-         Mi történt? – kérdeztem.

-         Majdnem megerőszakolták, de szerencsére még időben közbeléptünk – válaszolt Edwad.

-         Hogy van?

-         A lelki traumán és egypár zúzódáson kívűl semmi baja  – mondta a doki.

-         Hogy találtatok meg?

-         Emmett meg én arra jártunk és meghallotuk a hangját.

-        És Paul? Mert gondolom ő a tettes.

-         Elintéztük. Azaz Emm intézte el. A tudtára adta hogy senki nem érhet Rosalie-hoz. – És akkor kinyitódott az ajtó.

-         Rose beszélni akar veled. Hagytalak volna titeket hogy négyszemközt beszeljétek, de Emmett nem hajlandó kijönni. Fülig szerelmes a húgodba – mondta nekem Nessie.

Azzal bementem a szobába, ahol, az ágyon, a húgom ült, egy széken meg Emmett.

-         Sajnálom hogy nem hallgattam rád – kezdte a lány.

-         Sajnálhatod is. Halálra aggódtam magam érted.

-         Ez mind az én hibám. Ha nem fogadom el azt a meghívást… - de közbeszóltam.

-         Nem, ez csak annak a semmirekelő, önző, utálatos, nagy vadbaromnak a hibája, aki nem tudja hogy … - folytattam volna, de Rose megálitott.

-         Jól van, megértettük. Azért jó hogy így aggódsz értem – szált le az ágyról.

-         A húgom vagy, köteleségem aggódni. És anya megnyúzna ha valami bajod esne – mentünk ki a szobából.

-         Igen, tudom. Lehetne hogy ezt senki ne tudja meg? – fordult Dr. Cullenhez.

-         Mi tartjuk a szánkat – mondta Edward.

-         Mi most mennénk, későre jár.

-         Sziasztok – azzal beszáltunk a kocsiba és haza kerekeztünk. Szóval ma azt tudtuk meg hogy nekem mindig igazam van.

 

Péntek reggel az ablakom hangos nyöszörgésére ébredtem, ami bevolt zárva. Peddig én kinyitottam. Ránéztem az órámra, és pont egy perc múlva csörgött. Kimásztam az ágyból, regeliztünk, majd elindultunk a suliba. A nap nyugodtan telt, nem történt semmi azon kívűl hogy Paul nem jöt, és Alice megkért hogy iskola után menjek át hozzájuk mert beszélni akar velem. Rose-zal haza mentünk, vacsoráztünk, aztán elmentem Cullenekhez. Ott Bella nyitott ajtót. Komoran végig mért, majd felvonta az egyik szemöldökét, ahelyett hogy megkérdezte volna hogy mit keressek én ott.

-         Ööö, Alice beszélni akar velem – erre félreált az ajtóból, hogy be tudjak menni, mikozben kiáltott Alice-nek.

 

 

Csengettek. Biztos Jasper az. Össze kell szednem magam. Semmi kedvem hozzá, de ma meg kell értesem vele hogy nem lehetünk barátok. Az végzetes hiba lenne, nem sodorhatom ilyen veszélybe. Ha miattam valami baja esne, azt sohasem bocsátanám meg magamnak, ezért nem hagyhatom hogy belém szeressen, elég hogy én teljesen oda vagyok érte. És nem szabad megtudja hogy vámpírok vagyunk. De mit mondjak neki? Muszáj volt elfogadnom azt a meghívást a bálba. Ha elutasítottam volna, minden könyebb lenne. Most biztos rám se figyelne. Na szóval: Semmiképp sem nézhetek a szemébe, úgy minden gondolatomat elfelejteném. És nem nézhettem az arcát, nem nézhettem izmos melkasát, jobb lesz ha egész végig a padlót fogom nézni.

Bella kiáltására lemerészkedtem a szobámból, de amikor megláttam Jasper édes mosolyát, minden bátorságom elszált. Na szép. Egy perce meg bármire képes lettem volna, most peddig legszivesebben örökre elbujnek a szekrénybe.

-         Szia! – mosolyogtam egy aprót.

-         Szia! Miröl akarsz velem beszélni?

-         Menjünk fel a szobámba. Személyes dolog – néztem a családtagjaimra, akikröl tudtam hogy a tökéletes vámpírhallásnak köszönhetően mindent hallani fognak. Felmentünk a szobámba, ő megált az ajtó előtt, én meg előtte.

-         Figyelj. Mi nem lehetünk barátok – kezdtem.

-         Miért nem? – Arra nem számitottam hogy okot is kellesz adjak neki.

-         Mert… Mert csak. Nem lehet és kész. – Nem mondhattam azt hogy: ‘Mert vámpír vagyok és nem akarlak veszélybe sodorni’ – így mondtam azt ami eszembe jutott. Vagyis semmit.

-         Te nem akarod hogy barátok legyünk? – Milyen okos. Ő ad nekem egy okot amit biztos el hisz.

-         Igen. Én nem akarom.

-         Ahhoz hogy én ezt elhigyem, a szemembe nézve kell mondanod és békén hagylak. – Ó, hogy a kutya meg a macska meg a… Miért kell ennyire megnehezitse a dolgomat? Nem tudja megérteni hogy csak neki akarok jót?

Két másodperc gondolkodás után, felemeltem a fejem, belenéztem a mélyzöld szemekbe és azt is elfelejtettem hogy hogy hívnak. Miközben a fejemben egy értelmes mondatott próbáltam összehozni, mindeféléket eldadogtam ott neki, ám a következő lépésére, gondolom senki nem számított.

 

Kezei közé fogta az arcom, majd száját az enyémre tapasztotta, én meg nem ellenkeztem. Miért is tettem volna? Mert ezt akartam megelőzni, de nem tudtam hogy már elkéstem, hiszen ezt csak úgy lehetett volna elkerülni ha megsem ismerjük egymást, de mivel ezt nem tehettem nem megtörténté, elkell fogadnom hogy szerelmes vagyok Jasper Hale-be. Bella meg fog fojtani. Nem, megfog nyúzni, mert valami megmagyarázhatatlan okból, utálja Hale-ekat. De ez nem számit. Végül a csókunkat én szakítottam meg, mert neki még levegőre is szüksége van, és mert tudtam hogy nem helyes amit csinálok, de nem tehetek ellene semmit. Csak áltunk ott és néztük egymást, mikor Jazz kinyitotta a száját hogy mondjon valamit, de meggondolta magát és visszazárta, aztán meg megint kinyitotta, de ismét nem mondott semmit. Anyira cuki volt így, hogy muszáj volt mosolyognom rajta.

-         Akkor most hogy ezt is tisztáztuk, én megyek.

-         Oké. – azzal kézenfogva lesétáltunk.

-         Hétfőn találkozunk – mondta mosolyogva az ajtóban álva, mikozben elengedte a kezem.

-         Szia – kezdtem el olvadozni a mosolyától. Nem lehet hogy egy fiú ilyen hatással legyen rám. Ez normális? Látszik hogy meg sohasem voltam szerelmes. A hátamat az ajtónak támasztva sóhajtottam egy nagyot, és néztem ahogy a család érdeklődve fordul felém.

-         Mesélj. Mesélj. Mesélj – ugrált körülöttem Renesmee.

-         Megcsókolt – Erre mindenki elmosolyodott, kiveve Bellát, aki mézes mázos hangon mondta nekem hogy beszélnünk kéne. Nem szokott így beszélni. Nekem itt valami bűzlik. Elsétáltunk az erdő mélyére, amit eléggé furcsáltam. Vajon miért távolodunk el ennyire a háztól?

-         Láttom szépen alakul a kapcsolat – ált meg előttem.

-         Igen, és? – De amint ezt kimondtam, a földön találtam magam, úgy hogy húgom fölöttem tornyosult.

-         Azon tűnődtem hogy miért kezdel egy ilyen senkivel – Ez a mondata anyira feldühített, hogy forditottam a kockán, így ő volt alul.

-         Szívd vissza amit mondtál – sziszegtem a fogaim között, mire elvigyorodot.

-         Eszemben sincs – rúgott belém egyet, úgy, hogy biztos repültem egy tiz métert, de arra nem számított hogy nem várom meg amig kidöntöm az összes fát, hanem az egyik fenyőről ugorva a hátához kerülök. Megragadtam a nyakát, és úgy suttogtam a fülébe.

-         Ha egyetlen egy rossz szavad is lesz hozzájuk, esküszöm hogy megölek.

-         Már nem lesz ki megöljön – teritett le valahogy a földre, de még mielőtt bármit csinált volna, felugrottam az egyik fára és onnan akartam ráugrani, de ugyanabban a pillanatban mikor én ugrottam, ő is elrugaszkodott a földről, és a levegőben kaptuk el egymást, de mikor leestünk, két kéz fogott le hátulról. Éreztem hogy az egész család itt van, és hogy Edward fog le engem, de nem tudtam oda figyelni.

-         Ő kezdte – mondtuk egyszerre egymásra mutatva. Mivel Edward itt volt, lejátszottam a fejembe az előbb történteket.

-         Bella, igaz az hogy te támadtad meg Alice-t? – fordult bátyám a feleségéhez.

-         Igen, igaz, de nyomós okom volt rá. Egy semmirekellő emberrel csókolozik – köpte a szavakat, mire rámorogtam.

-         Jól van lányok. Nyugodjunk le szépen, és mondjátok el hogy mi történt – hallatszot Carlisle határozott hangja Bella melől. Vettem egypár mély levegőt, majd mikor sikerült egy kicsit lenyugodnom, elmeséltem nekik.

-         Mégis mi bajod van Hale-ekkel? – kérdezte húgomtol Emmett mikor végeztem.

-         Ha egy kicsit használnád az agyad, magadtól is rájönnél. A Volturi bármikor megtudhatja, és akkor nekünk végünk.

-         Ugyan már. Egyik szabályt sem szegtük meg – mondta Nessie.

-         Még nem. Csak idő kérdése amig Alice elmondja nekik, Aro meg nem fog eltűrni még egy ilyet.

-         Hátrakötött kezzekel is elbánunk velük, szóval semmi pánik – mondta Emm a megszokott laza stílusában.

-         Fogd be a pofád – morgott rá Bella. Még sohasem láttam őt ilyennek. Nemrégibben meg a legjobb barátnők voltunk, most meg nem is tudom hogyha még nevezhetem őt a húgomnak. Nessie sokkal inkább viselkedik úgy mint egy igazi testvér.

-         Ez így volt megírva, nem csinálunk belőle ügyet. Bella, nem szeretném ha lenne még egy ilyen esett, értve vagyok? – nézett komolyan Carlisle a lányra, mire az hatalmasat sóhajtva befutott a házba.