„I don't quite know
How to say
How I feel

Those three words
Are said too much
They're not enough”

 

-         Nagyon félek- suttogta Edward, mire Bella felé emelte dühös tekintetét.

 

A fiú arca tömör kétségbeesésről árulkodott, melyet a lány jelen pillanatban sehova se tudott tenni.

 

-         Nagyon félek attól, hogy egy nap majd arra eszmélek fel, hogy minden ami köztünk volt az már csupán egy távoli álomkép, melynek csodálatos részletei az idő múlásával teljese elillannak.

 

-         A te memóriád tökéletes- mondta gúnyosan Bella.

 

Edward nagyot sóhajtott Bella értetlenségének láttán, majd elengedte a lány vállait s egészen az egyik ülőgarnitúráig hátrált. Néhány néma perc követte egymást, miközben a fiú egyre csak azon agyalt, hogy milyen módon tudná a lány tudtára adni valós érzelmeit, úgy, hogy Bella meg is értse azokat.

 

-         Ha azt látom, hogy elfordulsz tőlem, hogy már rám sem hederítesz, akkor  elfog egy egyfajta fojtogató érzés, mely elől nem mindig tudok menekülni. S melynek hatására úgy érzem, hogy minden ami eddig volt közöttünk az csak az én fantáziám szüleménye, nem pedig a valóság- szólalt meg végül a fiú.

 

-         Már, hogy ne lenne valóságos a mi szerelmünk?- Bella egészen meghökkent Edward kijelentésén s a pillanatok alatt felgyülemlett dühe is hamar elszállt.

 

-         Ha azt látom, hogy teljesen átnézel rajtam, akkor úgy érzem, hogy annak idején  sem voltál teljesen az enyém. Mintha azok a szavak, melyeket egykor ejtettél most csak kitalációk lennének. Mintha minden egyes szép pillanat csak egy álom lett volna s most felébredve az édes álmok kegyetlen fogságából egészen megrémít a valóság- csuklott el Edward hangja.

 

Bella szemei könnybe lábadtak, mikor végre megértette a fiú szavainak értelmét. Az, hogy teljesen kizárja Edward-ot a jelenlegi életéből az olyan mintha azt mondaná neki, hogy „Minden ami régen közöttünk történt, az olyan mintha nem is lett volna, mert akkor azt ígértem, hogy mindig veled leszek, most viszont hallani sem akarok rólad.” Mintha minden eddig kimondott szó bűnös hazugsággá válna. 

 

-         Te hagytál el!- emlékeztette Bella a fiút, miközben egy idill gondolat befészkelte magát elméjébe. Elképzelte, hogy mi lett volna, ha Edward átváltoztatja őt és ha most már ő is a családjának része lenne.

 

-         Tudom- rángatta vissza Edward keserű hangja Bellát a valóságba.

 

-         Akkor meg viseld is el a döntéseid következményét!- suttogta Bella ridegen. A kemény külső ellenére a lány legbelül teljesen összetört, hisz érzései teljesen megegyeztek Edward szavakba öntött gondolataival. 

 

S bár a szíve a fiú felé húzta őt, az esze mégis visszarántotta a kegyetlen valóságba.

 

-         Most mennem kell- szedte össze minden erejét Bella, mert nagyon nehéz volt elszakadnia élete szerelmétől.

 

-         Maradj, kérlek!- könyörgött selymes hangján a fiú.

 

Bella megtorpant az ajtóban, mikor eszébe jutott egy régi kívánsága, melyet egészen eddig senki nem tudott teljesíteni.

 

-         Maradok, ha megteszel nekem valamit- mondta még mindig háttal állva a fiúnak.

 

-         Bármit kérhetsz!-  mondta Edward és úgy is gondolta, hisz akár a csillagos eget is lehozta volna Bella kedvéért.

 

Bella habozás nélkül szökdécselt oda a fiúhoz, majd gyermekien csillogó szemekkel suttogta annak fülébe kívánságát. Edward elérzékenyülve mosolygott a lányra, mikor meghallotta Bella óhaját s legszívesebben magához szorította volna olyannyira megörült a terv hallatán.

 

-         Hát persze- mondta a fiú- Előtte azonban valakit meg kéne mentenünk- kacsintott a lányra. Bella kicsit sem találta humorosnak jelenlegi helyzetüket és, hogy a fiú újból eszébe juttatta Elisát, így Bellának megint viharossá változott lelki állapota.

 

Már éppen visszamentek volna fürdőszobába, mikor újból kivágódott a bejárati ajtó és egy olyan személy állt a verandán akire a legkevésbé lett volna szükségük.

 

-         Emmett?!- nyíltak tágra Edward szemei.

 

-         Szevasz kisficsúr! Úgy hallottam, hogy egy nehéz bombázót rejtegetsz a fürdőszobában- kacsintott egyet Emmett, mire Edward elszörnyedve tekintett bátyára.

 

-         Te meg mit keresel itt? A többiek?- kérdezte gyászos hangon Edward.

 

-         Ha nem tudnád én itt lakom. Vadászni mentem a többiek meg vásárolni, de nem rég Alice felhívott, hogy el kéne itt a segítség- vigyorgott a nagy mackó.

 

-         Alice, ezért még megfizetsz!- morogta az orra alatt Edward.

 

-         Na, hol a cicus?- kérdezte Emmett türelmetlenül, mire Bella nagyon csúnyán nézett rá, Edward azonban nem értette a célzást.

 

-         Cicus?- kérdezte Edward értetlenül.

 

-         Arra a kis szőkére kíváncsi- mondta Bella gúnyosan.

 

-         Neve is van. Elisának hívják- nézett rosszallóan Edward a lányra.

 

-         Nocsak-nocsak Bellácska, csak nem féltékenyek vagyunk?- kérdezte játékosan Emmett és Bella már éppen tiltakozott volna, mikor egy hang megszólalt a hátuk mögül. 

 

-         Csa…csak nem rólam…van szó?- hangzott fel egy gyenge, de ugyanakkor dallamos hang.

 

A fiúk és Bella rögtön Elisa irányába néztek, aki egy köntösbe csavarva az ajtófélfának dőlt, miközben egyik kezével fejét támasztotta. A látvány magáért beszélt, a szőke szépség hosszú lábai fedetlenül álltak, így a fiúk  leesett állal nézték az új lakót. Bellát azonban elfogta a rémület és a kétségbeesés, hisz „Egy topmodell külsejű lánnyal ki tudna versenybe szállni?” gondolta szomorúan.

 

-         Ejha! Ez aztán nem semmi- füttyentett egyet Emmett, aminek hatására Bellának végképp elege lett az egész helyzetből, így durcás arccal baktatott az ajtó irányába .

 

Edward pedig habozás nélkül követte szerelmét s bár jól tudta, hogy éppen itt az ideje, hogy elengedje őt, mégis képtelen volt cselekedni. Az érzések melyeket egykor Bella váltott ki belőle, most csak még jobban gyötörték őt s már abban sem volt teljesen biztos, hogy józanul tud gondolkodni Bella közelsége mellett.

 

-         Ne menj el!- hangzott fel sokadára a kérés.

 

Bella megtorpant a veranda végén, majd nagyot sóhajtva szomorkás hangon szólalt meg.

 

-         Ennek már semmi értelme nincs így – suttogta halkan a lány.

 

-         Mégis minek?- kérdezte a fiú értetlenül, ám belül nagyon is jól tudta, hogy mire céloz Bella, de még nem lett volna képes elengedni a lányt, sőt! Abban sem volt biztos, hogy valaha is képes lesz elengednie Bellát…

 

-         Ennek a huzavonának, hogy egyszer tudomást sem veszünk a másikról máskor pedig majd belehalunk, hogy nehogy egymás nyakába ugorjunk- Bella minden erejével azon volt, hogy magába fojtsa baljós könnyeit, ám mikor megérezte Edward hideg testét hátának simulni, akkor elszakadt a cérna.

 

A lány szipogva törölte le saját könnyeit, miközben Edward a fejét Bella hajába temette s nagyot szippantott szereleme kábító illatából.

 

Mindketten érezték, hogy helytelen amit tesznek, de képtelenek voltak elszakadni egymástól, hisz az olyan lett volna, mintha az ember életéből elvennék az éltető napfényt, mely a szürke napokat mindannyiszor beragyogja s megtölti élettel.

 

Mint ahogyan az ember sem akar sötétben élni, úgy ők sem akartak egymás nélkül élni. Akármennyire is szomorú, de szerelmük végzetes halálra volt ítélve s lassan  kezdték  érezni, hogy valami nagyon meg fog változni…