Bella szemszöge:


- Kéne csinálni valamit!- mondtam magamnak. Unatkoztam. Nem volt semmi, amivel el tudtam volna foglalni magamat. És ez idegesített. Mit kéne csinálni?

Felkeltem az ágyról és a fürdőbe mentem. Ledobtam magamról minden ruhát. Megnyitottam a csapot. Hideg víz. Remek. Most jobban esett volna a meleg, de ez egy kollégium. Mit is gondoltam én? Hogy itt van elegendő meleg víz? Két percig sem bírtam a zuhany alatt. Kiszálltam a kabinból és magam köré tekertem egy törülközőt. Mikor belenéztem a tükörben ijedten ugrottam fel. A szörny. Gonosz mosollyal az arcán hívogatott. Ráztam a fejem. Nem, nem akartam én ezt. Nem akartam újra szörnyeteg lenni. Nem akartam ölni.

- Mit akarsz?- kérdeztem.

Nem válaszolt, csak mutató ujjával hívogatott. Felsóhajtottam. Majd a kezemet a tükörhöz tartottam. Hirtelen fogta meg a kezemet és húzott be engem. Egy teremben voltunk. Én voltam a szörny. Ez a matek terem! Jöttem rá. Az utolsó pad mögött voltam. Az én helyem. De már nem csak az enyém. Mellettem ült a világ legszebb teremtése, Edward.

- Hogy az a. !- csúszott ki a számon, mire Edward megfordult. Épp, hogy el tudtam tűnni.

Nem akartam, hogy megtudja, hogy én vagyok a szörny. Nem akartam, hogy újra belém szeressen. Nem is fog. Jöttem rá. Neki ott van Tanya. Bizony, neki ott van az a szőke, aki tényleg szőke! Nem bírtam tovább. Haza mentem. Még mindig egy szál törülközőben álltam. Éreztem, hogy az első könnycseppjeim utat törnek maguknak. Elkezdtem hátra felé menni, míg neki nem ütköztem a falnak. Lecsúsztam és leültem a hideg köre. Elkezdtem hangosan zokogni.

- Miért? Miért csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Mond miért?- kérdeztem zokogva, kétségbeesetten. Miért mindig én vagyok az a szerencsétlen? Könnyeim még mindig folytak mikor felkeltem. Gyorsan felvettem azt a ruhát, ami ma volt rajtam. „Nincs neki semmi baja” Gondoltam magamban. Felkaptam a táskámat és lerohantam. Esik az eső. Kivételesen nem rohantam a tároló felé a biciklimért. Gyalog mentem. Úgy is tart még az óra. Igen, úgy döntöttem, hogy bemegyek órára. Nagyot sóhajtottam, mikor beléptem az épületbe. Egyből a spanyol terem felé mentem. Nem volt kedvem bemenni. Leültem az egyik padra. Törökülésbe húztam a lábaimat. Vártam és vártam. Nem szerettem annyira a spanyolt, de azért jobban beszéltem, mint a tanár. Kicsöngettek. Felálltam és az ajtó mögé álltam. Nem akartam feltűnést. Mikor úgy vettem észre, hogy mindenki kijött, akkor kijöttem az ajtó mögül. De tévedtem, mert neki mentem egy fiúnak. Hideg volt. Mikor az arcába néztem, láttam, hogy Jasper az. Mellette Alice.

- Bocsi!- mondtam, majd kikerültem őket és bementem a terembe.

- Semmi baj!- mondta Jasper, majd elmentek

Leültem a helyemre és vártam. Vártam, hogy vége legyen az órának. Magamban jót röhögtem. Eddig még be akartam jönni, most meg legszívesebben elfutnék. A többiek jól megnéztek. Gondolom azért néztek így rám, mert nem rég ütött el egy autó és kicsit meglepődtek, hogy itt vagyok. Valószínűleg senki sem lenne olyan hülye, hogy bejöjjön az órára, kivéve én. Hát persze. Mindig én voltam a kivétel. Nagyot sóhajtottam, majd becsöngettek. Az óra, mint mindig Spanyolul fojt. A tanár, mint mindig most sem törődött velem. Tudja, hogy tudom. Az óra nagy részét a füzetem firkálásával töltöttem. Mikor kicsöngettek, akkor jöttem rá, hogy tesim lesz. Remek. Nem nagyon szeretem ezt a tanárt, sőt. Kifejezetten utálom. Szomorúan pakoltam össze a cuccomat és mentem hátra. Az öltözőbe érve, láttam, hogy sok lány a rövidnadrágot és a toppot vette fel. Nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést. Eddig utálták, nem tudom, hogy miért változott meg a véleményük. Én maradtam a hosszú nadrág és póló összeállításban. Mikor kimentünk az öltözőből be a terembe akkor vettem észre, hogy mi vagy inkább ki miatt öltözködtek minibe a lányok. Edward- nak is tesije volt. Nagyot nyeltem és álltam be a sorba. Tanya is marhára zavart, most meg itt van az összes lány, aki érte sóvárog. Ha emlékezne arra, hogy mi történt két évvel ezelőtt akkor most senkinek sem lenne bátorsága, hogy ilyesmire folyamodjon. Jézusom! Én most féltékeny vagyok?

- Sorakozó!- lépett be az edző. Mikor rám nézett arca pipacs vörössé vált. – Hogy kerülsz ide, Isabella?- kérdezte a tanár.

- Talán úgy, hogy bejöttem?- kérdeztem vissza. Sosem szerettem, ha parancsolgatnak vagy kérdőre vonnak.

Kezdett lenyugodni. Sosem szerette, ha visszabeszélek, de ez engem különösebben nem érdekel. Mikor ránéztem láttam, hogy lenyugodott, de amikor mögém nézett újra vörös lett. Nem kellett hátra néznem ahhoz, hogy tudjam ki áll mögöttem.

- Te neked még van pofád ide jönni? – kérdezte a mögöttem álló fiúnak.

- Iskolaköteles vagyok, tanár úr! – válaszolta Edward, mire majdnem elröhögtem magam.

- Nem ez volt a kérdés! Legalább bocsánatot kérték Isabella-tól? – kérdezte még mindig dühtől izzó fejjel.

Edward már válaszolni akart, de én megelőztem.

- Igen, bocsánatot kért, pedig én voltam olyan figyelmetlen. Mellesleg a nevem Bella!- mondtam immár sokadszor.

- Nekem mindig is Isabella!

Remek. Istenem, hogy miért nem tud egyszer az életbe normális lenni?

- Köszönöm, hogy felidegesít!- mondtam neki gúnyosan.

- Nincs mit!- mondta majd kiment a teremből.

- Hogy szakadnál szét!- motyogtam úgy, hogy senki se hallja. Valaki mégis felkuncogott. Hátranéztem és láttam, hogy Edward volt az. Ja, igen, ő és a szuper hallás. Remek.

- Oké selejtek! Öt kör futás aztán játszhattok!- mondta. Mindenki elindult futni. Én, mint mindig most is középen voltam. Nem akartam gyorsan, de azért lassan se futni. Hallottam, hogy a többiek már a második kör után lihegtek. Nekem és Edward- nak meg se kottyant.

- Sajnálom!- mondta valaki mellőlem. Természetesen az a valaki Edward volt.

- Mit? Azt, hogy nem figyeltem és te elütöttél?- kérdeztem szarkasztikusan.

- Lehet, hogy te nem figyeltél, de én se voltam a toppon!- mondta sajnálkozva.

- Jól van, megbocsátok. Amúgy Bella!- nyújtottam felé a kezem. Még csak most lett vége a harmadik kör. Kezet fogott velem, mire több lány is felszisszent.

- Edward Cullen

A francba Bella! Hát, hogy lehetsz ilyen hülye, idióta? Miért kellett neked egyáltalán szóba állni vele? Ezzel csak rontasz a helyzeten! Idióta, barom, hülye állat soroltam fel magamra a sértő, durva szavakat. Sóhajtottam egyet, majd felgyorsítottam magam. Az élen futottam le a maradék köröket. Mikor már mindenki végzett a futással sok eltérő lihegést lehetett hallani. Leültem a szőnyegre és becsuktam a szemem. Éreztem, hogy valaki mellém ül. Edward-ra tippeltem, de amikor kinyitottam a szemem egy lány volt az. Méghozzá egy olyan barátnőféleség. Jenny.

- Szia, Bella! Én és a többiek elmegyünk szombaton a strandra. Jössz velünk?- kérdezte barátságosan.

- Öhm. Szia Jenny! Igen persze, hogy elmegyek. Milyen idő lesz?- kérdeztem. Jenny-t bírtam a legjobban az itteniek közül. Ő valahogy másvolt.

- Borús, de meleg – mondta izgalommal teli hangon.

- Remek! Akkor szombaton mindenképpen elmegyek a strandra!- mondtam neki mosolyogva, mire a nyakamba ugrott.

- Köszönöm! Köszönöm!- mondta majd elment a lányokhoz. Gondolom elújságolta, hogy én is megyek a strandra. Újra becsuktam a szemem és élveztem a képzeletem játékát. Éreztem, hogy megint leül valaki mellém. Újra kinyitottam és láttam, hogy a gimi legmenőbb pasija ült le mellém, Tom.

- Na, meggondoltad magad? – kérdezte megint azon a nyájas hangon. Kirázott tőle a hideg.

- Nem, nem gondoltam meg magam!- válaszoltam neki durván. Egy kicsit megijedt, de rögön el is múlt.

- Tudod, nem tudom, hogy hol voltál eddig az életemben? – kérdezte. Aha. Tavaly ugyan ezzel a szöveggel vette el az egyik lány eszét. Szegény azóta sem heverte ki, hogy dobta.

- Jó rejtekhelyet kerestem, ahol elbújhatok előled!- mondtam neki dühösen.

- Nem akarsz járni velem?- kérdezte olyan édi hangon. Mindenki számára édi volt, nekem olyan volt, mint a többi. Szánalmas.

- Hova?

Valaki felnevetett. Mikor az illetőre néztem láttam, hogy Edward volt az. Szerinte ilyen mulatságos ez?

- Nem szeretsz engem?- kérdezte miközben alsó ajkát legörbítette.

- Miért szeretnélek? Gyűlöllek!- mondtam majd felálltam és elmentem a zsámolyok közé.

Megint mellém ült. Miért nem hagy már engem békén?

- Elég nagy itt a hangzavar, nem? – kérdezte. Sokan beszélgettek, de nem volt itt hangzavar. Még.

- Akkor fogd be!- ordítottam rá. Mindenki elhallgatott. Felálltam majd kimentem az öltözőbe. Gyorsan átöltöztem és elindultam a következő órám felé. Még mindig volt vagy húsz percem. Leültem az angol terem elé és vártam.

Talán, ha nem szólok, Edward- hoz, ha nem veszek róla tudomást, akkor talán leszáll rólam. Nem akar velem lenni és így senkinek sem lesz semmi baja. Ez lesz a legjobb megoldás. De vajon ki fogom bírni? Nem hiszem, de meg kell próbálnom. Csak így tudom őket biztonságba tartani. De mi van akkor, ha nem bírom ki? Mi van, ha mindenki veszélybe kerül miattam? Ekkor a csengő megszólalt. Ilyen sokáig gondolkoztam? Megráztam egy kicsit a fejem, majd beléptem az angol terembe. Mint mindig ez az óra is unalmas volt. A füzetemet tele firkálgattam minden féle hülyeséggel. Jól nézett ki, mindaddig, míg a tanár el nem vette és rá nem írta az egyest.

- Isabella, gyere ki felelni!- szólított majd rám.

- Mi a kérdés? – kérdeztem gyorsan.

- Nem figyeltél? – kérdezte ördögi mosollyal az arcán.

- Nem. Miért kellett volna?

- Ülj le, egyes!- mondta, majd a naplóba szépen belekörmölte az egyest.

- Úgyis elfáradtam!- mondtam, mire egy páran felkuncogtak.

Miért kell majdnem minden beszólásomat végig röhögni? Ezt soha sem értem. Ha ennyire tetszik nekik, akkor csinálják azt, amit én. De tudom, hogy ezek nem mernek, mert nekik csak egyszer van lehetőségük elcseszni az életüket. Nekem meg van egy örökéletnyi időm. Mikor az óra véget ért, mentem a menzára. Kicsit büszke voltam magamra, hogy az angol órán sikeresen bezsebeltem két egyest. Valamiért jó érzéssel töltött el. Mikor beléptem a menzára, még alig voltak. Fogtam egy tálcát és kivettem egy üveg ásványvizet meg egy szép piros almát. Leültem egy ablak melletti asztalhoz és kifelé bámultam. A tálcáról levettem az almát és elkezdtem azt enni. Mikor már a felével végeztem ittam rá egy kis vizet majd folytattam az alma elpusztítását. Mikor végeztem az almával ittam még egy kis vizet, majd fogtam a tálcát és kivittem. Az üveget levettem róla, majd kimentem a menzáról és elindultam a következő órámra, Bioszra. Csupán egy két ember volt bent a teremben. Szokásom, hogy mindig az utolsó padba és az ablak felöli, padsorba ülök. Már éppen kényelmesen elhelyezkedtem, mikor ki toppan be? Na, ki? Hát persze, hogy Edward. És hol van szabad hely? Hát persze, hogy csak mellettem. Remek. Ilyen nincs. Úgy látszik, hogy a sors ki akar tolni velem.

- Szia! Rég láttalak!- mondta mosolyogva Edward.

- Ja, körül belül fél perce a menzán!- mondtam neki gúnyosan, mire felnevetett. Úgy látszik, ő élvezi, ha másoknak rossz a kedve.

- Igen, de az már régen volt!- mondta majd bedobta a szívdöglesztő mosolyt. Majdnem elájultam. Hogy lehet valaki ennyire tökéletes?

- Hát, ha neked ez már rég, akkor milyen lehet, neked mondjuk két hosszú év? – megint elrontottad Bella! Szóba állsz vele. Na, jó. Egy kicsit közel engedhetem magamhoz. Tényleg csak egy kicsit.

- Az nekem már századokat jelent – mondta. Aha. Ha most vajon rákérdeznék, hogy milyen hosszú idő, mondjuk egy évszázad, vajon mit fog válaszolni? Hogy igen, az nagyon hosszú vagy, hogy biztos hosszú, de ő még csak tizenhét évet él.t.

- Akkor, ha a te szókincsedet használjuk, tulajdonképpen mi már hosszú évtizede élünk! – erre a mondatomra megrándult a szája széle. Elfojtott egy mosolyt. Nekem nem volt annyi erőm, hogy elfojtsam.

Becsöngettek. Na, végre! Nem mintha nem szerettem volna vele beszélni, de nem akarom bajba keverni! Az óra azzal telt el, hogy majdnem minden egyes percben egymást néztük. Mikor kicsöngettek én amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam a cuccomat és indultam a következő és egyben utolsó órámra. Történelem. A szokásos helyemen ültem. Előttem Rosalie ült. Majdnem minden pillanatban hátranézett. Majd az egyik füzetéből kitépett egy lapot és firkantott rá valamit. A lapot precízen összehajtotta és odaadta nekem. Én elvettem, majd lassan kihajtottam.

„Bella, én mindenre emlékszem!”

Csak ennyi volt a lapra írva, de nekem ez elég volt ahhoz, hogy a pánik eluralkodjon rajtam. Ha Rosalie tudja, akkor nem sokára Edward is tudni fogja, sőt. Lehet, hogy már most is tudja. Ha ez kitudódik, akkor mindenki nagy bajban van.