(Nadine szemszöge)

 

 

Hogyha azt képzelték, hogy valaha is együtt fogok működni ezzel az alakkal, aki nem csak cserbenhagyott, hanem hazudott is nekem, akkor hatalmasat tévedtek. Gyűlölöm, csak ki kellett volna nyitnia a száját, hogy megmentsen a szörnyű kínhaláltól, de nem tette. Nem segített, nem volt ott, amikor szükségem lett volna rá. Gyáva féreg. Én képes lettem volna kiállni érte, bármi áron.

-         Nadine, azt hiszem, hogy Lehetőséget nem kell már bemutatnom – mosolyogtak rám a vezetők.

-         Ez több, mint tisztességtelen, és ezt maguk is tudják – horkantam fel.

-         Nadine, én…

-         Pofa be, Nathan, téged senki sem kérdezett – mordultam rá. – Tűnj vissza a boldog kis világodba, ahol eddig voltál. Te biztosan a mennybe kerültél, hiszen olyan jó ember, és kötelességtudó fiú voltál mindig is – mondtam gúnyosan.

-         Gyerekek, most nem ez a lényeg. Kénytelenek lesztek elviselni egymást. Vagyis tulajdonképpen nem. Lehetőség azért született, hogy helyes útra terelje a védencedet – mutatott rá a mocskos árulóra.

-         Minden döntés helyes, mint mondtam, csak mások a következmények. Nekem nem az univerzum egészét kell néznem, hanem azt, hogy mit szeretne a lélek, akit kalauzolok – magyaráztam el újra. Nem értik még mindig az egyességünk lényegét.

-         Mint már mondtuk, Rosalie nem választhat akármit – mondták újra.

-         Még mindig nem kapizsgálják, hogy az én feladatom az, hogy boldog legyen a kiválasztott? Nem érdekel, hogy mi történik a múltjával. Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, de Rose nem kapott esélyt, hogy döntsön. Nem tehet róla, hogy vámpír lett. Nem ő volt az, aki ezt az utat választotta.

-         Talán emlékeztet valakire, Végzet? – villant meg az egyik úr szeme.

-         Most nem rólam van szó. Ez nem rólam szól, hanem csakis Rosalie Hale-ről. Hagyják, hogy tegyem a dolgom. Nincs szükségem közben bájgúnárra – böktem kezemmel a nem messze álló férfira.

-         Nadine, kérlek… - lépett felém egy lépést.

-         Maradj ott, ahol vagy, ez most nem a mi ügyünk. Ha jót akarsz, akkor távol tartod magad a védencemtől, és tőlem is – kiabáltam rá újra.

Majd visszatértem a földre, hogy megnézzem mi a helyzet Rose és Emmett kapcsolatával. Remélem, hogy legalább nekik jó napjuk van. Oh, hogy jó napjuk van az nem kifejezés. Azt hiszem, hogy én inkább nem is zavarom ezt a kellemes délutánt.

-         Kérlek, beszéljük meg – termett előttem Nathan.

-         Nincs mit megbeszélnünk. Régen talán lett volna, de most már nincs – vetettem ellent. Majd elindultam az erdő felé, hogy legyen végre egy kis nyugalmam. Csak megunja előbb vagy utóbb azt, hogy követ.

-         Talán, ha meghallgatnál, akkor elmondhatnám, hogy vannak dolgok, amikről nem tudhattál – mondta csendesen.

-         Az most már teljesen mindegy, nem igaz? Meghaltam, hagytad, hogy megöljenek, úgyhogy azt hiszem, hogy nincs miről tárgyalnunk – mondta dühösen. Kezdtem hisztérikussá válni. Megjegyzem teljesen jogosan. Pontosan tudták, hogy mit tesznek azzal, hogyha mellém rendelik őt. Ki akarnak zökkenteni a feladatomból, de nem fogom magam hagyni, soha.

-         Jól van, megvárom, míg megnyugszol, és képes leszel józanul gondolkodni – kiáltott utánam. Na persze, azt lesheti. Nem tervezem a közel jövőben, hogy meghallgatom a problémáit. Ő se hallgatott meg engem, amikor kértem, akkor én miért lennék ilyen kegyes?

 

(Rosalie szemszöge)

 

Az egész helyzet csodálatos volt. Emmettel kockázni, utána pedig az ágyon fekve beszélgetni. Csak mi ketten, semmi és senki nem zavarja meg a nyugalmunkat, és a békénket. Ahogy itt feküdt mellettem, minden olyan tiszta, és erős volt. Akartam őt, hiányzott. Azóta nem voltunk együtt, hogy eljöttem otthonról megnézni életem többi lehetőségét is. Amióta együtt vagyunk vámpírként talán nap sem telt úgy, hogy nem voltunk együtt, most pedig már olyan régóta nélkülöznöm kell szerelmem olykor gyengéd, olykor vad érintéseit, csókjait, harapásait. Az egész lénye hiányzik, a bujaság, ami körülvette mindig a szobánk levegőjét. Az érzés, hogy neki kellek a nap minden szakában, annak ellenére is, hogy nem adhatok neki gyermeket.

-         Emmett? – fordultam felé elpirulva.

-         Igen, kedves? – nézett rám mosolyogva.

-         Kettesben vagyunk – motyogtam halkan.

-         Igen – biccentett.

-         Egy kényelmes, és nagy ágyon fekszünk – célozgattam tovább.

-         Igen – bólintott rá megint a kijelentésemre.

-         Én… áh, hagyjuk – ráztam meg a fejem bosszúsan, majd elfordultam Emmettől.

Micsoda hülyeség ez az egész. Miért akarna hozzám nyúlni, amikor megbecstelenítettek, ráadásul állandóan balesetek érnek. Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen szerencsétlen voltam emberként. 

-         Ugyan már, édesem. Ne vágd be a durcit – simult a hátamhoz. – Tudom, hogy mit szeretnél, én is legalább annyira akarlak téged, de nem hiszem, hogy el kéne sietnünk. Főleg, hogy nem vagy még jól. Ne értsd félre, nem véletlenül töltök tőled olykor húsz perceket távol. Tudod, egy férfinak elég feltűnő jelei vannak, hogyha szeretne valamit egy lánytól, de tudok magamon uralkodni.

-         Mi lenne, hogyha nem uralkodnál magadon? Én nem ragaszkodom hozzá, hogy várjunk – haraptam az alsó ajkamba. Jézusom, nyíltan felkínálom magam Emmettnek. Hiszen itt most nem is vagyunk házasok. Most vajon mit gondol rólam? Türtőztetnem kéne magam, de annyira hiányzik a régi mivoltunk.

-         Nem szeretnélek most azonnal lerohanni, de azért én sem vagyok fából, te csábító nőszemély – simított végig a combomon. – Egy kis kényeztetés belefér – suttogta a fülembe, mire rajtam remegéshullámok söpörtek végig.

-         Ez nagyon jól hangzik – kezdtem el fészkelődni. Szerettem volna felé fordulni, de nem engedte.

-         Van két feltételem – simította egyik kezét a keblemre.

-         Mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

-         Nem erőlteted meg magad, és hogyha rosszul érzed magad, akkor azonnal szólsz – mondta szigorúan.

-         Rendben, ígérem – egyeztem bele azonnal.

-         Akkor meg is egyeztünk – csókolt bele a nyakamba. A kezével pedig finoman masszírozni kezdte a mellemet.

-         Én is szeretnék neked örömet szerezni – nyögtem fel. Majd megint megpróbáltam megfordulni, de nem tudtam.

-         Eljön még annak is az ideje. Most csak engedd el magad – oldotta ki a hálóingem hátát.

Ajkai pedig végigcirógatták a gerincem mentét. Hihetetlen érzés volt. Mintha százszorosan éreztem volna minden érintését. Vámpírként a hormonjaim sajnos nem tudtak eluralkodni rajtam, de most, mintha lángolna a testem, és csak Emmett érintései képesek rá, hogy eloltsák a tüzet, amit ő maga szított. Óvatosan csúsztatta le a vállamról a hálóingemet, majd keze így már akadálytalanul simulhatott fedetlen kebleimre, hogy lágyan cirógassa, és ingerelje halmom lüktető középpontját. Emmett tapasztalt szerető volt, ezt már akkor is tudtam, amikor most először találkoztunk. Nem vetette meg a hölgyek társaságát, de hozzám mindig hűséges volt, ebben egy pillanatig sem kételkednék most sem. Még a lélegzetem is elakadt, amikor hirtelen eltűnt mögülem, hogy a hátamra gördítsen, és fölém kerekedjen. A meglepetéstől halk sikkantás csúszott ki a számon, de kedvesem csókja el is fojtotta azt. Lassan csókolt, és gyengéden, majd mikor érezte, hogy egyáltalán nem tiltakozom, egy picit bevetette a fogait is. Nyelvével pedig lassan utat tört a számba, amitől rózsaszín szikrák kezdtek el táncolni a szemem előtt. Míg ajkai az enyémekkel játszottak, addig kutakodó keze végigsimított a hegeimen, mire ijedten kaptam a pillantásom a hasam irányába. 

-          Ne félj, engem egyáltalán nem zavar, hogy ezek itt vannak – simította kezét a műtét helyére.

-         Biztosan? – haraptam az ajkamba. – A karomon sem zavar? Ott is meg fog maradni a heg.

-         Az a seb azt bizonyítja, hogy te vagy az én harcos amazonom – vigyorodott el. – Nem sok lány kockáztatta volna az életét egy medve ellen, hogy megmenthessen engem.

-         Én bármikor megtenném – búgtam a fülébe.

-         Ebben sosem kételkednék – simogatta körbe a köldökömet. Én pedig felnevettem. Csiklandós lennék? Ez nem rémlett, hiszen sosem reagáltam eddig így.

-         Úgy látom, hogy valakinek csikis a köldöke környékén a bőr – kuncogott fel gonoszan. Majd egy szempillantás alatt birtokba vette ajkaival. Mire megint felnevettem egy pillanatra, de amint megéreztem játékos nyelvét is végigsimítani bőrömön, azonnal halk sóhajtás hagyta el a számat. Míg az ő kezei még lejjebb vándoroltak végigsimítva combom belső felén vágyam központja felé haladva, de néhány centivel a cél előtt megállt, és visszakúszott mellém az ágyra. – Nem félsz tőlem? – kérdezte gyengéd arckifejezéssel.

-         Tőled sosem félnék, ne hagyd abba – mosolyogtam rá, és szenvedélyesen megcsókoltam.

Ő pedig megszüntette a kis távolságot nőiességem és az ujjai között, ami szemérmetlen sikkantást csalt ki belőlem. Általában nem voltunk régebben a hosszú előjátékok hívei, de most el kellett ismernem, hogy ezt a fajta kínzást, bármeddig el tudnám viselni. Önkívületben vonaglottam szerelmem keze alatt, majd hirtelen megéreztem nekem feszülő vágyát a combomnál. Kicsit idegesen indult meg a kezem az öve felé, tudom, hogy ez butaság, de úgy éreztem magam, mintha még szűz lennék, hiába érintettem már számtalanszor meg kedvesemet, most mégis minden olyan más volt.

-         Erre semmi szükség, kicsim – súgta a fülembe. – Csak élvezd, amit adni tudok.

-         Én is szeretném, hogyha te is élveznéd, amit én adni tudok – válaszoltam határozottan. – De segíthetnél egy kicsit – pirultam el, amikor nem boldogultam az övével. Igazság szerint nem sűrűn bajlódtam a gombokkal, és a csatokkal eddig. Ez elég kínos.

-         Talán nem boldogul, kisasszony? – vigyorgott rám pimaszul.

-         Nem igazán – sütöttem le a szemem. Most miért kell még jobban zavarba hozni?

-         Sebaj, majd belejössz – búgta a fülembe.

Kérésemre pedig csak kikapcsolta azt a fránya övet. Én pedig újult erővel próbáltam meg megszabadítani a nadrágjától is. A gombjával, már kicsit könnyebb dolgom volt, hála az égnek. Bár kezeim határozottságát erősen tompította a kéjes érzés, amit Emmett tevékenysége okozott a lábaim között. Kicsit bizonytalanul fontam kezemet férfiasságára. Nem voltam önszántamból még soha ember férfival, így nem tudtam, hogy hogyan bánjak vele. Mennyire érzékeny az a rész. Egy vámpírnak nagyjából semmi fájdalom érzete nincs, de egy embernek nagyon is. Nem kéne fájdalmat okoznom, hogyha nem muszáj.

-         Nem kell ennyire félteni – simított végig a kezemen szerelmem, majd megmutatta, hogy mennyire érinthetem meg úgy, hogy jó legyen neki. – Ha nem jó, akkor úgyis szólok, bár nem hiszem, hogy bármi baj is lehetne – kacsintott rám. Én pedig kiöltöttem rá a nyelvem. Furcsa volt ilyen kislánynak éreznem magam Emmett mellett. Bár minden jel szerint neki nagyon tetszett a helyzet.

-         Meglátjuk ki nevet a végén – mondtam gonoszan, majd ritmusosan mozgatni kezdtem a kezemet, hogy az őrületbe kergessem. Lehet, hogy nem tudok mindent emberként, de azért vannak dolgok, amik sohasem változnak meg.

-         Boszorkány – nyögött fel jólesően.

-         Igyekszem – haraptam bele óvatosan a fülcimpájába.

-         Ahogy én is – merült el bennem ujja váratlanul. Belőlem pedig hangos sikoly tört fel, a testem pedig megremegett, mialatt a hátam ívbe feszült. Az egész testem lüktetett, kezem nyomán pedig hamarosan szerelmem is felkiáltott majd néhány mozdulat után teljesen elernyedt mellettem. – Huh, ha már ez ilyen veled, akkor el sem tudom képzelni, hogy milyen az, amikor egybeforr a testünk.

-         Egyetértek – pihegtem.

Miközben Emmett apró csókokkal borította be a nyakamat, és a melleimet. Én pedig teljesen ellazultam a kényeztetés alatt.

-         Azt hiszem, hogy szükségünk lenne egy fürdőre, és némi tiszta ruhára – köszörülte meg a torkát nem sokkal később.

-         Egyetértek. Talán az lenne a legjobb, hogyha ezt még azelőtt megejtenénk, mielőtt hazaérnek a többiek – sütöttem le a szemeimet. Igen kínos lenne, hogyha Sally, Lionel és főleg Alex így találna ránk.

-         Készítek egy fürdőt, addig maradj és pihenj – nyomott gyors csókot a számra, majd elviharzott. Elégedetten, és boldogan pihegtem a takarón, amikor hirtelen megjelent Nadine.

-         Szia – köszöntem neki boldogan. – Gyönyörű napunk van, ugye? – kérdeztem lelkesen.

-         Igen, láttam, hogy neked az van – fintorodott el.

-         Hé, azt mondtad, hogy nem vagy kukkoló – morogtam rá.

-         Normál esetben nem is vagyok. Ezt is csak véletlenül láttam meg most. Örülök, hogy boldog vagy, de most valami fontosat kell megbeszélnünk. Utána kivesézzük Emmett emberi teljesítményét is – kacsintott rám pajkosan.

-         Oké, hallgatom, hogy mi az a fontos dolog – tornáztam magam ülő helyzetbe.

-         A saját érdekedben meg kell tenned nekem egy szívességet – sóhajtott egy hatalmasat.

-         Mi lenne az? – kérdeztem kíváncsian.

-         A vezetőim szerint neked vámpírnak kell lenned, és erről bármi áron meg akarnak győzni téged – mondta dühösen.

-         De hát miért? Én nem voltam olyan nagy szám vámpírként – kérdeztem értetlenül.

-         Amit a fejükbe vesznek, az szerintük az egyetlen helyes út – legyintett Nadine. – A lényeg, hogy fel fog keresni egy férfi, aki Lehetőségnek, vagy Nathannek nevezi magát. Nagyon fontos, hogy semmiképpen ne kelj vele útra, mert rá akar szedni téged.

-         Ezt hogy érted? – kérdeztem döbbenten.

-         Már megbeszéltük, hogy egy életútnak számos lehetősége van, és csakis az alany dönti el, hogy merre halad tovább – kezdett bele.

-         Igen, eddig teljesen világos – bólintottam rá azonnal.

-         Lehetőség, vagy Nathan nem fogja neked megmutatni az összes létező alternatívát, csakis a rosszakat, úgyhogy nagyon fontos, hogy ne menj vele sehová. Egy dimenzióba sem – mondta Nadine komolyan. – Ígérd meg, kérlek, ez fontos.

-         Jól van, megígérem – egyeztem bele. Hogyha neki ez ennyire fontos, akkor megteszem. Egyébként is ő a kalauzom, úgyhogy eszemben sincs mással elmenni bárhová is.

-         Köszönöm – nézett rám megkönnyebbülten.

-         Nincs mit, semmi okom nincs rá, hogy kételkedjek a kéréseidben – szorítottam meg a kezét.

-         Mennem kell – húzta ki a kezét az enyémből. – Emmett elkészült a fürdővel – mondta, majd azonnal el is tűnt.

-         A fürdője elkészült, hölgyem – hajolt meg előttem mélyen Emmett miután belépett a szobába. – Megengedi, hogy átvigyem a fürdőszobába? – nyújtotta ki a karjait.

-         Roppant hálás lennék érte, uram – csimpaszkodtam a nyakába.

-         Enyém a megtiszteltetés – kapott fel az ágyról. Majd néhány pillanat alatt átsüvített velem a kádhoz. Azonnal bele is állított, és gyengéden levette rólam a hálóingem, ezután pedig szemöldök húzogatva nézett végig a testemen, és még füttyentett is hozzá.

-         Pimasz fráter – böktem mellkason.

-         Én már csak ilyen vagyok – rántotta meg a vállát. – Viszont, ha már úgyis pimasznak tartasz. Lehetek annyira pimasz is, hogy beüljek hozzád a kádba? – kérdezte kaján vigyorral.

-         Végül is megmoshatod a hátam – helyezkedtem el kényelmesen.

-         Hm… ezért már megéri beszállni – vetkőzött le gyorsan, majd bepattant mögém, és azonnal szivacsot ragadott, hogy megmosdasson. Néhány percig türelmesen elidőzött a hátamon, de utána kezei előre vándoroltak a melleimre, majd egyre lejjebb legérzékenyebb pontom felé.

-         Azt hiszem, hogy ott már tiszta – nyögtem fel.

-         Fontos az alaposság – kezdte el harapdálni a nyakamat.

-         Végül is, igazad van – bólintottam rá.

-         Nekem általában igazam van – mondta elégedetten.

-         Valóban? – fordultam felé. Lábaimat pedig megtámasztottam a dereka két oldalán.

-         Hm… kívánatos testhelyzet – nyalta meg a száját, miközben szemei a kebelimen portyáztak.

-         Szakértője vagyok az efféle testhelyzeteknek – mondtam kacéran.

-         Tele vagy meglepetéssel – simított végig a hátamon.

-         Talán nem szereted a kiismerhetetlen nőket? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-         Dehogynem, őket szeretem igazán, pontosabban csak egyet – csókolt meg teli szenvedéllyel. Én pedig megint megéreztem a vágyát, amint a combomnak feszül. – Ezt sürgősen hagyjuk abba, különben nem fogom tudni türtőztetni magam.

-         Szerelmem, egyikünk sem akar leállni – bújtam hozzá szorosan. Emmett pedig megragadta a csípőmet, majd egy gyengéd mozdulattal összeforrasztotta a testünket. Mire hangos nyögés hagyta el a számat, és Emmett is jólesően felmordult.

-         Jól vagy? – fogta két keze közé az arcomat.

-         Igen, minden rendben – mosolyogtam rá.

Majd újra birtokba vettem ajkait, miközben lassú, gyengéd mozgásba kezdtünk, ami egyre hevesebb lett, és néhány perccel később már önkívületi állapotban vonaglottam szerelmem felett. Nem sokkal később pedig végigsöpört testemen a gyönyör csodálatos élménye, ahogy Emmett is felkiáltott, és néhány erőteljes lökéssel követett engem.

-         Ez egyszerűen hihetetlen volt – motyogta kedvesem maga elé miközben a hátam simogatta. Én pedig ha akartam volna sem tudtam volna megmozdulni, annyira letaglózott az előbbi élmény. – Kicsim, jól vagy? – kérdezte ijedten, mivel nem reagáltam.

-         Még sosem voltam ennél csodálatosabban - suttogtam halkan.

-         Azt hiszem, hogy nekem is ez életem legszebb élménye eddig, sőt, biztos vagyok benne – csókolt szerelmem a nyakamba. – Viszont azt hiszem, hogy itt az ideje kiszállnunk, és felöltöznünk, mert hamarosan itthon lesznek.

-         Ne, nem akarok – tekeredtem rá, amennyire csak lehetett.

-         Én sem akarok, de azt sem szeretném, hogyha Alex idő előtt látna egy ilyen jelenetet – mondta komolyan.

-         Jól van, ez jogos – sóhajtottam megadóan. – Akkor szálljunk ki – próbáltam felállni, de megszédültem, és kis híján visszahuppantam, de Emmett megtartott.

-         Biztos, hogy minden rendben? – kérdezte aggódva.

-         Igen, ez csak kellemes zsibbadtság – dőltem a mellkasának.

-         Ez igen hízelgő rám nézve – kapott a karjaiba. Majd visszavitt a szobánkba, és segített felvenni egy tiszta hálóinget, bebújtatott az ágyba, és jó melegen betakart. – Aludj, szépségem. Én megvárom, míg hazaérnek – nyomott puszit a homlokomra. Ezután pedig ő is felöltözött, és kiment a szobából. Engem pedig néhány perc alatt elnyomott az álom.