Bella szemszöge:



Bementem a kapun és hallottam, hogy Edward rálép a gázra. Mosolyom egy kicsit elhalványult, mert elment. De amikor eszembe jutott az arca, amikor elmondtam neki, hogy mi jár a pontokért… Az a remény a szemében, a mosoly a szája szegletében mindent elárult. Mintha pontosan ezt akarta volna. Mintha érezne valamit irántam. Nem lennék meglepődve, ha érezne, hisz két éve még együtt voltunk. Felnevettem, mikor dühösen faggatózott az előző barátomról, aki ő volt. Ha tudná… Ekkor balszerencsémre megbotlottam a lépcsőben és sikeresen elnyaltam. Remek. Lassan, megfontoltan felálltam, majd elindultam fölfelé, de megtorpantam. Én holnap nem megyek suliba! Nem kell hamarabb lefeküdnöm, hogy aztán fel tudjak kelni reggel. Nem, ma nem kell. Az arcomon felvillant egy mosoly és megfordultam. Lerohantam a lépcsőn és kiszaladtam a bejárati ajtón. Magamba szívtam a friss levegőt.

- Egy kis ideig szabad vagyok!- suttogtam magamnak, majd elindultam befelé az erdőbe. Most nem a réthez mentem. Keresni akartam egy új helyet. Egy olyat, ami gyönyörű, de elég messze van innen, hogy sűrűn járjak oda. Az eső a fa leveleiről csöpögött. Az esti szellő az erdőre is vonatkozott. Semmi zaj, semmi mozgás. Alig láttam az orrom elé, de a szemem gyorsan megszokta a sötétséget. Ki tudtam néhol venni az alakokat, néhol pedig nem. A lábaim egy kicsit elfáradtak így hát úgy döntöttem, hogy leülök egy kicsit pihenni. Elgondolkodtam a mai napon. Ez volt ittlétem legboldogabb napja. Még alig telt el pár perc és egy hatalmas mennydörgés verte fel az éjszaka csendjét. Kicsit összerezzentem, de amikor egy baseball labda repült el az orrom előtt. Ijedtemben felmásztam a fára. Mégis, ki az az elvetemült, aki viharban játszik? Kérdeztem magamtól, de ekkor egy fehér csík ment el a fa törzse előtt. A labda visszafelé repült és a csík is visszament. Annyira meglepődtem és annyira kíváncsi voltam. Hezitáltam. Megnézzem-e, hogy kik játszanak vagy ne? Úgy döntöttem, hogy megnézem. Lemásztam a fáról és elindultam gyalog. Nagyon halkan mentem. Olyan halkan, hogy egy vámpír sem hallhatta meg, hogy jövök. Egy újabb mennydörgés. Most nem ijedtem meg, most egyenesen indultam. Magamban közben számoltam az időt. Huszonkettő, huszonhárom, huszonnégy, majd egy újabb mennydörgés. Ettől sem ijedtem meg. De arra nem számítottam, hogy a labda felém fog repülni. Kezeimet magam elé raktam, hogy ne az arcomat találja el. Mikor hozzáért a karomhoz… Nem tudnám szavakba foglalni, hogy mennyire fájt! Befutottam a bokorba. A labda ott volt, ahol engem eltalált. Majd láttam, hogy újra jött a csík és… Edward? Szóval a Cullen család. Most már értem, hogy miért repülnek a labdák mindenhol és, hogy Edward fut értük, de azért mégis! Elszomorodtam, mikor rájöttem, hogy Tanya is ott van. Ha mondjuk még mindig Edward –al lennék, lehet, hogy most én lennék ott! Edward felvette a földről a labdát, majd lefagyott. Mélyen beleszagolt a levegőbe, majd rám nézett. Közelebb jött, de én addigra eltűntem. A kollégiummal szembe lévő folyóba érkeztem. Mikor kijöttem az égbolton villámok, cikáztak, majd egy újabb mennydörgés rázta meg az eget. Befutottam a bejárati ajtón, majd beugrottam a liftbe. Megnyomtam a gombot. Az ajtó bezárult, a lift elindult. A szobámhoz vezető folyósóra nyílt. A szobámhoz futottam. Sietve nyitottam ki az ajtót. Becsaptam, majd elterültem az ágyon. Ez meleg helyzet volt! És egyben szomorú is, mert rájöttem, hogy reménytelen! Ha Edward nem szeretné Tanya-t, akkor már régen elhagyta volna, sőt, nem is lett volna a puszi pajtása. Ma még esélyesnek éreztem. Ma még azt gondoltam, hogy Edward még lehet az enyém, de tévedtem. Milyen nehéz szeretni! De ez nem jelenti azt, hogy engem is szeretnek. Szemeimet lecsuktam és vártam a sötétséget, hogy eltűnjek egy kis időre, hogy elbújhassak a fájdalom és a szenvedés elől. Nehezen tudtam elmerülni a tudatlanságba, de lassan elvesztem benne…



Edward szemszöge:



Mikor hazaértem láttam, hogy Tanya felém közeledik. Átölel és megcsókol, de én makacsul nem viszonzom. Még fél percig próbálkozik, majd feladja. Szomorú szemekkel néz rám.

- Mi a baj? – gyerekes hangjára Alice és Rose felmorognak.

- Semmi. Mi lenne?- kérdeztem ártatlanul. A fejében már láttam a kérdést, de amint magában feltette, hangosan is közvetítette.

- Akkor miért nem csókolsz meg? – kérdezte szomorkás hangon. Felsóhajtottam, majd közel hajoltam hozzá és megcsókoltam. Ő szenvedélyesen csókolt és meg csak olyan sehogy. Rosszul esett, és ami a legfurcsább bűntudatom támadt! A mai napon jöttem rá, hogy én igazából Bella-t szeretem, de most mégis Tanya szája csüng az én számon. Mintha megcsalnám Bella-t. Mikor el akartam húzni magamat, utánam jött! Ezt egy párszor eljátszottam, de mindig rajtam maradt. Mintha bekente volna a száját pillanatragasztóval.
” Hé, Öcsi! Leszedjem rólad, vagy hagyjalak még egy kicsit?” Kérdezte röhögve Emmett. Kicsit bólintottam.

- Az ott Bella?- kérdezte, mire Tanya elengedett és dühösen nézett ki. Emmett, Rose, Alice és Jasper majd meghaltak a röhögéstől.

- Hol van az a senkiházi lotyó?- szegezte dühösen Emmett-re. Gyilkosan méregették egymást, majd Emmett újra felnevetett.

- Lehet, hogy a szőke agyad nem látta!- gúnyolta ki, mire Tanya felszisszent.

- Szóval szőke vagyok?!- kérdezte dühösen, mire Alice felszaladt, majd lejött Rose hatalmas tükrével. Tanya elé ment vele.

- Szerinted?- tette föl a kérdést Alice, mire Emmett a földön fogta a hasát. Rosalie és Jasper egymásnak dőlve vihogtak. Alice próbálta elfojtani, mint ahogy én is, sikertelenül. Ekkor Alice szeme elhomályosult.
Egy réten voltunk mindannyian. Carlisle kezében volt egy baseballütő… Alice izgatottan nézett rám, majd felrohant a tükörrel. Letette az egyik ágyra, majd lejött.

- Ki szeretne baseball-ni?- kérdezte, mire mindenki abbahagyta a nevetést.

- Ez meg miféle hülye kérdés hugicám?- kérdezte Em. Majd odament Alice-hez és összekócolta haját.

- Kösz!- dörmögte.



Fél órával később…



Egy elég nagy réten voltunk, de kell a hely, mert mi nagyon erősen ütünk, és nagyon gyorsan futunk, szóval. Carlisle és Esme kijelölte a pályát. Addig kiválasztottunk két csapatvezetőt. Én és Tanya voltunk azok. Megengedtem neki, hogy ő kezdje.

- Emmett
”A francba! Miért ő kezdte?” Háborodott Em.

- Alice
” Kösz! Legalább addig sem kell hallgatnom!” Üzent nekem Alice

- Carlisle

- Jasper ”Ezért még jövök, egyel!” Kacsintott rám Jasper.

- Esme- választotta utoljára. Rose jött hozzánk, de mindannyian tudtuk, hogy utálják egymást.
” Edward, remélem nem bánod, ha behúzok neki egyet. Esetleg kettőt?” Dühöngött Rose, majd hozzá tette. „Hármat, négyet?”

- Mi kezdünk!- jelentette ki Carlisle. Alice ment dobni. Szemei üvegesek lettek, majd felemelte jobb lábát és eldobta Carlisle felé a labdát. A mikor Carlisle ütője hozzáért a labdához az ég hangosan dörögni kezdett. A labda az erdő felé repült. A labda felé futottam. Az avarba esett. Felvettem, majd visszadobtam. Egy édes illatot éreztem, de nem foglalkoztam vele. Visszafutottam a pályára és láttam, hogy Carlisle kiesett. Vigyorogva néztem Tanya-ra. Rám nyújtotta a nyelvét. Valljuk be, ez azért eléggé gyerekes! Most Esme jött. Alice pontosan kiszámolta, hogy mikor kell dobnia. Esme ütése is az erdőbe repült. Ezért Rose futott, de mire visszaért vele, Esme már beért.

- Béna!- motyogta Tanya, mire Rose és Emmett felmorgott. Mikor lenyugodtak Emmett fogta az ütőt és várta, hogy Alice eldobja a labdát. Az ütő is megrepedt, mikor találkozott a labdával. Ez is az erdőbe ment. Most én futottam utána. Alig mentem négyszáz métert megláttam a labdát. Hogy, hogy itt van a labda? Ekkor viszont megéreztem a világ legédesebb illatát. Ugyanez az illatot éreztem az előbb is, csak halványabban. Most viszont erőteljesen. Mélyen teleszívtam a tüdőmet. A bokorból árad. A labdát visszadobtam, majd odasétáltam a bokorhoz. Nem volt senki sem a bokorban. De az viszont elég furcsa volt, hogy a bokor közepén egy tócsa állt! Értetlenül álltam. Az illat itt nagyon erős volt, de senki sem volt itt. Különös. Magamba szívtam még az illatot, majd visszamentem a rétre. Emmett éppen Tanya-val veszekedett.

- Nem tehetek róla, hogy Edward ilyen gyors!- háborgott Emmett.

- Úgy tudtam, hogy te vagy itt a legerősebb! Miért nem tudtad erősebben ütni azt a rohadt labdát?- kiabált rá Tanya. Nem volt semmi kedvem ezt hallgatni és úgy hallottam, hogy a többieknek is volt jobb dolguk.

- Vége a játéknak!- jelentettem ki, mire mindenki felém nézett.

- Miért?- csillogott fel Rose szeme. Nagyon örült, hogy vége van, mert így legalább nem kell Tanya-val lennie.

- A közelben van egy ember!- közöltem, mire mindenki lefagyott. Emmett fogta az ütőket, Jasper pedig a labdákat, majd haza mentek. A többiek is követték őket, kivéve én. Én még maradtam egy kicsit. Visszamentem a bokorhoz. Visszafelé követtem az illatot. A sajátomat is éreztem. Az egyik kidőlt fatörzsnél elég jól érződött, de nem foglalkoztam vele. Követtem. Futva követtem. De egyszer csak megtorpantam. Az iskola lány kollégiumához vezetett. Valamelyik lány látott minket? Az útra pillantottam. Egy lány állt ott. Ahol állt minden csupa víz volt. Egy fehér hosszú ruhában volt. Fekete haja eltakarta az arcát. Pislogtam egyet, mire közelebb jött. A kinti lámpák pislogni kezdtek. Én is pislogtam még egyet, mire a lány még közelebb jött. Csupán ötven méter volt köztünk. Hitetlenkedésből újra pislogtam, mire még közelebb jött. Elindultam felé. A lábára néztem. A tócsa egyre nagyobb lett, majd szokásból még egyet pislogtam mire eltűnt. A lámpák teljesen kialudtak. Nem volt semmi fény sem, de én még így is láttam minden porszemet. Körbe néztem. Kerestem a lányt. Sehol sem láttam. Odasétáltam ahol legelőször állt. Ott is körbenéztem. Majd a kollégium egyik ablakában megláttam. Hozzátapadt az üveghez. Direkt pislogtam, mire eltűnt. Ekkor megcsörrent a zsebemben a telefon. A kijelzőre néztem, majd felsóhajtottam.

- Mondjad!

- Hol vagy?- kérdezte kétségbeesett hangon Tanya.

- Mindjárt otthon!- mondtam, majd kinyomtam. Majdnem elraktam, mikor a kijelző pislákolva kezdett világítani. Mikor ránéztem, abbahagyta. A hátterem -ami fehér volt- egy rosszminőségű kép lett. Egy kékesszürke árnyalatú kép. Egy mozgókép. Egy kútról. Jobban megnéztem, mikor a kútból kimászott valaki. Rögtön megismertem. Az a lány volt, aki az előbb itt volt. Egyre közelebb jött. Nagyon közel volt, mikor a képernyő elsötétült és elkezdett belőle folyni a víz.

- Kilyukadt a kijelző!- hitetlenkedtem, majd elkezdtem futni haza. Út közben a kezemben szorongattam a telefonomat. Mikor hazaértem Tanya ismét a nyakamba ugrott és megcsókolt. Magamban felsóhajtottam és visszacsókoltam. Mikor elengedett körbenéztem. A telefonomból még mindig csöpögött a víz.

- Hát ez meg mi?- kérdezte Tanya.

- A telefonom. Szerintem volt benne egy csap, amit valahogy kinyitottam, de most nem bírom elzárni!- viccelődtem, mire Emmett felnevetett. Épp egy meccset nézett, mikor az adás megszakadt és szemcsés lett. Emmett elkezdte kapcsolgatni, de sehol sem volt semmi. Még mindig kapcsolgatta, mikor talált egy adást. Csakhogy ez nem egy adás volt, hanem… a kút. Az a kút, amit az előbb a telefonom kijelzőjén láttam. Emmett már majdnem elkapcsolta.

- Várj!- szóltam rá, mire ledobta a távirányított. Leültem mellé és lázasan figyeltem a kutat. Mikor egyszer csak valaki kimászott a kútból. Pontosan az a lány, aki az úton állt és a kijelzőmön is láttam. Egyre közelebb lépkedett. Valami megzavarta a képet. Mikor visszaállt, még közelebb lépett.

- Úristen!- sikított fel Rose. Mindannyian rá néztünk. Arca rémült volt szeme összeszűkült.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés