Bella szemszöge:

- Miért? Bella Miért?- kérdezte meggyötört hangon Edward.
- Sajnálom! - búgtam neki és éreztem, hogy szorosabban tart.
Felemelt és elkezdett vinni. Nem láttam, hogy hova megyünk. Nem is nagyon érdekelt. Amíg vele vagyok, addig bárhol lehetek.  Éreztem, hogy leül valahová és az ölébe húz. Én még mindig a mellkasába fúrtam arcomat. Nem akartam látni a szenvedését.Így is elég a sajátjaimat elviselni, nem akarom látni, hogy szenved. Még hozzá miattam.
- Miért? - kérdezte suttogva. Hangja szomorkásan csengett.
- Ha nem megyek el, akkor mindannyian meghalunk. Vagyis én nem, de ti igen. Nem akarok olyan világban élni, ahol te nem létezel. Számomra az a pokol lenne. Én nem tudnálak követni. Én már eleve a pokol fantáziájának egyik lénye vagyok. Nem akarom elveszíteni számomra a világ legfontosabb, legszebb kincsét. Nekem az maga a kihalást jelentené -zokogtam a mellkasába. Éreztem, hogy hideg teste hozzám ér. Isteni érzés volt, de nem ide illő.
- De ha elmész, akkor én soha nem fogok rád emlékezni! - mondta keserűen.
- Küldök majd egy képet. Egy névtelentől, aki nem lakik sehol sem.- mondtam, mire humortalanul felnevetett.
- Miért névtelenül? Miért nem mondod meg a neved? Miért nem írod le, hogy, hol laksz?- kérdezte. Hangja fagyos volt. Sose hallottam még ilyennek a hangját. De, hogy őszinte legyek magammal, nem is akarom soha többé ezt a hangot hallani. Egyáltalán nem állt jól neki a szomorúság, mintha bárkinek is jól állna!
- Épp ezért megyek el. Mert szeretlek. Nem követhetem el újra azt a hibát, hogy beléd szeretek. Ha ez megtörténne, valószínűleg nem lenne választási lehetőségem. Akkor valószínűleg mindenki meghal.- mondtam zokogva.  A fagyos szél csípte az arcomat, de ez különösebben nem zavart.
- Szóval, ha nem szeretnélek. Ha nem te lennél az életem értelme, akkor itt maradhatnál? - kérdezte egy kicsit reménnyel megfűszerezve a hangát.
- Igen, akkor nem mennék el. De van egy probléma, megtörtént.- sóhajtottam szomorúan.
Megremegett.
-Szóval, ez az utolsó nap? Ez az utolsó nap, hogy én emlékezni fogok rád? Hogy látni foglak?
- Ez az utolsó nap amire még emlékezni fogsz -mondtam szomorúan. -Holnap neked olyan lesz, mintha engem soha sem láttál volna!- lehajtottam a fejem. Nem akartam a szemébe nézni. Éreztem hideg ujjait az államon. Lassan felemelte, és várt míg a szemébe nézel. Lassan rá néztem. Szemeiben most is szomorúság csillogott.
- Bella, mindig szeretni foglak! Ha egyszer valaki mást választok, akkor is tudd, hogy én szeretlek! - mondta, majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt. Ez a csók fájdalmas volt. Még a szívem is megsajdult tőle.
- Soha nem felejtelek el!- mondtam szipogva.

Egész nap itt ültünk. Nem engedtük el egymást.
- Mit gondoltál rólam, mikor először megláttál?- kérdezte Edward
Visszaemlékeztem arra  a napra. Kicsit elmosolyogtam.
- Olyan furán méregettél, mikor melléd ültem. Akkor azt hittem, hogy félsz, végtére is akkor még ember voltál!- mondtam, mire halkan felnevetett.
- Utána jobban megnéztelek. Nagyon csábítóak voltak az ajkaid, utána rájöttem, hogy a világ leggyönyörűbb pasija mellett ülök!- ismét felnevetett.
- És te? Te mit gondoltál rólam? - kérdeztem kíváncsian.
- Mikor megláttalak, nem értettem, hogy miért nem félsz. Tudod, amikor az emberek meglátnak minket rögtön félnek tőlünk, de te... még csak meg sem rezdültél. Nem értettem, ezért próbáltam olvasni a gondolataidban, de befuccsoltam. Nem tudtam, tudok olvasni a gondolataidban. De mikor jobban megnéztelek, akkor észrevettem, hogy milyen gyönyörű vagy. Akkor értettem meg, hogy a fiúk többsége miért rólad álmodozik - mondta , mire elmosolyodtam. Eszembe jutott, mikor nálam volt és elmondta, hogy én milyen szép vagyok. Akkor még minden rendben volt...
- Miket álmodoztak rólam?- kérdeztem incselkedve.
- Ne akard tudni! - mondta gyorsan.
- Miért?
- Mert... Hogy is mondjam...nem igazán szépeket gondoltak rólad.- dadogta
- Előbb még azt mondtad, hogy rólam álmodoztak. Ne mondd azt, hogy arra gondoltak, hogy fogom őket  megtépni?!- mondtam neki egyre türelmetlenebben.
- Olyanokat gondoltak.. Ilyeneket nem lenne szabad gondolkodniuk! Emlékszel, hogy ma reggel bementem hozzád a ... fürdőbe?- kérdezte.
Kezdem megérteni, hogy miket gondolhattak, habár eddig is volt tippem... De reménykedtem benne, hogy nem ilyen fajta álmodozás lesz... Hiú remény..
- Persze, hogy emlékszem.
- És mi volt rajtad?- kérdezte zavartan.
- Attól függ mikor. Mert ha fürdés előtt, akkor csak egy melltartó és egy farmer nadrág volt rajtam, na meg persze fehérnemű. Ha meg fürdés közben és utána, akkor is csak egy törülköző.- mondtam.
- Volt rajtad törülköző? Egészen testhez simuló darab. Biztos nagyon drága lehetett!- cukkolt nevetve Edward.
- Ha- Ha. Nagyon vicces! Eddig azt hittem, hogy nem sikerült jól megnézni, de úgy látszik tévedtem!- mondtam durcásan.
- Sajnálom. Remélem megérted, hogy én is csak férfi vagyok!- próbált vigasztalni.
- Komolyan? Te, mint férfi? Nem hiszem... Én szerintem, te több vagy, mint egy férfi... Az túlságosan hétköznapi.
Felnevetett.
- Megmagyaráznád?
- Mit?
- Hát, hogy én túlságosan hétköznapi vagyok...- nevetett fel ismét.
Nem válaszoltam. Láttam, hogy az ég egyre sötétebb lesz. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a napnak. Nem akartam elmenni innen. Nem akartam elhagyni a Cullen családot. Nem akartam elhagyni Edward-ot. Viszont akartam még maradni itt, de tudtam, hogy ez lehetetlen. Akartam, hogy Edward emlékezzen rám. A lényeg az, hogy olyan életet akartam élni, mint egy héttel ezelőtt.
- Bella?- kérdezte aggódva Edward.
Most sem válaszoltam. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a napnak.
- Bella drágám, mi a baj? - kérdezte újra.
- Mindjárt vége a napnak. Kevesebb, mint hat óra múlva minden megváltozik. Te nem ismersz majd engem, és lehet, hogy összejössz Tanya-val! - mondtam szomorúan.
- Nem fogok összejönni Tanya-val, ezt az egyet megígérhetem. Tényleg, nem ma kellett volna meghalnia Tanya-nak? - kérdezte.
- De, ma kellett volna. De mivel holnap visszamegyünk az időben. Tanya nem lesz itt, Jessica és a családja sem fog meghalni... És én sem leszek itt!- mondtam s közben próbáltam legyűrni egy ásítást. Sikertelenül.
- Gyere, haza viszlek! - mondta, majd felállt.
- Nem, nem akarok hazamenni! Épphogy van még hat teljes óránk. Még kiakarom használni. - mondtam. Arca ellágyult és két tenyere közé fogta arcomat. Közelebb hajolt és megcsókolt.Lassú, szenvedélyes csók volt. Tele szomorúsággal, szerelemmel.
- Akkor gyere! Menjünk el sétálni!- mondta majd megfogta a kezem. Miközben sétáltunk, hol beszélgettünk, hol pedig csókolóztunk. Nem nagyon figyeltünk az időre.
 Egyszer csak, megláttam a szörnyet. Csak, hogy nem csak én láttam. Edward is látta. Szorosan ölelt, mire a szörnyeteg felnevetett.
- Nincs mit tenni, a balhét el kell vinni, Bella!- mondta nevetve a szörny. Ilyen hamar eltelt volna az idő? Remegve fogtak egyre szorosabban Edward-ot.
- Bella, ezzel nem érsz semmit! Van még fél perced, addig köszönj el!- mondta, majd eltűnt. Ránéztem Edward-ra. Láttam, hogy arca megkínzott volt. Megérintettem egyik kezemmel az arcát, mire ő megcsókolt. Nem úgy csókolt meg, mint szokott. Gyorsabb volt és rövidebb, mégis olyan volt, mintha nem örökre mennénk el, hanem csak kis időre. Homlokát a homlokomra helyezte.
- Szeretlek Bella! Örökre szeretni foglak!- mondta, miközben kapkodta a levegőt.
- Szeretlek Edward! Te leszel az egyetlen szerelmem!- mondtam,  becsuktam a szemem majd gyorsan még nyomtam egy puszit az ajkára. Mikor kinyitottam már nem láttam Edward-ot. Már nem voltam az erdőben. A repülő téren voltam és én következtem.
- Jó napot! Hova szeretne utazni?- Kérdezte kedvesen a jegy árus.
Legszívesebben azt mondtam volna, hogy Forks, de nem tehetem, sajnos. Sóhajtottam egy nagyot majd válaszoltam.
- London

Mikor megérkeztem Londonba, mint mindig, most is körül néztem. Nagyon szép volt, de nekem mégsem tetszett. Hiányzott valami, vagy inkább valaki.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés