/Egy Hónappal Később/

Az idő telt,nem lehetett megállítani.Annyit tehettünk,hogy kiélveztük minden egyes percét.Fura
belegondolni,hogy már egy hónapja vagyunk Alaszkában.A többiek két hetente jönnek minket
meglátogatni.Most fognak másodszorra,és mi erre készülünk „lázasan”.Már aki...Semmi kedvem nem
volt megint végignézni,ahogy Emmett dédelgeti Rosaliet.Fintorogva felálltam az ágyról.

- Valami baj van? – Szakított ki gondolataimból,szerelmem,miközben ismét csak ruháit pakolgatta.
- Nem...semmi baj.Egyszerűen annyi az egész,hogy nincs kedvem ehhez a találkozóhoz – Rose
azonnal megértette,hogy mi is az igazi ok,ami böki az oldalam,és mosolyogva odasétált.
- Most én is mondhatnám,hogy ne legyél féltékeny – Kezét nyakam köré fonta.
- De én jogosan lehetnék... – Húztam el a szó végét.
- Igen,tudom.Viszont bízz bennem.Megígértem,hogyha hazamegyünk,akkor véget vetek az
egésznek,nem de? – Nézett rám azokkal a szemeivel,amiknek sosem bírtam ellenállni.
- Igazad van – Sóhajtottam. – Kibírom – mondtam suttogva,mintha magamat bíztatnám.
- Reméljük – suttogta Ő is,majd megcsókolt. – Le kellene mennünk a többiekhez,nemsokára
megérkeznek Carlisleék – Bólintottam,és én szintén megpusziltam ajkát,azután elindultunk
szép,lassan lefelé a földszintre.

Ekkor még nem sejtettem,hogy lesz valami Belláék látogatásában,ami örökre megváltoztatja az életem.

Tanya egyfolytában körülöttem ólálkodott.Ami Rosalieról nem mondható el.Mikor együtt voltunk
Eleazarékkal,akkor általában kerültük egymást.Nem szabadott feltűnést kelteni.Most sem volt ez
másképp.Én újságot olvastam,bár egyáltalán nem érdekeltek a hírek.Az agyam egyik fele igazából
máshol járt.

- Hello,Jacob – Huppant le mellém Tanya,és kiejtettem a kezemből az újságot.Nem számítottam a
hirtelen közelségére.
- Hello,Tanya – dadogtam,majd lenyúltam a földre a halom papírért.
- Gondolom már hiányzik neked,Bella.Hallottam,hogy mennyire közelálltok egymáshoz – Felnéztem
rá,és egyszerűen nem jött ki belőlem egy normális szó sem.
- Igen.Ez...valóban így van.
- Nos,arra gondoltam,hogyha már elmentek,akkor elvihetnélek a faluba téged.Csak úgy
körbevezetni.Amióta itt vagytok,körübelül kétszer voltatok bent,úgy tudom – Hajának egy tincsét
elkezdte ujja köré fonni.A válaszra várt.
- Ühmm...Nem rossz ötlet.Végülis,nincs semmi veszteni valóm vele – Idegesen vakartam a
fejemet,majd találkoztam Rose dühös pillantásával.Hallott mindent...
- Remek – Ugrott fel örömében Tanya. – Akkor majd később... – Kacsintott rám,aztán
elment.Félek,hogy ez a Nő teljesen félreért engem.

Felálltam én is a fotelról,majd Rosaliet kezdtem el keresni.Pont akkor lépett ki az ajtón,amikor
tekintetemmel megtaláltam.

- Cica! – Egy felettébb ismerős hang zavarta meg fülem csendjét,és én összerezzentem.
- Emmett! – Rose hálásan ejtette ki nevét,majd az említett karjaiba vetette magát.Kifelé kezdtem el
sétálni.
- Jacob? – Hallottam meg Bella hangját is,és Rosalie befelé mutatott.
- Szia,Bells! – Álltam elé,mikor már megérkeztem,és Ő mosolyogni kezdett.Annyira...más
volt.Kiegyensúlyozott,szebb,nem mintha eddig nem lett volna az.És nem legutolsó sorban,a
boldogabbnál is boldogabb.

- Jake! – suttogta,és szorosan magához ölelt. – Nagyon hiányoztál – mormolta a fülembe.
- Te is nekem – válaszoltam,majd orromat beletúrtam dús hajába,hogy még közelebb érezzem
magamhoz.
- Van valami,amit szeretnék neked elmondani – Kezdett bele mondókájába,mikor már eltolt magától.
- Még pedig? – Végignézett a nézőközönségen,és végül vissza rám.
- Négyszemközt – Imádtam,mikor megjelent az arcán az a bizonyos ’vörös pír’.Elmosolyodtam.
- Rendben.Akkor gyere,mennyünk sétálni – Kézenfogtam,hiszen ez nálunk természetesnek
számított.Utoljára pedig még oldalranéztem,hogy lássam Rosalie reakcióját.Arcán kétségbeesés
látszott.Mintha...mintha tudná,hogy Bells mit akar elmondani.

Nem tudom,hogy mióta sétálhattunk,de már elég messze voltunk a többiektől,hogy ne halljanak
minket.Bella kihúzta a kezét a tenyeremből,és leült egy farönkre.Szabadon maradt végtagjaim
bedugtam a zsebeimbe,és felhúzott szemöldökkel kérdőn pillantottam rá.Fejünk egy szintben volt még
így is,hogy kicsit felülmagasodott.

- Ígérd meg,hogy nem fogsz kiakadni – Sóhajtott.Már nem ugyanaz a tekintet ült ki arcára,mint az
elöbb.Aggódott.
- A vámpírokról van szó?Akik üldözik Roset? – Mosolyra húzta a száját,de szerintem nem mondtam
semmi vicceset.
- Egyátalán nem.Mégcsak köze sincs hozzá.
- Akkor jó.Nem fogok kiakadni – Teljes mértékben biztos voltam benne,hogy más téma biztosan nem
lenne rossz hatással rám.
- Mikor összeházasodtunk Edwarddal – Megrezzentem a mondat elejének hallatán,hiszen az
emlékek megrohamoztak.Az érzések,amelyek akkor kavarogtak bennem...újból
előtörték.Csalódás,mélységes fájdalom,féltékenység. – És az azutáni nászéjszaka.Emlékszel,hogy
tudtodra adtam,hogy igazi nászéjszakánk lesz?
- Igen – dörmögtem. – De nem értem,hogy ez hogy tartozik ide.
- Nos...igazi is volt.Minden megtörtént – Nyelt egy nagyot.Zavarban volt,ismét. – Ami átlagos
emberek között is megtörténik.
- Mire akarsz kilyukadni,Bells?Lefeküdtetek?Mertha igen,tudod,hogy mi a véleményem róla.Undo... –
Befejeztem a monológom,mielőtt még végleg kimondtam volna ezt a szót.Hiszen...én és Rosalie
teljesen ugyanolyan helyzetben vagyunk,mint ők.Egy vámpír és egy vérfarkas.Talán még rosszabb. –
Ne foglalkozz velem.Hülyeségeket beszélek.Viszont miért most mondod ezt?Miért több mint öt hónap
után?Nem értelek,Bells – Ráztam meg a fejem,és beharapta alsó ajkát.
- Igen,lefeküdtünk.És aztán többször is – suttogta el a végét.Égnek emeltem a szemeim.
- Istenem!Ugye nem azért hívtál el,hogy megoszd a pikánsabb részleteket is? – Lehet,hogy úgy
látszódott,mintha féltékeny lennék.De nem.Egyszerűen csak tényleg nem voltam kíváncsi rá.
- Azért mondom ilyen részletesen,hogy megértsd azt,ami ezekből kifolyólag történt.
- Elmondanád,hogy mégis mi?Vagy tovább szeretnél kínozni a szexuális életeddel?
- Ne poénkodd el,Jacob! – Emelte fel a hangját.
- A fenébe is,Bells!Egyszerűen nem vagyok kíváncsi arra,hogy hogy szeretkezel azzal a
vérszopóval.Ennyi az egész – Valójában nem az volt a bajom Edwarddal,hogy vámpír.Hanem hogy
olykor,nem is olyan rég,elvette tőlem azt,akivel az egész életem el bírtam volna képzelni.És most nem
lenne minden ilyen zavaros.
- Ne utáld már őt ilyen nyílvánosan,rendben?Csak az én kedvemért.Ha Ő is megteszi,akkor te is.
- Sose bírtam elviselni,mikor összehasonlítottál vele – Haragos tekintettel mért végig.
- Talán nem is akarom neked elmondani azt,amit akartam – Leugrott a farönkről,és most már
nevetségesen sokkal kisebb volt.Indulni készült.
- Most meg hova mész?
- Vissza a többiekhez – Duzzogott,de amint kimondta az utolsó szót is,a karjaim között kötött
ki.Megszédült,és én utána kaptam.
- Ez mi volt? – Néztem rá rémülten.
- Ezt próbáltam elmondani,te hülye!És most fordulj el – Kezét szája elé tette,és odafutott a fa

mögé.Hallottam,amint öklendezik.

Egyre jobban nem értettem semmit.Összehúztam a szemöldököm,és lassan közeledni kezdtem
felé.Hányt.Biztosan hányt.Talán beteg?Halálos beteg?De mi köze lenne ennek ahhoz,hogy ő szexszel
Edward Cullennel?Idegesen beletúrtam a hajamba,ami túlságosan is kócosan állt attól,hogy megint
hosszabb a kelleténél.Viszont ezzel most nem foglalkoztam.Tovább haladtam,és megálltam Bella
mögött.

- Tudok...valamit segíteni? – Dadogtam,majd görnyedt testtartásából ismét kiegyenesedett.
- Egy zsepit szeretnék,ha esetleg lenne – Belenyúltam azonnal a zsebembe,és teljesítettem a
kívánságát. – Köszönöm – Megtörölte ajkát,de én még mindig nem bírtam megszólalni. – Ne nézz így
rám,az ég szerelmére!
- Beteg vagy,Bells?Ezt akartad elmondani? – Féltem a választól,de Ő csak felnevetett.
- Ohh...nem.Bár sajnos Edward így fogja fel az egészet.Félt tőle – Igen.Valamit láttam a vérszopó
arcán,hogy nem stimmel.Megkínzott volt,és talán abban a pillanatban hagyta volna magát
megöletni.De...az utolsó szón felkaptam a fejem.
- Tőle? – kérdeztem,és számat elfelejtettem bezárni.Megköszörülte a torkát.
- Terhes vagyok,Jacob – Jelentette ki könnyedén,és éreztem,hogy hirtelen izzadni kezdtem.Nem,az
nem lehet.Bella nem lehet terhes!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés