Bella szemszöge

Hogy a jó édes életben! Miért kellett nekik pont Londonba jönniük? Mond miért? Két éve, hogy a szörny nem bújt elő, de mikor megláttam Edward-ot... Éreztem, hogy kezd elő bújni. De tartom magam. Nem fogom leleplezni magam. Becsuktam a szemem.
- Igen, jól vagyok!- sóhajtottam. A hasam még mindig sajgott.
- Biztos jól vagy?- kérdezte aggódva.
Kinyitottam a szemem. Legalább már tisztán látok. Lassan felültem. Körbe néztem. A tanárok felém kezdtek futni. A diákok eszeveszettül sikoltoztak. Remek.
- Persze, jól vagyok!- bizonygattam, pedig nem voltam valami jól. Itt van Edward és a családja. Két éve, miattuk kellett elhagynom Forks-ot. Hogy megvédjem őket. Erre, meg váratlanul Londonba költöznek. Remek. Miért, mond miért kellett Londonba jönniük?! Kifújtam a levegőt és a kocsira néztem. Ugyan az az ezüst Volvo volt, mint két évvel ezelőtt. De lehet, hogy új. Ekkor a tekintetem megakadt egy szőke vámpíron. Tanya Denali?!  Hogy tehette ezt? Vagyis, tudom, hogy hogy, de nem gondoltam volna soha  életben, hogy pont ő lesz a kiválasztott. Hirtelen dühbe gurultam. Nem bírtam féken tartani a szörnyeteget, így a hajam elkezdett nőni. Mikor rápillantottam a hajamra feleszméltem. Visszahúztam a szörnyeteget és próbáltam lenyugtatni magam.
- Lehet, hogy mégsem vagyok túlságosan jól!- mondtam neki minden egyes szót megnyomva. Megfogta a kezem, mire éreztem, hogy szikrák kezdtek el pattogni. Felhúzott és amilyen gyorsan csak lehet, elengedte a kezem. Francba! Pedig még fogtam volna neki a kezét. Milyen kár, hogy ő nem emlékszik rám!
- Gyere, beviszlek a kórházba!- mondta majd a kabátomnál fogva elkezdett húzni a kocsijához.
- Álljon meg fiatalember!- kiáltott rá a tesi tanár. - Mégis, hogy képzeli, hogy elüti az egyik tanulónkat és csak úgy elviszi?!- vonta kérdőre dühösen.
- Most vittem volna  a kórházba!- mondta Edward azon az édes meggyőző hangon. Egy frászt fogsz te elvinni! Ha talán egy kicsit bemocskolnám, akkor lehet, hogy nem akarna majd megismerni. Akkor talán elkerül engem. Nem akartam, hogy elkerüljön, de ez lesz a legbiztonságosabb.
- Dehogy akartál te bevinni engem!- mondtam neki felháborodva, mire megdöbbent.
- Szerinted miért húztalak én a kocsihoz?
- Azért húztál, hogy lefizess!- mondtam neki dühösen. Leráztam magamról a kezét és elindultam a biciklim felé. Olyan állapotban volt, hogy még épp tudok rajta menni. Remek.
- És ha most megbocsátanak, haza szeretnék menni!- mondtam, de választ sem várva felszálltam a biciklire és elindultam. Minden tekerésnél jobban kezdett el fájni a hasam, de nem érdekelt. Mikor az ablakomnál elmentem felröhögtem. Ott volt az ébresztő órám egy kocsi szél védőjének ütközve. Az óra még épségben volt, de a szél védő betört. Elvettem róla az órámat és tekertem a tároló felé. Mikor a biciklit lezártam, még mindig röhögtem. Felrohantam a lépcsőn, kinyitottam az ajtót és ledőltem az ágyra.


Edward szemszöge:


Álljon meg fiatalember!- kiáltott rám az egyik tanár. Az öltözékéből ítélve tesi tanár lehet. - Mégis, hogy képzeli, hogy elüti az egyik tanulónkat és csak úgy elviszi?!- vont kérdőre dühösen.
- Most vittem volna  a kórházba!- mondtam neki. Kicsit kioktató voltam, de ahogy Jasper szokta mondani " Ilyenkor az emberek mindig elhisznek mindent"
- Dehogy akartál te bevinni engem!- mondta nekem felháborodva, mire megdöbbentem. De hát, az előbb mondtam neki, hogy a kórházba viszem. Azért kezdtem el húzni!
" Ne hagyd, hogy átverjen ez a fruska!" Üzent nekem Tanya a ....barátnőm. Minden nap elmondja nekem, hogy szeret meg minden egyéb marhaságot. Tudom, hogy szeret, de én annyira nem. A többiek kifejezetten utálják, sőt. A Denali klán örült, mikor megtudták, hogy átpasszolhatják hozzánk Tanya-t. Két éve vagyok Tanya rabja...
- Szerinted miért húztalak én a kocsihoz?- vontam kérdőre, mire egy kis csend után, de válaszolt.
- Azért húztál, hogy lefizess!- mondta nekem dühösen.
" Inkább hiszek, Isabella-nak, mint ennek a ficsúrnak!" Hallottam meg a tanár gondolatait. Milyen könnyen hazudik! Jobban, mint mi!
Lerázta a kezemet és elindult a nem éppen biztonságosnak tűnő bicikliéhez.
- És ha most megbocsátanak, haza szeretnék menni!- mondta, majd felült a biciklijére és elindult. Makacs, kitartó és ráadásul jól is hazudik! Tetszik nekem ez a lány! De vajon mit gondolhat rólam? Elkezdtem koncentrálni rá, de semmi. Semmit nem hallottam felőle. A többiektől bezzeg mindent hallok. Olyat is, amit nem kellene. Ez nagyon idegesítő.
- Jelenteni fogom a rendőrségnek, hogy elgázolt valakit. Szerencséje lesz, ha nem jelenti fel magát!- mondta gyilkosan az tanár.
" Az első benyomás a fontos. Nincs szerencséje, talán a többieknek!" Gondolta magában , mire magamban felröhögtem. Ahogy mondja, az első benyomás a fontos.
- Jól kezdődik az első napja!
- Ahogy mondja!- válaszoltam mosolyogva. Nem számított, hogy válaszolni fogok rá,arra meg végképp, hogy a képébe röhögök. Honnan jött ez a szemtelenség. Kérdőn néztem Jasper-re, de ő sem értette, hogy honnan jön.
- Most pedig mindenki haladjon az órájára vagy különben mindenkinek húsz kör futás a parkban!- ordította a tanár, mire mindenki sietősre vette a dolgot és haladtak az órájukra.
" Nahát öcsi, nem is tudtam, hogy van neked ilyen oldalad is!" Röhögött fel magában Emmett, majd hangosan is megtette.
" Nem tudom, hogy honnan jött ez az érzelem hullám! De abban biztos lehetsz, hogy nem én voltam!" Szuggerálta felém Jazz.
" Ez meg mi volt? Átvert téged egy ember? Egy ilyen cafka? Talán beteg vagy?" Gondolta bosszankodva Tanya.
" Nem fog feljelenteni a lány! " Mondta Alice is.
" Emmett azt mondta két éve, hogy Bella-ra nem fogunk emlékezni. Erre tessék itt van! Meg kéne kérni, hogy ölje meg... " Gondolkodott Rose, de amikor észrevette, hogy őt nézem abba hagyta és az előző éjszakára gondolt.
- Köszönöm Rose! Most már nem csak a hangokat hallom, de már látom is!- mondtam neki gúnyolódva, mire elmosolyodott.
- Mondtam én, hogy a gondolataim között kutakodj?- kérdezte Rose és majdnem elröhögte magát. Ez nem vall rá. Különösen azóta nem, mióta Tanya is velünk él. Azóta nem mosolygott. Kivétel azokon a napokon mikor meglátogatta a többieket.
- Cica, mondd el, hogy mivel sikerült így felhergelned!- kérlelte Em. Rose még szája még szélesebbre húzódott. Tovább mutatta azokat a képeket, amikre én NEM voltam kíváncsi.
- Semmi különösre... Csak a tegnapra.
- Mi történt tegnap? - gondolkozott el Emmett. Neki is eszébe jutott az este és ő is azokra a képekre kezdett el gondolni.
- Befejeznétek?!- kértem őket. Nem, ez nem kérés volt. Ez parancs.
- Mit is?- kérdezte Emmett. Majd még több képet küldött felém. Annyira dühös lettem, hogy öles léptekkel indultam el az órámra. Nagyon, de nagyon ideges lettem. Nem tudtam kiverni a fejemből a képeket. Fújtattam egy párat, majd sietve berontottam a terembe. Matematika.
- Jó reggelt!- köszöntem illedelmesen a tanárnőnek. Harmincas éveiben járhat. Mikor felnézett rám, nem úgy reagált, mint ahogy az emberek szoktak. Nem talált engem vonzónak. Ilyen se volt még!
" Helyes!" Csak ennyit gondolt. Nekem ez bőven elég, hogy kedveljem. Nem szeretem ha úgy néznek rám, mint a világ legszebb dolgára.
- Önnek is! Üljön le ahol még van szabad hely!- utasított.
A leghátsó padban volt csak hely. Így hát leültem oda. Kipakoltam a könyveket, amiket Alice egy hete vett. Mikor becsöngettek mindenki bejött és leült a helyére. Mellettem nem ült senki. Legalább nem zaklatnak engem. Felsóhajtottam. De a gondolataik... Mindenki fejében én és a családom járt. Meg az a lány, akit elütöttem. Bella. Milyen szép név! Illik hozzá. Illik azokhoz a gyönyörű csokoládé barna szemekhez. Kinyitottam tankönyvemet. Ahol kinyitottam volt egy papír. Széthajtottam. Ez az a levél volt, amit egy éve küldött nekem egy Bella nevű lány. Bella. Lehet, hogy ő az? Nem hiszem. Nagyon sok Bella létezik a világon. A levelet visszahajtottam, majd a zsebembe tettem. Valahogy ez a levél többet ért nekem, mint maga Tanya. Habár minden többet ért, mint Tanya, de ez valami más. Ez.. Ez különleges dolog.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés