~~~

Volt már olyan érzésed, hogy elfelejtettél valamit?

Tudod, hogy tudnod kéne valamit, de nem jut eszedbe.

Rossz érzés.

Annyira töröd rajta a fejed, hogy egy idő után, már biztos, hogy nem jut eszedbe.

Még akartam valamit mondani ehhez.

Upsz, elfelejtettem…

~~~

Hazafelé Edward felhívta Carlisle-t, de ő sem tudott többet mondani a semminél. Jasper továbbra is feszengve ült, a gázpedált tövig nyomta, míg a kormány már félelmetes, reccsenő hangokat adott ki. Eközben, elég veszélyes manővernek számított az is, hogy folyamatosan hátranézett a visszapillantó tükörben, amit úgy állított be, hogy lássa kedvese arcát. Bármennyire fájt neki, mégis nézni akarta, mintha nem látná már túl sokáig, pedig ott volt nekik az örökkévalóság. Bella időközben próbált észrevenni minden szokatlan dolgot Alicen. Semmit nem talált. Az arca ugyan továbbra is el-eltorzult, még mindig gyönyörű volt. Teljesen normálisnak találta azt is, hogy összeszorítva tartja szemeit, mint aki rosszat álmodik, de most ebben az esetben ez tűnt a legkevésbé meglepőnek, az eddigiekhez képest. A haja kicsit kócos volt, de hisz már vagy 15 perce forgatgatta a fejét Bella ölében. A teste is a megfelelő hőmérsékletűnek tűnt, mint egy normális embernél, talán kicsit melegebb. Bella, hisz ő ember, nem találta egyik tényt sem furcsának.

Eszébe jutott, hogy amikor egyszer átment Cullenékhez és Edwardra várt, aki épp vadászni volt, egyszer Alice ugyanígy feküdt a lábán. A kanapén ülve, Alice fekve, beszélgettek az iskoláról, és néha a vámpírlány közbeszúrt egy-egy vicces történetet testvéreiről. Amikor megérkezett Edward, és Bella felállt, akkor annyira fázott a lába, sokáig dörzsölgette. Mintha egy jégdarabot fektettek volna a combjára, pedig csak a pillekönnyű, melegszívű Alice feküdt rajta.

Bella szemei kitágultak.

- Fiúk! Baj van! – erre mindketten hátratekintettek. Csak úgy leírt az arcukról az aggódás.

- Mi az? – Bella el sem tudta dönteni, hogy ez a kérdés a féltő bátyótól, vagy a kétségbeesett társtól érkezett.

- Forró a teste, mint egy lázas embernek… és ez fura, ő… ő egy vámpír.

Edward hátranyújtatta a kezét, egészen Alice homlokához, amint hozzáért elkapta a kezét, tényleg meleg volt, szinte forró.

Behunyta a szemét, ahogy Jasper is, és mindketten egyszerre nyitották ki, miközben Bella próbálta megállapítani, hogy hány fokkal melegebb Alice teste az övénél.

- A szíve! – kiáltott fel Jasper. Beletaposott a fékpedálba. Abban a másodpercben, ha Edward nem tartja meg, akkor Bella kirepül a szélvédőn, és vele együtt megy Alice is. Jasper pillanatokon belül hátul termett és kinyitotta az ajtót.

-Mi történik vele? – hangosan, hisztérikusan kiabált. A lány combjára tette kezét, csak egy szoknya volt rajta, így a bőrét tudta megérinteni, természetellenesen meleg volt, még emberi mércével is. Magában két, egymástól eltérő szív dobogását hallotta, az egyik lassabb volt. A másik, gyorsabb Belláé volt, a lassú, pedig Alice éledő szíve.

- Nem, nem ez lehetetlen! – rázta meg a fejét. És tényleg az volt, lehetetlen, ilyen nem is létezik. Eddig vámpír volt, most meg lázas, és ver a szíve. Ilyen egyszerűen nincs!

Edward abban a pillanatban tette le a telefont, közölt mindent az apjának.

- Jasper! Nyugodj meg! Hazavisszük, Carlisle megvizsgálja őt és minden rendben lesz – mondta, miközben az anyósüléshez vezette testvérét, ő maga, pedig beült a volánhoz. Jasper azonban nem maradt ülve, felpattant az ülésből és azzal érvelve, hogy ha már nem vezethet, akkor had nézze Alicet, előreküldte Bellát, és most ő ült be a helyére.

Az a 20 perc, ami még elválasztotta őket a Cullen-háztól csigalassúsággal haladt, még úgy is, hogy Edward 200-zal hajtott. Jasper számára nagyon furcsa volt Alice testhőmérséklete, de nem volt ideje ezen rágódni, nem is tudott rendesen gondolkodni, amikor élete értelme épp az ölében szenvedett. Mire Edward leparkolt a garázsban, addigra már Carlisle állt az ajtóban, hogy minél gyorsabban megvizsgálja a lányát. A többiek is aggódtak, nem volt hozzá szükséges Jasper képessége, hogy megérezzék. Amikor beléptek mindenki rájuk meredt, nem is mindegyikőjükre, csak Alicere, Jasper karjaiban. Azonnal az emeleten voltak, ők, Edward és Carlisle. Ott rögtön bementek Carlisle irodájában, ahonnan egy másik ajtón berohantak a férfi magánrendelőjébe.

- Mit történt? – tette fel a kérdést, amire senki nem tudta a választ.

Jasper és Edward egymás szavaiba vágva mesélték a történetet. De inkább Jazz-en látszott meg a legeslegjobban a kétségbeesés. A „doktor” súgott valamit Edwardnak, mire ő megfogta testvére vállát és elkezdte kifelé kormányozni. Ő azonban elkezdett ellenkezni.

- Edward! Engedj el! Mit művelsz! Alice! Alice… ő, mellette kell, hogy legyek. – próbált tiltakozni Jasper.

- Jasper! Figyelj rám! Azon kívül, hogy zavarod a munkában Carlisle-t, semmin nem segít, hogy itt vagy. Rajtad meg csak ront, hogy így kell látnod – és hátranézett Alicere. Ő még rosszabbul nézett ki, még annál is rosszabbul, mint amikor Bellának rémálmai vannak. Az arca sápadtabb volt, mint valaha, ide-oda kapkodta a fejét, hörgő, nyöszörgő hangokat hallatott. – Indulj lefelé!

- Nem! – olyan hangosan ellenkezett, hogy ezt már biztos, hogy hallották a lentiek. Nem mintha Edward suttogott volna.

Emmett sóhajtva lépett be.

- Na, gyere tesó! – emelte meg Emmett Jaspert. A fiú fájdalmasan nézett Alicere, belátta, sokat nem segít rajta, csak neki lesz rosszabb.

- Jó, engedj el! Megyek – most nyugodt volt a hangja, lett volna esélye kedvese mellé rohanni, de nem tette, inkább ő is levonult, bátyái mellett.

Ott lent mindent el kellett, hogy mondjon, pedig ez nagyon nehezére esett újra lejátszani az agyában a jelenetet.

Megint fél óra kínszenvedés. Senki sem értett semmit. Esme megértően próbálta nyugtatni fiát, de nem tudott segíteni. Bella zaklatott volt a történtek miatt, Edward próbálta nyugtatgatni.

- Kicsim! Semmi baj nincs, ne sírj! – igen, Bella elkezdett sírni, bár nem értették miért.

- Az én hibám! Én… én vagyok a hibás! Edward! Ha nem megyek el! Ha vigyázok, és nem megyek be a sikátorokba… Most Alice miattam szenved! – sorolta folyamatosan remegve, bőgve.

- Bella! Drágám! Nem te vagy a hibás. Ennyi erővel hibáztathatnánk Angela dédszüleit is. Ne sírj emiatt! Nem vagy hibás, soha nem is voltál semmiért – Kedvese mégis tovább sírdogált, közben néha suttogva bocsánatot kért Jaspertől. Ő nagy levegőt vett, hogy egészben elmondjon egy mondatot, de ebben a pillanatban Carlisle lépett a nappaliba.

- Mi a baja? - úgy tűnik erre a mondatra megfelelő volt a levegő, mégis elfogyott.

- Hamarosan felébred, az egyetlen, amiben biztos vagyok, az hogy ember lett.

- Mi!? – mindenki kiakadva, semmit nem értve kiáltott fel. Ember? Olyan nincs! Egy vámpír nem változik át emberré, és nem csak úgy, simán. Ez hihetetlen.

- Ember lett, én sem értem, egyszer hallottam egy hasonló esetről, de nem nagyon tudtam elhinni. Aszerint ha egy bizonyos dolog történt, még az élete során a vámpírral. Amikor átváltoztatták, rá pár évszázaddal ez a bizonyos dolog újra megtörtént vele. Kiborult, megijedt, ugyanolyan tüneteket produkált, mint Alice. Ennek a következménye az lett, hogy visszaváltozott emberré. Viszont pár nappal később visszaváltozott, amikor végre lenyugodott. Szerintem hasonló történhetett Aliceszel. Már csak az a kérdés, hogy mi történt vele? Azt mondtátok fiúk, hogy amikor megérkeztetek Bellához, akkor történt, Bella szólt, hogy Alicszel baj van. – még mindig mindenki sokkosan ült, Alice? Ember?

- De nem lehetett ember. Ilyen nincs! A húgom egy vámpír, nem változhat emberré, csak úgy! – borult ki Em, Rosalie megszorította a kezét és valamit súgott neki.

- Szerintem is furcsa, Emmett, de azzal nem segítesz, ha kiabálsz, inkább nézzük, mit tudunk. Talán akkor történt valami, amikor meglátta Bellát.

- Igen, de útközben, meg még itthon is, olyan furcsa dolgokat kiabált, sikítozott, és az apjának könyörgött, hogy hagyja abba. Szerintem ennek is köze van hozzá, azt is megemlítette, hogy a múltat látta, de aztán elterelte a szót. – Jasper aggodva mondta el, hogy mit tud.

- Mindegy, Jasper, menj fel hozzá, pillanatok múlva felébred, aztán kiszedünk belőle mindent. – Carlisle halotta, hogy Alice légzése felgyorsul az emeleten, de mielőtt még ezt hozzátette a fia már nem volt ott.

Leült a kanapéra és elővett egy papírt. Mindent felvázolt rajta, amit tudott.

Akkor lépett fel először ez a furcsa dolog, amikor a látomása közben, mint utólag kiderül, a múltját is látta, amire eddig nem emlékezett. Majd még egyszer az autóban ugyanez. Közben azt látta, ahogy megerőszakolják Bellát. Amikor odaértek a bár elé, akkor talán akkor kezdett el furcsán viselkedni, amikor megpillantotta Bellát, aki a földön úgy nézet ki, mint akivel tényleg megtörtént volna.

÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷÷

Fent Jasper letérdel Alice elé, ő még mindig az ágyon feküdt, és úgy tűnt, hogy még mindig rémálmait vannak, bár kevésbé rémisztőek.

- Kicsim! Hallasz? – Jasper megfogta szerelme kezét és egy apró csókot adott rá. Halát adott az istennek, hogy még mindig vámpír illatat volt, valószínűleg még egy ideig így marad, csak azután lehet érezni a vérének az illatát.

Alice nyöszörgött valamit, miközben összeszorította a szemeit, majd felnyitotta. Kék volt, gyönyörű, tengerkék színű volt a szeme, szebb, mint amit eddig Jasper láthatott.

Megnyugvás öntötte el egy pillanatra, miközben magához húzta kedvesét. A lány egy ideig csak hagyta, de Jasperben furcsa érzést keltett az, hogy olyan értetlen érzelmeket érez.

- Kicsim! Figyelj! Carlisle mindjárt mindent elmagyaráz – nyugtatta meg.

- Mi? – nézett fel a lány, kezeit Jasper mellkasának nyomta, ezzel jelezve a fiúnak, hogy elég.

- Mi a baj, Alice-em? – kérdezte értetlenül.

- Te kérdezed? – csattant fel a lány.

- Miről beszélsz, Kicsim?

- Te miről beszélsz? Miért hívsz kicsimnek? Ki magyaráz nekem mit? Miért ölelgetsz csak úgy? – a kérdések áradata közben Jasper értetlenül nézett rá. Mi a baja? Miért ilyen elutasító?

- Mi a baj, Kicsim?

- Ne hívj így! – csattant fel a lány. – Ki vagy te?

Ki vagy te? Jaspert ez a kérdés lesújtotta. Nem ez hihetetlen, miért kérdezi ez. Egyáltalán nem vicces! Fájdalom járta át minden testrészét, kezeit leejtette, maga mellé, a földre. Remegő, kerek szemekkel nézett rá.

Ekkor belépett a szobába Carlisle, utána, pedig mindenki. Mindent hallottak. Jasper felállt, nem fordult meg, remegő végtagokkal lépkedett hátrafelé.

- Nem emlékszik. Elfelejtett… - suttogta halkan.

Carlisle odalépett a lányhoz.

- Alice! Tudod ki vagyok? – a lány értetlenül megrázta a fejét.

- Hol van anya? – tette fel a kérdést lány, ami először eszébe jutott. Esme majdnem előrelépett, de Edward előnyújtotta a kezét.

Ezzel a kérdéssel mindenkinek világossá vált, hogy a lány nem emlékszik rájuk.

- A nevem Dr. Cullen. Ők itt a családom. Elájultál és beverted a fejed. – állt elő a fedő sztorival Carlisle. – Elveszthetted az emlékeid bizonyos részét. A fiam talált rád, és elhozott ide, hozzánk, hogy megvizsgáljalak, mert orvos vagyok.

A lány kimérten bólintott.

- Kérlek, menjetek ki! – parancsolt hátranézve a családjára. – Alice! Szeretném megtudni, hogy mi az utolsó, amire emlékszel.

- Öhm… Doktor Cullen… én nem tudom biztosan, talán az, hogy édesanyám megemlített, hogy elmegyünk valahova. Igen! Azt mondta pontosa, hogy ne félj drágám, csak elmegyünk valahová, ott jó lesz.

- Értem Alice! Nyugodj meg, hamarosan mindent megértesz, de most pihenned kell. Bella! Maradj itt vele, amíg elalszik. – Bella tűnt a legjobb választásnak erre a feladatra. Ő ember, nem ijesztheti meg semmivel a lányt.

Aztán kitessékelte a családját a nappaliba. Jasper szótlanul lépkedett, megtörten. Még mindig az a kérdés csengett a fülében, számára a világ legédesebb hangján. Ki vagy te?

- Amnézia – jelentette ki Carlisle. – Teljesen egyszerű, mindent elfelejtett, ami a vámpírokkal kapcsolatos, az utolsó emléke az, hogy elvitték az intézetbe.

- Ez neked egyszerű? – kiabált Emmett.

- Nyugodj meg! Már csak Alice érdekében, mi lesz, ha meghallja? – nyugtatgatta Rosalie.

- Miért kellett neki hazudnunk? – kérdezte Edward.

Ez mindenkit érdekelt, bár nehezen tudták felfogni az Aliceszel történteket, mégis tudniuk kell, hogy mostantól hogyan kell viselkedniük a közelébe.

- Sokkos állapotban van. Tudom, hogy nehéz nektek, de kellett ez a történet, hisz csak annyit tud, hogy egy idegen helyen van, idegenek között, semmit sem ért. Ez a legjobb ötletem. Hazudnunk kell neki, nekem is annyira rossz, mint nektek.

- De miért nem mondhattuk az igazat? – tette fel a kérdést a többiek előtt Jasper. Nagyjából feldolgozta a dolgot. Alice emberré változott, nem emlékszik rá. Tiszta sor, ezer év kínszenvedés.

- Jasper, az hogy elfelejtett az emlékeit, szerintem azért van, mert egyszerűen sokkot kapott, amikor meglátta Bellát. Csak úgy nem állhatunk elé, és mondhatunk el neki mindent. Az csak még nagyobb sokkot jelentene, és talán az még rosszabb következményekkel járna.

- De akkor mi legyen? – kérdezte Esme.

- Nem tudom, pár napig elhiszi nekünk az egészet, de aztán követelni fogja, hogy vigyük a szüleihez. Hmm… - gondolkodott Carlisle. Tényleg nehéz lenne, örökre nem maradhat itt. Ugyan az csak megkönnyítette a dolgukat, hogy ember lett.

- Drágám! – szólította meg Esme a férjét. – Emlékszel még a Bloodwine családra? Talán ők segíthetnének.

- A Bloodwine? Talán, igazad van Esme! – csókolta arcon Carlisle a nőt.

- Bloodwine? – kérdezte Rosa.

- Igen, tudjátok ők egy kis család, Diego Bloodwine és a fogadott fia, Rajmund Bloodwine. Diego régen vámpír volt, de kifejlesztett egy szert, amit, ha bevesz időközönként, ember marad. Nagyon különleges szer, viszont, ha beveszi valaki, akkor elfelejt mindent a vámpírokkal kapcsolatban. Szóval, Rosalie, semmi értelme annak, hogy netán beadasd magadnak! – parancsolta Carlisle.

- Nem érné meg elfelejteni Emmettet! – mosolyodott el egy pillanatra az említett.

- Nos, akkor folytatnám. A fia Rajmund is kapott a szérumból, de ő nem kapta meg egyszer és visszaváltozott. Ő is vegetáriánus, de ő védi meg a betolakodóktól az apját, meg a szert. Diego csak olyanoknak adja be a szérumot, akiknek szükséges, mint például Alice. Ők a Victoria szigeten lak…

- Állj! – kiáltott fel Edward és Jasper

- Azt mondtad, mint Alice! Nem gondolhatod komolyan, hogy beadatjuk neki azt a szert, hogy végképp ne jussunk eszébe! – kiabált Jasper, egy pillanatra leállt, hogy végiggondolja még egyszer, ekkor Edward kezdett beszélni.

- Egyáltalán minek a szer? Emberré változott, nem azt mondtad?

- Nyugodjatok meg fiúk! Alice vissza fog változni, hamarosan, addigra be kell adni, mert be fogjuk neki adni, csupán egy injekciós tű és kész.

- De, Carlisle! Nem, nem lehet! – kiabált újra Jasper. – Akkor… akkor neki el kell mennie! El, azokkal a Bloodwine -okkal. Nem engedem!

Ekkor jött rá mindenki, hogy ez szükséges ahhoz, hogy megkapja a szérumot. Meg amúgy se lenne túl jó, ha itt maradna, veszélyes lenne számára.

Jasper térdere rogyott, amikor beért Bella a szobába. Meglepődve sétált oda Edwardhoz és hozzábújt. Jazz nem akarta engedni Alicet. Ő hozzá tartozik, nem bírná ki nélküle. Egyszerűen meghalna, bár vámpírok számára lehetetlen, de a hiányát nem bírná ki.

- Tudom, hogy mindenkinek rossz lenne, de csak gondoljatok bele, neki ez a legjobb, ti se akarnátok, hogy szenvedjen – próbálta védeni elméletét Carlisle.

Mindenki belátta, hogy igaza van.

- Alice pillanatok alatt elaludt – szólt közben Bella.

- Ez a legbiztosabb számára, ha elköltözik a Victoria szigetre és ott biztonságban él, amíg meg nem hal, mint ember. Ha beleegyeznek, akkor a történet a következő: Alice Diego fogadott lánya, mióta a szülei örökbe adták őt. Ő elutazott Port Angelesbe, kirándulni, ahol egyik éjszaka elesett, beverte a fejét és elfelejtette minden emlékét a Bloodwine családdal. Jasper megtalálta őt, idehozta és innen értesítettük az apját, aki hamarosan jön érte. Ennyi lenne. Rajmund különleges képessége az, hogy képes az embereknek megszokottá változtatni a dolgokat, így még el is hinné a történetet és elmenne velük.

- De ez miért nem lehet úgy, hogy itt marad és minket felejtett el? – kérdezte Jasper.

- Ugyanott tartunk, Jasper! Nem mondhatjuk neki, hogy vámpírok vagyunk, és mivel magyarázod, hogy mindig eltűnünk vadászni és mi lesz, ha meglát minket a napon? Ha velünk él, akkor ez mind benne van a pakliban. – felelte Carlisle. – Ott pedig még Rajmund is csak segítené a jelenlétével a megszokást.

Igaza volt, teljesen igaza. De Jaspernek annyi minden nem tetszett az egészben. És ha ott van, akkor mi lesz? Mi lesz, ha talál valaki mást, összeházasodik vele, gyereke lesz tőle és meghal, özvegyen, vagy özvegyül hagyva a férjét. Rájött, hogy Alicenek is ez lenne a legjobb, még a vámpírlétnél is jobb.

- Jasper! - szólította meg Edward, hiszen mindet hallott, amire Jasper gondolt.

A fiú csak ránézett.

- Neki ez lesz a legjobb. Tudom, hogy fáj, de az jobban fájna, ha szenvedne melletted, mint ember.

Szenvedne mellette. Ez olyan rosszul eset neki. Nem az, amit Edward mondott, csak az, hogy igaza van, Szenvedne mellette. Ez fájt neki; hogy a lány, akit az örökkévalóságig szeretni fog, szenvedne mellette, de az is, hogy egyszer meg fog halni.

Gondolkodásából apja hangja zökkentette ki.

- Fél nap és itt lesznek.