„Bella én, nem akarlak téged magammal vinni”. Ez a mondat kísért több mint egy éve.  Ennyi időbe telt mire össze tudtam szedni magam, annyira hogy gondolkozzam. Eleinte nehéz volt. A szívem az óta sem ver rendesen, mintha ellopták volna. A fájdalom, amit az elvesztése okozott még most is bennem van. Talán én rontottam el valamit. Talán ha el sem megyek aznap hozzájuk... talán... - Hova? - egy furcsa érdes hang ébresztett fel az elmélkedésemből. - Kérem, nem érek rá egész nap. - hallottam újra. - Jaj, elnézést - köszörültem meg a torkom. - Denaliba - mondom még mindig egy kissé rekedten. Igen oda készültem a másik vegetáriánus vámpír családhoz. Abban nem nagyon reménykedtem, hogy ott megtalálom őket, de hátha tudnak róluk valamit. Tanyáról már hallottam néhány dolgot és remélem, tud segíteni. több dologban is...- Tessék - hallottam ismét a türelmetlen hangot. - Következő - komolyan mintha börtönben lennék. De nem itt vagyok a Seaettel-i repülőtéren és 20 perc múlva indul a járatom.
A repülőút viszonylag rövid volt. Egész úton, az érveimen gondolkodtam... És ezzel elment az idő. Eleget voltam vámpírok között hogy tudjam, hol keressem őket.
A repülőn lévő hangszóró megszólalt már másodszorra... - Gépünk hamarosan megérkezik Denaliba, köszönjük, hogy velünk utaztak- mondta egy kedves női hang. A gépünk egy zökkenéssel földet ért és a mellettem ülő férfi fellélegzett. Nem bírja valami jól a repülést, ez látszott rajta az egész úton. Kuncogtam egy aprót mikor (amint az ajtó kinyílt) a férfi felpattant és kiviharzott a gépből.
Mikor leszálltam és felnéztem az égre rögtön tudtam, hogy jó helyen vagyok. Borús idő szinte lóg az eső lába. Nem tudtam pontosan, hogy fogom megtalálni őket, de ilyen közel a célomhoz nem, fogom feladni. A csomagmegőrző felé vettem az utat. És ekkor lecövekeletm.3 gyönyörű vámpír állt előttem. 2 szőke és egy barna hajú. Az egyik szőke nagyon ismerős volt nekem, de biztos, hogy még sosem láttam...

- Tanya- csúszott ki a számon.

- Szia - hallottam meg egy kedves hangot.

- Te vagy Isabella, ugye?

- csak Bella- mondtam kicsit rekedtem.

- De te honnan tudod?- kérdeztem meglepetten és erre előhúzott egy kicsit ezüst mobiltelefont.

- Alice - mondta vidáman. -1 órája hívott és megkért, hogy segítsünk ki- mondta szinte nevetve.

- Alice, tehát jól van... hol... - kezdtem volna, de nem hagyta befejezni.

- Erre a kérdésre én sem tudok válaszolni. De megkért, hogy segítsek neked. És adjak át egy üzenetet. - mondta és egy papírt adott a kezembe.
”Kedves Bella. Tudom, mire készülsz és kezdem azt hinni, hogy igazad van. Mióta elköltöztünk a családunk széthullott. Rosalie és Emmett elköltöztek. Jasper rel egyetemre járunk. Carlisle az itteni kórházban dolgozik. Esme pedig a szegényeknek segít. De senki sem ugyan az, mint volt. Főleg nem Edward. Teljesen magába zárkózott. A heti egyszeri vadászaton kívül nem jár sehova. Mintha az ”életét” vesztette volna el. Tudom, mit szeretnél kérni Tanyától, de nem biztos, hogy ez jó ötlet. Azért hagytuk el az előző lakhelyünk hogy te biztonságban légy. Kérlek vigyázz magadra.
Ölel kedves barátnőd: Alice.”
Majd Tanya átnyújtott még egy repülőjegyet. Vissza Seattle be. Erre elmosolyodtam és összehajtottam a jegyet, majd belenéztem ez előttem lévő szempárba. - nem megyek haza- mondtam vidáman - Alice nem gondolt valamire. - szinte ujjongtam és Tanya is elmosolyodott.

- akkor ezt otthon beszéljük meg. - mondta vidáman és elindult.

Tanyaék háza hatalmas volt, nagyobb, mint Cullen éké. De persze többen is vannak. Lassan a második napja vagyok itt és a házat még most sem jártam be. Tanya, Kate és Carmen nagyon kedvesek. Főként velük beszélgettem. De Eleazar is mondott nekem pár szót. - összehívtam mindenkit- mondta Tanya mosolyogva. Nem értettem, hogy lehet valaki mindig ilyen vidám. Elfordítottam a fejem és végignéztem az összegyűlt vámpírokon. Majdnem elájultam, mert ott volt... ö... nem hittem volna, hogy valaha még látom. Csak néhány álmom volt róla. De főként rémálmok. Ott állt és legalább olyan meglepett volt, mint én. Vörös haja szépen megfésülve, de most más ruha volt rajta.

Edward (szemszög)
Csak néztem a szobám plafonját. Az elmúlt egy évben mást sem csináltam. A heti kétszeri vadászaton kívül, csak feküdtem. Még az olvasáshoz sem tudtam összeszedni magam. Minden percben csak rá gondoltam, hogy menyire jó volt együtt és milyen jó lenne. Ha csak még egyszer megölelhetném, csak hogy halljam, ahogy éjszakánként a nevemet suttogja és hozzám bújik. Vagy ha rémálma van, megnyugtathassam. Nem hittem volna, hogy elhiszi, amit az erdőben mondtam neki. De láttam a szemét, láttam eltűnni belőle a fényt, láttam a szenvedést és a bánatot, amit okoztam. Ennek ellenére megtettem. Az ő érdekében meg kellet tennem legalábbis erről, győzködöm magam. Így esélye van egy normális emberi életre, és nem kell miattam feladnia a lelkét és véget vetnie mindennek. De ha helyesen cselekedtem, akkor miért fáj annyira, miért érzem azt, hogy a szívem elveszett. Az egy dolog hogy majdnem 100 éve nem dobog, de most teljesen elvesztettem. Csak egy üres lyuk van a helyén. A családunk szétszóródott, mindenkit teljesen megváltoztatott a költözés, de legfőképpen engem.
Alkonyodik ez a legbiztonságosabb időszak a számunkra. Emlékszem mikor Bellának magyaráztam ezt a mondatot. Elmosolyodtam mér megint Ő.
Elmélkedésemből Alice sikolya rázott fel. Gyorsan lerohantam, de már mindenki ott volt. Ezt először egy kicsit furcsálltam Rosalie és Emmett mikor jött vissza? Nagyon magamba zuhanhattam, ha észre sem vettem. Figyelmemet visszafordítottam Alice-re. Megdöbbentem, az amúgy is hófehér bőre most még sápadtabb volt és csak motyogott: ”Bella.....ne”

Bella (szemszöge)

Victoria - suttogtam.
- semmi baj - Tanya még most is mosolygott, eszméletlen.
- de Ő...-
- Vegetáriánus- szakította félbe a mondatom.

- de te tudod, ki Ő, tudod mit tett velem? Miatta hagyott el...- a nevét nem voltam képes kimondani, túlságosan is fájt volna.

- igen tudjuk, de mégis talán ő tud a legjobban megérteni... Elvégre ő is elvesztett valakit. - amilyen elkeseredett szemmel nézhettem rá nem csoda hogy témát váltottunk. - Azt hiszem, hogy nem ezért gyűltünk össze

- igen – köszörültem meg a torkom. Lenne egy kérésem – Itt nagy levegőt vettem és bele kezdtem.