Edward szemszöge:



Mikor végeztem a nyolcszáz fekvőtámasszal felálltam. A tanár ki akart küldeni, de én inkább itt maradok döntöttem el. Rámosolyogtam, majd leültem a padra. A tizenharmadik körnél tartott és nem vette le rólam a szemét. Ahogy mondta Emmett, jó kondiban van a csaj, vagyis Bella. Eddig senki sem nagyon bírja, még a fiúk is lihegnek ilyenkor már, de Bella. A tizennegyedik körnél láttam egy kicsit fáradtnak. Nem csodálom. Az ilyen tanárt börtönbe kéne zárni! Meg az igazgatót, mivel az adta neki a parancsot, hogy egy kicsit hajtsa meg, mert úgy látta, hogy van fölös energiája, amit nem tud levezetni! Amikor lefutotta rám nézett, majd elesett. Ha nem futok gyorsan hozzá, akkor a padlóval találkozott volna. Felkaptam, és gyilkosan méregettem a tanárt.

„Ennyitől kifáradt?!” Háborodott fel a tanár. Majdnem rámorogtam, de ekkor Bella szemei kinyitódtak, majd a szemembe nézett. Csak pár másodpercig bírta tartani, mert utána újra lecsukódtak csokoládébarna szemei és ernyedten feküdt a kezeimben. Elájult.

- Mi történt?- kérdezte a tanár.

- Elájult, mert maga túlhajszolta!- förmedtem rá. Kicsit hátrahőkölt, majd megkeményedett.

- Te is szeretnél futni? Akkor, tessék! Fuss tizenöt kört!- kiabált rám. Eddig nem is tudtam, hogy vannak ilyen érzéketlen emberek, mint ez a tanár!

- Talán majd máskor!- mondtam neki, majd kivittem Bella-t a tornateremből. A többiek ekkor jöttek vissza, és nagyon meglepődtek, hogy én viszem ki Bella-t. De evvel most nem foglalkoztam. Siettem az orvosi rendelőbe. De amikor odaértem nagyon dühös lettem.

„Karbantartás miatt zárva!” Belerúgtam a falba majd Bella-ra néztem. Arca még így is árulkodott. Kimerült volt. Úgy döntöttem, hogy nem fog izgatni semmi, csak Bella. Bevittem az erdőbe, a tó mellé. A teste izzott. Lágyan kezdtem el ütögetni az arcát. Néha a hideg kezemet a homlokára tettem, de nem reagált. Belenyúltam a tiszta vízbe és fröcsköltem rá egy kis vizet. Erre már reagált. Lassan nyitotta ki a szemét, de még így is kába volt. Majd rám emeltem nagy szemeit.

- Jól vagy?- kérdeztem suttogva. Aggódtam érte. Aggódtam, pedig nem is tudom, hogy miért. Ő csak egy ember, akinek nem tudok olvasni a gondolataiban és ráadásul nagyon erős.

- Kicsit még szédülök!- suttogta élettelenül. Hulla fáradt volt. Meg kéne leckéztetni azt a testnevelés tanárt, mert nagy a szája, de amit Bella-val művelt azt nem bírta volna megcsinálni! Fel akart ülni, de én lenyomtam. Majdnem felnevettem durcás arckifejezésén.

- Fel szeretnék ülni!- mondta kicsit hangosabban.

- Még maradj fekve egy kicsit!- mondtam, majd mellé ültem. Lázasan figyeltem. Figyeltem, ahogy lélegzik, ahogy pislog. Ő is engem figyelt.

- Biztos, hogy jól vagy? – kérdeztem csendesen.

- Még élek!- mondta, majd halkan felnevetett - Jól vagyok és köszönöm!- mondta csendesen.

- Bármikor!- mondtam, majd felült. Kíváncsi voltam, hogy min nevetett az előbb, de nem zúdíthatom rá most a kérdéseket. Kicsit megrázta a fejét, majd felállt. Árgus szemmel néztem, majd belement a vízbe és leült benne.

- Meg fogsz fázni!- mondtam és mentem utána, hogy kivigyem, de ő beljebb mászott. Szembe fordult velem és lefröcskölt. Felnevetett, majd lemerült a vízbe. Utána mentem és elkezdtem keresgélni, de hiába volt kiváló szemem nem láttam sehol. Majd valaki ráugrott a hátamra. Előreestem a vízbe és elmerültem. Már nem volt senki a hátamon. Mikor feljöttem a víz tetejére egy kuncogást hallottam. Bella volt az.

- Úgy látom tényleg jobban vagy!- mondtam neki mosolyogva, mire felnevetett.

- Hazudtam én valaha is? – kérdezte, majd újra lefröcskölt. Ekkor viszont meghallottam egy gondolatot.

„Erre érzem Edward illatát” Gondolkodott Tanya. Ha meglát minket, akkor nagy baj lesz, nagyon nagy baj.

- Bella, mennyi ideig tudsz a víz alatt maradni? – kérdeztem sürgetve. Nem válaszolt helyette lemerült. Követtem én is.

„Hol van? Itt még érzem az illatát, de semmi! Lehet, hogy már visszament!” Gondolkodott Tanya. Aggódva figyeltem Bella-t, hisz már vagy három perce. Lassan kezdtek becsukódni a szemei, majd csak lebegett. Rémültem kaptam utána. Menjen már el Tanya! De nem ment el, hanem leült a tó szélére. Jelen pillanatban többet káromkodtam, mint egész életemben! Már azon gondolkodtam, hogy felmegyek és elküldöm Tanya-t, de akkor mi lesz Bella-val? De ekkor valami különös történt. Bella eltűnt a kezemből, de a vízben volt valami fekete. Valami hajszerű.

„JÉZUSOM!” Tanya rémült gondolatára felkaptam a fejem, majd hallottam, hogy elszalad. Amilyen gyorsan csak tudtam, felúsztam a tetejére, de eltűnt az, ami miatt megrémült. Helyette Bella élettelen teste lebegett a vízen. Bella-hoz mentem és kihúztam őt a partra. Ütögettem az arcát, de nem reagált. Szívmasszást kezdtem alkalmazni. Éppen fújtam levegőt a szájába, mikor felköpte a vizet. Köhögött még, majd az oldalára fordult. Elég sok víz volt a tüdejében. Mikor meglátott megrémült majd belém kapaszkodott. Gyorsan szuszogott.

- Minden renden van Bella?- kérdeztem aggódva. Mióta itt lakunk többet aggódom, mint bármikor.

- Köszönöm, hogy újra és sajnálom, hogy rád ugrottam! Nem lett volna szabad. És most menj el!- mondta és könyörgőn nézett rám.

- Miért?- nem értem, hogy miért kell elmennem. Azt sem értem, hogy miért kér bocsánatot azért, mert játszottunk egy kicsit. Igaz, hogy ő egy ember és, hogy nekem nem lenne szabad vele kapcsolatot teremtenem, de vele élvezem az életet.

- Mert nekünk nem szabadna együtt lennünk! Neked ott van Tanya, nekem meg fájdalmas igazság!- mondta meggyötörten. Mikor látta, hogy nem mozdulok, felállt és elindult beljebb az erdőbe.

- Várj!- kiáltottam utána, de nem reagált csak ment tovább. Felsóhajtottam, és visszaindultam az iskolába. Még nem értem ki az erdőből, mikor megláttam Alice-t a száraz ruháimmal.

- Láttam, hogy visszajössz és, hogy csurom víz vagy!- mondta, majd odanyújtotta a ruhámat. Elvettem tőle és bebújtam az egyik bokor mögé átöltözni.

- Add ide a vizeset! Tessék itt a táskád!- mondta majd elment. Szomorúan ballagtam vissza az iskolába. Hiába van nekem családom és… barátnőm! Mikor beértem láttam, hogy mindenki a menzára megy. Eltelt még egy óra? Vállat vontam és beléptem a menzára, de valaki a nyakamba ugrott. Tanya volt az.

- Hol voltál? Mindenhol kerestelek, de nem találtalak sehol!- kérdezte boldogan

- El kellett vinnem az egyik osztálytáramat, mert rosszul lett – mondtam neki habozva

- És miért te vitted el és egyáltalán ki volt ez az osztálytárs?- kérdezte féltékenykedve. Mintha azt hinné, hogy én az övé vagyok. Sajnos pont ezt hiszi.

- Mert én voltam mellette- adtam meg neki a választ, de láttam a fejében, hogy nem erre volt kíváncsi, hanem, hogy kit vittem el.

- Nem ismered!-mondtam a szemébe, majd elnéztem a többiekhez. Mindenki gyűlölködve nézett Tanya-ra, de amikor meglátták, hogy nézem őket, rám mosolyogtak. Letettem Tanya-t és elindultam feléjük.

„Edward, beszélhetnénk?” Kérdezte Jasper.

Bólintottam, majd leültem mellé.

„Négyszem közt!” Üzente mikor leültem. Sóhajtottam egyet majd bólintottam. Felálltunk mind a ketten, erre Tanya is felállt.

- Maradsz!- utasítottam rá. Morgott egyet majd visszaült a székre.

Kimentünk a menzáról, ki az épületből. Besétáltunk az erdőbe, majd leültünk egy kidőlt fára.

- Mondjad!- utasítottam neki mire bólintott.

- Be vagy kattanva!- mondta mosolyogva.

- Nem vagyok bekattanva!

- Ismerem a bekattant állapotot. És te be vagy kattanva. Történelmi pillanat. Nem tudsz koncentrálni, igaz? Rögtön ugrasz, ha csöng a telefon. Szerelmes dalokat akarsz írni. Nem, legszívesebben minden beszélgetésben valahogy ráterelnéd a szót. Mindenkivel megtörténik. És most veled is megtörtént, barátom.- oktatott ki Jazz.

- Azt akarod bemesélni nekem, hogy szerelmes vagyok? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Nem. Neked már bemesélte valaki, csak azt nem tudom, hogy ki!- mondta nekem.

- Ezt meg, hogy érted?

- Mióta itt vagyunk szerelmes, lettél!

- Jasper, ugye tudod, hogy csak három napja vagyunk Londonban!- bólintott.

- Éppen ezért akartam veled négyszem közt beszélgetni! Három napja vagyunk itt, ebből két napot jártunk még csak iskolába! Valakibe beleestél!- mondta nevetve, de halkan. Egyre idegesebb lettem.

- Nem lehet két nap alatt beleesni egy lányba!- förmedtem rá.

- Te meg tudtad oldani!- mondta komolyan. Érezte, hogy ideges vagyok, ezért kaptam tőle egy nyugalom hullámot.

- De én senkit sem ismerek!

- Valakit mégiscsak ismersz, mert teljes szívedből szereted! Ráadásul, mikor Tanya a nyakadba ugrott, jobban undorodtál tőle, mint mióta ismered!- mondta, majd egy kis sejtelmes mosoly jelent meg a szája szegletében.

- Megyek haza!- mondtam, majd felálltam.

- Ugye tudod Edward, hogy neked a haza már egészen mást jelent?

- Mire gondolsz?- nem bírtam rájönni, mire akar kilyukadni.

- Nem mire, hanem kire!- mondta és a mosoly szélesebb lett. – De ne aggódj! Senki sem fogja megtudni!

- Alice?- kérdeztem hitetlenkedve, mert tudtam, hogy ő tudni fogja.

- Ő róla nem ígérek semmit!- mondta, majd visszament a menzára. Én futottam és futottam. Én, mint szerelmes? De ki az, akibe beleszerettem a tudtom nélkül? Ki az a szerencsétlen, akibe beleszeretett egy szörnyeteg, egy gyilkos? Már a háznál voltam, de nem mentem be. Máshova kell mennem. Bárhova, csak nem ebbe a hatalmas házba! Elindultam az erdőben. Megéreztem egy bódítóan finom illatot. Követni kezdtem azt, de nem vadászatból, nem. Valami egészen más miatt kezdtem el követni. A furcsa az volt, hogy már éreztem ezt az illatot, de nem jöttem rá, hogy minek vagy kinek van ilyen csodálatos illata! Futottam és futottam, míg egy rétre nem tévedtem. A rét maga gyönyörű volt. Kerek és tele volt szebbnél szebb virágokkal. De valahogy az illat, ami ezen a réten erős volt, valahogy jobban tetszett, mint a rét maga. Pedig az sem volt semmi. Hasonló rét van Forks-ban is. Ott az volt az én rétem. Senkit sem vittem oda, de az egyik napon éreztem, igaz halványan, de éreztem az illatot. Ez is olyan csendes volt. Se gondolat, se emberi zaj, semmi. Csak a természet hangja zengett. A rét közepére sétáltam és lefeküdtem oda. Elterültem rajta és bámultam a felhőket. Némelyikből ábrázatokat néztem ki, de csak némelyikből. Egészen elmerültem a saját gondolataim között, mikor a szél felém fújta ezt a finom illatot. Eddig csukott szemeim felpattantak és az erdőt kémlelte, de semmi gondolat vagy zajt nem hallottam. Semmit sem, pedig az illat erős volt. Felálltam és ahhoz a fához mentem, amelyiknél a legjobban lehetett érezni ezt az illatot. De ott semmi sem volt, habár a fa sokkal vizesebb volt, mint bármi már. Csöpögött róla a víz. Felsóhajtottam, majd nekidőltem a fa törzsének. Lassan lecsúsztam, és innen kezdtem el élvezni a csendet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés