- Láttad hogy nézett rád? – Vágta dühösen a bőröndjét a szoba egyik sarkába.
- Nugyalom,Rose – suttogtam elmosolyodva. – még a végén meghallja,szerelmem – Odamentem
hozzá,és átöleltem.
- Nem érdekel,Jacob.Gyűlölöm.
- A gyűlölet szenvedélyes érzés – Jelentettem ki,majd sóhajtva eltolt magától.
- Most nem igazán vagyok vevő,az efféle poénokra – morogta durcásan.
- Ne legyél már ilyen féltékeny,Rosalie.Csak egy kicsike bizalmat kérek,rendben? – Mutattam
kezemmel azt a ’kicsike’ szócskát.
- Könnyű azt mondani...
- Soha nem csalnálak meg – Lassan odasétáltam elé,majd kezemet álla alá bigyesztettem,hogy
felemeljem azt. – Te vagy az életem – suttogtam a fülébe,és apró csókot leheltem ajkára.

Erősen magához szorított.Talán...benne is ugyanolyan érzések kavarogtak,mint én bennem.Félt,hogy
bármikor elveszíthet.Végül nem sokáig tartott ez a pillanat sajnálatomra,hiszen eltolt magától.Furcsán
néztem rá,de aztán megértettem ennek a cselekedetének okát.Tanya nyitott be.

- Megérkeztek.Gondoltam szólok,hiszen jó lenne megbeszélni,hogy hogy lesz tovább,nem igaz? –
Mintha csak nekem szánta volna a kérdést,hiszen tekintetét rajtam tartotta mindvégig.Rosalie
megforgatta szemeit,és kiment az ajtón.
- Ühm...köszönöm,hogy szóltál Tanya.Rendes volt tőled – Kifelé menet a mellkasomra rakta
kezét,ezzel elzárva utamat.Fejemet lehajtottam,és ránéztem a mereven álló kézfejére.
- Bocsánat – Rántotta el,de láttam a szemeiben,hogy nem ezt gondolta igazából. – Csak arra vagyok
kíváncsi,hogy mit ennél vacsorára.Ugyebár te emberi ételt eszel,nem? – Nem tudom,hogy milyen fejet
vághattam,de lehet,hogy igaza van Rosalienak.
- Bármit,csak hús legyen – Erőltettem meg egy mosolyt,majd szerettem volna megint elindulni,de ez
az elhatározásom is csődbe ment.Elém állt – ismét -,és arcunk centikre volt egymástól. – Esetleg
óhajtasz még valamit? – kérdeztem,majd megköszörültem torkom.Láttam,hogy elmosolyodik,és
tekintetem ajkára tévedt.
- Nem – Harapta be alsó ajkát. – Csak ennyit akartam – Bólintottam,és utam Rose után vezetett.

A nappaliban találtam őket,láttam,hogy mélyen beszélgetnek valamiről,majd mindegyikük egyszerre
rámnézett.Rose keresztbetett lábbal ült egyedül a fotelon,és szerettem volna mellette
helyetfoglalni,csak hogy elindultak felém.

-
-

Hello,Jacob.Eleazar vagyok,a Denali klán vezetője – Nyújtotta felém kézfejét,és kezet ráztunk.
Jacob Black – motyogtam,majd mindenki sorban bemutatkozott.

Irina és Kate kísértetiesen hasonlított Tanyára.Hosszú szőke haj,hasonló arcvonások.Épp hogy csak
különböztek,talán a magasságuk.Eleazar Carmen mellé ült,majd teljesen véletlen megláttam,hogy
összefonják ujjaikat.Egymásra néztek,és mindkettőjük tekintetében szenvedélyes szerelmet
láttam.Szóval Ők egy párt alkotnak.Kate jött felém,Ő volt az utolsó a bemutatkozásban.

- Kate – Mosolygott,majd kezet fogtunk.A testemben az adrenalin hatalmassá nőtt,vonaglani
kezdtem,majd erős csípést éreztem a kézfejemben.
- Áu! – Szakítottam ki a kezemet,majd hadonászni kezdtem. – Mi a fene volt ez?
- Kate képessége az,hogyha hozzáér valakihez,azt megrázza.Úgymond...elektoromos érintés –
Nevetett fel Eleazar,és Katie is kuncogott.
- Sajnálom,én így szoktam bemutatkozni.
- Nagyon-nagyon egyedi! – dadogtam,majd mindenki nevetni kezdett.

Végül leültem Rose mellé úgy,hogy kezemet hozzáérintettem övéhez.Eleazar beszélni kezdett,mesélt
a családukról,és közben Tanya is megérkezett.Megtudtam,hogy az Ő képessége az,hogy felismeri
más képességét.Elég hülyén hangzik,de hasznos lehet.Majd a végére közeledett,és áttért arra a
témára,ami miatt mi hozzájuk fordultunk.

- Szóval arról van szó,hogy Carlisle felhívott minket.Megtudtak pár dolgot – Szünetet tartott,és mi
összenéztünk Rosezal.A feszültség egyre csak nőtt és nőtt.
- Még pedig? – Sürgette szerelmem.
- Már nem tartózkodnak sem Forksban,sem a környékén – Ökölbe szorítottam a kezemet.
- Ezt honnan veszik? – kérdeztem idegesen.
- Nincsenek halálesetek,és semmi olyan nyom,ami azt bizonyítaná,hogy még mindig ott vannak.
- Ez azt jelenti,hogy vagy elmentek,vagy...utánunk jöttek? – suttogta a végét Rose.
- Igen.
- Nem!Kizárt dolog,hogy feladnák! – Emeltem fel a hangom.
- Miért vagy olyan biztos benne? – Furcsállva mért végig Eleazar,majd eszembe jutott,hogy senkinek
sem szabad erről tudnia.
- Csak...csak próbáljuk az Ő szemükkel nézni ezt az egészet – dadogtam össze-vissza. – Én
biztosan nem hagynám annyiban a dolgot.Ők gonoszok,és sosem adják fel.
- Igen,ebben van valami.De a másik feltételezés sem valami kecsegtető.Az nem lenne valami jó,ha
már holnap itt bukkannának fel – Morfondírozott,és én közben végignéztem mindenkin.

Rose a földet pásztázta,miközben alsó ajkát szívta idegesen.Carmen Eleazarhoz volt bújva,és meg
sem mukkant,nem valami beszédes.Kate és Irina szinte ugyanolyan pózban ültek a fotelon,kezüket a
lábuk köré fonva.Tanya pedig...terveztem,hogy rá nem szánok időt,de mégis megnéztem,mit
csinál.Engem bámult.Hát persze,hogy engem bámult.Talán Rosalie mégsem tévedett,és tényleg
minden pasira ráhajt,aki a közelében van és szabad préda.Mélyen vizslatott valamit a
szememben,majd elmosolyodott.Elkaptam róla tekintetem,hogy még véletlenül se értsen semmit félre.

- Akkor most mi lesz? – szólott fel Rosalie pár perc csönd után.A számból vette ki a szót.
- Várunk.Carlisle azt mondta,hogy várjunk.Ha ott sem észlelnek már semmi különöset,és mi sem
itt,akkor az Ő jóváhagyásukkal visszamehettek.Addig nem engedhetjük – Adott választ a kérdésére
ismét Eleazar.
- Rendben - Sóhajtott,és én a hirtelen reflexektől majdnem átöleltem vígasztalóul.
- Addigis...érezzétek jól magatokat,mintha otthon lennétek.A faluba bármikor bemehettek,hiszen
nincs messze,viszont különszobát nem tudunk adni.Sajnos nincs több azon a vendégszobán kivül.
- Semmi gond.Majd megpróbálunk elférni – Mosolyogtam rá,és nem is tudta,hogy én mennyire
örülök annak,hogy nincs különszoba.
- Nekünk most mennünk kell – Állt fel,majd Carmen is ugyanezt tette.
- Eleazer a polgármester jobb keze – Mosolygott Kate,és meglepődtem ezen az információn.
- Ohh...szóval,nem tudják,hogy...? – mondtam ki azt,amit gondoltam,de meg is bántam.Felnevetett.
- Nem,nem tudják,hogy vámpír vagyok.Képzeld csak el,mekkora káosz lenne.Viszont megbeszélést
tartunk,ezért fontos lenne eljutnom oda.Carmen is velem jönne,Katenek és a testvéreinek pedig dolguk
van – Nézett végig a három lányon,és ekkor összeállt minden.Testvérek.Ezért hasonlítanak ennyire
egymásra.
- Persze,nem gond.Feltaláljuk magunkat,nem de Rosalie? – Néztem rá a mellettem levő
személyre,aki pár másodperc után válaszolt csak.
- De – Varázsolt az arcára,egy cseppet sem szívből jövő mosolyt.
- Akkor sziasztok,találkozunk este – Zsebre tette a kezét,a másikba pedig belekarolt Carmen,és
kiléptek az ajtón.A többiek is elmotyogtak egy ’sziasztokot’,és az ajtó bezáródott.

Kezemet rácsúsztattam Rose combjára,majd közelebb hajoltam hozzá.

-

Mi a baj? – suttogtam,és megpusziltam az arcát.

- Az,hogy ez mind miattam van.Miattam kell bújkálnunk,és mindenkinek csak teher vagyok – Tört ki
magából.
- Ez hülyeség.Verd ki a fejedből ezt a gondolatot,oké?Senkinek sem vagy teher.Éppen szeretnek,és
ezért akarnak megvédeni.
- Igen,ez a te véleményed.
- Én kívülálló vagyok.Az én véleményem számít a legjobban – Mosolyogtam rá,és Ő is
visszamosolygott.
- Ha te nem lennél... – Belevágtam a szavába,ezért nem bírta folytatni.
- ...akkor minden könnyebb,és egyszerűbb lenne.Tudom,tudom – Sóhajtottam színészien,mire
beleütött egyet a lábamba. – Áu!
- Nem ezt akartam mondani,hanem hogyha nem lennél,akkor én sem lennék.Viszont így,hogy már
elrontottad,egyáltalán nem lett olyan romantikus,mint amilyennek szerettem volna – Duzzogott,és én
felnevettem.
- Javíthatok a helyzeten?
- Nem hiszem,hogy tudsz.Túlságosan is drámai lett – Húzta el a száját,de láttam,hogy közben
mosolyog.
- Csak megpróbálom,rendben? – Nyeltem egyet,és nagy levegő után belekezdtem a mondókámba. –
Tudom,hogy ha mi nem lennénk együtt,akkor minden egyszerűbb és szebb lenne – Megálltam,hogy
hatásszünetet keltsek benne. – Ez az egész nem lesz könnyű,iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg
kell küzdenünk,de én erre vágyom,mert akarlak téged mindenestül.Örökre.Együtt.Minden nap – A
szavakat lassan,szívből mondtam ki,majd tovább hablatyoltam. – Lehet,hogy ez egyáltalán nem volt
romantikus számodra,de ennyi tellik tőlem.Csak azt mondom,amit a szívem diktál,mégha elég
nyálasan is hangzik.Jézusom!Miket hordok én itt össze! – Kaptam a fejemhez,mikor rájöttem,hogy
tényleg elég nyálasan hangzott ez az egész.Rosalie a kezét a számra tapasztotta.
- Shh...ne szólalj meg.Ne rontsd el – suttogta,majd közelebb araszolt hozzám,és az ölembe ült. –
Büszke lennél magadra,ha azt mondanám,hogy sikerült? – Mosolygott.
- Nem – Ráztam meg a fejem. – Én arra vagyok büszke,hogy kiérdemelhettem azt,hogy egy ilyen Nő
szeressen,Rose.
- Igen – Megcsókolt,majd még egyszer,és ezt többször is megismételte. – Tényleg szerencsés vagy –
Mosolygott bele a csókunkba és én is vele mosolyogtam,majd felálltam vele,és a szobánk felé vettem
az irányt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés