Reggel dünyögve ébredtem fel, nem akartam felkelni. Szerencsére szombat volt, ezért anyit aludhattam amenyit akartam, de persze Rose nem hagyott, kirángatott az ágybol azzal az ürügyel hogy megkell beszéljük hogy ki kivel megyünk a bálba. Elkezdte ott felsorolni az összes lány nevét a sulibol, akivel érdemes lenne nekem elmenni. Nem is kell mondjam hogy mindegyikre nemet mondtam, csak egy volt, akire szinte reflexböl mondtam hogy igen, meghozzá nem más, mint Alice Cullen. Erre Rosalie elkezdet faggatni, arrol hogy tetszik-e nekem Alice. Persze rögtön taggadtam, de túl gyorsan mondtam, mert mire kimondtam, hugom arcán egy nagy vigyor terült el. Kiszabta nekem hogy Alice-t kellesz meghívnom a bálba, és ha nemet mond, addig kellesz győzködnöm, amig végül elnem fogadja a meghívást, és ha így sem megy, akkor szerettet hugom befogja vetni az ő idegesítő fecsegését, meg kérlelését, ne is beszéljek a bociszemeiröl. Már kezdte volna leirni nekem hogy mikor, hogy, és hol fogom meghívni Alice-t, meg azt is hogy mit, és hogyan fogok mondani, de sikerült elmenekülnöm, mondván hogy majd megoldom, hisz nagyfiú vagyok, de muszáj voltam megigérni neki hogy minden remekül fog menni, másképp egy hónapig ő fogja rendbetenni a szobámat. Azért fenyegetet meg ezzel, mert tudja hogy utálom ha valaki a dolgaim közt túrkál, ő meg mindig úgy rakja a dolgaimat, hogy egy hétig kereshettem, és eltűntnek is nyilvánithatom őket, ezért mindig én szoktam kitisztitanni a szobámat. Van amikor Rosalie ide téved, látja hogy rendetlenség van, és elkezd nyavajogni anyának hogy nálam megint kupi van, minek következdtébe, elkell rendeznem a szobám. Néha komolyan anyira nem szerettem Rose-t. Igaz hogy a hugom, meg minden, de néha anyira tudnám nélkülözni. Persze ha ez a kivánságom teljesülne akkor nagyon megbánnám, de biztos vagyok benne hogy mindenki akinek van egy testvére, néha azt kivánja hogy bárcsak ne lenne.

Az egész szombat gyorsan eltelt, mert miután Rose kiszabta nekem hogy Alice-el megyek a bálba, azon kellet agyalnunk hogy ő kivel megy. Megint leirta nekem a listát a fiukkal akik alkalmasak arra hogy vele menyenek, és kikellet szavaznunk hogy ő kivel megy. Nahát nála nem volt olyan könyü, mert egyik fiú sem volt olyan jó, de végűl Emmett Cullennel maradt. Nekem is tetszet az ötlet, mert Emmett rendesnek tűnt, de még van egy bökenő. Hogy fogja Rose meghívni őt a bálba? Egyszerű, úgy ahogy én is Alice-t. Egyszer megáitja, megkérdezi hogy eljnönne-e vele a bálba, ha igent mond, jó, ha nemet, addig győzködi amig megnem gondolja magát, vagy bevett engem. Egyik közös tulajdonságunk az hogy mindketten nagyon idegesitőek tudunk lenni.
Ahogy mondtam, a szombat gyorsan eltelt, a vasárnap úgyszintén. A vasárnapot takarítással töltöttük, és azon kívűl lazsálással. A hétvéén, kitaláltam hogy mit fogok Alice-nek mondani, és közben felkészitettem magam, mert tudtam hogy rettentő nagy zavarban leszek, és a válaszátol is féltem, de próbáltam nem a rosszra gondolni.
A hétfő reggel hamar eljött, szerencsére most magamtol felébredtem, nem kellet Rosalie kiráncigáljon. Legnagyobb meglepetésemre sütött a nap, ami nagyon ritka, itt, Forksban. Miközben reggeliztem, megcsörent a telefon. Persze rögtön szaladtam hogy felvegyem.
- Szia! Renesmee vagyok – szólt bele Nessie cuki hangja.
- Szia! Mi a gond?
- Csak ma nem megyünk suliba, mert jó idő van, és túrázni megyünk a családdal. Ilyenkor mindig ezt csináljuk. Jegyzetelnél nekem meg Alice-nek? Úgy tudom vele is van órád.
- Hogyne, szivesen.
- És el is tudnád hozni?
- Persze, mikor?
- Kedden, nyolc fele, megfelel?
- Meg. És mikor jösztök?
- Szerdán.
- Akkor jó szórakozást nektek. Szia!
- Szia! – azzal letettem a telefont, majd Rosalie-hoz fordultam:
- Ma te mosogatol – vigyorogtam, mire ő mérgesen fujtatott egyet. Megbeszéltük hogy beosztjuk a házi munkákat. Egyik nap az egyik mosogat, másnap meg a másik, így vagyunk a porszívózással is, vagy a portörléssel. Ilyesmin sose szoktunk veszekedni, igazábol nem gyakran kapunk össze, de mikor ez megtörténik akkor a végtelenségig is eltarthat, mert mindketten rettetően makacsok vagyunk, és profik vagyunk a vitatkozásba, ezért akkor anya kell jöjjön hogy megbékitsen minket.

Beppatantam a kocsiba, és mikor a suliba értünk, Rosalie rögtön megkérdezte:
- Kivel beszéltél a telefonon?
- Nessie mondta hogy ma nem jönnek suliba, és megkért hogy jegyzeteljek nekik.
- Miért nem jönnek? – ráncolta a homlokát.
- Valami túrázásra mennek, mert jó idő van, és ilyenkor mindig elmennek otthonrol.
- Oké – mondta még majd elkezdtünk ballagni befele a suliba.
 A nap unalmasan telt, majd’ elaludtam az órákon, szerencsére nem kellet oda figyeljek hogy tudjam mi a válasz ha megkérdezz egy tanár, a logikus gondolkodásomnak köszönhetően még félálomba is tudnám hogy mi a helyes válasz. És ahogy igértem jegyzeteltem Nessie-éknek, bár nem tudom mit fognak értenni az én macskakaparásombol, mert ezt az irást egyedül én vagyok képes megérteni, de valahogy majd biztos kibogozzák, vagy ha nem akkor hívnak engem hogy mondjam el mit is firkáltam oda. Kedd reggel szintén sütött a nap, az órák ugyanúgy teltek, de alig vártam hogy nyolc óra legyen, és elmenyek Cullenekhez. Magam sem tudom miért, de hiányzott hogy lássam Alice-t, kész kinzás volt nélküle, peddig alig telt el négy nap mióta utóljára láttam, és amig lefoglaltam magam, addig egy kicsit elfelejtettem azt a gyönyörű lányt, de mégis hiányzott. Peddig alig ismerjük egymást egy hete, és két mondatot ha beszéltünk egymással. Nem tudom mi bajom van.
Végre elérkezett a nyolc óra is, pont akkor indultam el Cullenek birtoka felé, és nem telt bele két percbe amig oda értem. Kiszáltam a kocsibol, és csengettem. Legnagyobb meglepetésemre Alice nyitott ajtót, és amint megláttam, elkövettem azt a hibát hogy belenéztem folyékony arany szemeibe. Egy fél percig csak áltunk ott, a másikat bámulva, de végűl nagy nehezen észbe kaptam és megszólaltam:
- Szia! Hoztam a házit.
- Igen, persze. Gyere be – nyögte ki nagy nehezen, mire muszáj volt mosolyognom, majd szélesebre tárta az ajtót. Mondanom sem kell hogy a ház nem csak kivülröl volt hatalmas, hanem belülröl is, én meg csak meresztettem a szemeimet a gyönyörű napalira.
- Szia, Jazz! Mi történt amig mi nem voltunk? – bukkant fel Renesmee is.
- Nem maradtatok le semmiröl. Dög unalom volt minden egyes óra, én egypárszor majdnem elaludtam. Jól tettétek hogy nem jöttetek – magyaráztam, mire elkezdtek nevetni, igaz hogy Alice kissé feszengve érezte magát, de jó volt őket így látni. - Amúgy meg ha valamit nem lehet érteni az én macskakaparásombol, nyugodtan hívjatok fel. –mondtam megint.
- Nem lehet olyan szörnyű. Fogadok hogy Emmett csunyában ir – mosolygott Nessie. Ennek a lánynak mindig jó kedve van?
- Ezt hallotam – jött egy kiabálás fentröl, amitöl újra elkezdtünk nevetni.
- Mert hangosan mondtam – mondta a lány normális hangnemben, majd hangos lépteket hallotunk. Emmett nagyon lépkedet lefelé, majd megált a lépcső aljánál, karba tett kézzel, meg sértődött arccal.
- Miért mindig a kicsit bántják? – kérdezte tettetett sértődötséggel. Olyan vices volt ahogy csinált hogy mondhatom röhögő görcsöt kaptunk. A nagy nevetésre Bella is lemerészkedett, majd elég morcosan, megszólalt:
- Mi az, látjátok az angyalotokat? – kérdezte gúnyosan és ugyanúgy nézett rám, mire mind abba hagytuk a nevetést, majd Nessie meg Alice elkezdtek a házival foglalkozni.
- Nem is irsz te olyan csúnyán – jegyezte még meg Renesmee, én meg elmosolyodtam magam.
- Én most megyek. Sziasztok! – hátráltam az ajtó felé.
- Szia! – köszöntek mindketten, ugyanis Bella, miután mi befejeztük a nevetést, eltűnt. Ahogy haza értem, Rose elkezdett fagatni, én meg röviden elmeséltem neki, majd felmentem a szobámba. Amig elnem aludtam, azzon gondolkodtam hogy miért van Alice ilyen hatással rám, meg a szemei szinén. Megint.