Jacob (Még La Push) 

Árgus szemekkel bámultam, ahogyan kezei kecsesen szántották végig a blúz peremét. A szemeim kidülledtek, és szinte mozdulatlanul tűrtem, hogy a még meglévő önuralmam semmissé váljék.

Olyannyira tetszett a látvány, hogy megnyaltam a számat, de mivel ő éppen magát nézte, nem láthatta titkos cselekedetemet. Türelmetlenül vártam, hogy ujjai a finom anyagot újra és újra végig szántsák, de csak egyszer csinálta, utána – mintha sietne – kapkodva bújt ki felsőjéből és dobta le maga mellé. Szememmel követtem az anyag hullását egészen le, míg földet nem ért, de mikor nem néztem vissza Nessie-re hallottam, ahogyan a nadrág csatja is pattan. Ekkor volt nálam az a szint, ha most nem fejezi, be rávetem magam.

Nyeltem egy nagyot és akaratom ellenére néztem fel szerelmemre, aki eltökélt céltudatossággal meredt rám, miközben egyre lejjebb tolta vékony, csőfarmerját.

Meg kellett kapaszkodnom az ágy szélébe, nehogy leesek, mert félő volt, hogy a lábai előtt kötnék ki. Ami nem lett volna baj, ha nem azért feküdnék ott, mert nagyon kívánom.

Nessie szemei megvillantak és tett egy lépést felém.

Azonnal elkaptam róla a tekintetem, mert csípőjének még egyetlen mozdulatától is besokalltam. Ezt ő is észrevehette, mert szaporább lépésekkel – amivel már előttem is állt – megindult felém.

Hangosan ziháltam és maradék levegőmmel sikerült kiszűrnöm a szavakat a számon.

- Nessie fejezd be, kérlek!

Illata aromája megbódított, és a közelsége felforrósította amúgy is tűzben égő testemet, de a szívemet mégis könnyedén ölelte körül. Mint egy védelmező és biztonságos ölelés, ami arra vár, hogy megkapja jutalmát.

Meg is adtam volna neki, ha nem lenne olyan szörnyű, hogy minden érzésemet érezni fogja utána…

És hiába gondolja azt, örökké élhetünk, ez nem igaz. Ki tudja, mit tartogat a jövő?

Nessie vett egy mély lélegzetet.

- Nézz rám! – kérlelt, és parancsának nem tudtam ellenállni. Olyan érzés volt, ha megkért valamire, mintha csak beleénekelné a fülembe. Mint a szirének, akik teljesen elveszik az agyad…

Mélybarna tekintete értetlenséget mutatott, és ez csak vonzóbbá tette.

És én nem érintem meg! Mekkora barom vagyok! Itt áll előttem, ujjnyújtásnyira és én nem akarom magamévá tenni… Jacob, elment a maradék eszed is!

Nem találtam a hangom, úgyhogy továbbra is légzésemmel adtam tudtára érzéseimet, amit meg is értett, mert azon nyomban elmosolyodott és meleg kezeit a mellkasomra helyezte.

Szerencsére volt rajtam póló, amiért hálát adtam az égnek. Nem tudtam mit csináltam volna, ha a csupasz felsőtestemhez ér hozzá.

- Ne félj! Egymáshoz tartozunk és szeretlek! Te is tettél értem áldozatokat, és kész vagyok összekötni a lelkemet a tiéddel! Így mindig érezhetlek! – fúrta barnacsokoládé színű szemeit az enyémbe.

Leolvashatta arcomról a „nem, ezt nem lehet” választ, de időt sem hagyott rá, hogy tiltakozzak.

- Nem vagyok törékeny, és ha Jasper elkezd kiképezni még jobb leszek a harcban is, nem vagyok már csecsemő. Felnőtt vagyok… döntöttem és már rég vártam. Tudom, hogy pont jókor… de… nekem erre van most szükségem és mielőtt elm… - itt félbehagyta a mondatot, mert vészesen közeledtem hozzá.

Mivel ültem, kicsit ugyan nyújtóztatni kellett a nyakamat ahhoz, hogy elérjem a célom, de a hatás nem váratott magára.

Lágyan érintettem felső ajkamat az ő alsó ajkához. Olyan puha volt, és sima, akárcsak egy jégdarab, csak nem hideg.

Viszonozta a csókot, ráadásul egyik kezét még a hajamba is temette, szinte már automatikusan.

Megfogtam a tarkóját, hogy még közelebb vonjam magamhoz, mire ő a mellkasomhoz simult.

A dereka pont a hasamat érintette, a felső teste pedig a mellkasomat.

A csókunk édes volt akárcsak a méz  és tiltott. Nem szabadna ezt tennem vele, nem csak a lelkünk miatt. Edward tudta, hogy hamarosan bekövetkezik, és azt is, hogy nem állíthatja meg. Ha ezt megteszem a lányával és ő szenvedni fog…

Nessie lélegzete egyik pillanatról a másikra váltott át lassúból gyorsba. Mivel már elég közel volt hozzám, egyetlen mozdulattal terített el az ágyon, amit hagytam.

Tudtam, hogy nem helyes, de ő kérte és én nem bírom megállni! Nem csak miatta, magam miatt sem.

Amint fejem érintette a barna huzatot Nessie kibújtatott a felsőmből és lábát szétvetve leszorított. Elég erős volt, de ha nagyon küzdenék ellene, talán leboríthatnám magamról, amit persze elvetettem, hiszen eszem ágában nem volt most leállítani.

Míg csak az ajkaink játszottak elgondolkoztam azon, vajon hagyjam-e, hogy irányítson, vagy kerekedjek felül. Végül  úgy döntöttem, főleg heves és odaadó csókjaitól, hogy hagyom.

Jól megfontolt mozdulatokkal bújtatta ki magát a nadrágjából is, és még én sem éreztem kínosan magam.

Belül három énem viaskodott.

Az egyik, aki féltette, hogy baja esik, miközben egyesülünk, attól, aki még bennem lakozik. A farkas, aki ugyan csak akkor jön elő, ha én hívom, mégis, ekkora változást ő sem bír ki. A másik énem a lélek harangja volt, aki addig búgta szerelmes szavait, mígnem porráhullott a maradék ellenállásom is.

Ernyedve fogtam meg csípőjét, és  ő ezt győzelemnek ismerve elszakította ajkát az enyémtől.

Mosolyogva nézett „le” rám.

- De azonnal szólnod kell, ha fáj, vagy ha nem akarod! Ígérd meg! – néztem fel rá, csillogó szemei kacagtak a diadalittasságtól és még a kinti érzelmek sem látszottak tekintetében. Ez az önző énemnek jó pont volt. Nagyon is tetszett, ahogyan beindult rám.

- Ugyan, semmi baj nem lesz – harapta be alsó ajkát, mire én szigorúan néztem rá.

- Nem teszek semmit, míg meg nem ígéred! – kezdtem el letolni magamról, mire ő kétségbeesetten kapaszkodott meg lábával a combomba, kezével pedig a pólómat kezdte el szorongatni.

- Rendben, ígérem neked! – hadarta, és én azon nyomban helyezkedtem vissza előbbi testhelyzetemhez.

Innentől már nem is kellettek szavak ahhoz, hogy megmutassuk egymásnak érzelmeinket. Nem csak tekintettel, cselekedettel is. Ha szerettem volna, ha nem, már nem volt vissza út és mikor elértem a fényt, a világ legjobb érzése költözött testembe. Nem csak a testem szárnyalt, nem csak a testem volt már meleg, vagy a szívem, hanem éreztem és láttam, ahogyan a lelkemet körbekeríti a köd, mely mostantól kezdve beivódott az egész lényembe. Ahová tartozik innentől, és ahová tartozni is fog, remélhetőleg az örökkévalóságig.

Olyan óvatosan bántam a már lelkitársammal, hogy már türelmetlenül durván adta tudtomra, neki több kell. Ugyan teljesen nyugodt volt, és féltem is, hogy baja esik, minden könnyedén ment, és egy utolsó csókkal fordultam szembe vele.

- Ez csodálatos volt! – lehelte széles mosollyal ajkain.

Én porcelánbaba arcát cirógattam, arca vonása magukhoz láncolták a szemem.

- Pontosan – értettem egyet.

- Látod, hiába rettegtél! – mosolygott.

Nem válaszoltam, csak úgy néztem rá, amiből tudta, hogy igazat adok neki. Az igazat megvallva nem is arra koncentráltam, hanem a lelkemben terjengő érzésekre, amik elárasztottak, amikor először elértem őt. Szinte láttam magam előtt, ahogyan eggyé válunk…

- Te is érezted? – kérdeztem és megálltam arca simogatásában.

- Mit? – kérdezett vissza.

- Nem érezted? – kérdeztem újra hitetlenül.

Nessie lesunyta a szemeit tehetetlenségében, majd mikor rögtön fel is emelte azokat, tudtam, hogy tudja. De volt valami más is a tekintetében… valami, ami nem ideillő volt.

De ő miért nem érezte a lelkünk eggyé válását? Miért csak én? Talán csak én érzem majd? Talán neki nem kell szenvednie?

Hirtelen jött örömöm elpárolgott azon nyomban mikor megszólalt.

- Érzem… most is érzem… de nem ez az egyetlen, érzem a sajátomat is, ami elviselhetetlen – nézett rám szégyenkezve.

Próbáltam a szavaira koncentrálni, de amint kimondta, hogy ő is érzi, már csak a felőle áradó  fájdalmat tudtam érzékelni.

Nem értettem ennek az okát. Miért lenne bűntudata? – ismertem fel a fájdalom címszó alatt lévő érzelmet.

- Miről beszélsz? – kérdeztem felülve.

Nessie lassan emelkedett fel és a takaróval eltakarva idomait egyenesen maga elé meredt.

- Érzem, ahogyan a bűntudat éget… sokkal jobban, mint eddig… igen, éreztem, ahogyan eggyé váltunk… és érzem, hogy nem érted mire gondolok… de a bocsánatodat kérem! – nézett fel rám.

Vettem egy mélyebb lélegzetet.

- Miért kérsz bocsánatot? – kérdeztem.

- Mert hazudtam neked – válaszolta szemrebbenés nélkül. 

Renesmee (Folyamatos, La Push) 

Egyenesen a szemébe mondtam, hogy hazudtam neki. Az arca azonnal megfagyott. Az érzés hulláma először váratlanul ért, amiért egy kicsit meg is remegtem, de csak az elsőnél, utána már folyamatosan érkeztek hozzám a hullámok.

Az első érzés a hitetlensége volt, a szorongó, semmit nem értő fekete szín.

Utána jött a harag, ami jól éreztem nem felé irányult.

- Sue-nak nem étel akadt a torkán, hanem Kathrine támadta meg őt! Próbáltuk megmenteni, de… kómában van! Annyira sajnálom, hogy nem mondtam el! – kérleltem és felé se mertem nyúlni, mert féltem, hogy ellökné a kezemet.

Kemény pillantása újabban megemelte a bűntudatomat, és hogy mentsem a menthetőt kitálaltam mindennel, ami bennem volt.

- Charlie tudja mik vagyunk… teljesen magába van roskadva Sue miatt! Istenem! Nem akartam hazudni neked, de kénytelen voltam! Jacob – itt felé hajoltam – nem akartam, hogy Leah és Seth szenvedjen… ha a többiek rájöttem volna…

- Akkor a már nem lennénk barátok – fejezte a mondatot kőfagyosan.

Elhallgattam, és így vészes csend állt be kettőnk között. Ebben a legrosszabb csak az volt, hogy éreztem a belőle áradó haragot és gyűlöletet.

De el kellett mondanom neki, ez volt a leghelyesebb döntés. Azt hiszem. 

- Hová futott? – kérdezte Embry, amint lerohantam a kis piros ház falépcsőjén.

- Hozzánk, történt… valami, ami miatt ideges lett, de semmi gond, bulizzatok tovább – hadartam és egy erőltetett mosollyal arcomon odabiccentettem a véneknek, Billynek és a fiataloknak is.

Embry nem szólt csak vállat vonva vissza battyogott a többiekhez. Már nem voltak olyan sokan, többen gondolom elmentek romantikázni, ahogyan mindig néhányan ilyen alkalmakkor.

Gyorsan még megköszöntem a vendéglátást, majd bepattanva a kocsimba egyenesen haza száguldottam.

Meg kell állítanom őt, mielőtt őrültséget tesz! Tudtam, hogy így volt helyes, hogy elmondtam. És tudtam, hogy hogyan fog reagálni, nem számítottam rá, hogy elfut…

Amilyen gyorsan csak tudtam, úgy tapostam a gázpedált, és szinte már biztos voltam benne, hogy ujjat kell majd venni. 

Bella (Már a házban) 

Jacob sokkolva ült a kanapén, mikor befejeztünk a történet vázolását. Azóta, mióta rezzenéstelen arccal végig hallgatott.

Kathrine és Lucien sehol nem voltak, pedig már jó tíz perce kimentek. Nem mintha érdekelt volna, mert most sokkal jobban érdekelt az, hogy Jacob mit gondol most.

Edward arckifejezése ugyanolyan volt, mint mikor majdnem neki ment, annál árnyalatnyival volt csak barátságosabb.

Hol a földet bámulta, hol rám sandított. Meglehetősen bántott az is, hogy még csak közelebb sem jön, de megértettem. Talán már torkig volt Jacob kitöréseivel, ami valljuk be néha teljesen felesleges volt, kivéve az utóbbi időkben.

Teljes mértékben Jacob mellett álltam, és ha az kell ahhoz, hogy megbocsásson, még Kathrine-t is elküldöm innen a bánatba.

Egyenlete léptekkel indultam meg Jacob felé, de egy autó moraja megállásra késztetett.

Ez Nessie kocsijának hangja volt, és amint lefékezett a ház előtt, már a nappali közepén állt. Teljes készültségben. Mikor látta, hogy minden rendben ellazult, de csak addig, míg körül nem nézett a helységben és meg nem látta a magába zuhant Jacobot.

Behunyt szemmel lépett oda barátomhoz és kezét a vállára rakva állt mellette.

- Annyira sajnálom! – súgta neki könnyes szemmel.

Jacob felállt és szorosan magához szorította Nessiet. Nessie is átölelte. Olyan érzelmes pillanat volt ez részükről, hogy csak úgy mint a többieknél én sem néztem oda.

Helyette Edwardra néztem, aki mereven bámulta a szerelmes párt. Látszólag aggasztotta valami, ami miatt ilyen durcás, ezért odamentem hozzá. Ha egy kis időre is, de elterjedt bennem a jókedv, a gyermekem és a barátom miatt. De mikor elértem Edwardhoz csalódnom kellett. A helyett, hogy megölelt volna, vagy rám nézett volna, érzéktelenül az arcomba mondta szavait:

- Egyek – mondta hidegen.

Bántott, ahogyan mondta, és az is, hogy nem néz rám, ezért csak elfordultam és nagy léptekkel Jacobék-hoz mentem.

- Elmagyarázná nekem valaki, mégis mi folyik itt? Mi az, hogy Egyek Edward? Jacob? Mi van ezzel a „Csak őt ne, mert abba bele halok” dologban? – fakadtam ki. A ház is rengett a kiabálásomtól.

Nessie és Jacob elengedték egymást, és nem mertek rám nézni. Jacob Edwardot bámulta bűntudatosan, míg Nessie a cipője orrát.

Nem voltam ideges, csak bántott, hogy engem mindenből kihagynak! A titkolózás is egyfajta hazugság!

- Mi az Bella? Valami baj van? – lépett a nappaliba Carlise, mögötte Esme fogta a kezét.

Legyintettem, hiszen nem volt baj. Csak titok.

- Gyerünk, mond el Jake – súgta neki Nessie.

Jacob még mindig Edwardot leste, amitől kezdtem úgy érezni, ő már mindent tud. Már eddig is tudtam, de…

- Edward? Elmondanád? – kérdeztem felé fordulva.

Végre kegyeskedett rám nézni, és arany tekintetét az enyémbe fúrta.

- Lelkitársak lettek, érzik egymás lélegzetét is, és ha valamelyikük meghal… ha a farkas hal meg…

- Értem! Csak ennyit akartam tudni, de mégis hogyan kapcsolódott össze a lelketek? – tettem fel a bugyuta kérdést szárazon, persze tudtam hogyan.

Nessie felemelte a fejét és mérgesen nézett rám.

- Erre igazán semmi szükség – mondta halkan.

- Vigyáztatok? – kérdeztem mit sem törődve a kérésével. Most ahelyett, hogy bűntudatom lett volna, anyai számonkérést tartottam két „éretlen kamaszon”.

Jacob fülig pirult, Nessie meg már toporgott dühében.

Tetszett, hogy Nessie-t kiborítom a viselkedésemmel, Jacobot pedig zavarba hozom. Mindenki előtt. De úgy láttam, éveken áttartó anyai ösztöneim kifakadtak. Egyszerűen most jött ki rajtam a szigorú anya típus, pedig általában soha nem gátoltam semmiben. Nem is volt miért, hiszen tudta mit szabad és mit nem. Ami jó volt, mert anélkül kérdeztem meg hol volt és mit csinált, hogy úgy érezze magát hogy számon kérem.

- Anya! – szólt rám Nessie.

- Semmi vész… Bella…

- Tudod mi lesz, ha netalántán gyereke lesz? Nem! Azt sem tudjuk lehet-e! – mondtam egyre hangosabban, amikor Edward közbe szólt.

- Bella, ennek most… semmi köze ahhoz, amiért itt vagyunk! – mondta nekem, mire hitetlenül néztem rá.

- Miért? Akkor miért vagyunk itt? – kérdeztem és ebben a pillanatban Alice felsikított.

A család tagja a jelenet hatásából kizökkenve kapták Alice-re tekintetüket, míg Edward kifürkészhetetlen tekintettel bámult valamit a konya felőli ajtóban.

Gondoltam, hogy vagy Kathrine és Lucien áll ott, vagy csak valamelyikből az egyikük. Nem vettem a fáradságot arra, hogy megnézzem. Sokkal jobban izgatott, hogy értette ezt Edward, de mire kettőt pisloghattam volna, Alice visszatért és riadót fújva rohangált körbe a házon.

Heves lélegzettel bámulta mindenki, de nekem nem volt türelmem megállítani vagy lenyugtatni, ezért ahhoz a személyhez fordultam, aki már tudhat mindent.

Edward a nélkül válaszolt, mielőtt még megkérdezhettem volna.

- A lányom ide jön, még holnap, ma virradásra – mondta, és szemeiben láttam a rettegést.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés