Emberi alakban sétáltam vissza hozzájuk,és pont akkor pillantottam meg őket,mikor egymás nyakába
voltak borulva.Köhécseltem egyet.

- Zavarok?
- Jacob!Nem esett semmi bajod? – Sietett hozzám Rose,majd kezét arcomra helyezte.
- Ugyan már!Simán elintéztem.Szóval nincs már semmilyen veszély,ami fenyegetne... azt hiszem –
Néztem rá a mellette levő Verára.
- Ezt a megállapítást jóváhagyom – Mosolyodott el.
- Megtudhatnám,hogy mi vett rá téged arra,hogy átállj?
- Rosalie – Vágta rá habozás nélkül.
- Hogy?
- Találkoztam Rosalieval az egyik éjszaka,és beszélgettünk.Próbált beszélni a fejemmel,hogy Royce
nem szeret,de akkor még nem igazán hittem el neki,viszont magabiztosságom onnantól kezdve
megingott.Majd egyre többször vettem észre,hogy inkább Rose iránt érdeklődik,és mikor elkezdte
becézgetni,betelt a pohár – Ránéztem szerelmemre,aki kínosan feszengett karjaim között.
- Szóval ezért voltál szokatlanul boldog,ugye? – kérdeztem tőle,mire bólogatott. – Várjunk csak!
Hazudtál nekem.Azt mondtad,hogy Carlisleék szerint már elmentek,és te tudtad,hogy nem!Miért nem
mondtad el?
- Mert nem akartam,hogy feleslegesen idegeskedj – Tekintete egy pillanatra sem szakadt el
enyémtől,majd Vera megszakította ezt az idilli pillanatot.
- Bocsi,hogy megzavarlak titeket,de Cullenék tudnak a románcotokról? – Azonnal szétrebbentünk.
- Nem!És még egy ideig nem is szeretnénk,hogy tudjanak... – válaszolt azonnal Rose
helyettem.Vera elmosolyodott,majd ujját végighúzta száján,ezzel cipzárt jelképezve azon. – Köszönjük
– suttogta szerelmem.
- Rosalie,veled szeretnék még négyszemközt beszélni,illetve bocsánatot kérni,szabad? – Nézett rám
Vera.
- Hát persze,nekem úgy is beszélnem kell még Eleazarral.Ha végeztetek,ti is gyertek majd
vissza,rendben? – Mindketten bólintottak,én pedig hátatfordítottam nekik,és átváltozva futásnak
eredtem.

Felsétálva a lépcsőn körbenéztem,majd azonnal megpillantottam a kertben ülő Eleazart,aki éppen egy
könyvet bújt elég mélyen.Próbáltam halkan hozzáférni,nem szerettem volna kizökkenteni
szórakozásából,de egy bot ebben megakadályozott.Hangos reccsenés hallatszódott,Ő pedig azonnal
hátranézett.

- Jacob!Hol voltál?Téged kerestelek.Rosaliet hol hagytad?Fontos mondandóm van számotokra –
Zúdította rám gondolatait,és én hirtelen megszólalni sem tudtam.
- Az a helyzet,hogy Rose ott maradt Verával,szóval...
- Mi?Hogy hagyhattad őt velük? – Emelte fel a hangját,mérges pillantásokat lövellve felém.
- Megöltem Roycet – Homlokán a dühtől kialakuló ráncok hirtelen eltűntek,arca kisimult,és
csodálkozva várta,hogy folytassam elkezdett mondatomat. – Éppen az erdőben sétáltunk,mikor ránk
törtek.Meg akartak minket támadni,de Vera átállt.Ez nem igazán tetszett Roycenak,és menekülőre
fogta.Egyedül,bármilyen képesség nélkül könnyű prédának számított,ezért utána eredtem,végeztem
vele,és mire visszaértem Rosalie és Vera a legjobb barátnők voltak.Tudom,hirtelen ez a sok
információ elég feldolgozhatatlannak látszik,és nem is valami hihető,de ha nem hiszel nekem,keresd
meg Roset,ott lesz vele Vera is,láthatod majd a saját szemeddel...Ugyebár mivel én ’kutya’
vagyok,biztos,hogy mindig hazudok – Haraptam el a mondat végét.Kezdett elegem lenni a
vérszopókból.
- Nem,egyáltalán nem is feltételeztem.És hiszek neked,Jacob.Hálával tartozunk neked,hogy attól a
gyűlölettől függetlenül amit a vámpírok iránt érzel,segítettél megmenteni Rosaliet – Bólintottam.Nem

bírtam mit mondani,hiszen most biztos hazudnom kellett volna.
- És te mit szeretnél mondani? – Arcára hatalmas mosoly kerekedett.
- Bella... – Felnevetett.Miért nem folytatja?
- Történt vele valami? – Még én is hallottam hangomban az aggódást.
- Nem!Dehogyis!Illetve de...pozitív értelemben.
- Szakított Edwarddal? – Még jobban elkezdett nevetni,amit kezdett kicsit visszataszítóvá válni
számomra.
- Poénos gyerek vagy,Jacob.De ez sem talált.Megszült.

Nem birom szavakba foglalni,hogy most mit éreztem.Különös...egy kicsit,mintha boldog lettem
volna.Egyáltalán nem éreztem ellenszenvet a gyerek iránt,mert nem tőlem van.És azért sem,mert félig
vámpír...Vámpír.Lefagytam.A nyelvem is megdermedt,nem tudtam megszólalni.Bella...bizonyára
mostanra már vámpír,és már nem az én Bellám.Nem fogom soha látni azt a vörös pírt az arcán,soha
nem fogom hallani a szíve dobogását.Soha nem lesz ugyanaz a személy,akit annyira szerettem.Ő már
halott.

- Valami baj van,Jake? – Húzta össze szemöldökét,Eleazar.
- Kérdezhetek valamit? – Megremegett a hangom.
- Csak tessék... – Nyeltem egyet.
- Bella átváltozott? – Fontólra vette,hogy mit is válaszoljon.Gondolom látta rajta,hogy féltem a
választól.
- Igen,Jacob,át.Különben meghalt volna,és ezt te is nagyon jól tudtad.
- Mer most nem ugyanolyan halott?! – Hangsúlyoztam ki a halott szót,mire ő erősen összeszorította
száját.
- Igazad van,a szíve már nem dobog,és a szeme színe se barna,de ettől ő még az a személy,akit
ezelőtt is ismertél – Szenvedve megráztam a fejem.
- Majd meglátjuk – Zártam le a témát,de tovább folytatta.
- Holnap hazamentek.
- Tessék?
- Royce halott,Vera átállt,semmilyen veszély nem fenyegeti már Rosaliet.Bella megszült,gondolom a
ellenszenveidtől független szeretnéd látni a kicsit.Nincs olyan dolog,ami maradásra késztetne
titeket,hacsak ti nem szeretnétek nyaralani.
- Nem,köszönjük.Ha Rosalie visszaért szólok neki is – Mosolyogva bólintott,és lassan visszasétált
arra a padra,ahol az elöbb a könyvet olvasta.

Szótlanul megfordultam,és felbattyogtam a szobámba.

Az ágyon ültem,és egy gumilabdát dobálgattam a falnak.Gőzöm sincs,hogy hogy került a
kezembe,hiszen most is csak bámultam magam elé.Jelen pillanat nem voltak érzéseim,sem
reményeim,se semmi,csak egy test,ami éppen a kinyílt ajtónak dobta a kézfejében tartott labdát
ijedtében,ezzel lyukat csinálva arra.

- Ezt... – Nézett furcsán a kis balesetre Rosalie. - ...minek köszönhetem?
- Én csak... – Szerelmem mosolygós képén én is elnevettem magam. – túlságosan is
elmerengtem,bocsáss meg.
- Semmi baj,Jacob – Ült le Ő is elém az ágyra. – Mi a baj?
- Baj?Nincs semmiféle baj.Szeretnék mondani valamit – Íves szemöldökét most kíváncsian felhúzta.
– Holnap hazamegyünk.
- Mármint...pontosan tizenkét óra múlva? – Nyelt egy nagyot.
- Igen.
- És ezt én miért csak most tudom meg?És egyáltalán miért ilyen sürgős?Még össze sem pakoltam!
– Állt volna fel az ágyról,de én kezénél fogva visszahúztam.
- Bella megszült – suttogtam,majd eltátotta száját.Egy pillanatig hezitált,aztán fülig érő mosoly jelent

meg a száján.
- De hiszen ez...csodálatos! – Erősen magához szorított,és önfeledten felnevetett.
- Valóban – Fele annyira sem volt meggyőző az én izgatottságom,mint az övé.
- Kislány?Kisfiú?Hogy hívják?Bella túlél... – Megakadt mondanivalójában,de én nagyon is tudtam mit
szeretett volna kérdezni.Összeszorítottam az állkapcsom,nem akartam válaszolni.Tekintetem
elfordítottam róla,és az ablakon kezdtem el kifelé bámulni. – Szóval ez az ami bánt? – Kezét arcomra
helyezte,mibe én teljesen belesimultam.
- Mire gondolsz? – Nagyon is tudtam,hogy mire célzott.
- Átváltozott – Szemem összeszűkűlt a bennem felgyülemlő idegen érzéstől,amit ez a szó kiváltott.
- Igen,át – feleltem mogorván.
- Tudtad,hogy ez lesz.
- De erre akkor sem lehet felkészülni!
- Egy szóval sem mondtam ilyet.És lehet,hogy ebben több a tapasztalatom,mint neked.
- Ohh...igen?De csak azért,mert te is egy vagy közülük! – Mintha káromkodtam volna.És...talán így is
történt.Körübelül ennyire megbántottam őt ezekkel a szavakkal.
- Eddig nem tudtam,hogy ez ennyire zavar téged.Szólhattál volna elöbb is.Mondjuk...például
azelőtt,mielőtt összetörted a szívemet? – Láttam,hogy megrándult a szája minden egyes szónál,a
fájdalom lerítt az arcáról.Felugrott az ágyról.
- Rose,várj...én nem úgy értettem... – suttogtam.
- Ne szólj hozzám,Jacob Black!Soha többé!És... – Fogta meg az ajtó szélét. - ...holnap külön
repülővel szeretném,hogy utazzunk – Fejezte be,majd azzal együtt el is tűnt a szobából.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés