Edward szemszöge:



- Mi az Rose?- kérdezte ijedten Emmett, majd átkarolta. Rose nem válaszolt. A tv képernyőre szegezte a tekintetét, és halálos félelemmel nézte. A tv-re néztünk és mindannyian megijedtünk. A tv-ből a lány lassan kijött. Mindannyian hátráltunk. A lány a padlót markolászta, majd valami visszarántotta a tv-be, ami kikapcsolt.

- Nekem most el kell mennem!- suttogta Rose, majd eltűnt.

- Hova ment?- kérdezte Emmett aggódva.

- Nem tudom. Nem gondolt semmire. Olyan volt, mint te mikor nem egy ostoba viccen töröd a fejed!- mondtam, mire a vállamba bokszolt.

- Nagyon vicces Edward!



Bella szemszöge:



Hirtelen fel keltem. Azt álmodtam, hogy a Cullen házban rémisztgetek. Nem keltem volna fel, ha nem láttam volna meg Rosalie ijedt arcával. Nagyokat szuszogtam. Felültem, majd a felhúztam a lábamat. Könyökömet a térdemre raktam, majd megtámasztottam a fejemet. Próbáltam lenyugtatni magamat, de nem sikerült. A könnyeim előbújtak. Ha nem kelek fel, akkor lehet, hogy olyat tettem volna, amit megbánok. Mi lett volna, ha nem kelek fel időben? Akkor lehet, hogy végzek Rosalie-val vagy Emmett-el. Vagy Edward-dal. Felzokogtam, mikor rájöttem, hogy majdnem megöltem Edward-ot. Habár először Tanya-val végeztem volna. Miért nem maradtam ott egy fél percre még? Hogy megölöm Tanya-t egy kicsit felvidított, de még mindig magam alatt voltam. De miért is álmodtam én erről? Hisz senki sem nézte meg a kazettát. Ekkor egy halk kopogást hallottam az ablak felől. Összerezzentem, de amint megláttam, hogy ki kopog, rögtön lenyugodtam. Felálltam, majd az ablakhoz mentem, hogy kinyissam.

- Bella! Mit akartál tenni? Meg akartál minket ölni?- förmedt rám Rosalie.
- Rosalie én semmit sem akartam tenni és semmit sem akartam tenni!- próbáltam rá hatni, de nem sikerült meggyőznöm.
- Akkor még is mit kerestél nálunk? Nem mintha nem látnálak szívesen, de azért ember alakban, ha kérhetném!- az arcán még mindig tükröződött a félelem.
- Én aludtam. Néha ilyenről álmodok, és az megtörténik. Nem ez az első eset és volt már olyan is, ahol nem végződött mesésen az éjszaka – árultam el neki, mire az arca semmi mást nem mutatott, csak a félelmet. A halálos félelmet. Hát igen, csak én lehetek ennyire szadista. Egy újabb könnycsepp gördült le az arcomon. Rose közelebb jött majd kitárta karjait. Megölelt. Visszaöleltem és hagytam, hogy még egy tucat könnycsepp potyogjon. De azért vigyáztam, hogy ne nagyon tegyem tönkre a márkás ruháját. Leültünk az ágyra. Lett volna hozzá egy pár kérdésem.
- Rose… Edward és Tanya..? Szóval..- nagyon zavart voltam. A szememet lesütöttem. Rose halkan felnevetett.

- Edward nem szereti Tanya-t. Mielőtt elmentél volna, ugyebár megmondtad, hogy nem fogunk emlékezni rád. Senki sem várta, hogy elmenjél. Na jó, talán én egy kicsit, de csak, azért mert féltem tőled! Mikor elmentél, mindenki elfelejtet, kivéve én. Én mindenről tudtam, de nem akartam, hogy megtudják a többiek, hisz ezért mentél el. Nem gondoltam semmire sem. Mivel én már átéltem, csak egy kicsit másképp, már előre megmondtam a többieknek, hogy jön Tanya és családja. Azt is tudtam, hogy újra fog próbálkozni, de azt nem gondoltam, hogy Edward beadja a derekát! Alice, Emmett, Jasper és én kieszeltünk egy tervet, hogy hogyan fogjuk lekoptatni. Úgy volt, hogy amikor új helyre költözünk akkor… na mindegy, ez nem fontos, annyira. Szóval az volt a lényeg, hogy ha új helyre költözünk, akkor elintézzük Tanya-t. De amikor az első napon Edward elütött akkor… a többieket az egyik szünetben rávettem, hogy felejtsük el a tervet. Értetlenkedtek, de megbíztak bennem. Eddig csak Jasper jött rá, hogy miért fújtam le az akciót. De ő is csak az érzelmeid miatt!- mesélte nekem Rose, mire teljesen meglepődtem. Azt tudtam, hogy ők is utálják Tanya-t, de hogy ennyire!
- De Jasper nem tudja, hogy másodállásban szörnyeteg vagyok?- kérdeztem félénken. Csak rázta a fejét.
- Nem, nem tudja. És ne aggódj Tanya miatt. Igaz meg akar ölni, de mi megvédünk tőle, és azt hiszem te sem vagy annyira védtelen- kuncogott fel. Tényleg nem vagyok védtelen. Nagyon erős, sötét erő uralkodik bennem, amit általában kordában tartok. Általában.
- De egy valamit nem értek. Ha Edward nem szereti Tanya-t, akkor miért van vele?- kérdeztem újra zavartan.

- Edward sem szívleli a szerencsétlent, de szerintem, csak azért van vele, mert nem akarja hallani a nyávogását. Ne aggódj semmi olyan nem történt. Én számolom ezeket, a dolgokat velük kapcsolatban. Tudod, valahol legbelül tudtam, hogy fogunk még találkozni.
- Mi volt eddig a legdurvább… amit... Műveltek?- kérdeztem zavartan, de legbelül dühös és féltékeny voltam.
- Csók. Az elmúlt két évben huszonháromszor ért össze a szájuk – erre minden félénkség eltűnt belőlem. A düh és a féltékenység árvízszerűen lepte el az elmémet. Felmorogtam. Huszonhárom? Lehet, hogy nagyon kevés ez, de mégis csak azzal a leprás szöszivel művelte. Annyira dühös voltam, hogy a könnyek újra előtörtek. Kezem remegett az ágy alattam meg vizes lett, hajam elkezdett nőni, de megállj-t parancsoltam magamnak.
- Bella minden rendben?- aggódott Rose.
- Semmi sincs rendben, míg avval az ostoba tyúkkal van!- morogtam.
- Megértem, hogy féltékeny vagy, de mondok neked valami újat. Tanya is féltékeny rád!- suttogta, mire lefagytam. Tanya rám? Mégis mi az úr istenért féltékeny rám?
- Mit mondtál az előbb? Mert úgy hallottam, hogy Tanya féltékeny én rám.

- Jól hallottad! Tényleg féltéken rád, mert…- nem fejezte be, a mondatott. Most idegesíteni akar? Mert ha igen, akkor jól csinálja!
- Mert?- kérdeztem egyre türelmetlenebben. Sóhajtott egyet.
- Mert megtudta, hogy Edward veled volt azon a testnevelés órán, amikor összeestél. Majd azt is megtudta, hogy közös egy csomó órátok és ráadásul egy padban is ültök. –válaszolta, de a szemében láttam, hogy nem ezt akarta mondani. Nem erőltettem. Minek? Ha rossz, akkor felhúzom magam, ha meg jó szintén. Szóval minek?
- Értem- nem mondtam ennél többet.
- Most nekem mennem kell. Nemsokára reggel és még el kell mennem, vadászni.
- Aranybarna a szemed! – mutattam rá. Nem hiszem, hogy éhes.
- Nem rég voltam, de amikor megláttalak a tv-ben… a többiek akkor fekete szemmel láthattak, mert féltem. Majd kell egy kicsit magyarázkodnom, de előtte vadászni megyek. Valamivel magyaráznom kell azt is, hogy hova mentem. Szóval…- felálltunk mind a ketten majd megöleltünk egymást.
- És Bella. Csak, hogy tudd te vagy az egyetlen olyan teremtés, akivel jóban vagyok. Nagyon jóban!- mondta mosolyogva, majd kiugrott az éjszakába.



Edward szemszöge:



Miután Rosalie elment felmentem a szobámba, ami nem csak az enyém volt. Ledőltem a kanapéra. Tanya akart venni egy ágyat, de Alice nem engedte. „Még túl korai a kapcsolatotok!” Idéztem fel Alice szavait, de én tudtam, hogy semmi ilyenről nem volt szó. Csupán nem akarta, hogy együtt legyünk. Bevallom én sem akartam vele lenni se így se úgy. Becsuktam a szememet. Nem akartam senkit sem látni. Talán egy valakit még is csak szerettem volna látni. Bella-t. Ő egy nagyon különös teremtés. Nem látok a gondolataiba, ráadásul még zárkózott is.
”Edward!”- szólongatott idegesítő húgom. „Bemegyek, jó?” Kérdezte az ajtóm előtt.
- Jó!- suttogtam neki, mire berontott a szobába. A mellkasomra ült, mivel az egész kanapét elfoglaltam.
- Alice!- morogtam rá, mire kivillantotta az ezer wattos mosolyát.
” Csak egy kicsit maradok. Oké?” Kérdezte, mire bólintottam.
- Fontos?
Bólintott. Nem szólalt meg, csak gondolatban beszélt.
”Szóval, holnap szombat. És mivel Jasper mondott nekem egy olyan dolgot, ami miatt Tanya most megölne. Vagyis tudom, hogy szerelmes vagy Bella-ba. Még a vak is látja! És mivel holnap strandra megy… Mi lenne, ha mi is mennénk? Tanya nélkül. Benne vagy?” Mesélte el történetét. Kicsit mérges voltam Jasper-re, de megmondta, hogy nem biztos, hogy Alice elől is meg tudja tartani a titkomat.

- Nem is tudom…- hezitáltam.
” Képzeld el Bella-t bikiniben!” Üzent és közben gonoszan elmosolyodott. Majd levetített egy képet.
” Két éve pont ezt a bikinit néztem ki magamnak, de utána úgy gondoltam, hogy minek?” Majd újra és újra megmutatta Bella-t fürdőruhában. Felmorogtam.

- Rendben van, csak tartsd kordában a gondolataidat!- morogtam rá, de közben Bella-ról álmodoztam.
- És amúgy ma nem megyünk suliba!- majd kivillantotta vakító mosolyát.
” Vagyis csak mi nem megyünk, mert Tanya menni fog!” Nevetett föl gonoszan, majd rám kacsintott.
- És hogyan veszed rá, hogy ő menjen?- suttogtam neki, nehogy meghallják a többiek.
” Te és Én vadászni megyünk. Em, Rose és Jasper pedig „elintéznek” valami fontos dolgot. Tanya-t meg megbízta valami fontos dologgal az igazgató. Szóval… Készülődj a vacsira!” Mosolyodott el, majd kitáncolt a szobából. Felsóhajtottam, de örültem Alice-nek. Örültem, sőt. A gondolataim szárnyaltak ide-oda. Majd úgy döntöttem, hogy a réten folytatom tovább az álmodozást.



Bella szemszöge:



Nem bírtam visszaaludni. Nem akartam újra abba a rémálomba merülni. Föl alá járkáltam. Felöltöztem, majd lementem halkan a konyhába és megittam egy nagy pohár feketekávét. De még evvel sem tudtam teljesen elfelejteni az álmosságot. És mintha álmosabb is lennék! Talán egy hajnali séta jót tenne. A faliórára néztem. Fél négyet mutatott. Nagyon halkan sétáltam le a lépcsőn. Egy jó párszor megbotlottam, de mindig sikerült halkan elesnem vagy megkapaszkodnom valamibe. Kint a hideg szél az arcomat csípte. Az eső szemerkélt, de ettől kicsit feléledtem. Bemenjek az erdőbe, vagy a parkban sétáljak? Tettem fel magamnak a kérdést. Az erdőt választottam, mert nem hiszem, hogy egy újabb balesetet kibírnék. Lehet, hogy rosszul döntöttem, sőt biztos. Majdnem az összes kiálló gyökérben elestem. A farmerem térde csupa zöld és föld volt. Miközben botladoztam, azon gondolkodtam, hogy hova menjek. A rétre vagy keressek egy új helyet? Nem voltam még olyan állapotban, hogy új csodaszép helyeket keressek. Úgy döntöttem, hogy a rétre megyek. Nem akartam még többször elesni, ezért a réthez közel lévő kis patakhoz vettem a célomat. Kerestem egy kisebb tavat, majd hagytam, hogy beszippantson. Olyan régen csináltam már, hogy el is felejtettem, hogy mennyire élvezetes ez a kis utazás. A patakot azonnal megtaláltam. Kicsit vizes is lettem, de ezt az esőre fogtam. Lassan botorkáltam a rétre. Egy kicsit világosabb volt, mint mikor elindultam. A rét széléhez érve lefagytam. Mikor megláttam, hogy ki fekszik a rét közepén, nem tudtam dönteni. Menjek inkább haza, vagy menjek inkább hozzá. Kérdések, amire nem tudok, vagy csak nem akarok válaszolni. Reménytelen egy esett vagyok! A mai nap során csak is a legrosszabbat választottam. Nem véletlenül. Ezek szerint kerestem valakit. Még hozzá Edward-ot. Felsóhajtottam magamban majd közelebb mentem hozzá Most nem mentem halkan. Tekintetét rám emelte, majd rám mosolygott. Felült én meg egyre közelebb mentem hozzá, majd leültem.
- Hát te ilyen korán? – szegezte mosolyogva a kérdést. Erre számítottam.
- Nem bírtam aludni ezért kijöttem egy kicsit. Na, és te? – a saját válaszomon magamban jót nevetett. Ha akartam volna, se tudtam volna, mert annyi kávét ittam…
- Én sem bírtam aludni – mondta közömbösen, de a szája széle egy nagyon kicsit megrándult. Persze, hogy nem tudott aludni.
- Azért én egy kicsit többet aludtam, mint te!- mondtam, mire rögtön óvatos lett.

- Miből gondolod?- kérdezte fojtott hangon. Milyen jó, hogy jó vagyok az ilyenekben! Általában minden meleg helyzetből kihúzom magamat, ha akarom.
- Hamarabb értem haza és te hamarabb s itt voltál – oktattam ki mire arca ellazult.
- Ebben igazad van – mondta mosolyogva. Hátradőlt a puha fűbe és becsukta a szemét. Késztetést éreztem, hogy megcsókoljam. A testem már reagált is a hormonjaimra, de még idejében vissza tudtam magam fogni. A mindenem megremegett, mikor elképzeltem, hogy ajkain találkoznak. Tudtam, hogy nem lehet, de azért még álmodoztam a lehetetlenről. Hiányzik a szerelme. Akkor a legelviselhetetlenebb valakinek a hiánya, mikor melletted, van és tudod, hogy nem lehet a tiéd. Sóhajtottam egyet, mire Edward kinyitotta csukott szemeit majd kérdőn nézett rám.
- Mi a baj?- kérdezte, és mintha egy kicsit aggódott volna. De biztos csak képzelődtem.
- Csak elmerengtem egy kicsit a múlton – mondtam kicsit lehangoltan, mire szemei kíváncsian vizslaltak.
- Mi történt?- kérdezte kíváncsian. Mit mondjak neki? Hogy két éve még te is ismertél és akkor szerelmesek voltunk egymásba. Igaz, én még mindig. Szóval semmi sem történt igazából, csak vissza szeretnék menni egy kicsit a múltba, hogy kisajtoljak még magamnak egy hangyányi boldogságot.
- Semmi – adtam gyorsan a választ, mire felült és kíváncsi szemeit a szemembe fúrta. Talán azt is hozzá tenném, hogy látott már meztelenül.
- Na persze. Légy szíves mond el, hogy mi történt – kért meg, miközben a szemeivel elkápráztatott. Nem bírtam ellenállni neki. Valamit mondanom kell neki. A fél igazság.

- Emlékszel, hogy mondtam, hogy volt még két éve egy barátom, Anthony – kérdeztem, mire bólintott. A felét elmondom, csak ki veszem belőle a misztikus dolgokat döntöttem el.
- Két évvel ezelőtt történt. Szerelmesek voltunk mind a ketten. Mindig aggódott értem. Bármitől megvédett volna. Ha kellett volna, akkor még az életével is fizetett volna. Aztán az egyik nap történt egy szörnyű dolog. Nem tudom, hogy, hogy de elveszítette azokat az emlékeket, amiket együtt töltöttünk. Fájt a tudat, hogy ő semmire sem emlékszik, míg én minden egyes percre. Eljöttem, mert nem akartam, hogy megismétlődjön – mondtam neki szomorúan.
- Hiányzik?- kérdezte meggyötört hangon. Miért? Miért fáj neki az én fájdalmam? Egy kicsit fel kell vidítanom, mert ha nem tűnik el az arcáról az a szomorúság, akkor én itt halok meg! Neki boldognak kéne lennie!
- Nem. – feleltem tömören. Én is ledőltem a fűbe. Becsuktam a szemem és élveztem a múlt képeit. Kicsit megviseltek, de örömmel fogadtam a boldog képeket. Haloványan emlékeztem, hogy hogyan csókoltuk egymást, de ezek csak halvány emlékek.
- Mióta vagy együtt Tanya-val?- kérdeztem halkan, zavartan.
- Majdnem két éve, de nem hiszem, hogy sokáig fog tartani- súgta nekem.
- Ezt, hogy érted? Hisz szereted, nem?- tudtam, hogy nem, de az ő szájából akartam hallani.
- Sosem szerettem. Inkább úgy, mint egy barátot, de ő nagyon szeretett volna egy esélyt. Már az első egy percben meguntam őt, de ő nem akart el menni így a nyakamon maradt- sóhajtotta. Hirtelen feltámadt bennem a szerelem-, ami eddig is itt volt, de el kellett fojtanom a szörny miatt- és közben a gyűlölet is Tanya Denali ellen.
- Lekoptassam? Értek az ilyenhez!- mondtam el neki a szolgálataimat. Kis híján felnevetett.
- Nem kell. Azt hiszem nekem is menni fog.
- Azt látom!- motyogtam az orrom alá, de tudtam, hogy meg fogja hallani. Halkan felnevetett.
- Néha jól jön, hogy van barátnőm. Tudod, így nem másznak rám lányok – motyogta. A hányinger kerülgetett. Azért kell neki Tanya, hogy ne másszanak rá a lányok? Akkor már biztos, hogy nincs esélyem nála. Nem mintha eddig lett volna. Majd eszembe jutott valami. Valami, ami egy kicsit boldoggá tett.
- És mit fog szólni Tanya, ha kigyűlik a tíz pont?- kérdeztem egy kicsit incselkedve.
- Nem szándékoztam neki elmondani, de ha még is megtudná, akkor megvédelek – a mondat utolsó részénél melegség töltött el. Meg akart védeni tőle. De lehet, hogy csak azért, mert én számára egy jelentéktelen, törékeny és szerencsétlen egy ember vagyok? Nem tudom, én nem vagyok gondolatolvasó, de ő igen. Még jó, hogy belém nem lát!
- Hány pontod is van?- kérdeztem, mert nem tudtam eldönteni, hogy három vagy négy.
- Három - Rendben… Te nem mész suliba?- hisz neki ma kéne menni, és nem hiszem, hogy sütni fog a nap vagy talán mégis…
- Én ma nem megyek. Alice kitalált nekem valami programot – a szemébe néztem és valahogy rögtön kitaláltam. Nem hiszem, hogy Alice vásárolni megy délelőtt. Inkább mennek vadászni. Edward szeme fekete volt. Sötétebb volt, mint az én sötétebb oldalam.
- Program, értem én.
- És te, mit fogsz csinálni egész nap?
- Hát valószínűleg a szobámban fogok gubbasztani – grimaszt vágtam – Ott legalább nem tudnak elütni.

- Bella én annyira…- kezdte volna monológját, de én felültem és befogtam a száját. Mélyen a szemébe néztem és közben lassan elvettem a kezemet a szájáról.
- Semmi baj, Edward!- suttogtam. Újra fellángolt bennem az érzelem. Meg akartam csókolni, a kezemet a nyakára, hogy még közelebb húzhassam magamhoz. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy olyat tegyek, amit lehet, hogy megbánnék. Már majdnem kimondtam két szót, ami arra buzdítaná, hogy csókoljon meg. De ez nem az a két szó volt, hogy „Csókolj meg!” Nem én nem ezt akartam mondani. Nekünk jelen pillanatban annyi is elég lett volna, hogy „Tíz pont” Nagyot nyeltem. Vívódtam. Vívódtam az érzelmeimmel. De úgy láttam, hogy ő is hasonló helyzetben van, csak nem tudom, hogy miért.
- Azt hiszem, hogy én most haza megyek!- erőszakoltam ki ezt az egy nehézkes mondatott.
- Azt hiszem én is, hazamegyek!- mondta ő is majd felállt. Kezet nyújtott, hogy segítsen felállni. Elfogadtam hideg kezét. Csak, hogy mikor felhúzott én megbotlottam a semmin és ráestem. Edward hátraesett velem együtt. Ő volt alul én meg rajta. Szaporábban kezdtem el venni a levegőt, de ő visszatartotta. Az illatom! Gyorsan leszálltam róla, majd felálltam. Most én nyújtottam kezet, amit szívesen elfogadott.
- Bocsánat az előbbiért!- szabadkoztam, mire csak halványan elmosolyodott.
- Nincs semmi baj, ha megajándékozol egy ponttal!- incselkedett. Hitetlenkedve néztem rá, de be kell, valljam, hogy nekem is tetszett, ez az ajánlat.
- Akkor van öt pontod!- mondtam, mire meglepődött.
- Nem négy?- kérdezte még mindig meglepődve, de mosolyogva. Nem négy volt eleve?
- Négy? Legyen öt, mert kedves vagyok, és könnyen felejtek – egyes dolgokat. Fejeztem be, a mondatott, mert az nem igaz, hogy könnyen felejtek, hiszen Edward-ot és a családját sem felejtettem el. De nézzük a jó oldalát. Most már csak öt pont kell és…
- Rendben van. Tehát, ha még szerzek öt pontot, akkor…
- Akkor...?- tettem fel neki ezt a nagyon buta kérdést. Nem hiszem el! Elfelejtettem, hogy puszi vagy csókot kell adnom!
- Kapok tőled egy puszit!- ne már! Csak egy ártatlan kis puszi? Semmi egyéb?

- Biztos?- kérdeztem hitetlenkedve.
- Igen, miért?
- Francba! Így elpazarolni a lehetőséget!- motyogtam magamnak. Én nagyon hülye!
- Milyen lehetőséget?- kérdezte értetlenül. Most mondjam el neki, hogy ő a legjobb legszebb, legtökéletesebb férfi az egész világon?
- Hagyjuk!- tértem ki, de ő megfogta a karjaimat. Nem erősen és nem is durván. Lágyan és finoman, de még így sem tudtam mozgatni őket.
- Tehát?- kérdezte, miközben mélyen nézett a szemembe. Próbáltam másfele nézni, de nem tudtam. Rabul ejtettek. Arca ellágyult. Felsóhajtottam.
- Ha lett volna eszem, akkor nem mondtam volna, hogy kapsz tőlem egy puszit!- árultam el, mire arca szomorú lett. Elemeztem, amit mondtam, majd rá jöttem, hogy mi volt a probléma. Nem fejeztem még be!
- Ha lett volna eszem, akkor azt mondtam volna, hogy kapsz tőlem egy csókot- sütöttem le a szememet. Szégyen volt elmondani neki, de ha nem mondok semmit, akkor örökre itt tart. Lehet, hogy jobb lett volna! Most már mindegy. Egyik kezemet elengedte majd az állam alá, rakta. Kicsit felemelte a fejemet és evvel arra kényszeríttet, hogy rá nézzek.
Arcáról eltűnt a szomorúság. Lágy volt és boldog.
- Megengedem, hogy kicseréld az ajánlatodat!- suttogta és közben fekete szemei egyre jobban ellágyultak.
- A- akkor ki-kicserélem. Egy csókot kapsz tő-lem – dadogtam. Elfogott az izgalom. Edward-dal még néztük egymást egy ideig. Egészen addig, míg meg nem csörrent a telefonja. Ránézett a kijelzőre, majd dühösen felsóhajtott.
- Megbocsátasz?- kérdezte, mire bólintottam: Felvette, majd elkezdett hadarni. Semmit sem értettem belőle. Mikor lerakta bocsánatkérően rám nézett.
- Sajnálom, de mennem kell!

- Persze. Hát akkor, szia!- mosolyogtam rá kedvesen, de belül mart a düh és a szomorúság.
- Szia!- mondta féloldalas mosollyal, majd elment. Úgy volt, hogy én is haza megyek, de nem volt kedvem. Lefeküdtem a fűre és lejátszottam az együtt töltött perceket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés