Bella szemszöge:

Boldog voltam. Olyan boldog, mint még soha itt létem alatt. Feküdtem az ágyon, és azon gondolkodtam, hogy mégis mi vezérelt arra, hogy megcsókoljam Edward-ot? Nagyon nem érdekelt, mert valahol tudtam, hogy szeret. De azért mégse kéne veszélybe sodorni, újra. Nem fogom elmondani neki, hogy mi vagyok. És mi van, ha rájön?

Nem hazudhatok neki! Vagy mégis? Mi van, ha megpróbálom eltitkolni előle. Végül is eddig sikerült! Ha meg rájön, elmondom neki, hogy nem akartam veszélybe sodorni, ami igaz. Mennyi gond! A szám még mindig égett. Megnyaltam, majd felálltam az ágyról. Kerestem magamnak ruhát. Levettem a vizeset, majd felvettem a szárazat. A fürdőruhámat kicsavartam, és akkor vettem észre, hogy a fürdőruha fölsőmből csak az eleje maradt meg. Mit csinált Edward? Leharapom a fejét! Felsóhajtottam majd kiterítettem a fürdőruhát. Lementem a konyhába, mert nagyon éhes voltam már. De pechemre semmi sem volt. Miért falnak fel mindent előlem? Felmentem a szobámba. Előkotortam a pénzemet a táskából, majd a kezembe vettem a telefonomat és elindultam a bevásárlóközpontba. Most a tárolóba mentem. De régen kerékpároztam már!




Kioldottam a lakatott, majd kitoltam a tárolóból. Felültem és már tekertem is. Legalább gyorsabban végzek! Nem volt olyan hosszú az út, biciklivel. Lezártam, majd bementem. Vettem egy kocsit, majd elvegyültem a polcok között. Mindent, amire szükségem volt beraktam a kocsiba és mentem tovább. Éppen a tejtermékeknél voltam, mikor lövéseket hallottam.




- Mindenki feküdjön a földre!- kiabálta egy férfi. Mindenki a földön hasalt, kivéve én. Nem volt kedvem lehasalni. Vettem két liter tejet majd mentem tovább. Mindenki megbámult. Örültnek tarthattak, meg is értem őket egy bizonyos pontig. Mentem a sorok között, mikor meglátott a lövöldöző. Valaki megint kiabált, de nem az a srác volt az, aki épp felém igyekezett.




- Te! Azonnal hasalj le, vagy kapsz a fejedbe egy szép golyót!- fenyegetett. Nem hatott meg. Kikerültem, majd mentem tovább a kenyereshez. Hallottam, hogy hátra húzza a ravaszt. Leejtettem a kenyeret szóval lehajoltam, mikor lőtt. A mellettem lévő lámpát találta el. Sokan felsikítottak. Újra meghúzta a ravaszt. Rá néztem, majd rá mosolyogtam. Újra lőtt, de nem talált el. Mentem tovább, mikor egy másik rám ugrott. A földre terített. A hátamra ült, majd meghúzta a hajam. Felordítottam.




- Miért nem fogadtál szót apucinak?- kérdezte nyájasan, majd még erősebben meghúzta a hajamat. Újra felordítottam. Egyre dühösebb lettem. Fújtattam. Aki rajtam ült a fejemhez szorított egy pisztolyt. Újra felhörögtem. A körülöttem lévők közül némelyik felsikított. Akik sikítottak, azokhoz odament egy harmadik is és leütötte őket. Szadista! Kiabáltam gondoltban.




- Szót fogadsz?




Olyan dühös lettem, mint amikor Tanya-val verekedtem. A lámpák elkezdtek pislákolni. Kinéztem a kicsi, fönti ablakon. A felhők nagyon, de nagyon ritkán szoktak ilyen feketék lenni. Ezt is én okoztam, a dühömmel. Éreztem, hogy a hajam egyre hosszabb lesz.




- Nekem senki sem parancsol!- szűrtem ki a fogaim közül.




- Ég veled!- mondta. Majdnem meghúzta, de ekkor a lámpák kialudtak. Én lelöktem magamról a fickót. Éreztem, hogy átváltozok. Éreztem, hogy egyre dühösebb leszek. Eltűntem onnan ahol ők voltak. Abban a sorban ahol az imént még feküdtem az utolsó kivételével az összes lámpát felkapcsoltam. Az összes rabló a világosba ment. A sor másik végére mentem, ahol nem volt fény. Majd közelebb mentem a fényhez. Kivételesen hálát adok az égnek, hogy van egy szörny részem is! A rablókon kívül minden embert leblokkoltam. Nem láttak semmit és nem hallottak semmit. Mintha aludnának.




- Hova tűnt az a…?- akarta kérdezni, de ekkor rám nézett. Elkezdtem feléjük közeledni. Mindig mikor a fényhez értem és már tisztán láttak, akkor lekapcsoltam a következő lámpát.




- Mi az isten ez?- kérdezte az egyik. Heten voltak. Hét, mint a hét törpe, a hétfejű sárkány vagy a HÉT NAP MÚLVA MEGHALSZ! De őket most fogom megölni. Rögtön.




- Ideje eltűnni!- mondta az, aki a földre küldött. A többiek bólintottak, majd elkezdtek futni. A kijáratok zárva voltak hála nekem.




- Hogy az a…! Zárva ez rohadt ajtó!- kiáltott az egyik, mire szétváltak. Mindenki más merre futott. Lekapcsoltam az összes lámpát. Milyen jó, hogy kiválóan látok! Kiszemeltem az egyiket. Kisepert mindent a legalsó polcról és bebújt oda. Reszketett. Hogy régen mennyi imádtam az ilyen és érdekes módon most is, nagyon élvezem. Hallottam, hogy elkezd zokogni. Belenyúlt a zsebébe és elkotort valamit. Egy öngyújtó. Nem sokáig bírta a sötétben. Meggyújtotta, de nem számított rá, hogy éppen mellette hasalok. Mélyen a szemébe néztem. Felordított majd láttam, hogy kihuny a szemében az élet csillogása. Egy meg volt már csak hat maradt.




- Úr isten!- suttogta valamelyik. A következő áldozatom. Ő neki nem sikerült elbújnia. Csak rohangált a sorokon. De nem csak ő volt ennyire sötét, hanem még az egyik társa is. Kieszeltem egy tervet. Mindkettőt egy sorba tereltem, majd az egyik elé álltam. Nekem jött mire hátrált pár lépést, majd elkezdett rám lőni. De én már nem voltam ott. Mögötte voltam, viszont előtte volt az egyik haverja. Felkapcsoltam a lámpákat. Mikor észre vette a barátját, akit lelőtt, megfagyott. Elkezdett hátrálni, el akart futni, de újra nekem jött. Reszketve fordult meg. Mikor meglátta, hogy én vagyok az, elkezdett kiabálni, de akkor már késő volt. A szemébe néztem és megöltem. A testük a szokásos módon eltorzult. Hétből három, már csak négy maradt. Majd meghallottam egy lövést. Rögtön odamentem. Az egyik férfi, az, aki rám lőtt fejbe lőtte magát. Gonoszan elmosolyodtam. Akkor már csak négyet kell megölnöm. Az egyik csak állt és a fegyverét szorongatta. Mögé álltam.




- Jobban jársz, ha te teszed meg!- suttogtam gonosz hangon, mire összecsuklott. Nem nézett rám, de elkezdett lőni rám. Nem éreztem semmit sem csak a víz, fojt belőlem. Majd ha visszaváltozok, na akkor nagyon fog fájni. A hasamat találta. Felsóhajtottam, majd adtam neki még egy esélyt a jobb halálra.




- Nem talált!- suttogtam, mire kellemetlen szag csapta meg az orromat. A fiú nadrágjára néztem és láttam, hogy tiszta víz. Vagyis nem víz… Pancser!




- Öld meg magad vagy nagyon, de nagyon fájdalmas halálod lesz!- suttogtam újra a fülébe, mire felemelte a fegyverét és a csövét a szájába rakta.




- Viszlát!- suttogtam, majd meghúzta a pisztolyt. Felsóhajtottam, majd mentem a másik kettőhöz. Nekik viszont fájdalmas haláluk lesz! Megkerestem az egyiket és nem ott volt a másik?! Össze voltak bújva, mint két szerelmes pár. Felnevettem, majd úgy döntöttem, hogy nem fogom őket megölni, majd ők maguk fogják megölni magukat. Rájuk ijesztettem.




- Ne bánts minket!- kérlelt az egyik zokogva. Felnevettem.
- Nem bántalak titeket!- mondtam kedves hangon.

- Tényleg?- kérdezte a másik reménykedve.

- Nem, csak szívattalak benneteket!- morogtam rájuk dühösen, mikor a szemükbe néztem és mind a kettőt, megöltem. Nem hagytam meg neki azt a lehetőséget, hogy saját maguk tegyék meg azt, amit én egy pillantással elintézek. Időt spóroltam meg nekik, szóval még örülhetnek is. Felsóhajtottam, majd azt a négy férfit, akit én öltem meg, összeszedtem, majd elvittem a kútba őket. Ott jó helyen lesznek. Visszaváltoztam és a lámpákat is felkapcsoltam. Felüvöltöttem. A hasamból elkezdett folyni a vér. Az ajtókat még kinyitottam. Kiabáltam, sikoltoztam annyira fájt. Az emberek kezdtek magukhoz térni. És akkor belépett egy hófehér bőrű nő. Esme. Mikor megérezte a vér szagát lefagyott. Újra felüvöltöttem, mire nehezen oda szaladt hozzám. Levegőt nem vett. Mikor meglátta, hogy a hasamból ömlik a vér, előkapta a telefonját, majd tárcsázott egy számot.




- Carlisle itt van egy lány a szupermarketben, akit meglőttek és lehetnek még sérültek!- hadarta a telefonba.




- Rendben van!- mondta, majd letette. A hideg kezét a hasamhoz szorította. – Minden rendben lesz!- próbált nyugtatni. Kezdett elmúlni a fájdalom. Minek kellett itt maradnom? Miért nem tudtam volna elmenni valahova máshova szenvedni? Gyorsabban gyógyulok, mint az ember. Féltem, hogy majd vért vesznek tőlem. Habár inkább adnak vért, mint hogy elvesznek. Akkor ettől nem kell tartanom. A szememet végig Esme-re szegeztem. Ő pedig a kezére tapadt véremre. Megnyalta a száját egyszer, de rögtön meg is rázta a fejét. Nehéz neki, de jelen pillanatban nekem is nehéz! A többiek nem emlékeznek semmire sem ezért nagyon valószínű, hogy meg fogják kérdezni tőlem, hogy hogyan lőttek le. Ekkor meghallottam a mentő szirénáját. Hallottam az ajtó nyitódását és hogy valaki egy hordágyat gurít felém. Mikor odaértek hozzám láttam, hogy az egyik Carlisle az. Esme-t arrébb löki, majd felhúzza a pólómat. Valami kötést rakott a sebre, majd megfogott és az ágyra fektetett. Kigurított a kocsihoz. Két ember berakott. Carlisle beült mellém, majd becsukta az ajtót. Valaki kinyitotta a vezető ülés, felöli ajtót és az anyós ülésnél is kinyílt, majd egyszerre csukták be. Beindították a kocsit, ami el is indult a kórház felé. Carlisle egy maszkot rakott az arcomra. Nem volt más választásom, mint hogy levegőt vegyek belőle. De hiba volt, mert légszomjam támadt tőle. Mélyebbet szívtam belőle, mire elálmosodtam. Altató. Ránéztem még Carlisle-ra, aki a hasamnál csinál valamit. Még egyszer ránéztem, majd pislogtam egyet és minden elsötétült.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés