- Szia, kislány, na milyen volt a tegnapod? - ölelt meg üdvözletképpen Sam. El is feledkeztem róla, hogy van valaki, aki szóba áll velem, a Cullenéken kívül.
- Szia, fárasztó, apum vacsoravendégeket hozott és sokat főztem. - Közben pedig megint a tegnap este történtek játszódtak le a fejemben, mintegy képregényszerűen. A beszélgetés elég egyoldalú volt, sajnáltam Samet, hisz ő próbálkozik.
- Na és a te tegnap estéd, hogy telt?
- Hát fárasztóan, mivel a húgom nagyon fel volt tegnap pörögve és nem lehetett lenyugtatni egy pillanatra sem. Velem akart aludni, ami nála azt jelentette, hogy sosem fog aludni, tehát nekem is fárasztó volt, mint neked. Ne, haragudj, nem akarlak itt untatni, biztos neked is sok problémád van.
- Dehogy fárasztasz, van egy húgod? Hány éves? Biztos nagyon aranyos.
- Ötéves. Hát aranyosnak aranyos, de csak, ha kedvel valakit, néhány barátomat nem vihetem haza, mert egyszerűen gyűlöli. De mennem kell, majd még beszélünk. Menzán nincs kedved mellém ülni? - Csak kedvesen bólintottam és már el is tűnt a látókörömből.


Fizika. Ez az óra is nagyon unalmas a számomra, mivel ezt már egy éve megtanultam a volt sulimban. De nagyon rosszul kezdtem érezni magam. Nem tudom, mi történik velem, a világ csak forog körülöttem, és nem hagyja abba. Hallom a messzi hangokat, ahogy kérdezik, hogy jól vagyok-e? Miben segítsünk? De csak annyit fogtam fel az egészből, hogy a fehérségbe akarok burkolózni.


Az Álmom, amit láttam nagyon fura volt. Egy nő beszélt hozzám, hogy egy természetfeletti képességgel ruház fel engem, amit meg kell becsülnöm, de senkinek sem szabad elmondanom.
Egy tömeg közepén találtam magam hirtelen és mindenki fölött különböző színek pompáztak, hallottam a gondolataikat, akik pedig hozzám értek, azoknak az egész élettörténetét megtudtam.
A kép megint ugrott és láttam Samet, hogy a kezét nyújtja. De nem csak ő, hanem, hanem Edward Cullen?! Ő meg, hogy kerül ide? Na jó ez kezd kicsit furcsa lenni. Megjelenik az egész Cullen család. De Bella nem Edwarddal van, hanem Emmettel?! Mi ez valami rossz vicc, vagy mi történik? És miért hallom mindenkinek a gondolatát?
Mami? Te mit keresel itt?
- Jöttem neked válaszokat adni. Ami veled történik, gondolom, rájöttél, hogy nem normális. De ez egy adottság, ami rád szállt, mert az égiek úgy döntöttek, hogy neked szánják a hallhatatlanságot…
- A mit?! És engem mégis megkérdezett valaki, hogy akarom ezt? Mert nekem nincs szükségem semmi ilyesmire, elég nekem a tinédzserkor.
- Édesem ezen nem tudsz változtatni, ez veled született, és most bontakozik ki. Itt az idő, hogy teljesítsd a feladatod. A végzeted elkezdődött, a helyes utat kell választanod. Édesem, mikor kicsi voltál, édesanyád ugye meghalt, de az ő erejével, téged hallhatatlanná tett, és a tetoválás látszik már a karodon. Igen mielőtt belevágnál, ő különleges lény volt. Ami azt jelentette, hogy bármeddig képes élni…
- De, ha bármeddig képes élni, akkor miért halt meg?
- Mert, te meghaltál volna, ezért az erejét neked adta, hogy te tovább tudj élni.
- Inkább élt volna tovább ő. Én nem érdemlem meg, hogy éljek, hisz semmit sem tettem. Ő meg… apa… nem lenne egyedül… nem lenne szomorú… boldog lehetne. Minden az én hibám. – Már remegtem a sírástól, ezt nem tudom elhinni. Anya, hogy tehetted ezt? Neked, kellet volna élned, nem nekem! Apával boldogok lehetettek volna. Erre én mindent elrontok. Bármennyi gyereketek lehetett volna rajtam kívül. Anya is élhette volna tovább az életét.
- Ne is gondolj ilyenekre édesem. Mindenki tudta, hogy te egy nagyon nagy tehetségű gyermek vagy. Kiskorodban is láttad már az aurákat, csak egy jósnő segítségével elzártuk előled. De most, hogy ez történt veled a burok kinyílt és most már te is látod azt, amit mindig is látnod kellett volna. De vigyázz! Senkinek sem szabad elmondanod, kivéve a szerelmednek, akit a világon mindennél jobban szeretsz. Az elején nehéz lesz, túl sok aura, túl sok szín. Túl sok élettörténet. De, mostantól ne érintkezz nagyon senkivel, mert lehet, hogy olyan dolgokat tudhatsz meg, amiről lehet, hogy nem akarnál tudni. De vissza kell menned a világodba. Oh majd elfelejtettem, itt az elixír receptje, ez fog életben tartani mindennap egy csepp. El ne felejtsd! Vigyázz magadra édesem. Szeretlek
.
- Lili… Lili... édesem… kellj fel…Carlie ugye fel fog ébredni?
- Persze, hisz csak elájult, biztos az időváltozás még új neki, hozzá van szokva a napsütötte tengerparthoz.

Azt hiszem ideje felkelnem. Lassan kinyitom a szemeimet, az orromat rögtön megcsapja a jellegzetes kórház szag, gyűlölöm a kórházakat. Túl világos van bent, mikor már hozzászoktattam a szemem, látom apa aggódó arcát, amint megkönnyebbülten megölel. De mikor hozzám ér ellököm. Lejátszódik bennem az egész élete, hogy mennyire fájt neki anya elvesztése, hogy mennyit szenvedett kiskorában, szegényt édesanyja verte… Minden pillanatát láttam. Valami fura szín van felette, rózsaszín és piros keveréke, és hallom a gondolatait, mindenkinek a gondolatait hallom. Mindenki azt hiszi valami, problémám van. De Alice ez furcsa, azt látja ő is, hogy nem tudom eldönteni, hogy Edwardot vagy Samet válasszam. Ezt ő, hogy láthatja? De nincs fölöttük szín? Miért nincs? És most meg a gondolatukat sem hallom, senkiét. Na jó, mami azt nem mondta, hogy ez az egész tönkremehet, de csak a Cullenéket nem hallom. A többi embert mind hallom. Mintha nekik valami erejük lenne. Ez különös.
- Lili, örülök neki, hogy jobban vagy, azt hiszem nincs ok az aggodalomra.


Nem szóltam semmit. Csak felkeltem és mentem az ajtó felé. Nem érdekelt senki és semmi egyedül akarok lenni a gondolataimmal. Futásnak eredtem, uramisten milyen gyorsan tudok futni. Mikor megláttam egy fatörzset, leültem rá. Gondolkodtam.
Többet nem érintkezhetek senkivel, mert meglátom az egész életének történetét. Hallom a gondolatokat, és valami fura löttyöt kell innom, ahhoz, hogy halhatatlan legyek. De mi van, ha nem akarok az lenni? Akkor nem iszom? De nem, nem tehetek ellene semmit, mert mami megmondta. Ezzel együtt kell élnem, és meg kell szoknom. De, hogy tudnám kizárni ezeket a gondolatokat? Ami hangosabb, mint ők.
És mi az, hogy én és Edward? Emmett miért van együtt Bellával? Azt hiszem, ezt meg kell hallgatnom, muszáj lesz, és megtudni, hogy miféle lények Cullenék, mert biztos, hogy nem emberek.
- Segíthetek valamiben? Mi történt veled, nekem elmondhatod. - Edward kedves mosolya térített észhez, ilyen közel még sosem voltam hozzá, egyszerűen megbabonázott a tekintete és az aranybarna szeme, amitől nem tudtam levenni a szemem. Teljesen mást érzek iránta, mint Emmet iránt, sokkal erősebb köteléket. De neki ott van Bella. Akkor miért közte és Sam között kell választanom?
„Istenem, miért érzek iránta ilyen szoros köteléket? Amióta csak megpillantottam csak rá tudok gondolni. Nem Edward neked ott van Bella, de miért vagyunk ennyire elhidegülve egymástól? Nem szeretem, de ezt nem mondhatom csak úgy meg neki, nem őt szeretem, ez a lány csak új, és furcsa, de nem érdekel, tőlem meg is halhat.”
- Kösz szépen, de nem fogok meghalni soha!- Hoppá, istenem Lili, hogy lehetsz ennyire hülye? Pont mondják neked, hogy senkinek sem szabad elmondanod, erre az első embernek, vagy nem tudom, milyen élőlénynek elmondod.
-Mit mondtál?
- Csak úgy mondtam, de mindegy hagyjuk is, de most, ha megbocsátasz, mennem kell, mert szerintem apum már idegbeteg.
Felállok, ő elém áll, nem enged elmenni. A szemünk összeforr, nem bír elszakadni egymástól. A szánk vészesen közeledik egymáshoz, hm, de finom. Nem Lili, neked ezt nem szabad! Elugrok tőle és futok, hallom, ahogy a nevemet kiabálja, de nem érdekel. Egyszer csak gondolatok ezreit hallom meg, a külvilág megint forog velem. Mi történik velem? Érzem, ahogy esek, de valami hideg a karjában tart, és visz. Nem tudom, hova, de bízok benne, érzem, hogy segít nekem.
Pár óra alvás után kinyitom a szemem és Esmével találom szembe magam.
- Itt az ideje, hogy mindent megtudj rólunk, és te is elmondj mindent magadról. - Hát ez nem kezdődik val

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés