-    Hogy mi ketten?Ugyan már! – Idegesen felnevettem,és látszott rajta,hogy egyik szavamat se hitte el.
-    És ti mit kerestek itt bent? – Rosalie nem zavartatta magát,azonnal lényegre tért.Nem érdekelte,hogy akár le is bukhatunk.Féltékeny volt.
-    Ohh...szóval rossz látni minket együtt,Rose? – Ravaszul mosolygott.Szerelmem pedig tekintetét hol rám,hol Tanyára szegezte.
-    Miről beszélsz? – krákogta.Már cseppent sem volt olyan magabiztos,mint az elöbb.
-    Sejtettem – Jó ízűen felnevetett. – Összeszűrtétek a levet.Bella és Emmett tud róla?
-    Mi köze ehhez Bellának? – Préseltem ki idegesen fogaim közül a mondatot.Idegesített,hogy mindenki azt hitte,Bellától függök.
-    A mondat másik felét már le sem tagadod?Enyje,Jacob! – Rosalieval egymásra néztünk,és láttam tekintetéről,hogy ezt most nagyon elrontottam.Tanya is észrevette szemezgetésünk. – Nyugalom,nem mondom el senkinek.Egy feltétellel.
-    Nincs semmi köztünk – suttogtam,miközben megnyomtam minden egyes szót.
-    Jake,ne nézz hülyének.Én nem olyan vagyok,mint a másik kettő áldozat.Szóval érdekel az ajánlatom?Vagy... – Nézett kifelé,de Rosalie azonnal ellenkezett.
-    Mi lenne az? – Ennyit arról,hogy titokban tartjuk a viszonyunkat...
-    Igazából neked nem kell tenni semmit – Fintorgott rá Rosere. – Csak Jacobnak – Rám nézett,majd beharapta alsó ajkát. – Mondhatjuk úgyis,hogy az alávalómnak kell lenned.Birod teljesíteni ezt a kérést?

Nem tudtam,hogy mit válaszoljak.Rosalie pedig dühösen meredt Tanyára.Jogosan.Mindketten tudtuk,hogy ez a nő mit ért az ’alávaló’ szón.

-    Ez kicsit túlzás,nem? – Éreztem,hogy a szám széle megremeg,és én zavarodottan beletúrtam a hajamba.Utáltam,hogy a szemembe lóg.
-    Ha nektek jobb a másik verzió... – Megvonta a vállát,majd eltolta maga elől Roset,hogy kijusson a folyosóra.
-    Várj – Kaptam a keze után,és mosolyogva épp hogy csak visszafordította a fejét.
-    Ezt vegyem igennek?
-    Igen – Vágta rá Rosalie,meg se várva,hogy én válaszoljak.Nem értem,hogy miért fél ennyire az igazság kiderülésétől.Tanya kérdőn nézett rám.
-    Igen – Ismételtem el Roset,majd továbbhaladt.
-    Rendben.Akkor most egy kicsit magatokra hagylak titeket.Élvezzétek ki az együtt töltött időt,mostanában nem sok ilyen lesz.

Elment.Én itt álltam a wc-ben,Rosalie pedig az ajtó mellett.Elég bizarr volt az egész helyzet.Nem tudtam mit hozzáfűzni ezekhez a dolgokhoz,csak egy valami járt a fejemben.

-    Szégyellsz engem? – suttogtam,majd Rose felkapta a fejét.
-    Hogy a fenébe gondolhatsz ilyet?Ugye nem veszed észre,hogy mennyi mindent próbálok éppen feladni miattad,igaz?Mondjuk úgy,hogy az egész életem.Te nem birod felfogni,hogy ez milyen nehéz.És már kezd ebből elegem lenni.Szerintem tartsunk szünetet,rendben? – A végére már szinte lihegett,annyira hadarta az egészet,pedig még csak levegőre sem volt szüksége...
-    Szünetet? – Felhúztam a szemöldököm,majd a bal lábamról a jobbra nehezkedtem. – Én úgy tudom,hogy eddig sem jártunk – Rosalie megforgatta a szemeit.
-    Kérlek,csak ezt ne poénkodd el.A legjobb az lenne,Jacob,ha tényleg hagynánk időt egymásnak.Csakhogy...gondolkodjunk.
-    Szóval,hogy találj kifogásokat arra,hogy miért ne lehetnénk együtt,mivel Rosalie Hale fél a következményektől,így feladja a szerelmet,és marad inkább a régi életénél boldogtalanul.Aha,értem én – feleltem flegmán,és Rose felvette magára azt a tekintetet,ahogy régen megismertem.Rideg,érzéketlen.
-    Oké,majd akkor beszélünk,ha magadhoz tértél – Azzal elviharzott.

Én is kimentem a mosdóból,és bezártam magam mögött az ajtót.Neki dőltem annak,egy nagy sóhajtással párosítva.

-    Jacob? – Hallottam meg épp hogy csak Bella kérdését,amit minden bizonnyal Rosalienak szegezhetett,aki akkor ért oda.
-    Nem tudom – Hangja semmiféle érzést nem táplált.Megrémisztett.Ő nem az a Rosalie,akibe beleszerettem.

Lépéseket kezdtem hallani,amelyek egyre jobban közeledtek.Biztosan Bells.Felegyenesedtem,és úgy tettem,mintha indulni készültem volna a szobámba.

-    Jake? –szólított meg,majd idegesen,összeszorított szájjal megfordultam.
-    Tessék,Isabella? – Megrázta a fejét.
-    Ne hívj így!Csak azt akartam mondani,hogy sajnálom az elöbbit.
-    Nem gond – válaszoltam barátságtalanul.
-    Ennyi? – Felháborodva felhúzta a szemöldökét.
-    Nincs mit mondanom.
-    Ohh...vagy úgy.Szóval neked ennyit ér a barátságunk? – Összefonta maga előtt karjait.
-    Egyszerűen annyi az egész,hogy nem akarom végignézni azt,ahogy megölöd magad! – Megszeretett volna szólalni,de aztán visszacsukta a száját. – És...mostha megbocsájtasz,akkor elmennék a szobámba.

Illetve...ezt csak elterveztem.A karomnál fogva rántott magához,és átölelt.Annyira apró volt és törékeny.

-    Bells,ne nehezítsd meg a dolgot.Te ezt az izét választottad,akkor nincs miről tárgyalnunk – Remegett,majd meghallottam egy szipogást.Sírt.Miattam.Fejét belefúrta mellkasomba,és én gyengéden még jobban magamhoz húztam. – Nem szeretem,ha én miattam szenvedsz.
-    Akkor fejezd be ezt az önfejűséget,és fogadd el,hogy akarom Őt!Csak állj mellettem,ahogy mindig is tetted.Ne most fordulj el tőlem,kérlek.Fontos vagy számomra.Nem akarlak elveszíteni – Felemelte a fejét,majd belenézett a szemembe.A fájdalom könnyei ott lapultak a tekintetében,amit nem bírtam elviselni.
-    Sajnálom,Bells – Erőtlenül rámosolyogtam. – De ígérd meg,hogy befejezed ezt az egész őrültséget,ha már a szervezeted besokall – Felvillanyozódott,majd Ő is elmosolyodott.
-    Ígérem – suttogta,és ismét hozzámbújt.

Az éjszakát egyedül töltöttem.Mivel itt nem volt hely mindenki számára,Cullenék elmentek egy hotelbe,és persze Rosalie Emmettel tartott.Egyre nehezebben viseltem azt,hogyha választásra került sor,persze,hogy nem mellettem állt.Nem tudom hány óra lehetett,amikor reggel magamhoz tértem,de már rég aludtam ilyen jót.Kómásan felkeltem az ágyból,és felkaptam magamra valamit,hogy azért mégse alsógatyába baktassak ki eléjük.Belenéztem abba a hatalmas tükörbe – ami a szobában helyezkedett el -,és furcsállva állapítottam meg,hogy nem is olyan rossz,az újdonsült séróm.Kócosan állt,a hajszálak merőlegesen keresztezték egymást,hiszen elég régen nem volt már levágva.Magabiztosan megfordultam,majd a nappali felé vettem az irányt.Nem láttam senkit.A ház,mintha halott lett volna.Aztán kintről autó búgást hallatszódott.Kifelé kezdtem sétálni,és mikor kiléptem,a látvány megdöbbentett.

-    Jó reggelt,álomszuszék! – Mosolygott rám Kate,mellette pedig nővére állt,Irina.Carmen és Eleazar éppen Carlisleal beszélgetett ,Tanyát pedig sehol sem láttam,de nem is érdekelt.
-    Hova mennek Cullenék? – kérdeztem értetlenül,mikor láttam,hogy Alice és Jasper ülnek be a kocsiba.
-    Jacob,átaludtad az egész napot!Hazamennek.Hova máshova? – Nem,az nem lehet.Még el sem búcsúztam Bellától.
-    Hol van Bella?
-    Itt vagyok,Jake – szólított meg a hátam mögül,és megfordultam.
-    Felébreszthettél volna.Búcsú nélkül itt hagynál? – Néztem rá sértetten,mire felnevetett.
-    Dehogy is!Mit gondolsz rólam?A legjobb barátom vagy.Persze,hogy nem.Írtam neked levelet,de akkor átadom most.Majd olvasd el,hogyha egyedül leszel – Átvettem a kezéből,és kettéhajtva egy mozdulattal a zsebembe nyomtam.
-    Úgy lesz.Viszont...akkor most szeretnék hivatalosan is elbúcsúzni – Felléptem egy lépcsőfokot,hogy egy szintben legyek vele,majd megöleltem. – Hívjál sokszor,rendben?Már csak azért is,hogy beszámolj az állapotodról.
-    Nyugodj meg,nem lesz semmi baj.
-    Sajnos én nem tudok ilyen optimistán hozzáállni a dolgokhoz.
-    Hívni foglak,de...valaki már nagyon türelmetlen – Átnézett a vállam fölött,és én követtem tekintetét.Edward az ajtónak támaszkodva állt,amit Bellának tartott nyitva,majd visszanéztem Bellsre.
-    Szia – Megpusziltam. – Menny,mielőtt begurul a vérszívó szerelmed – Elmosolyodott,és bőröndjét felkapva,beült a kocsiba.
-    Jacob – Egy kéz telepedett a vállamra,amit én meglepve érzékeltem,aztán a forrás irányába fordultam.
-    Carlisle – Üdvözöltem.
-    Tudom,hogy tisztában vagy Bella terhességével.Viszont remélem azt is tudod,hogy ezt nem éli túl emberként – Megmerevedtem.
-    Szóval...? – Bólintott.
-    Csak úgy,ha átváltoztatjuk,de ehhez az Ő beleegyezése kell – Ránéztem az autóra,amiben Bella ült,és Edward minden bizonnyal hallotta beszélgetésünk,mert összeszűkült szemmel bámult felénk.
-    Akkor most láttam utoljára emberként? – Nyagyot nyeltem,féltem a választól.
-    Igen – válaszolta minden kertelés nélkül. – Viszont majd el felejtettem,Billy üzeni,hogy egy hét múlva menny haza.
-    Miért? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.Tényleg nem értettem.
-    Végzős vagy.Ballagás lesz – Hallottam meg Rosalie hangját,majd tekintetemmel keresni kezdtem.Mosolygott.Olyan volt,mint régen.
-    Viszlát,Jacob.Találkozunk egy hét múlva – Veregette meg a vállam Carlisle,és Ő is beült a kocsiba.

Végignéztem,amint Bella emberi élete lassan,de biztosan egy ponttá válik a messzi tájban,és végül elvész.Majd Rosalie jelent meg előttem.

-    Beszélnünk kell – Lehet,hogy képzelődtem,de a szája szélén egy kis mosoly bújkált,és a kezemnél fogva vonszolni kezdett az erdő sűrejébe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés