az ágyból,de aztán rájöttem,hogy meztelen vagyok. – Ő...tudnál adni egy alsógatyát? – Elmosolyodott,majd kikapott egyet a bőröndömből. 
-    Tessék.Áthoztam a ruháid a lakosztályodból.Nem baj? 
-    Nem.Egyáltalán nem – Felugrottam,majd a ruháimhoz kezdtem közelíteni,de két kar,ami körém fonódott,megállított. – Sietnünk kell... 
-    Nem baj – suttogta a nyakamba,és én megborzongtam. 
-    De baj.Mivel fogjuk kimagyarázni majd Tanyáéknak? – Lecsúsztatta kezeit rólam. 
-    Szóval Tanya a baj – Duzzogott,és mielőtt még elmehetett volna,kezénél fogva magamhoz húztam. 
-    Körübelül öt darab szót váltottam vele.Ötöt – Mutattam fel ujjaimmal. – És még csak flörtölni sem flörtölnünk.Amúgy is,úgy tudom,hogy Edwardért van oda. 
-    Neki oly mindegy,hogy Edwardnak vagy Jacobnak hívják az illetőt. 
-    ...és nem hiszem,hogy annyi esze van,hogy kikezdjen egy vérfarkassal – Szemöldökét mérgesen összehúzta.Elmosolyodtam tekintetén. 
-    Igen.Szerintem se lenne olyan hülye,hogy leálljon egy vérfarkassal.Annál nagyobb elvárásai vannak. 
-    Miért,annyira rossz egy vérfarkassal lenni? – Féloldalas mosolyra húztam a számat. 
-    Elképzelni sem tudod – Egyezett bele Ő is a játékba. 
-    És mondd csak.Hogy csókol az a vérfarkas,akivel te leálltál? – Egy kószatincset ami az arcába lógott,elsimítottam.Beharapta alsó ajkát,majd válaszolt. 
-    Pocsékul – suttogta,és én sértődötten tovább álltam. 
 
A bőröndben kezdtem kutatni a ruhák után.Úgy csináltam,mintha tényleg annyira érdekelne,hogy mit veszek fel.Majd végül egy passzos fehér felső,és egy fekete farmer mellett döntöttem.Mikor felöltöztem,ránéztem Rosera,aki összefont karral nézett rám mosolyogva. 
 
-    Indulhatunk? – Alig bírtam megjátszani,hogy tényleg meg vagyok sértődve. 
-    Most valóban megbántottam az érzéseid? – Sóhajtott,miközben szám szélén apró mosoly bújkált. 
-    Abszolút – Vágtam rá,majd felnevetett. 
-    Indulhatunk – Felkapott a kezébe két táskát,és ott hagyott engem az összes többivel. 
 
Alig bírtam kicipelni a taxiig a cuccokat,de Ő már bent ült,mikor odaértem.Még csak oda sem fordította a fejét,viszont láttam,hogy jókat mosolyog magában. 
 
-   Mehetünk – Csaptam be az ajtót,mire a sofőr csak bólintott,amit a tükörből láttam. 
 
Eleredt az eső.Fantasztikus.Mit is vártam Alaszkától...Az ablakon néztem kifelé,a tájat kémleltem.Biztos,hogy egy kis faluban voltunk,amit persze azért tudok,mert hasonlított Forksra.A fazon,aki vezette a kocsit,nagyon méregetett a tükörből.Talán csak azt furcsállta,hogy hogy barnultam le ennyire ezen a helyen.Elmosolyodtam magamban,majd oldalra fordítottam a fejem,hogy megnézzem Rosalie mit csinál jelen pillanat.Majd arra eszméltem fel,hogy gyengéden játszadozik ajkammal. 
 
-    Szóval – Kezdett bele mondókájába,és én még alig tértem magamhoz. – Mivel fogjuk kezdeni nekik? 
-    Hogy? – Szexisen beletúrt hajába,aztán vigyorogni kezdett. 
-    Valamit csak kell mondanunk.Mégsem állhatunk úgy oda,mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. 
-    Igazából még arról sincs foglamam,hogy tudják e,mi vagyok. 
-    Carlisle biztosan tájékoztatta erről őket,és... – Egy pillanatra megállt,majd tekintete átváltozott undorrá. – Tanya is tudja. 
-    Igaz – Sóhajtottam. – Csak tudod,nem biztos,hogy tényleg én vagyok a megfelelő személy arra,aki megvédhetne téged. 
-    Ezt meg hogy érted? – Vágta rá habozás nélkül,majd válaszra várt. 
-    A többiek nem tudják,hogy Emmett is pont annyira megtudott volna védeni téged,mint én.Hiszen nagyon is ismernek engem.Körübelül,mint Emmettet.Nincs különbség.És most lehet,hogy veszélybe sodorlak  – Megrázta a fejét. 
-    Valóban.Viszont van egy hatalmas különbség – Megállt.Nem folytatta addig,amíg nem küldtem felé,egy „mi lenne az” tekintetet. – Én azt akartam,hogy te legyél velem. 
-    Ez csak egy dolog,Rose – Kínlódva fújtam ki a levegőt.Nem értettem reakcióját,hiszen láttam rajta,hogy valamivel iszonyúan megsértettem. – Most meg mi van? 
-    Szólhattál volna hamarabb is – Dühöngött.A sofőr hátranézett ránk. 
-    Miről beszélsz? 
-    Hogy csak arra kellettem,hogy megdugjál! 
-    Csendesebben,ha lehetne.Köszönöm – dörmögte a bajusza alatt a sofőr ismét,mire én megfogtam Rosalie kezét. 
-    Nyugodj meg,és ne beszélj hülyeségeket!Miből veszed ezt?Sosem hallottam még ekkora baromságot!Én vagyok az a személy,aki még Emmettnél is jobban szeret! – suttogtam,majd egy apró csókot nyomtam ajkára. 
-    Én is téged – suttogta vissza,és én azt hittem,hogy nem hallom jól. 
-    Tessék? 
-    Én is szeretlek,Jacob – Eltátottam a szám,Ő pedig lehajtotta a fejét,úgy nézett fel rám szemével.Elgyengültem ettől a tekintettől. 
-    Megígérem,hogy nem hagyom,hogy valaki is egy ujjal hozzád merjen érni.Nagyon nagy baj lenne,ha megölném Roycet? – Átöleltem,de mikor kimondtam az utolsó szavakat is,éreztem,hogy teste megmerevedett. 
-    Ne beszéljünk ilyenekről,kérlek – mormogta nyakamba,és én még jobban magamhoz öleltem. 
 
Ölelkezve vártuk végig az utat.Már nem kellett sok azután,körübelül fél óra alatt odaértünk.Furcsálltam az egészet,hiszen a végén már homokos úton haladtunk.Ígyis alig akart minket elvinni odáig,bár igazából nem is lett volna rá szükség.Végülis az erdő közepén állt egy fából épített két emeletes ház. 
 
-    Kiszállhatnak – Mint mindig,most sem volt barátságos a taxi sofőr. 
 
Szóra sem méltattam,csak egy „köszönömöt” motyogtam el,majd kifizettem és kiszálltunk.Beleszívtam egy mélyet a levegőbe,és jól érzéssel töltött el,hogy itt ilyen friss a levegő. 
 
-    Hát...azt hiszem nem hallottak minket – Állapítottam meg ezt a tényt,hiszen úgy nézett ki,hogy nincs itthon senki. 
-    Dehogyisnem.Csak azt várják,hogy bemennyünk – Oldalra néztem. 
-    Ezt meg miből gondolod? 
-    Tudod...a kitünő hallás és szaglás – Vigyorgott,majd megindult előre. 
 
Kopogott,majd még egyet,és az ajtó azonnal kinyílt. 
 
-    Rosalie! – A nyakába csimpazkodó Tanya vicces látványt nyújtott.Felnevettem,mire mérges pillantást lövelt felém szerelmem. – Ohh...Jacob,ugye? – A válla fölött nézett rám,majd mikor leszállt róla,odajött kezet fogni. – Örülök,hogy újra találkozunk. 
-    Szint úgy – Mosolyogtam,és éreztem,hogy valaki iszonyúan féltékeny. 
-    Gyertek be,Irina,Kate,Carmen és Eleazer nem sokára megérkeznek,csak elmentek vadászni.Érezzétek magatokat otthon – Rose szinte meg se várta a mondat végét,hirtelen elindult befelé,és én lassan,lemaradva utána baktattam. 
 
Tanya még mindig,szüntelen szemkontaktust tartott velem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés