Szerdán reggel arra ébredtem hogy világos van, és egy kis idővel utána csörgött az órám is. Rosalie még bejött hogy megnézze nem kell-e kiráncigálni engem, de mire ő bejött, én már fel voltam öltözve. Ő mosogattot, majd bepattantunk a kocsikba, és elindultunk a suliba. Ahogy oda értunk, a parkolóba, megpillantottam Culleneket. Legalább ma nem fogok többet aludni a kelleténél.
Az első órám angol volt, ott Rosalie folyton fecsegett Bellá-val, mig én Edwarddal beszélgettem pár mondatot. De nagyon furcsa volt, mintha az a fiú hallaná a gondolataimat, vagy mit tudom én. Mikor csak levegőt vettem hogy valamit mondjak, ő már kimondta helyettem. Fura. Jaj, utálom ezt a szót! Miért kell Cullenekrol folyton ez jusson eszembe?  Ki kell vernem a fejemböl Culleneket, mert ha nem, én megfogok őrűlni tőlük.


Szóval, az angol hamar eltelt, utána tesi volt, röplabdáztunk egy kicsit, és megfigyeltem Cullenek kecses mozgásukat. Ez az óra is gyors volt, utána mentünk a menzára. Na ott, Alice-el folyton szemeztünk, és ezt a lányok is észrevették, mire kicsit furán bámultak rám, de nem szóltak semmit. Utána matek volt, és miközben batyogtam a terembe, eldöntöttem hogy meghivom Alice-t a balba. Már a gondolattol is zavarba voltam, hogy én megkellesz szólitsam őt, de erőt vettem magamon, azzal a gondollatal hogy nem vagyok én nyuszi. Legalábbis eddig nem voltam. Bementem a terembe, de szerencsémre ő még nem volt ott, ezért nem kellet megáljak az ajtóba. Volt egy pár percem hogy felkészüljek arra a fekete, gyilkos tekintetre, amelyk mégis anyira vonzott, méghogyha megis akart ölni. Még mindig nem jöttem rá mi baja van velem, de ha már van bátorságom elhívni a bálba, akkor ezt is megkellesz kérdezzem tőle. Nem sokkal utána ő is bejött, és amikor megláttot, elkezdett mosolyogni. Ezzen nem kicsit lepődtem meg, de azzon mégjobban, hogy amikor leült, nem nézett rám gyűlölködőn, hanem mosolyogva.


A szemei nem voltak feketék, hanem aranybarnák.
- Szia! – köszönt nekem csilingelő hangján. Láthatta hogy menyire meglepődtem, mert a mosolyábol már majdnem vigyor lett.
- Szia! – mondtam kissé idétlenül.
- Nessie nevében is köszönöm hogy jegyzeteltél nekünk, hétfőn meg szerdán.
- Szivesen tettem. Az volt az egyetlen érdekes dolog az elmúlt két napban – mosolyogtam én is, mire felnevetett.
- Arra gondoltam hogy… - mondtuk egyszerre, majd elnevettük magunkat.
- Mond te – mondtam.
- Nem, te – ellenkezett.
- Nem, te – ellenkeztem én is, mire nagyot sóhajtva, kibökte:
- Azt akartam hogy, eljönnél-e velem a bálba?
- Akár hiszed, akár nem, én is ezt akartam kérdezni – nevettem el magam.
- Ezt igennek veszem – mosolygott megkönyebülten.
- Neked amúgy sem tudnék nemet mondani – mondtam, mire arca elkomorult, és nagyot nyelt. Ezt nem igazán értettem, de pont akkor bejött a tanár, így köteles voltam rá figyelni. A tanár a táblával beszélt, egész órán, ezért egypárszor a padtársamra pillantottam, aki szintén engem nézett. Örülltem hogy ő is velem akar eljönni, és megkönyebültem, mert nem kellesz Rose kitakaritsa a szobámat. De nem értettem mi ez a vonzallom köztem meg Alice közt, mintha, nem is tudom, minden vonz benne. A hangja, a szemei, minden. Lehet hogy szerelmes vagyok? Á, nem, egy olyan lánynak mint ő én biztos nem kellenék. De mégis, ha elakar velem jönni a bálba, és anyit nézz engem, ez nem lehet csak barátság. Vagy én vagyok vak. Ez is benne van a pakliba. Mindegy, ami lesz az lesz. De a lényeg az hogy az óra szinte elrepült, mert én úsztam a rózsaszín felhőkbe, a boldogságtol. Ahogy kimentem a teremböl, Rosalie előttem termett, és elkezdett faggatni.
- Hogy ment? Mi volt? Elutasított? – kezdte a kérdéseket.
- Minden jól ment, igazábol ő hívott meg engem – nyugtattam meg, mire mondhatom hogy hallatszot az álla koppanása a padlón – És te már meghívtad Emmett-et? – bólintott, de nem mondott semmit – Mit mondott? – Utálom mikor harapófogoval kell kiszedni belőle a dolgokat.
- Igent mondott – mosolyodott el.
- Jó, peddig már kezdtem kigondolni hogy mivel fogom idegesíteni ha nemet mond – mondtam roppant komolyan.
- Menjünk, mert még a végén elkésünk – kezdett el húzni a hugom.


A többi óra is eltelt, a parkolóba érve, megláttam Alice-t hogy nagyon veszekedik Bellaval. Nem igazán hallotam hogy miröl, de egy mondattot sikerült elcsípnem, amelyk Alice-töl hangzott el:
- A neve Jasper, és ha mégegyszer rosszat mondasz róla, a saját kezemmel ölek meg – Ám erre, Edward közzéjük állt, és azt nem mondom hogy megbékítette őket, de legalább nem ott tépték ki egymás haját. Bella még vettett rám egy ugyanolyan gúnyos pillantást, majd beszáltak a kocsiba, és elhajtottak. Rosalie-val mi is haza kerekeztünk, majd elmeséltem anyának hogy Alice-el megyek a bálba, utána meg fel mentem. Anyira rájöttem hogy a Bella-Alice veszekedésben rólam volt szó, de mi baja lehet Bellának velem? Mert biztos vagyok benne hogy valami baja van, csak azt nem tudom hogy mi. Nem hiszem hogy tettem valamit ellene. Anyját, apját nem öltem meg, egy szót ha beszéltünk egymással, akkor most mi van? Utána meg eszembe jutott Alice. Az első pár napban mikor megismerkedtünk, úgy nézett rám mint aki menten megöl, most meg mosolyogva meghívott a bálba. És ez a szemszín változás. Az angol órán, még aranybarnák voltak a szemei, a parkolóban meg megmernék esküdni hogy feketék. Itt valami nincs rendben, és ki fogom deriteni hogy mi.