Kifutott az ajtón, amikor azokat a szavakat vágtam a fejéhez, egyszerűen csak elmenekült, még csak nem is ellenkezett. Tehát igazam volt, nem szeret engem, soha nem is szeretett igazán. Éreztem, hogy az elmémet valami sötét köd fedi be, ami teljesen eszemet veszi. Tombolni akarok, levezetni azt az erőt, és felgyülemlett feszültséget, amit magamban érzek. De hogyan? – kérdeztem magamtól
- El kéne menned, vadászni – felelte Edward a gondolataimra.
- Igaza van – lépett felém Jasper, és akkor megint megéreztem azt a nyugalomhullámot, amit az előbb nem voltam hajlandó közelebb engedni magamhoz.
- De a baba… - kezdtem volna, de Pam elém lépett, és megragadta a kezem.
- A kisfiad egészséges, és nagyon boldog, persze már várja, hogy találkozzon az anyukájával, de az anyukája még nincs erre kész – hadarta olyan gyorsan, hogy alig mozgott a szája, én mégis minden szót színtisztán értettem. – Nem akarod bántani, ugye? – kérdezte végül mélyen a szemembe nézve.
- Én sosem… – fújtam ki a levegőt. Úgy éreztem, mintha fulladoznék. Észre sem vettem, hogy egész idő alatt visszatartottam a lélegzetemet. Kiegyenesítettem a hátam, és mélyen beszívtam a levegőt. – Jaj – kaptam a torkomhoz, mert az eszeveszettül kaparni kezdett, mintha sósavat öntöttek volna a nyelőcsövembe.
- Na, ugye – mosolyodott el Pam. – Most vadászol, és akkor talán könnyebb lesz a közelébe menned.
- Jó – bólintottam beleegyezően, majd megszorítottam a kezeit, amik még mindig tartották a sajátomat, mire Pam felszisszent.
- Óvatosan, Lizzy – paskolta meg ő a kézfejem. – Most egy kicsit erősebb vagy, mint én.
- De velem jössz ugye? – kérdeztem végül a hátam mögé rejtve a kezem.
- Persze, én, Jazz és Levy veled megyünk – felelte, és megindult az ablak felé. Nem kérdeztem semmit, csak követtem. Meglepett, hogy milyen könnyen, és légiesen mozgok, már épp ugrottam volna ki az ablakon, amikor valami furcsa hangra lettem figyelmes, két szívdobogás. Egy nagyon lassú, és egy eszeveszettül gyors. Hátra néztem, és megpillantottam Evant, aki egy édes fél mosollyal az arcán állt mögöttem.
- A te szíved ver így? – kérdeztem felé lépve, ekkor megéreztem az illatát is. Olyan volt, mint egy elkorhadt fadarab, elfintorodtam. – És ez a te szagod? – kérdeztem az orromat ráncolva, mire Evan hangosan nevetni kezdett. Elém lépett, és megfogta a kezem, majd a szíve fölé emelte.
- Ez az én szívem – mondta még mindig nevetve. Olyan lassú volt, hogy szinte alig vert. – És igen, ez az én szagom. Kívánod?
- Jaj, nem – ráztam meg a fejem, mire ő még jobban nevetni kezdett, de most már a többiek is csatlakoztak.
- Induljunk – szólt rám Levy, de én még mindig nem mozdultam. – Lizzy, kérlek – fogta meg a kezem végül. – Hallhatod eleget Matty szívverését.
- Matty – mosolyodtam el. – Látni akarom – jentettem ki, és már indultam volna, amikor Pam megint elém lépett.
- Lizzy, kérlek, gondolkozz már egy kicsit reálisabban – szólalt meg Pam mindentudóan. – Szimatolj bele a levegőbe – mondta végül, én pedig engedelmeskedem.
Hirtelen ezernyi illat csapta meg az orrom, de egy különös fájdalmat okozott a torkomban. Az ő illata, a kisfiam illata vonzott, annyira, hogy a vörös köd megint kezdte elborítani az elmém. Hátrálni kezdtem egészen az ablakig, majd hátra sem nézve, kivetettem magam rajta.
Annyira új volt minden, az ég, a levegő, a fák, ahogy lustán ringatóznak az őszi szélben. Felszabadító volt, és teljesen feltöltött, úgy éreztem magam, mint egy csurig töltött autó aksi, legszívesebben ugráltam volna. És meg is tettem, de a legnagyobb meglepetésemre akkorára sikerült az ugrás, hogy a hatalmas ház tetején találtam magam. Levy azonnal mellettem termett, és megragadta a karom, majd az ő irányításában leugrottunk a tetőről, és futni kezdtünk olyan gyorsan, mint a szél. Nem féltem, hogy nekifutok egy fának, mert tisztán láttam még az előttem egy mérföldre lévő cserjét is, sőt az azon mászkáló apró bogarak tánca is kivehetővé vált, ahogy ízeltlábaikkal mozogtak. Nem tudom, hogy mennyi időt futhattunk, de egyszer csak megálltam, mert Levy eltűnt a szemem elől. Körbe néztem, de nem találtam sehol, ekkor Pam nevetése csendült fel a fejem fölül. Felnéztem, mindketten a több méteres fa tetején üldögéltek vidáman, mire nekem is mosolyognom kellett. Már ugrottam volna melléjük, amikor Jazz mellém lépett.

- Akkor kezdjük – szólalt meg vidáman. – Tudod, nem olyan nehéz ám a vadászat, benne van a természetedben… most már.
- De, hogy csináljam? – kérdeztem elesetten.
- Csukd be a szemed – utasított ő szelíden, mire engedelmeskedtem. – Most pedig vegyél egy nagy levegőt. Mit érzel?
- Illatokat – mondtam ki azonnal, mire halk kuncogást halottam, Evan volt az, megéreztem az ő illatát is. Nem nyitottam ki a szeme, csak elmosolyodtam.
- Helyes, akkor most válaszd szét a mi illatunkat, és keress olyant, ami vonz. – Megtettem, hamarosan meghallottam egy szapora szívverést, az illata elképesztő volt. Kinyitottam a szemem, és Jazzre néztem, várva, hogy ő mit mond.
- Kövesd, add át magad az ösztöneidnek – bíztatott, én pedig máris elindultam futva a szívverés irányába.
Szinte csukott szemmel, követtem az ellenállhatatlan illatot. Amikor már annyira közel voltam, hogy szinte már a fülemben hallottam a szapora vérkeringést, lefékeztem, és körbe néztem. Egy tisztáson voltam, amit egy csordogáló patak szelt ketté. És a tisztás másik felén ott állt egy kifejlett Grizzly medve, nyugodtan ivott a patak vizéből, észre sem vett. Ösztönösen cselekedtem, lelapultam, amennyire csak tudtam, de a hátamat felpúposítottam, mint egy támadni készülő vadmacska, és ugrottam, egyenesen a medve irányába, aki a meglepetéstől teljesen lefagyott. Az erő, ami bennem volt teljesen elkápráztatott, úgy vágtam a földhöz szerencsétlen Maci-Lacit, hogy szinte meg sem erőltettem magam. De ő is magához tért a hirtelen jött támadás meglepődéséből, és támadni akart. Meglendítette a hatalmas mancsát, felém csapott, ezzel elszakítva a vékony anyagot rajtam. Hátra ugrottam, és gyorsan megvizsgáltam magam, egy karcolás sem volt a bőrömön, de a ruha cafatokban lógott rajtam. Eddig meg sem figyeltem, hogy mit viseltem. Egy nagyon ízléstelen, babarózsaszín felső, és a hozzá passzoló miniszoknya virított a fehér bőrömön. Jaj, Alice! Megráztam a fejem, most nem törődtem semmivel, csak az előttem álló állattal. Tudtam, hogy most csak ő tudja csillapítani azt az égető érzést, ami a torkomat mardosta. Megint lelapultam, és most már céltudatosan estem neki a medvének, ő a hátára esett, én pedig a nyakához hajoltam, oda, ahol a leghangosabb volt a szívverés, majd könnyedén átharaptam a vastag szőrmebundát, a húst, míg el nem értem az ütőeret. A forró, lüktető folyadék a torkomba spriccelt, én pedig úgy szívtam, mintha már évezredek óta vért innék. Ittam, ittam, és ittam, közben az egyre halkuló szívdobogást hallgattam, ami egyszer csak végleg elhalkult. Felkaptam a fejem, és egyszerre Jaspert láttam meg, aki egy fatörzsnek támaszkodva nézte végig, az én is „magánműsoromat”. Felálltam, és a kézfejemmel letöröltem a még mindig véres ajkaimat, majd végignéztem magamon. A látvány borzasztó volt. A ruhám most már nem csakhogy szakadt, de tele volt szőrrel, és foltokban vérrel is.
- Nagyon rosszul csináltam, mi? – kérdeztem elkeseredve, mire Jazz felnevetett.
- El sem tudom mondani, hogy mennyire ügyesen csináltad – mondta végül, majd megindult felém. Akkor vettem észre a karján lógó ruhadarabot. – Alice küldi – nyújtotta felém az egy fokkal ízlésesebb mini ruhát. Ez legalább nem babarózsaszín volt.
- És a többiek? – kérdeztem, miközben egy vastag fatörzs mögé siettem, hogy átöltözzek.
- Szerintünk is fantasztikusan csináltad – hallottam meg Evan hangját. Kiléptem a fa mögül, mire Evan előttem termett. – Gyönyörű vagy – suttogta mosolyogva, majd hanyagul a fülem mögé illesztett egy kósza hajtincset.
- Hízelgő – mormoltam, lesütött szemmel. Elpirultam volna, de nem éreztem a bizsergést az arcomon. Ohh, hát persze, már nem fogok, soha elpirulni.
- Komolyan mondtam – az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem. Van ugyan egy kis szépséghibád, de az idővel elmúlik – húzta el a száját végül.
- Milyen szépséghiba? – kérdeztem meglepve.
- A szemed… - kezdte volna Evan, de Pam a szavába vágott.
- Lizzy, szomjas vagy még?
- Nem, nem hiszem – feleltem bizonytalanul. – Elvileg most fogyasztottam el Maci-Lacit, ha nincs itt valahol Bubu, akkor mehetünk is – vigyorodtam el, mire mindenki nevetni kezdett.
- Akkor induljunk vissza – javasolta Jasper, majd megint éreztem a nyugalomhullámot, amit felém küldött. Most nagyon is jól jött, mert eszméletlenül ideges voltam, végre megfoghatom a fiam.
Percek alatt értünk vissza a házhoz, nagyon bejön nekem ez a vámpírgyorsaság. Beléptünk a házba, most kivételesen az ajtón. Evan lépkedett előttem, Levy, és Pam mellettem, Jazz pedig mögöttem, tisztára, mint egy testőrsereg, de most nem én szorultam védelemre. A nappaliban volt az egész család, először Carlisle lépett elém, és azonnal a karjaiba zárt. Oké, meglepett ez a hirtelen összeborulás, de jó is esett.
- Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam – suttogta a fülembe.
- Ugyan doki, tetted, amit kellett – legyintettem mosolyogva.
- Ugye jól érzed magad – lépett elém Esme, ő is megölelt, és elsuttogta, hogy mennyire hiányolt.
- Persze, szuperül – feleltem robotszerűen, már látni akartam a fiam, de megint az utamat állta valaki, Alice és Bella, karöltve állt meg előttem.
- Tetszett a ruha? – kérdezte Alice egy ezer wattos vigyor kíséretében.
- Ja, igen, ne felejtsem el kitekerni a nyakad érte – nevettem fel. – Mi vagyok én, Barbie?
- De annyira cuki voltál benne – görbült le a szája széle, mire én megfogtam a kezét, meglepett, hogy most már nem is hideg, ugyanolyan, mint az enyém.
- Köszönöm – mondtam végül, majd Bella felé fordultam. – És neked is, te voltál az egyetlen, aki megbízott bennem, amikor még magam sem tettem.
- Ugyan, zavarodott voltál, ismerős érzés – ölelt át ő, majd szabad utat engedett nekem.
Előre léptem, és megpillantottam Emmettet, amin háttal nekem, az ablaknál áll. Észrevehette, hogy figyelem, mert megfordult, a kezében pedig egy három hónapos baba volt, aki gügyörészve mocorgott a karjaiban. Meglepve pislogtam a szőkésbarna kisfiúra, aki szintén engem nézett a hatalmas kékeszöld szemeivel. Majd hirtelen dobott egyet magán, és felém nyújtózva akart kiesni Emmett kezéből.
- Hé, Matty, nyugi – mondta ő szeretetteljesen, az én agyamat pedig elöntötte a düh. Mi jogon bánik úgy vele, mintha szeretné? Jasper mögém állt, és a kezét a vállamra tette. A nyugalomhullámtól majdnem elájultam, de szerencsére nem tudtam elájulni sem. Immár nyugodtabban bólintottam, hogy nincs vész, uralkodom magamon. Kinyújtottam a kezem, hogy elérjem őt, de Emmett hátrált egy lépést, mire a pici panaszosan felnyögött.
- Emmett, nem fogja bántani – szólat meg Alice, mire ő vonakodva ugyan, de felém lépett egy lépést. Ez elég volt az én fiamnak, megint dobott egyet magán, és már a karjaimban is volt. Az illata szinte mázsás súlyként csapta meg a túlságosan is érzékeny orrom, de most nem vonzott annyira, inkább szeretet töltötte meg a szívem, ahogy a pici kezeivel átkarolta a nyakam, és úgy szorított, mintha soha nem akarna elengedni. És én nem is akartam elengedni, soha, soha többé, mert az enyém, csak az enyém.
- Sokat várt rád, tudod ugye? – kérdezte Emmett szelíden. Felnéztem rá, és valami furcsa történt, a várt gyűlölet helyett, most valami nagyon mást éreztem. Vágyat, mérhetetlen szexuális vágyat, Emmett iránt. Azonnal Jaspert kerestem a szemeimmel, de amikor megtaláltam, ő tanácstalanul megrázta a fejét, majd kajánul elvigyorodott.
- Ezt nem én csinálom – mondta végül, mire én azonnal lesütöttem a szemem.
- Mit, nem te csinálsz? – kérdezte azonnal Emmett, mire én még jobban lesütöttem a szemem, lassan már magam alá bámultam.
- Semmi, semmi – feleltem zavartan, mire Edward is, kuncogni kezdett.
- Lizzy, ez természetes… – mondta végül nevetve.
- Nekem ez nem az – morogtam durcásan, és lehuppantam az ölemben a babával. Elkezdtem vele foglalkozni, csak hogy elnyomjam a bennem felgyülemlett érzéseket. Nem is figyeltem oda senkire, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a megszokottnál is nagyobb a csönd, felkaptam a fejem, és egyenesen Emmettel néztem szemközt.
- Beszélnünk kell – mondta komolyan. Na, ebből nem sül ki semmi jó, az biztos.
- Jó, beszéljünk – feleltem én is komolyan. – Bella – mondtam halkan, mire ő azonnal ott termett mellettem. – Megkérhetlek… – nyújtottam felé, az alvó Matty-t, mire ő azonnal a karjaiba vette, és már el is tűnt. Vettem egy nagy levegőt, majd Emmett felé fordultam. – Beszélj – mondtam olyan hidegen, ahogy csak tudtam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés