Bella szemszöge:

Vidáman mentünk kéz a kézben a következő órámra. Történelem, remek. El kell viselnem Emmett-t, vagyis, ha minden igaz kérdezősködni fog. És én nem fogok neki válaszolni, ha nem tudnám, hogy holnap elfelejtenek. Úgy hogy nem mindegy? Edward még homlokon csókolt, mire a fél iskola ránk nézet. Mikor körbe néztem, láttam, hogy a nő neműek gyilkosan merednek rám. Remek. Egy grimaszt vágtam. Nem tetszett, hogy ők féltékenyek, mert én vagyok az a különös szerencse, aki belopódzott és megszerezte szívét. De át kell engednem valaki másnak. Szomorú mosollyal mentem be a terembe és ültem le a helyemre. Emmett természetesen széles vigyorral bámult. Remek. Az osztály, mint mindig, most is zajos volt. Remek.
- Szia Bella! -köszönt nekem Em. Valamire nagyon készül.
- Szia Emmett!
- Edward ma nem volt otthon, tudtad?- kérdezte egy kicsit hangosabban. A teremben lévők elcsendesedtek. Majdnem minden szem rám és Emmett-re tévedt...majdnem. Mert voltak udvariasak is. Ők csak hallgatták, nem nézték.
- Tényleg? - kérdeztem vissza.
- Igen. Alice valami olyasmit mondott, hogy nálad volt, ez igaz?- kérdezte és várta a reakciómat. Egy pár lány felszisszent. Féltékenyek voltak rám. Remek. Az utolsó napom amit a  Cullen családdal töltök, miért ilyen borzalmas? Talán azért, mert ők nem tudják azt, amit én tudok. Ők nem tudják, hogy ez az utolsó nap. Habár lehet, hogy újra összefutunk, de ők nem fognak rám emlékezni.
- Meglehet -válaszoltam. Próbáltam arcomat kifejezéstelenné tenni. Sikerrel.
- Szóval igaz? Együtt voltatok az este? - kérdezte s közben szemöldökét húzogatta. Felpofoztam volna, de nem voltam most ilyen kedvemben.
- Igaz, együtt voltunk! - mondtam s közben mérgesen fújtattam rá.
- És, mi történt?- kérdezte és kezdtem érteni, hogy miért mondta Edward, azt hogy perverz.
- A szokásos.
- Kifejtenéd?
- Nem!- a dühömet próbáltam csillapítani. Éreztem, hogy a cipőmben víz került.
- Na légy szíves!-kért meg édi, baba hangon. Engedtem volna neki, de nem most.
Felnevettem, majd durván válaszoltam.
- NEM!- lassan, a farmerem is csurom víz. Aj-aj, ebből még nagy baj lehet. Nyugalom Bella, gondolj valami szépre.
Egy rét. Ez jó lesz. De szép rét. Az a sok virág és a rét közepén, Edward?! Igen! A...A.. Tehát a rét közepén Edward ül. De szép az arca. Istenem... Atya ég! Hogy került le róla az ing? Jézusom, olyan...olyan csodálatosan szép, gyönyörű!. Majd, mintha az ablak törlő ide oda mozogna, eltörölte a képet. Helyette Emmett vigyorgó arcát láttam. Aj, ez csak egy álom volt. A francba! Na, ilyenkor örülök, hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban.
- Hé hahó Bella! Jelen vagy, vagy? - kérdezte röhögve Emmett.
- Vagy?
- Vagy nem? - röhögött fel.
Teljesen véletlenül. Ez olyan reflex szerű mozdulat volt, hogy öklöm Emmett kaján vigyorgó arcába ütközött. Ijedten nézett rám, mire az osztály felröhögött. Éreztem, hogy már a pólóm is kezd vizes lenni. Felakartam állni, de nem tehettem. Ugyanis körülöttem egy nagy víz tócsa alakult ki.
- Emmett, kérlek, most ne húzz fel! Vagyis ne húzz fel jobban!- kértem meg, mire érthetetlenül nézett rám. A teremben újra csönd lett. Ez idegesített.
- Nincs jobb dolgotok nektek?- kérdeztem idegesen a többiektől, mire azok megrémültek és elnéztek majd beszélgetni kezdtek.
- Miért vagy ilyen morcos?- kérdezte. Még ő kérdezi? Újra eltaláltam szép kis pofiját. Csend lett újra. Rájuk néztem dühösen, mérgesen. Gyorsan el is fordították a fejüket rólunk.
- Ezt most miért?- kérdezte, mire én le mutattam a pad alá. Lenézett, de én éreztem, hogy nem bírom. A hajam megnőtt és átváltozott. A szörnyeteg lettem. Mire Emmett visszanézett én már nem az voltam, aki eddig. Ijedtem nézett rám, mire én visszafogtam magam. Gyorsan szedtem a levegőt és éreztem, hogy a víz kezd felszáradni.
- Sajnálom Bella! Én nem akartalak felhúzni,csak...- szabadkozott.
- Csak ilyen kedved volt. Értem én. Mindenkinek lehet rossz napja! És ez életem egyik legrosszabb napja, és még csak most kezdődik, mert a holnapi még rosszabb lesz - mondtam.
Mellém ült, majd becsengettek. Mivel a tanár tudta, hogy tudom az egész évi anyagot, nem zavarta, hogy beszélgetek.
- Honnan veszed, hogy a mai nap csak kezdett és a holnapi nap rosszabb lesz?- kérdezte és mióta ismerem Emmett-et, most láttam, hogy tényleg kíváncsi, hogy mi a bajom.
- Nem akarom elmondani, mert tudom, vagyis inkább sejtem, de Edward hallgatózik... És nem akarom, hogy megtudja. Habár semmit nem tehet ellene, de ő nem s fog szenvedni. Sőt még ti sem. Csak én!- mondtam és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon.
- Hogy érted azt, hogy nem tehet ellene semmit és, hogy csak te fogsz szenvedni?- kérdezte. A kíváncsiság ott virított a szemeiben. Felsóhajtottam.
- Holnap ti már azt sem fogjátok tudni, hogy létezem - mondtam szomorúan.
- Már hogyne ismernénk holnap? Hisz te holnap is itt leszel, meg az után is! - mondta Emmett.
- Nem Emmett. Én holnap kilépek az életetekből!- mondtam, de bár ne mondtam volna. Meglepettség tükröződött az arcán.
- Elmész?- kérdezte szomorúan.
- Nem.- mondtam, mire megkönnyebbült. - Holnapi nap olyan lesz, mint amikor nem voltam itt. Jessica és a családja élni fog. Tanya meg nem lesz itt.. még- mondtam szomorúan.
Tátott szájjal nézett rám.
- Miért is?
- Azért, hogy megvédjelek titeket!-  mondtam, majd könnyeim elkezdtek folyni az engedélyem nélkül.
- Még is mitől kéne megvédeni minket?- kérdezte úgy, mintha nem is bírná elképzelni, hogy bánthatják.
- Magamtól -mondtam, majd a témát lezártam. Nem volt kedvem tovább beszélni. Nem volt kedvem itt maradni. Ó, bárcsak meghaltam volna! Akkor nem kellene ilyeneket csinálnom. Holnap minden olyan lesz, mint eddig. Annyi különbséggel, hogy nem jövök Forks-ba és nem találkozok a Cullen családdal. Nem szeretek bele Edward Cullen-be. Megpróbálhatom megmenteni Jessica Stanley életét.
 Az óra hátralévő részében csak ültem és gondolkoztam. Rágtam a körmömet, mert nem tudtam elhinni, hogy holnap minden megváltozik. Minden. Egy újabb könnycsepp folyt le az arcomon. Én hülye meg itt döglök ebben a rohadt iskolában, ahelyett, hogy Edward- dal lennék. Hogy én mekkora egy barom vagyok! Még volt bőven az órából, de nem foglalkoztam vele. Fogtam magam és felálltam.
- Miss Swan kérem üljön le a helyére!- parancsolt rám szigorúan.
- Mrs. Bark maga meg üljön le a szeretője ölébe! Szerintem marhára várja már magát!- mondtam, mire a tanár ijedten kezdett pislogni.
- Nem tudom, hogy miről beszélsz!- mondta.
- Aha persze! - mondtam majd kacsa csőröket kezdtem el hápogni. Kiléptem a teremből és elindultam. Nem tudom, hogy hol van Edward-nak most órája, de valahogy csak ki lehet onnan hozni. Megvan! Lementem egy emeletet és bementem a stúdióba. Éppen nem volt bent senki sem. Hál' Istennek. A mikrofonhoz mentem, majd bekapcsoltam.
- Edward Cullen azonnal fáradjon ki a teremből és menjen el a menzára! Ismétlem: Edward Cullen azonnal fáradjon ki a teremből és menjen el a menzára!- mondtam, majd kikapcsoltam a mikrofont és kiszaladtam a szobából. A menzához mentem és közben jót röhögtem. A menza előtt várt rám a szerelmem. Arca meggyötört volt. Hallgatózott... Mikor szemébe néztem láttam azokban a fájdalmat. Minden jó kedvem, már mint ami volt elpárolgott. Oda futottam hozzá és szorosan megöleltem.
- Miért? Bella Miért?- kérdezte meggyötört hangon Edward.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés