Végülis nagy nehezen összeszedtem magam azután,hogy Rosalie ott hagyott,majd elindultam
Cullenékhoz.Az úton kiötlöttem egy ötletet,aminek talán mindenki örülni fog,mivel senki sem lát
szívesen.Nagy levegőt véve bekopogtattam az ajtón,és arra vártam,hogy valaki kinyissa azt...

-
-
-
-

Jacob? – Felkaptam a fejem,és Alicet láttam magam előtt. – Tűnj innen!
Hallgassatok meg,légy szíves – kérleltem suttogva.
Azt még elnéztem,hogy mindenki mögött etyepetyéztetek Rosalieval,de hogy bevésődtél Nessibe...
Hogy mondtad? – Megmerevedtünk mindketten.

Bella lépett elő Alice mögül,szeme pedig feketén pompázott.Morgás tört elő mellkasából.Fejét balról-
jobbra kezdte el rázni.

- Te...tönkretettél minket!És még van képed ezekután elénk állni?Hogy hallgathattál el előlem
ilyet,Jacob?Azt hittem barátok voltunk...Egyáltalán miért tetted ezt? – Remegett meg a végére a
hangja.
- Én...sajnálom,Bells.
- Gyűlöllek – A gyomrom összerándult,kezemmel pedig odakaptam.Úgy éreztem,hogy a fájdalom
belülről felemészt. – Teljes szívemből gyűlöllek... – suttogta el ismét.
- Ne mondj ilyeneket,kérlek.Azért jöttem,hogy elbúcsúzzak,és mindent bevalljak neked.
- Elbúcsúzni? – Húzta fel a szemöldökét.
- Igen,elmegyek – Hajtottam le a fejem.
- Hurrá – Feszültség volt hallható Alice hangjában,de mindeközben káröröm is...
- Jól teszed,Jacob.Nem tudom,hogy sajnáljam e,hogy ilyet mondok,de itt úgy is csak egy
összeomlott kártyavárat hagynál magad mögött.És mi egyszerűbb annál,hogy elfuss a
következmények elől?Gyáva vagy,Jacob Black!Nem legutolsó sorban hazug is... – Bella szeme
csillogott.Nem tudom,hogy az utálattól,vagy a fájdalomtól,esetleg mindkettőtől,de én mindenesetre
sosem szenvedtem még ennyire.
- Nem azért megyek el,mert nem merek a szemetekbe nézni ezután,hanem hogy teljesen emberként
térjek vissza.Lemondok az alakváltóságról,hogy ezzel együtt megszűnjön a Nessievel való
bevésődésem is.
- Ne ejtsd ki a szádon a nevét!Még csak erre sem vagy méltó... – Harapta be ajkát feszülten.
- Remélem egyszer majd megbocsájtasz nekem.
- Kétlem – Vágta rá,mielőtt még befejezhettem volna.
- Mindenesetre örülök,hogy most kedvetekre teszek... – Néztem rájuk megint hosszú idő után,mire
Bella elfordult az ellenkező irányba.
- Menny el,mielőtt Emmett és Rosalie hazaér a vadászatról – Parancsolt rám.
- Ezt még átszeretném adni – Nyújtottam át azt a levelet,amit még nekem írt akkor,mikor hazajöttek
Alaszkából.Akkor láttam utoljára emberként... – Azt hiszem,ez már nem engem illet – Mosolyogtam rá
fájdalmasan,Ő pedig kétségbeesetten rám nézett.

Most láttam régóta először ezt a gyengéd pillantását...Nagyon jól tudta,hogy mi állt benne.Gondosan
vette át,hogy még csak egy ujjal se érjen hozzám.

- Köszönöm – Csuklott el a hangja,én pedig csak bólintottam.
- Viszlát,Alice.Viszlát,Bella...Szeretném,ha tudnád,hogy nem önakaratból érzem azt a lányod
iránt,amit – Utoljára beszívtam egy nagy levegőt,majd hátatfordítottam nekik,és magam mögött
hagytam a Cullen villát.

Hazamantem,hogy összepakoljak.Még én magam se tudtam,hogy hová készülök...Billy nem aggódott
értem,tudta,hogy talpraesett vagyok.Seth átjött,mert apa elmondta neki,hogy elmegyek.

- Biztos,hogy ezt akarod? – kérdezte meg vagy ötödszörre.
- Igen,tesó.És ha mégegyszer felteszed ezt a kérdést,akkor is ez lesz a válaszom.
- Tudom én...csak...nagyon fogsz hiányozni,ugye van fogalmad róla? – Átöleltem.
- Te is nekem,Seth.Vigyázz magadra,és persze Leahra – A hosszú idő alatt végül sikerült
megszereznie azt,akiért annyira bolondult.Legalább Ő boldog...
- Tudunk majd valahogy kommunikálni?Mégha nem is minden nap...
- Megpróbálok hírt adni magamról.Nyugodj meg.Visszajövök majd – Tettem a kezem a vállára.
- De mikor,Jacob?Lehet csak több év után.És ha a legrosszabbra gondolunk,nem tudhatjuk,hogy mi
fog történni veled... – Teljes mértékben igaza volt,de most nem ejthetem kétségbe.
- Minden rendben lesz,megígérem – Mosolyogtam rá,nem a legőszintébben.
- És mi van Rosalieval? – Ráncolta össze homlokát kérdően.
- Mi lenne?Semmi.Emmettel marad,és boldog lesz.Mindenki boldog lesz.Tudod,mint a
filmekben.Happy end...
- De te egyáltalán nem leszel az – mondta ki hangosan a nyílvánvalót.
- De igen – Csuktam le a bőröndömet,majd felegyenesedtem. – Egyszer biztosan az leszek... –
Meredtem ki az ablakon a messzeségbe,és reménykedtem a reménytelenbe...

Billy és Seth kikísértek a repülőtérre.Végül Európába szólt a jegyem.Magyarország.Nem igazán
hallottam még róla,de ott könnyebb lesz új életet kezdeni,ha senki sem ismer.

- Fiam,ha úgy érzed,hogy elmúlt a bevésődés,kérlek gyere vissza.Még akkor is,ha úgy érzed,hogy
inkább ott maradnál örökké.Legalább szólni...
- Apu,te is nyugodj meg.Vissza fogok jönni,eszem ágában sincs ilyen messze élni tőletek életem
végéig.
- Rendben – Bólintott. – És most...szeretne valaki elbúcsúzni tőled.

Hátulról egy kéz telepedett a vállamra,majd megfordultam.

- Rose... – suttogtam a nevét.
- Szia,Jake – Mosolygott rám,mégis szomorúan...
- Én annyira...sajnálom – Csuklott el a hangom.
- Nem kell – Tette arcomra kézfejét. – Várni fogok rád.
- Ezt te sem gondolod most komolyan – Megforgatta szemeit.
- Szeretlek,és ezt senki sem veheti el tőlem.
- Bárcsak én is ezt mondhatnám...De annak köszönhetően ami vagyok,sikerült.Mégha nem is
teljesen.Ezért megértem,hogyha most dühös vagy,és látni sem akarsz.
- Már megbeszéltük,Jacob.Elfogadom,hogy a bevésődés nálatok természetes dolog.
- Miért nem tudsz logikusan gondolkodni,és elfelejteni? – Ajkát eltátotta.Megbántottam.
- Ezt akarod?
- Nem,csak ez lenne számodra a legjobb.Így boldogtalan vagy,de ha hallgatnál rám,és kiszeretnél
belőlem,akkor még lenne esélyed a boldogságra Emmettel...
- Most megint csak a féltékenység beszél belőled,vagy tényleg nem szeretsz már,és nem is akarsz?
– Persze,hogy akarom őt!Mindennél jobban,hiszen ezért megyek el...De nem lehetek önző,és nem
vehetem el tőle a boldogság szikrájának reményét.
- Nem,Rosalie.Nem akarok már tőled semmit – Hazudtam.Nagyon jól csinálhattam,mivel egy
lépéssel hátrébblépett.
- Rendben – Nyelt egy nagyot. – Akkor...jó utat,Jacob! – suttogta,majd elsétált.

-
-
-

Miért csináltad ezt,te idióta? – Esett nekem Seth.
Mert csak így lehet boldog – Vettem a kezembe bőröndömet.
Rosalie csak veled lehet boldog,nem érted? – Kínlódva felnevettem.

- Már döntöttem,Seth.Elmegyek.Így mindenkinek jobb lesz.
- Hülye vagy! – prüszkölte a szavakat.
- Meg lehet.Viszont...indulnom kell – Sóhajtott egyet.
- Szevasz,tesó!Vigyázz magadra! – Veregetett hátba.
- Te is,Seth...
- Bízom abban,hogy sikerülni fog,fiam – Gurult oda apu is.
- Én is bízom benne,apu – Öleltem át. – Sziasztok,srácok!Nem sokára találkozunk a közeljövőben –
Mosolyogtam rájuk,majd hátatfordítottam.

Arcomról az a görbe vonal – ami talán egyenesbe hoz mindent – el is tűnt arcomról,minek helyét a
póker arc vette át.Új élet reményével szálltam fel a gépre,és ültem le.Majd kinéztem az ablakon,és egy
gondolat járt a fejemben...

A bogáncs rózsát sose fog teremni.

Soha semmi nem lesz már jobb...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés