Vegre itt a kovetkezo fejezet. Bocsi hogy enyit kellet ra varni, de egy hetig nem nyulhattam gephez, mert nem voltam itthon, es ott ahol voltam, nincs internet. Mar elvonasi tuneteim vannak, mert nalam egy het gep nelkul az hosszu ido, es egy hetig nem lathattam az Eclipse-t, peddig nalam kotelezo egy heten legalabb egyszer vagy ketszer. Mar kivulrol fujom, anyiszor lattam, de ha az elso ket filmel igy vagyok, akkor a harmadik sem maradjon ki. Es mondhatom hogy az eddigi filmek kozul, az Eclipse a kedvencem, mert tobbek kozt, az a kedvenc konyvem is, es tobb Jasper van benne, meg Eddy tobbet mosolyog, es Jacob, mikozben a filmet nezzem, en olvadozzok, komolyan mondom. De ahanyszor lattam mar, ha tenyleg anyira olvadozznek, akkor mar gyufas dobozban kellene oszeszedni a maradvanyaimat. Na, befejezzem.
Itt a fejezet, remelem tetszik. Es en igy valahogy kepzelem el Pault:





Csütörtök reggel álmosan ébredtem, és mikor sikerült kinyitnom a csipámat, arra gondoltam hogy: “ Előre láthatóan, ma egész nap nyűgös leszek “, majd kikászálódtam az ágybol és elindult a nap. A suliba érve megláttam Culleneket, és Emmett nagyon integettet Rose-nak, amitol hugom pipacsvörösen fordult el, majd bement a suliba. En rámosolyogtam Alice-re, de még véletlenül sem néztem a szemébe. Nem akartam szívinfarktusban meghalni a suli parkolójában.

A folyosón balagva Kassandraval találkoztam, és úgy tűnt nagyon akar tőlem valamit. Félreáltunk,majd megszólalt:
- Azt akarom hogy elhívj a bálba – kezdte, én meg örültem hogy már meghívtam Alice-t, másképp Kass addig lógna a nyakamon amig beadnám a derekam, és az lenne életem legrosszabb döntése.
- Bocs Kass, de már meghívtam valakit – feleltem, és reméltem végre leszáll rólam.
- Azt a ribanc Alice Cullent, mi? – kérdezte gúnyosan.
- Soha többé ne merd a szádra venni a nevét – dühődtem be, de amikor észrevettem hogy a folyosón álló embereknek majd’ kiesik a szemük úgy bámulnak engem, kisse nyugodtaban kérdeztem: - Honnan tudod hogy őt hívtam meg?
- Rosalie mondta, de anélkül is tudtam volna. Nem vagyok vak – mondta, én meg, se szó, se beszéd, ott hagytam, és besiettem a terembe, mert már amúgy is elkéstem. Szerencsére ez a tanárnő is érzékeny a mosolyomra, így nem kellet nagy erőfeszítés hogy élve megusszam. Az első óra után ahogy kiléptem a teremböl pont a hugomba ütköztem, ezért nem kellet fűt, fát átkutatnom érte.
- Rosalie! Miert mondtad el Kassnek hogy Alice-el megyek a bálba? – kérdeztem tőle. Tudja menyire utálom azt a lányt.
- Ő megkérdezte, en meg válaszoltam. Nem mondtad hogy titok – vont válat.
- Majdnem jelenetet rendeztem a folyosón.
- Mit mondott?
- Hogy azt akarja hogy elhivjam a bálba, de azt nem tudta hogy milyen dühös leszek ha Alice-röl is szó esik – azzal elmentem. Nem volt semmi kedvem egy másik órarol is elkésni, de így is pont akkor értem be mikor kicsengettek. Még jó hogy a tanár nem vett észre, így nyugodtan leülhettem Alice mellé. Alig hogy helyet foglaltam, padtársam egy papír darabot nyomott az orrom alá.

Hol voltál? – írta gyöngybetükkel, mire értetlenül bámultam rá, de ő csak mosolygott. Vegul rászántam magam, és válaszoltam.

Elbeszélgettem egy kicsit Rose-zal.

Mit csinált? – írta elképeszto gyorsassággal.

Elmondta Kassandranak hogy veled megyek a bálba, mire Kass féltékeny lett, és elkezdte nekem ő akar velem jönni.

Innen mindenki veled akar menni, szóval ez nem meglepő. De miért vagy ilyen dühös?

Erre nagyot sóhajtottam. Nem szándékoztam elmondani senkinek hogy reagáltam arra a mondatra.

Volt egy mondata amelyk nem illet oda. - írtam meg, de akkor a tanár megált melletünk.
- Meg tudhatnánk mi is miröl van szó, Mr. Hale? – nézett a papír darabra.
- Ööö, csak jegyzetelünk – mondta ártatlanul Alice, mire a tanár mérgesen fújtatva visszament a táblához. Igazság szerint nekem fogalmam sem volt miröl volt szó egész órán, de nem is érdekelt.


Végülis az órák úgy ahogy elteltek, a menzán sem volt semmi. Mikor a sulibol haza értünk, Rose nagyon sietett a vacsorával, és mikor végzett, felszaladt a szobájába. Én a szokásos reumás csiga tempómban megettem az ételt, majd miközben mosogattam, csengettek. Anya nyitott ajtót, én meg teljesen ledöbentem mikor megláttam ki a vendégünk.
- Te meg mi csinálsz itt? – néztem Paulra.
- Elvisz engem vacsorázni – válaszolt a lépcsőn lejovő hugom, ám amikor megláttam, leesett az állam, és ezzel Paul is így volt. Rosalie haja szépen fel volt tűzve, és egy hosszú, élénkvörös ruhát viselt, hozzá illő magassarkúval.
- Erröl én hogy nem tudtam? – kérdeztem.
- Nem muszáj te mindent tudjál – mosolygott rám, és már indult Paul felé, de elkaptam a csuklóját.
- Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.
- Lehetnek rosszak a megérzéseid – mondta, és közben mélyen a szemembe nézett.
- Még sosem volt olyan.
- Egyszer mindennek eljön az ideje.
- Rosalie. Ne menj – kértem, de nem sokat értem vele, mert hugom csak egyre dühösebb lett.
- Nem mondod meg nekem hogy mit csináljak – azzal kirántotta csuklóját a kezemböl, és elviharzott, Paulal együtt.

Én lemeredve áltam a konyha közepén, majd megsemisülten rogytam le az egyik székre. Vagy másfél órán keresztül csak ültem ott, és gondolkodtam az előbbi jeleneten, egészen amig megnem csörrent a telefon. Rohantam hogy felvegyem.
- Igen?
- Jasper, gyere gyorsan hozzánk. A hugodrol, Rosalie-rol van szó – szólt bele Renesmee riadt hangja.
Semmit sem szólva lecsaptam a telefont, bepatanttam a kocsiba, majd elindultam Cullenekhez.
 Rosalie, mibe keveredtél már megint? – gondoltam magamban, és közben imádkoztam hogy hugomnak ne legyen semmi baja, másképp nekem végem. Tudtam hogy nem kellet volna elengednem arra vacsorára. Paul mindig cukinak adja magát, de igazábol nem is olyan jófiú. Nem tudom mi volt Rose fejében hogy elfogadta azt a meghivást.