Bella szemszöge:

Hajnaltájban keltem. A fejem egy kicsit zúgott és szédültem. Álmosan elkezdtem tapogatni az ágyon, de felpattant a szemem. Az ágyam tiszta víz. De meglehet, hogy bepisiltem, de nem hiszem, hogy a párna tetejét is lebírnám pisilni. Lassan lélegzet visszafojtva ültem fel. Még mindig a tegnapi ruhám volt rajtam, annyi különbséggel, hogy most vizes.

Ez pont olyan, mint amikor belöknek a vízbe ruhástul. Körbe pillantottam, de csak az összegyűrt takarót és a csupa víz ágyat láttam. Kótyagosan keltem ki, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Vizes voltam eleve, de még is beálltam a tusolóba. Ott lekapkodtam magamról a vizes ruhákat, majd ledobtam a csempére. Behúztam az ajtót és megengedtem a hideg vizet. Kezeimet a falat borító csempére támasztottam. Behunytam a szemem és próbáltam visszaemlékezni az álmomra, de se kép, se hang. Törtem a fejem, de az hiába dolgozott gőz erővel, semmi. Felsóhajtottam. Már majdnem kinyitottam a szemem, mikor egy kéz elkapta a jobb kezemet. Tapintása érdes volt és vizes. Bella, jó hogy vizes a szerencsétlen keze, hisz a zuhany alatt állsz! Nem kellett kinyitnom a szememet, hogy tudjam ki az aki "betört" hozzám.

- Mit keresel itt?- hangom érzelemmentesen csengett. Meg is lepődtem ezen, mert én általában utálkozva beszélek vele, de most semmi. Mintha egy drogfüggő lennék, aki éppen annyira van belőve, hogy azt se tudja, hanyadikán van elseje.
- Csak meg akartam köszönni, hogy beutalót adtál némi friss húsra. Tudod, mondtam, hogy néha figyelni szoktam és véletlenül pont ott kapcsoltam hozzád, mikor az a gyerek, hogy is hívják? Tom, igen Tom, beráncigált egy terembe. És valami furcsát vettem észre rajtad. Gyűlöletet és valami után sóvárgást. Mintha bosszúra éheztél volna!- ekkor a nyakamnál éreztem leheletét. Meg kell hagyni, büdös volt. - És tudod, nagyon furcsának találtam, mert te váltig állítottad, hogy utálod, ha ölnöd kell - igaza volt, tényleg utáltam ölni és most is utálok, de benne van a természetemben a bosszúvágy, amit lehetetlen kitörölni. Az mindig ott marad benned, néha elcsendesül, de olykor feltámad, mint az erdőtűz.

- Lehet, hogy utálok ölni, sőt, biztos. De azt tudtam, hogy mindig lesz egy ügyem. Sose lesz normálisabb életem ennél és lehet, hogy mindig azt ígérgetem, hogy nem lesz több gyilkosság, de te mindig ott vagy, mint az én sötét oldalam és vigyázol arra, hogy ez ne következzen be.
- Én, mint sötét oldal? Én azt hittem, hogy az angyal vagyok számodra - mosolygott kimérten.

- Te azt hitted? Te tényleg azt hitted? De édes! - gúnyolódtam, mire felnevetett. Megráztam a fejem, majd kinyitottam a szemem. Dühösen rá néztem, majd kiléptem a zuhanyból. A vadonatúj tükröm elé léptem, miközben magam köré csavartam egy törülközőt, és bosszankodva néztem bele. Mindig őt látom, mindig. Sosem lesz egyszer egy olyan pillanat, ahol ő nincs velem. Sose. Kivettem a műanyag pohárból a fogkefémet, nyomtam rá egy kis fogkrémet, majd örülten elkezdtem dörzsölni a fogamat.

Közben a szörnnyel néztem farkas szemet. Mindketten méregettük egymást, de ez már szokás volt. Köptem egyet, majd megnyitottam a csapot és kiöblítettem a számat. A fogkefét bedobtam a pohárba, majd törülközőben bevágtattam a szekrény elé és kivettem a szokásos darabokat. Farmer, póló, pulóver és természetesen a nélkülözhetetlen tornacipő. Gyorsan felöltöztem, majd rápillantottam az órára. Fél öt, remek. Most mi a túrót csinálja itt egyedül magammal?

Sétálni nem megyek, mert a végén még újra elütnek, és nem hiszem, hogy jót tenne a hírnevemnek, hogy az elmúlt kéthétben több mint háromszor ütöttek el, de nekem semmi komoly bajom sincs. Hogy csinálom ezt? Töprengtem, hogy mit válaszolnék, végül arra jutottam, hogy botox. Kemény és ruganyos, és természetesen szépíti a bőrt. Na, ezt pont nem mondhatnám, mert amikor szörny vagyok, nem néznek ki tizenhétnek, de még száz évesnek sem. Akkor mit válaszoljak? Keménynek faragtak, és közben elmesélem, hogy a mostohaanyám keményítővel fürdetett.
Végül úgy döntöttem, hogy kimegyek a folyósóra és leülök a lépcsőre.

Tom szemszöge:

Az ébresztő órám ébresztett fel, pontban hétkor. Álmosan kikászálódtam, majd bevonultam a fürdőszobába, hogy megmossam az arcomat és, hogy fújjak magamra egy kis csábító illatot. Remélhetőleg Bella végre belátja, hogy én vagyok az ideális férfi a földön. Belenéztem a tükörbe és látom, hogy mögöttem áll egy csúnya lány. Hírtelen megfordultam, de senki sem volt mögöttem.

Lassan visszafordultam és újra belenéztem a tükörbe. A lány most közelebb volt, de az arcát nem láttam hosszú, fekete, előre fésült, egyenes hajától. Megint megfordultam, de megint senki sem volt ott. Részeg vagyok? Nem, nem lehetek, mert tegnap csak reggel ittam egy üvegsört, de attól én nem tudok berúgni. Visszafordultam a tükörhöz, de senki sem volt ott.

Felsóhajtottam, majd kinyitottam a tükröt és elővettem az arc vizemet. Furcsa érzés kerülgetett. Mintha gonosz erő leselkedne rám. Hátborzongató, félelmetes, de lehetetlen. Bella tényleg igazat mondott, mikor azt mondta, hogy durva. Én nem értem ezt a hét nap múlva... Mi fog történni hét nap múlva? Meghalok tán? Na ne viccelődj Tom, mert még a végén elhiszem. Becsuktam a tükrös szekrény ajtaját, mire a tükörben újra megjelent a csaj, kinyújtotta kezeit és megragadta a vállamat.

- Hat nap!- figyelmeztető, éles, dühös hangjától megijedtem. Becsuktam a szemem és éreztem, hogy elenged. Vártam egy fél percet, majd kinyitottam a szemem. Sehol senki. Megőrültem, vagy keveset alszok mostanában. Egyik sem, hisz én egészséges vagyok, és eleget alszok. Akkor lehet, hogy ez valami komoly dolog? Meg lehet, hisz az előbb a csúnyaság azt mondta, hogy hat nap. Elvégeztem a teendőimet, majd felvettem egy csőnadrágot és egy fekete pólót, rá pedig a kedvenc pulóveremet. A kockás cipőmet vettem fel, majd leszaladtam a konyhába.

- Jó reggelt csibikém! - köszöntött anyám meleg mosollyal. Imádtam őt, habár néha az idegeimre ment. Mindig körülöttem ugrált. Bezzeg a húgommal, Mary-vel nem foglalkozott, emiatt mindig sír, de ez engem különösebben nem érdekel. Őt is szeretem, de az ő gondjai nem érdekelnek.
- Neked is anya! - mondtam, majd a hűtőhöz mentem és kivettem a narancslevet. Nem volt kedvem kiönteni a benne lévő folyadékot, ezért a dobozból ittam. Mikor visszatettem a hűtőbe, valaki tarkón vágott.
- Aú!- jajgattam fel. Nem, azért mert fájt, hanem azért mert indokolatlannak tartottam.

- Meg ne lássam még egyszer! Tudod, hogy nem szabad a dobozból inni. Még a végén elkapsz valamilyen betegséget! - háborgott anyám. Na, jó. Nekem most már mennem kéne. De nem csak anyám miatt, hanem azért, mert már háromnegyed nyolc is elmúlt és nem hiányzik nekem még egy igazolatlan óra. Szóval felkaptam a táskámat, majd elindultam az iskolába. Gyalog mentem, mert itt van mellettünk az iskola. Végül is ötvenre beértem. A teremhez is öt perc kellett, szóval még van hét percem, mert a tanár mindig késik pár percet. Leültem a helyemre.

A padtársam, Tracy beteg lett, ezért most egyedül ülök. Kicsit hiányoltam őt, mert el szoktunk szórakozni az órán, de azért már unalmas volt. Többször is meg volt, szóval kell valami új. Én Bella-ra gondoltam, de elég nehezen kapja be a csalit. Habár tegnap azért beleakadt. Vajon, ha ott maradtam volna, akkor talán el tudtam volna csábítani? Igen, el tudtam volna csábítani, hisz én mindenkit el tudok csábítani. Az óra, mint általában unalmasan telt. Sőt, az egész napom unalmasan telt, kivéve a harmadik órám. Irodalom óra... Nem a kedvencem, de még mindig jobb, mint a matek. Minden úgy zajlott, ahogy szokott, de amikor az óra második részében különös dolog történt. A tv.. A tv bekapcsolt. Először arra gondoltam, hogy az egyik gyereknél van a távirányító, de aztán rájöttem, hogy ennek a tv-nek nincsen. Csak a tv-n elhelyezkedő gombokkal lehet irányítani. És az is furcsa volt, hogy a tv ki volt húzva. Nem tetszik ez nekem! Egyszer csak...

- Mi a jó..?- a tv-ből folyni kezdett a víz, majd egyszer csak megállt. De amint megállt a fehér kör megjelent.
- Valami probléma van, Mr. Byron?- szegezte nekem a kérdését a tanárnő. A tv-re mutattam, mire ránézett, de értetlenül nézett vissza rám.
- Mit kéne néznem a tv-ben?- kérdezte
A kép eltűnt, a tv kikapcsolt.
- Semmit, csak rosszul láttam - motyogtam. Úgy döntöttem, hogy inkább a tanárra figyelek. Addig is eltereli a figyelmemet a tv-ről.

Bella szemszöge:

Soha életemben nem voltam ennyire fáradt, mint ma. Tegnap teljesen kimerített engem ez a tüzes dolog. Ráadásul még Tom is lefárasztott. Az első óra csendesen, unalmasan telt. Edward nem szólt hozzám egész nap. Második órán, spanyolon többször kérdezgetett a tanár, de semmit sem hallottam. A beszéd összefojt és halk dünnyögéssé vált. A tesi már más téma volt. Edward volt a párom, mert már mindenkinek volt párja, csak nekem és neki nem, szóval így kellett tollasoznunk.

Az óra közepéig minden jól ment. Egyszer sem hagytuk, hogy leessen a labda, pedig nem is erőlködtünk. Némán tollasoztunk, mikor megjelent Edward mellett a szörny. Az ütő kiesett a kezemből, szívem felgyorsult. De miután láttam, hogy mutató ujjával felém, hívogat, a külvilágot kizárva mentem Edward és a szörny közé. Ha még is Edward-ot szeretné, akkor csak a testemen keresztül! De nem ezért hívott.

- Bella mi a baj? - kérdezte Edward, de olyan halkan hallottam, hogy nem lehettem biztos benne, hogy tényleg hozzám szólt. A szörny csak gonoszan rám meredt, majd hozzámért, mire én összecsuklottam. Szemem nyitva volt, láttam mindent, de nem, úgy ahogy egy ember. Hanem mintha a kép közepén egy függőleges csík elválasztja a képet, ami két képre bomlik. De az egyiken a tornatermet látom, a másikon pedig a kútban vagyok. Ilyen nagyon ritkán fordul elő velem. A kútból hírtelen az irodalom terembe kerültem. A középső sor, harmadik padja mögött álltam.

Magam mögé néztem. Mögöttem még ültek, de mivel nem sikítoztak, ezért úgy gondoltam, hogy nem vettek észre. Láttam, hogy Tom látja a tv-ben a kört, mint a lezárt kút belülről. Majdnem megragadtam a vállát. Majdnem sikerült megijesztenem. Majdnem sikerült leégetnem mindenki előtt, de ekkor éreztem, hogy valaki szólogat és az arcom is égett. Becsuktam a szemem, majd kinyitottam és tornateremben kötöttem ki. Most már emberi módon láttam. Vadul ziháltam, miközben Edward és a tanár szemébe, de inkább Edward-ot néztem. Kezem vizes volt és a hajam se volt száraz. Lassan felültem, majd nem törődve semmivel, felálltam, de a tanár keze a vállamat megfogta. Egy vállrántással leráztam magamról, majd befutottam az öltözőbe.

Felkaptam a ruháimat, és a táskámba gyömöszöltem, majd kifutottam az öltözőből és tovább futottam a hátsó kijárathoz. Ott megálltam. Vettem pár mély levegőt, majd befutottam az erdőbe és letelepedtem a tó mellé. Táskámat ledobtam majd beugrottam a vízbe. Lebegtem a vízben, mint egy hulla, majd valami vagy inkább valaki megfogta az egyik lábamat és lerántott a mélybe. Megijedtem saját magamtól. Pont olyan volt, mint amikor először öltem.

Az öröm, hogy gyilkolhatok túlságosan boldoggá tett, de közben féltem is. Nem attól féltem, hogy esetleg nem sikerül megölnöm, mert ha nem sikerülne, még mindig ott van a fizikai bántalmazás. Nem, nem ettől féltem, hanem attól, hogy valaki még ember formában rajta kap, leleplez. Abban az időben, 1960 évek végén azért még mindig paráztak. Babonások voltak, és még most is vannak olyanok, akik hisznek a természetfeletti lényekben. Akkor minden egyes beszélgetésnél féltem. Valószínűleg ha egyszer nem haltam volna meg, akkor ott visz engem el a szívinfarktus. Annyiszor paráztam, hogy voltak olyan ügyeim, hogy amíg le nem járt az egy hét, addig én ki se mozdultam a szobából. És most is itt van egy kisebb veszély: Cullenék.

Nem attól félek, hogy lebukok előttük, és eleve Rosalie már tudja. Idő kérdése, hogy mikor tudják meg a többiek. Ez semmiség, hiszen egyszer már megtudták. Ha újra megtudják, akkor a szörny valószínűleg nem kímél. Múltkor is levetítette Edward-nak a kazettát, és én nem bírnám ki azt, ha újra elfelejtenének, ha újra elszakadnánk egymástól. A nekem a pokol pokla lenne. Érdekes módon nem tűntem el. A tó fenekén ültem. Levegőm fogyott, de nem érdekelt, hisz halott vagyok. Csak ültem és gondolkoztam. Közben vadul kapkodtam a levegőt, de én egészen addig nem vettem figyelembe, míg a tüdőm tele nem töltődött vízzel.

Ekkor viszont elrugaszkodtam az iszapos földtől és felúsztam a felszínre. Mikor felértem elkezdtem köhögni. Kivánszorogtam a partra, és saját magamnak alkalmaztam szívmasszást. Minden egyes percben felköhögtem a vizet. Kicsit hülyén éreztem magam, de hát ez van, miért voltam olyan hülye, hogy lent maradtam a vízben?! Ezt a műveletet csináltam vagy fél óráig, majd szédelegve felkeltem és vállamra kaptam a táskámat és elindultam az erdőn keresztül hazafelé. Kicsit fáztam, mert hideg volt, de meg is érdemlem.

Mert ki az a hülye, barom állat, aki öt fokban beugrik a hideg tóba, ráadásul tesi cuccba és még rá teszek egy lapáttal, mert én idióta még sétálok egyet az erdőben. Szóval egy lehetetlen alak vagyok. Majd újra elgondolkoztam, de most az életemről: Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe. De vannak olyan kivételes alkalmak, mikor az Isten úgy dönt, hogy ad egy esélyt, de avval nem számol, hogy ahelyett, hogy hagyott volna minket meghalni, inkább ad nekünk egy örökké valóságnyi szenvedést.

Habár néha megsajnál és ad nekünk egy kis boldogságot. Viszont amikor úgy látja, hogy eleget voltunk már boldogok, akkor visszaveszi, így még jobban szenvedünk. És még ezt hívják életnek! A létezés még nem élet, és én hiába létezem, nincs életem. Éreztem, hogy egy könnycsepp születik a szememben. A szemem vívódott, majd eleresztette és éreztem, hogy lefolyik az arcomon. Úgy döntöttem, hogy nem tökölök tovább, megkerestem a legközelebbi patakot, majd belegázoltam. Ez hidegebb volt, mint a tó, de most siettem. Amilyen gyorsan csak tudtam eltűntem, majd a kútban kötöttem ki.

Ott leúsztam az aljára, majd a zuhanykabinban kötöttem ki. Ott gyorsan megengedtem a forró vizet. Hirtelen dermedtem kővé, mert a víz égetett, de mégsem zártam el. Mikor már kezdtem megszokni a forró vizet, ami lehetetlen- kivéve, ha nem mozogsz- mozgás nélkül átváltottam a langyos vízre. Legalább vannak jó dolgok is, amik nem lennének, ha ember lennék.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés