Búcsúk...mindig ugyanúgy zajlanak.Gyűlöltem búcsúzkodni.Nem mondanám,hogy megszerettem ezt a
helyet,de ezalatt a pár hét alatt is sok emlék fűz ide.Rossz és jó egyaránt.

- Rosalie? – kérdeztem Eleazart a bejárati ajtó átlépése közben,bőrönddel a kezemben.
- Ő előtted ment el pár perccel egy taxival.Nem igazán értem,hogy miért mentek különböző
időpontban,de Ő is elég csípős kedvében volt ahhoz,hogy erre válaszoljon – Megforgadtam a szemem.
- Rendben.Köszönöm,Eleazar.Köszönök mindent,Rose nevében is.
- Mi köszönjük Jacob a segítséged – Erőltetetten rámosolyogtam,majd mielőtt beszálltam volna a
taxiba,Tanya ravaszul tátogni kezdett.
- „Mi még nem végeztünk egymással” – A hátamon borzongás futott végig,aztán becsaptam az ajtót.

A reptéren ránéztem a jegyemre.Sóhajtva fújtam ki a levegőt,nem igazán bírtam eligazodni rajta.

-
-
-

Balról a harmadik sor – Hallottam meg egy rideg hangot,és én azonnal felkaptam a fejem.
Rosalie? – Illetőttem meg.
Viszlát,Jacob.Találkozunk Forksban – Fordított hátat.

Kecsesen haladt előre,szabályosan rakta lábait egymás elé.Mindenki Őt figyellte,bár merre is
ment,ami engem kissé féltékenykedésre késztetett.De legalább tudtam,hogy Ő engem
szeret.Vagyis...reménykedtem.Viszont ha továbbra is itt állok,és hagyom,hogy Ő egy kis félreértés
miatt meggyűlöljön,akkor én vagyok a világ legostobább embere.Ledobtam a kezemben lévő összes
holmit,majd utánafutottam.

- Rose! – kiáltottam utána,és Ő érdekes arckifejezéssel megfordult,majd szembe találltam magam
vele. – Rose... – suttogtam,mikor lihegve megálltam előtte.
- Mi van,Jacob?
- Szeretlek! – Ejtettem ki határozottan,és erőszakosan magamhoz rántottam.

Csókoltam,ahogy csak bírtam.A kezében lévő táska kiesett,és koppanva ért véget a földön.Érintését
először csuklómon véltem felfedezni,mintha el akarna tolni magától...de aztán valamilyen oknál fogva
meggondolta magát,és egyre följebb csúszott,egészen a tarkómig,majd Ő is még közelebb húzott
magához.Ajka égetett.

- Jake – Fordította el fejét. – Nem intézhetsz el mindent egy csókkal – Hangjából hallatszódott,hogy
már fele annyira sem haragszik rám,mint ezelőtt.
- Igen,tudom.Most éppen csak az érzelmeim akartam kifejezni irántad.Mint az imént
mondtam...szeretlek,Rosalie!Úgy ahogy vagy,úgy...ami vagy.Nem érdekel,hogy mi nekünk tilos együtt
lennünk,én azt nem bírnám ki.Te vagy az életem – mondtam szaggatottan az utolsó mondatot,Ő pedig
édesen beharapta alsó ajkát.
- Én is szeretlek,szerelmem – Nyomott egy puszit a számra. – De ha nem sietünk,lekéssük a
járatunkat.
- Nem akarok külön repülőn utazni veled.
- Nem is kell.Majd elintézem,hogy a melletted levő adja át számomra a helyét – Mosolygott rám
izgatottan.
- Nagyon-nagyon rossz vagy – Nevettem,és Ő velem együtt nevetett.
- Ezt mind te – Mutatott mutatóujjával mellkasomra. – hozod ki belőlem!
- Akkor imádom azt,amilyen hatással vagyok rád – Ismét megcsókolt,majd kezemnél fogva húzott a
repülő bejáratához.

Igaza volt,tényleg sikerült megszereznie azt a helyet.Szerencséjére az illető egy férfi,így könnyebb volt

számára elkápráztatni,amit én nevetve néztem végig.
- Szóval... – Ült le mellém. – Mi lesz akkor,hogyha hazamegyünk? – kérdezte.
- Mire célzol? – Néztem rá furcsállva.
- Jacob...mi lesz velünk? – A hangja megremegett. – Én már nem bírnám ki nélküled.
- Én sem nélküled Rose,de az egész csak rajtad múlik.
- Emmett?Emmett a legnagyobb baj szerinted?És apukád?Szerinted nem tiltana ki a családból?És
perszen nem utolsó sorban...Bella – suttogta a végét,testem pedig megfeszült.Teljes mértékben biztos
voltam benne,hogyha hazamegyek,és ezt az egészet elmondom nekik,elveszítem őket.
- Igazad van.Amint otthon vagyunk,nem fogok tovább hazudni,bármi áron is...de meg fogják tudni az
igazat.
- Jake... – szólított meg gyengéden. – Nem akarom,hogy miattam ne legyen családod.Ha most
esetleg meggondolnád magad...akkor ha szeretnéd...én nem mondom el senkinek,és élhetjük tovább
az életünket,normálisan... – Nagyot nyelt.Nemleges választ várt,de nem is értem,hogy hogy juthatott
ilyen az eszébe.
- Ugye most viccelsz velem?Számomra az nem lenne élet,ha te nem lennél benne!Ha ennyire nem
érzed azt,hogy mennyire szeretlek,bebizonyítom!Lemondok arról,hogy alakváltó legyek.Apám úgyis
ezt fogja kérni.Utána pedig mivel rendes ember leszek ismét...és mivel nem veszthetek
semmit,átváltoztathatsz – Pupillái kitágultak,kezei pedig ökölbe rándultak.Én sem igazán akartam
elhinni,amit az imént mondtam.
- Nem!Egyáltalán nem!Erről ne is álmodj! – Tiltakozott hevesen.Sosem láttam még ilyen mérgesnek.
– Megőrültél?Ez alapból természetellenes lenne,és törvénybeütköző.Eddig is elég különleges volt a mi
kapcsolatunk...sőt,fogadni mernék,hogy mi vagyunk az egyetlen ilyen pár a Földön.Nemhogy még egy
alakváltóból vámpír legyen! – suttogta a végét,hogy ne hallja meg senki. – Felejtsd el,Jake.Amúgy sem
szeretném tőled elvenni egy rendes élet lehetőségét.Ha tehetném,én is azt választanám.Egy szerető
feleséggel,és körübelül három gyermekkel.
- Nekem nem kell feleség,ha az nem te vagy,és nem kell gyerek se,ha nem tőled van,Rose!És nem
leszek ember se,ha te úgy túlélsz engem.Én az örökkévalóságot szeretném veled.Érted?
- Értem,Jacob.Értem én...csak...
- Csak?Te nem szeretsz engem úgy,mint én téged? – Húztam fel az orrom sértődötten.
- Idióta – Rázta meg a fejét. – El se tudod képzelni,hogy mit érzek irántad!És hogy mennyire kívánlak
minden egyes percben... – Hangosan fújtam ki a levegőt.Ő sem tudja elképzelni,hogy én mennyire
kívánom őt... – Viszont most elmegyek Wc-re – Mosolygott rám,mintha valamire készülne.
- Rendben – krákogtam,majd megköszörültem a torkom.

Az előttem lévő ülésen kezdtem figyelni egy pontot.A gondolatok kirepültek a fejemből,és csak Rosera
tudtam gondolni.Hogy én mennyire is szerete...

- Várjunk csak! – suttogtam magam elé. – A vámpíroknak nem is kell... – Fordultam hátra a toalett
felé,és akkor esett le,hogy miért is mosolygott rám olyan izgatottan. – Hát persze,én hülye! – Csaptam
a homlokomra,majd azonnal felálltam az ülésről.

Már a kilincsen volt a kezem,mikor az ajtó kinyílt magától.

-
-

Azt hittem sosem fogsz rájönni.Legalább nagyot koppant? – Villantotta ki gyönyörű fogsorát.
Óriásit! – leheltem,majd felsőmnél fogva húzott be magához.

Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta az incidens óta,de arra eszméltem fel,hogy valaki a vállamat
bökdösi,majd rájöttem,hogy elaludtam.

-
-
-

Szerelmem!Megjöttünk – Csiklandozta fülemet édes hangja.
Már Forksban vagyunk? – Nyújtozkódtam egy nagyot.
Igen,Jake.A többieket láttam az ablakból,kint várnak minket,szóval kapkodd magad – Szeretett

volna elindulni,de én visszarántottam.
- Várj – Megcsókoltam,hiszen tudtam,hogy mostanában nem lesz rá lehetőségem. – Csak ennyit
akartam – Mosolyogtam rá szívből,és Ő is ezt tette.

Felkaptam a bőröndömet,majd kiléptem a repülőből.Azonnal kiszúrtam a Cullen családot,hiszen
mindenhol feltűnően...nehéz kimondanom,de gyönyörűek.

- Jacob!Köszönjük mégegyszer,hogy vigyáztál Rosaliera – Nyújtotta felém kézfejét Carlisle.
- Nincs mit,szívesen tettem – Körbenéztem,de sehol sem láttam Bellát. – Megtudod mondani,hogy
Bells miért nincs itt?
- Ő és Edward Renesmeevel otthon várnak titeket – Renesmee...ízlelgettem a nevét.Bellának mindig
is jó ízlése volt.

Végignéztem a többieken,és megakadt a tekintetem Alicen.Egyik szemöldökét feljebb húzta,mint a
másikat,és várakozóan nézett rám.Mióta rajtakapott minket,nem igazán ajándékozott meg egyetlen
egy barátságos pillantással sem.Inkább elfordultam a másik irányba,ahol Rosalie és Emmett
ölelkezett.Az elöbbi éppen Em vállán keresztül mosolygott rám erőltetetten,mert ő is tudta,hogy ez az
utolsó ilyen alkalom,hogy a Cullen család szívesen lát minket.Csalódottan fújtam ki a levegőt,és
elindultam a többiekkel a kocsi felé,hogy aztán meglátogassuk az újonnan született...félvámpír
csecsemőt.Renesmeet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés