Bella szemszöge:

- Haza kéne menni!- mondtam, majd felálltam.
- Kéne...- mondta Edward, majd megragadta a karom és visszahúzott a földre. - De nem fogunk!- azok a szemek! Elolvadok.
Rám mászott, de oldalamnál tartotta magát, hogy ne nehezedjen rám. Arcomat beborította apró, lány csókokkal. Legbelül szárnyaltam. Ilyen érzést még soha életemben nem éreztem. Talán azért, mert előző életemben nem alakítottam ki olyan kapcsolatokat az emberekkel, hogy csak egy kicsit is kedveljenek? Szerettem volna, ha akkor valaki elfogad úgy ahogy voltam. De senki sem volt elég bátor ahhoz, hogy hozzám érjen, hogy megszólítson, hogy rám nézzen! Nem voltak barátaim, pedig ha lettek volna, akkor talán nem így alakul a sorsom.
- Mire gondolsz?- ébresztett fel a gondolataimból Edward.
- El sem tudod képzelni!- incselkedtem vele, mire egy lemondó sóhaj hagyta el tökéletes ajkát. Arcát a mellkasomra tette és lehunyta szemeit. Én szintén lehunytam a szemem. A szám felfelé görbült. Boldog voltam, mert van egy olyan ember... vagyis van egy olyan lény a földön, aki szeret engem. Éreztem, hogy Edward hideg arca eltűnik, de nem volt kedvem kinyitni a szemem.  Valahogy ez így olyan meghitt.
-Tudod, amikor mosolyogsz, az egész világ sokkal jobb hely, mint egyébként.
Erre a mosolyom még szélesebb lett. Mióta ismerem Edward-ot többet mosolyogtam, mint egész életemben. Pedig tudtam, hogy nincs olyan sok időnk
-A mosoly egy csak görbe vonal, amely egyenesbe hozhat mindent.
A szemem még mindig csukva volt. Éppen ki akartam volna nyitni, hogy lássam tökéletes arcát, de ő megelőzött. Ajka lecsapott az ajkamra. Szenvedélyesen csókolt, és én visszacsókoltam. Nem tartott ugyan sokáig, mint ahogy terveztem. Hát igen, ha nekem kellene döntenem arról, hogy mikor legyen vége a csóknak valószínűleg örökké tartana. De sajnos vannak akik a döntésem ellen szavaznak. Mint például a tüdőm. Homlokomra támasztotta homlokát és együtt vettük a levegőt. Mikor sikerült annyira lecsillapodnia újra csókokkal kezdett el borítani. Minden egyes csókjába beleremegtem. Nem tudtam neki ellenállni. Két kezem közé fogtam az arcát és ajkamat az ajkához nyomtam. Kicsit megleptem, de visszacsókolt. Szenvedélyes lassú és kivételesen hosszú csók volt. Ezt most én szakítottam meg, mert szükségem volt levegőre. Minek is? Úgy is megakarok halni, legalább szép emlékem lesz a halálom. Gyorsan verd ki a fejedből Bella!
- Menni kéne!- mondta szomorúan.
- Eddig nem akartál menni!- mondtam én is szomorúan. Felállt majd felhúzott engem is.
- Tényleg nem akartam menni, de tudod van egy kíváncsi húgom - bosszankodott. - Amúgy, még vissza kell mennünk a suliba... Valami kötelező táborról van szó - mondta vigyorogva.
- Miféle tábor?
- Minden évben kiválasztanak egy osztályt és azt elviszik kirándulni egy hétre. Most a mi osztályunk megy. Ez olyan jutalom nyaralás, vagy mi -mondta, de a szeme csillogott az örömtől.
- Miért is dob fel ez téged?- kérdeztem.
- Mert veled leszek egy teljes hétig!
- Most is velem lehetnél!- mondtam neki incselkedve, mire felhúzta a szemöldökét és féloldalasan elmosolyodott.
- Igen, de ezt senki sem látja! Emlékszel, hogy mondtam, hogy sok fiúnak tetszel?- bólintottam. Jó, hogy emlékszem! Akkor próbált jó kedvet önteni belém. Nem sok sikert ért el vele egészen addig, míg el nem mondta, hogy ő is szépnek tart.
- Oh! Szóval féltékennyé akarod tenni a többi ficsúrt?- kérdeztem, mire hevesen bólintott.
- Kíváncsi vagyok, hogy mit szólnak.
- Nem is lennél Edward Cullen, ha nem lennél kíváncsi az emberek gondolatára!- gúnyolódtam vele, mire felnevetett. Hangos volt ahhoz képest, hogy csak mi ketten voltunk, de megnyugtató, mert csak mi ketten voltunk.
- Nagyon vicces! Na gyere a hátamra, mert Alice már nagyon türelmetlen, és ha megváratod akkor előadja az Alice Cullen féle durcát és csak úgy bocsát meg, ha elmész vele vásárolni -mondta, mire én rögtön fel is másztam a hátára. Nem szerettem vásárolni, az valahogy nem hozzám való. Miután kényelmesen elhelyezkedtem Edward hátán, elindult. Miközben futott én egy csókot leheltem tökéletes nyakára. Éreztem, ahogy megremeg. Ez jó érzéssel tölt el. Legalább ki tudok belőle csikarni egy ilyen jellegű reakciót. Az erdő szélén megállt. Letett, de nem engedett el. Gyorsan rá nyomta ajkát az ajkamra, majd adott egy puszit.
- Na gyere, mert a végén még rosszra fognak gondolni a többiek!
- Például?- kérdeztem, miközben a parkoló felé sétáltunk. A testvérei felé néztem és elkaptam Emmett vigyorgó pillantását.
- Emmett!- mondtuk ki egyszerre. Én kicsit féltem hozzájuk menni.
- Sziasztok!- köszöntem nekik vidáman.
- Szia!- köszönték vissza egyszerre. Mi van? Ez náluk egy hagyomány?
- Bella! Lent van a slicced!- próbált szívatni Emmett. Nem fog neki sikerülni. Ha- Ha.
- De jó, hogy ma nincs rajtam bugyi!- mondtam, mire Emmett- nek leesett az álla, Edward nagyot nyelt a többiek meg csak nevettek. Még Rosalie is mosolygott, pedig tőle nem ezt vártam.
- Na gyere menjünk, mert ezek kikészítenek engem! - mondta gyorsan Edward, mielőtt Emmett bármit is mondhatott volna. Megfogta a kezemet és összekulcsolta a sajátjával.
- Hova mentek?- kérdezte Jasper.
- Bella-hoz!- szólt vissza Edward.
- Igen? Jó tudni!- mondtam, mire felkuncogott. A parkolóban lévők jól megbámultak, de mégis mire számítottam? Hogy csak úgy elsétálhatok mellettük? Álmomban esetleg, de még az is képtelenség lenne. Kéz a kézben sétáltunk a házam felé. Nem beszéltünk, csak élveztük egymás társaságát. Mikor az ajtó elé értünk kiakartam venni a zsebemből a kulcsomat, de nem találtam sehol. Egyszer csak Edward kinyitja az ajtót.
- Ezt, hogy csináltad?
- A zsebedből szedtem ki. Türelmetlen voltam egy kicsit.
- Szóval egy kicsit, mi?
- Igen- válaszolta vigyorogva.
- Miért is?- kérdeztem vissza.
- Kint hideg van ahhoz, hogy egész nap kint álljunk. Bent meleg van ahhoz, hogy egész nap együtt lehessünk!- hízelgő volt. Tetszett, hogy velem akarja eltölteni a drága idejét.
- És mikor vetted ki? - kérdeztem még mindig kíváncsian. Hogy lehet, hogy ilyen tökéletes, ilyen gyönyörű, ilyen erős és ráadásul még gyors is. Na ez az, amire én képtelen vagyok.
- Az ajtó előtt- mondta, majd odajött hozzám, megölelt. Nyomott egy puszit a számra majd keze lejjebb csúszott, majd a derekamon megállt. Hűvös érintése kellemesen meleg volt.
- Mit szeretnél csinálni?- kérdezte, majd egy újabb puszit kaptam tőle. Milyen kedves, pedig még karácsony sincs! De volt egy kis baj... Mivel két teljes napig nem aludtam, most a szemeimet egyre nehezebben bírtam tartani. Mintha két pici vasat rejtettek volna el a szemhéjamra és egy mágnest a szemem alá. Éreztem, hogy mindjárt ásítok egyet. Próbáltam el fojtani azt, de az mégis kicsúszott.
- Értem én! Álmos vagy! Gyere, feküdjünk le, mielőtt összeesnél!- mondta csibészes mosollyal.
- Oké!- akartam mondani, de nem nagyon lehetett érteni, mert összeestem. Még éreztem hideg karjait a derekamon, majd az álom eluralkodott rajtam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés