(Lorena szsz.)
 

Megbabonázva figyeltem Edwardot, miközben játszott. Ő végig a billentyűket nézte, vagy maga elé meredt. Volt egy olyan érzésem, hogy a múlton tűnődik ilyenkor és a közös perceinkre gondol.

Mikor ez eszembe jutott, bennem is felidéződtek a régi szép emlékek... Az érkezésem, és Alice fogadása... A vadászat... A születésnapunk... Az első saját hegedűdarabom, amit neki írtam... Az első csók... Az első együttlétünk...

Közben Edward néha felém lesett. Gondolom arra volt kíváncsi, hogy tetszik-e nekem a darab. De az is lehetséges, hogy azért figyelt, mert most nem hallotta a gondolataimat.

A hangok egyre lassultak, egyre csendesedtek, míg végül vége szakadt a darabnak.

Mindenki csillogással a szemében tapsolta meg Edwardot. Tanya megpróbált felé közeledni, de én gyorsabb voltam és hozzábújtam, mire ő megölelt.

Ekkor azonban valami megváltozott...

A két család még tartó tapsához újabbak csatlakoztak. Közülünk mindenki azonnal abbahagyta az "üdvrivalgást", és egyszerre fordult hátra. A nappali másik felében Aro, Lucy és Félix állt. Aro még mindig boldogan tapsolt, széles mosollyal az arcán.

Családom hirtelen körém állt védekező állásba, Edward pedig Anya karjaiba adott. Erre a lépésre Aro abbahagyta a tevékenységet, amit az imént még oly nagy élvezettel folytatott, és a szintén védekező állásba helyezkedő két őrét nyugalomra intette.

- Carlisle, barátom, rég láttalak! - üdvözölte nagyapámat. Anyával leghátul helyezkedtem el, így végig takarásban voltam.

Carlisle felegyenesedett és így felelt: - Aro... Bizony rég volt! - biccentett, majd minket is nyugalomra intett. Kezét nem nyújtotta oda, ami ugyan feltűnt Aronak, azonban nem tette szóvá.

- És minek köszönhetjük a látogatást?

- Ó, azt te is nagyon jól tudod - mosolygott szelíden, és pillantásával engem keresett.

Elkezdtem Anya kezében mozgolódni, s tekintetemmel én is Arot kerestem. Anya szorosan tartott, így csak nehezen sikeredett szemkontaktust találnunk.

- Rosalie, drága! Bemutatnál a lányodnak? - kérdezte.

Anya eléggé vonakodott, úgy, ahogy a család többi tagja is. Végül nagy nehezen elindult velem Aro felé. Edward folyamatosan mögöttünk jött.

- Szia, kedvesem! - köszöntött Aro mikor elértük, s karjait felém nyújtotta. A család morgó hangot hallatott, azonban az én reakciómra döbbent csend telepedett a szobára. Én is a karjai felé nyúltam. Mikor kezünk összeért, megkértem, hogy vegyen át Anyám karjaiból és ő készséggel eleget tett a kérésemnek.

Anya olyan szinten meglepődött, hogy Aro oly könnyen vett ki a kezeiből, hogy ha ő nem vesz át, félő, hogy Anyám leejtett volna.

Mikor már karjaiban ültem, akkor láttam csak a többiek döbbent tekintetét, majd visszafordultam Arohoz.

- Szia! Lorena vagyok, de a Lolit jobban szeretem!

- Szép neved lett!

- Tudom, nekem is tetszik - mosolyogtam. - Akkor mutathatom?

Bólintott és én minden emlékemet felszínre hívtam, szememet csukva tartva koncentráltam. Bő tíz percig állhattunk így, mire sikeresen mindent megmutattam.

- Érted?

Még mindig sokkolva, de bólintott.

A család érdeklődve figyelt bennünket. Edward teljesen idegbeteg volt. Ezek szerint nem hallotta a gondolatainkat. S mivel Edward semmiről sem tudott, így a családom se tudta, hogy miként cselekedjen.

Mosolyogva néztem rájuk, majd gondolatban Arot arra kértem, hogy adjon vissza Edwardnak, hogy megnyugodhasson. Edward felé kezdtem nyújtókozni, aki amint meglátta mozdulatom, rögtön előttem termett és átvett.

Nyugtatgatva simogattam meg arcát. A család tagjai is halkan fellélegeztek, mikor már Edward karjaiban voltam. Aro halkan felkuncogott.

- Eszembe se jutott bántani, csak kíváncsi voltam bizonyos dolgokra - kacsintott rám, mire én is felnevettem. Közben Aro végigjáratta a szemeit és a homlokára csapva felkiáltott: - Majd' elfelejtettem! -, majd kotorászni kezdett a köpenye alatt. - Ezt neked hoztam. Boldog szülinapot! - nyújtott át egy apró gyűrűt.

Nem tudom, hogy a többiek látták-e, de a gyűrűt ezüstös fátyol vette körül. Ujjamra húzva a fátyol rámszállt, majd a testem elnyelte. Érdeklődve fordultam körbe, hogy a többiek látták-e, de csak Aro mosolygott.

- hallottam meg Aro gondolatait.

Hatalmas mosoly került arcomra és boldogan felnevettem.

- Mi az? - kérdezte Anya és Apa egyszerre.

- Csak ez? - fordultam Aro felé, még nem felelve szüleim kérdésére.

- magyarázta Aro.

- gondoltam izgatottan és meglepetten.

A döbbenet valószínűleg az arcomra is kiült, mivel Aro hangosan nevetni kezdett.

- hallottam családom kérdéseit a fejemben.

- Mi történt? - kérdezte végülis nagyapám hangosan.

A nagyapám melletti növény felé tartottam a kezem, és erőt sugároztam ki rá, hogy megnőjön. A virág hirtelen kábé harminc centit nőtt.

A két család meglepetten kapta oda tekintetét, majd vissza rám. Ekkor boldogan felkiáltottam: - Megkaptam a képességeimet!

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2010.10.16. 15:15 Bedyke Szia! Nagyon jó lett, gratu(K)