Edward szemszöge:

- Edward szerelmes?- kérdezte Carlisle hitetlenkedve, de amikor látta, hogy nem hazudunk, hanem az igazat mondjuk akkor teljesen elkomolyodott. - Isabella-ba vagy szerelmes?- kérdezte, de megint megelőzött a nővérem.
- Ez meg miféle ostoba kérdés? Csak rá kell nézni erre a tökfejre, és máris látni lehet rajta, hogy szerelmes! - mondta Rose, majd jobban kifejtett: - Nézd meg! A szeme olyan sötét, mint Tanya feje pedig tegnap volt vadászni! Megsúgom, hogy most nagyon ideges! Majd nézd meg a haját! Mindig kócos volt, de most még kócosabb, mintha valaki beletúrt volna!- s közben illusztrálta a dolgokat. Idegesítőbb volt, mint Alice! Na, jó talán nem idegesítőbb, de Emmett-nél biztos, hogy az! Hajamból már semmit sem lehetett volna kinézni annyira kócos lett.


- Na, jól van, ezt most fejezd be!- szóltam Rose-ra aki abba hagyta az illusztrálás.
- Látod, hogy zavarba jött és mennyire idegesítem?- csak nem fejezte be. Rá morogtam.
- Jól van, na!- vágta be a durcát.
- Carlisle hol van Bella?- kérdeztem, de nem válaszolt. Lehajtotta fejét. Nem gondolt semmire sem. Csak nem..? Csak azt ne mondja, hogy, hogy.. még magamban sem tudtam kimondani hangosan meg nem akartam.
- Nyugi, nem halt meg!- súgta oda Rose. Rá néztem.
- Mit tudsz Bella-ról?- kérdeztem türelmetlenül. Valamit mindig titkol.
- Azt tudom, hogy nem halt meg! Keményfából faragták - majd visszaemlékezett arra a napra, amikor Tanya és Bella melltartóban verekedtek. Igaza volt, Bella erős. De akkor Carlisle miért nem szólal meg?
- Carlisle hol van Bella?- kérdeztem újra.
- Tessék?- kérdezte megepedten. Mi történt vele? Esküszöm, mintha egy túlórázott orvos lenne, aki annyira fáradt, hogy már nyitott szememmel is el tud aludni. Csak, hogy Carlisle nem tud aludni!
- Hol van Bella?- kérdeztem immár harmadszor.


- Sajnálom, csak elgondolkodtam egy kicsit. Bella-t éppen műtik. Nincs életveszélyben, de nagyon sok vért vesztett. Szerencsére semmilyen fontos szervet nem ért - közölte Carlisle.
- Miért nem te műtöd?- kérdeztem egy kicsit idegesen. Kicsit? Maga voltam az ideg. Ha ember lennék valószínűleg agyvérzést, kapnék!
- Mert én most "otthon" vagyok. Miután behoztam Bella-t, hazaküldtek. Így hát haza mentem, majd az ablakon visszajöttem. Most a papírokat töltögetem- válaszolta nyugodtan. Majd visszaült a székébe.
- Hány órás műtét?- kérdeztem. Valamiért nem könnyebbültem meg, azon, hogy nincs életveszélybe. Még.
- Két és fél órás. De az altató valószínűleg nagyon kiütötte...Lehet, hogy csak három, négy óra múlva fog csak ébredezni. Szóval addig nyugodj meg. Mély levegő, meg ilyesmi. Menni fog ez!- Próbált nyugtatni sikertelenül, de nagyra értékeltem, hogy legalább megpróbálta.


- És addig mit csináljak?- kérdeztem türelmetlenül. Semmit sem akartam csak a karomba zárni Bella-t. Lehet, hogy nem érez irántam semmit sem, de végül is megcsókolt. Nem egyszer és nem is kétszer, hanem háromszor. És egymás után. Ha nem érezne irántam semmit sem, akkor nem csókolt volna meg és nem is találta, volna ki a pontokat. Vagy ha még is, akkor, csak annyit mondott volna, hogy ad egy puszit. De hisz pont ezt mondta! De mégis megváltoztatta. Akkor lehet, hogy érez irántam valamit? Jaj, Edward! Ha nem érezne semmit sem, akkor nem töltened veled több időt, mint a barátnőivel. Akkor valamit mégis csak érez irántam! Fagyos, halott testem felmelegedett, sőt. Nem, hogy melegebb lett, hanem forró! Mintha egy tábortűz mellett állnék, és valaki belelök. Égtem, de a várva várt fájdalom nem jött el. Semmit sem éreztem, csak határtalan boldogságot. És ezt egy ember váltotta ki. Még egy hete sem ismerem, de... Mintha már ismerném. Mikor ma megcsókolt az olyan ismerős volt. Mintha nagyon régen már éreztem volna ezt a csókot. De nem emlékeztem arra, hogy mikor. Egész életemben csak Tanya-val váltottunk egy-egy számomra szükséges csókot, de semmi féle érzelmet nem váltott ki belőlem. Bezzeg a Bella-é! Még csak háromszor csókolt meg, de ez a három csók többet ért, mint Tanya egész élete. Többet ért mindennél. Ha nem lennék olyan önző, akkor még az életemet is odaadnám, hogy újra megcsókoljon, de akkor csak egy csókot kapnék én meg ezret akartam. Ha lenne lelkem, eladnám most az ördögnek, de mivel nincs, csak reménykedni tudok. Gondolkodás menetemből ébresztet fel valaki. Rá néztem az illetőre. Rose volt az és éppen a hajamat kócolja össze-vissza. Kicsit idegesített, de a mai napra már megszoktam, hogy a hajammal babrál. Már majdnem visszarepültem volna gondolataimba, mikor eszembe jutott egy kérdés, ami nem csak engem, hanem mindenkit nagyon foglalkoztat.
- Rose!- szólítottam meg, mire kihúzta a kezét a hajamból és a háta mögé, rejtette.
- Bocsi!- kért bocsánatot. Rá mosolyogtam, mikor kiolvastam a gondolataiból, hogy miért reagált így.
- Csak kérdezni akartam tőled valamit - mosolyogtam még mindig rá. Megkönnyebbülten húzta elő a kezeit.
- És mi lenne az a kérdés?- mosolygott rám ő is, ami végkép összezavart. Rose sose mosolygott így rám, sőt. Senkire sem mosolygott ilyen melegen. Csak Emmett kapta meg az élvezetett, de még az sem volt ennyire szívből jövő. Mintha attól félne, hogy valamit elszúr, de még is boldog. Ha itt lenne Jasper valószínűleg, kerülné egy pár napra Rose-t. Vagy inkább egy pár hétre, de az is lehet, hogy hónapokra elmenekülne Rose elől. Megérteném.


- Megváltoztál... És kíváncsi lennék, hogy mi váltotta ki belőled ezt? -Nyögtem ki a kérdést, amit már több mint egy éve zaklat minket. Carlisle irodájában ültünk egy bőr kanapén, míg várakoztunk. Carlisle is bent volt és a papírokkal volt elfoglalva. Nem nagyon foglalkozott velünk, de azért figyelt minket. Mikor kimondtam a kérdést, Carlisle-nak véletlenszerűen elfogyott a papírja, amit ki kellene töltenie. Elővett egy papírt és elkezdett firkálni, miközben kíváncsian hallgatott minket és türelmesen várta Rose válaszát. Rosalie ebből semmit sem vett észre.
- Nem tudom... Talán egy fontos személy, aki a családunkhoz tartozik változtatott meg még két éve. Eleinte utáltam, de amikor eltűnt akkor nagyon hiányzott... - mondta kicsit zavartan.
- Hol van ez a fontos személy?- kérdezte Carlisle és már egyáltalán nem rajzolt. Mindketten Rose válaszára vártunk. Próbáltam a fejében kutakodni, de nem sikerült. Rám nézett, majd melegen elmosolyodott.

- Nincs messze - suttogta.
- Hogy hívják?- kérdeztem most én. Rose csak rázta a fejét.
- Nem mondhatom meg - mondta majd felnevetett.


"Szerinted, mi történhetett vele? Talán egy vámpírokra ártalmas füvet szívott? Vagy csak megőrült. Esetleg elpattant benne egy húr a gyűlölettől?" Kérdezgetett, de én csak vállat vontam. Rose-ra hagytam az egészet. Idegesített ugyan, de most nem fogom kiszedni belőle se így, se úgy. Most volt egy személy, aki mindennél fontosabb számomra.
- Edward, mit tudsz Bella-ról?- kérdezte Rose és közben sejtelmesen elmosolyodott. Mintha többet tudna Bella-ról, mint én.
- Csak egy pár dolgot
- És mi az a pár dolog?- kíváncsiskodott tovább. Lehet, hogy újra meg kéne fontolnom, hogy Alice vagy Rosalie az idegesítőbb.
- Miért vagy ennyire kíváncsi?


- Azért, mert tudni szeretném azt, amit te tudsz. És mert jobban kedvelem, mint Tanya-t vagy az egész Denali családot! - ezen elgondolkodtam. Rosalie szeret egy embert? Egy embert? Lehet, hogy tényleg szívott valami ártalmasat, mert ez nem egészséges. Ha hozzá viszonyítunk. - Szóval, mit tudsz róla? - unszolt tovább. Most jöttem rá, hogy alig tudok róla valamit is. Szinte semmit sem még is úgy érzem, mintha már réges rég ismerném. Különös érzés.
- Tizenhét éves... Lány - dadogtam, mire Rose felvihogott.
- Tizenhét éves? És még lány is?! - nevetett tovább hitetlenkedve.
- Semmit sem tudsz róla, Edward?- kérdezte mosolyogva Carlisle. Majd valami bekattant.
- De. Hogy két évvel ezelőtt volt egy Anthony nevű barátja. De ő elfelejtette az együtt töltött perceket így elment - árultam el, majd hozzá tettem - Itt lakik valahol az erdőben - mondtam, mire Rosalie kitört magából. A kezével próbálta elnyomni a hangos nevetést, de még így is nagyon hangos volt. Carlisle és én összenéztünk.
- Ezen mi olyan vicces?- kérdeztem. A hangom csak kicsit volt ingerlékeny, de elég volt ahhoz, hogy abba hagyja.
- Most már semmi!- mondta kicsit dühösen. Karjait összefonta a mellkasán. Mindenki néma csendbe burkolódzott. Én lehajtottam a fejem és gondolkoztam. Gondolkoztam volna, ha Rosalie nem kezd el újra nevetni. Ráemeltem a tekintetemet. Mikor észre vett nem hallgatott meg.

- Ezt mondta neked?- kérdezte röhögve. Csak bólintottam. Összeszorította a szemét és nevetett tovább. Nem bírtam tovább. Ki kell szellőztetnem egy kicsit a fejemet. Rá néztem az órára. Már fél órája vége van a műtétnek. Bemennék hozzá, de... Előtte ki kell szellőztetnem a fejemet, mert Rose nevetése... Nem értettem, hogy miért nevet Bella volt barátján. Vagy lehet, hogy rajtam nevet. Nem tudom. Mióta ideköltöztünk alig hallom a gondolatait. Mintha Bella lenne, de csak akkor hallom, ha erősen koncentrálok, vagy direkt nekem üzen valamit. Kész rejtély, hogy mi történt vele. Vámpír sebességgel álltam fel és mentem az ajtóhoz. Majd emberien sétáltam a lifthez, onnan pedig a kijárathoz majd az erdőbe.

Rosalie szemszöge:

Mikor Edward elment, még mindig röhögtem. Igazából nem tudom, hogy mi váltotta ki nálam. Talán az, hogy én többet tudok Bella-ról, mint Edward. Vagy az, hogy Bella elmondta neki, hogy ő volt a barátja. Csak kicsit elrejtette az információkat, de ha Edward-nak lenne esze, akkor talán rájönne. Nem, még akkor sem. Bella nagyon ügyesen rejtette el, és mivel Edward nem emlékszik semmire soha sem gondolná, hogy ő rá gondolt Bella, mint Anthony, Edward középső neve. Vettem egy mély levegőt, majd abba hagytam a nevetést. Tényleg megváltoztam, de ez van. Nem tehetek róla, hogy csak én emlékszek Bella-ra. Felálltam, majd Carlisle-ra néztem.


- Én megyek, meglátogatom Bella-t - közöltem vele, mire kikerekedtek a szemei.
- Még nem hiszem, hogy felébredt, de miért szeretnéd te meglátogatni?- kíváncsiskodott.
- Tudom, hogy nem ébredt fel és nem szeretném meglátogatni, hanem meg fogom látogatni. És azért - mielőtt újra megkérdeznéd-, mert Bella a barátom!- mondtam, majd kiléptem az irodából és egyenesen Bella szobájába mentem. Csodák csodájára Bella nem aludt. Vagy ha még is, akkor feltétlenül meg kell tőle kérdeznem, hogy hogyan tud nyitott szemmel aludni.
- Szia Rosalie!- köszöntött kedves mosollyal Bella. És én még ettől az ártatlan kis mosolytól féltem régen? Nem én a benne lakozó szörnyetegtől féltem.
- Neked is, szia, Bella -köszöntöttem én is, majd leültem az ágy mellett lévő székre. - Jobban vagy? - aggódtam. Mintha a legjobb barátnőm lenne vagy ahhoz hasonló. Bizarr egy érzés egy félig ember miatt nyugtalankodni.

- Teljesen. Már nem is érzem, de ettől függetlenül csak holnap engednek haza - vonta meg a vállát.
- Mi történt? - tértem a tárgyra. Nem ezért jöttem ide, hogy faggassam, de tombolt bennem a kíváncsiság.


- Hát a boltban vásároltam, mikor betörtek. Megparancsolták, hogy feküdjünk le a földre, de te tudod, hogy nem szeretem, ha parancsolgatnak, vagy ordibálnak velem. Szóval én tovább vásároltam. Közben persze mindenki hülyének tartott. Az egyik rabló elkezdett velem ordibálni, majd rám lőtt. De nem talált el. Tovább sétáltam, majd valaki rám ugrott hátulról és emiatt elestem. Az a bunkó meg a hátamra ült és elkezdett velem alkudozni, hogy nem fog megölni, ha szót fogadok nekik. Én meg mondtam nekik, hogy ne is álmodozzanak. Erre a fejemhez tartotta a pisztolyt. Elbúcsúzott tőlem. Na nálam ez minden biztosítékot kivert, de szó szerint, mert minden olyan dolog, ami árammal működött kikapcsolt... Utána jött a szokásos menet. Három magával végzett, az egyik szerencsétlen még be is pisilt. A másik négy pedig az én kezem illetve az én szemem által halt meg! - mondta önelégült fejjel - Utána azt a négyet, akikkel én végeztem elvittem a kútba - tette hozzá suttogva. - De még az egyiknek sikerült meglőnie. Már nem emlékszem arra, hogy melyik volt - fejezte be a történetet.

- A rendőrség jelenleg keresi a négy rablót, aki elszökött! - mondtam, mire Bella felkuncogott.
- Honnan tudtad? Várj, kitalálom: Alice - találgatott.
- Nem talált. Mikor Esme hazajött Edward és én kint mostuk a véres szőnyeget, ami a tv-ből folyt ki. Lehet, hogy a te véred volt az, megjegyzem, hogy a vér nem jött ki a szőnyegből, de nem ez a lényeg. Na, szóval mikor Esme hazajött Edward kiolvasta a fejéből, hogy valaki megsérült. Aztán felkiáltott, a nevedet nem mondta ki, mert ott volt Tanya. De jobb is, mert különben itt maradt volna. És - akartam volna folytatni, de Bella közbevágott.

- Hogy érted azt, hogy itt maradt volna?- kérdezte.
- Tanya elment Denaliba - mondtam mosolyogva.
- Tényleg?- derült fel Bella. Bólintottam.

- Na szóval, kivittük a reptérre. Erre meg elkezdett ott tökölni az édes, drága egyetlen gondolatolvasó bátyám. Mondtam neki, hogy dobja ki a reptérnél erre meg bekísérte. De az is lehet, hogy legyilkolta a női wc-ben. Nem tudom, nem vagyok gondolatolvasó. Utána visszajött és lassúnak tartotta a kocsi maximális sebességét. Nagyon aggódott érted. Itt volt, de kicsit felmérgeltem. Szóval most vagy vadászik vagy, sétál - meséltem el neki.

- Reménykedek benne, hogy legyilkolta a női mosdóban - mondta mosolyogva. - És hogyan sikerült felmérgelned?- kíváncsiskodott.
- Megkérdeztem tőle, hogy mit tud rólad. Idézem: "Tizenhét éves... Lány." Majd hozzá tette később, idézem megint " Két évvel ezelőtt volt egy Anthony nevű barátja. De ő elfelejtette az együtt töltött perceket így elment. Itt lakik valahol az erdőben. " Na is itt elkezdtem nevetni. Nem értette, hogy miért ezért tiszta ideg lett. Nagyon jól csináltad!- meséltem el neki. Ekkor valaki kopogott, majd belépett az ajtón egy nővér.
- Jó estét, csak a monitort jöttem ellenőrizni - az ápolónő nagyon kedvesnek tűnt, de nem barátkoznék meg vele. Volt valami furcsa benne, ami miatt kerülni akartam.
- Én akkor most elmegyek. Hagylak pihenni. Edward szerintem be fog jönni - álltam fel, majd az ajtóhoz sétáltam.
- Jó éjt Rose!- búcsúzott el Bella. Rá mosolyogtam.
- Neked is jó éjszakát Bella!- mondtam, majd kiléptem az ajtón.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés