(Carlisle szemszöge)

 

A tizedik évfordulónk még annál is sokkal jobban sikerült, mint ahogy számítottam rá. Úsztam a boldogságban, ahogy szerelmem is. Évszázadokon át reménykedni sem mertem benne, hogy egyszer lesz egy szerető feleségem, abban pedig pláne nem, hogy a feleséghez még gyerekek is társulnak majd. Most pedig itt vagyok Párizsban a gyönyörű feleségemmel, Tennessee zöld, és vad vidékén pedig várnak ránk a gyerekeink. Már csak abban reménykedem, hogy a házunk is egyben marad, amíg haza nem érünk. Rosalie és Edward néha olyanok, mint a tűz és a víz. Két annyira eltérő természet, hogy az már szinte hihetetlen. Rosalie robbanékony, és akaratos, ami a helyzetében érthető is. Edward pedig nyugodt, és simulékony. Érdekes lehet nélkülünk számukra ez az időszak, mert nincs otthon Esme, hogy leállítsa a viták árját.

-         Min gondolkodtál el ennyire? – kérdezte hirtelen szerelmem.

-         Csak azon, hogy mit csinálhat most, Edward és Rosalie – mosolyogtam rá. – Remélem, hogy még egyben találjuk meg az otthonunkat – kuncogtam fel.

-         Ugyan már, a gyerekeink mindketten értelmes lények. Attól, hogy a véleményük elég sűrűn eltér egymásétól már más kérdés. Annyira azért nem vészes a helyzet. Talán még hasznukra is válik ez az idő. Nem számíthatnak csak egymásra, úgyhogy kénytelenek lesznek végre tényleg normálisan beszélgetni, és nem csak gúnyolni a másikat – mondta szerelmem teljes meggyőződéssel.

Hát igen, Esme mindig is értett a lelkek gyógyításához. Amióta velünk van, azóta egészen más lett a ház is, és a kapcsolatok is a családunkon belül. A ház már nem csak egy hely, ahol vagyunk, hanem igazi otthon, ahová szívesen megy haza az ember, vagy vámpír. A családunk pedig sokat beszélget egymással, és összetart. Össze sem lehet hasonlítani az Esme előtti, és vele töltött időszakot.

-         Tudom, hogy értelmesek, de szerintem azért Edwardot sem kell félteni. Meg tudja védeni az érdekeit – mondtam határozottan. – Csak halkan teszi ezt, és nem kiabálva, míg Rose általában nem sajnálja kiereszteni a hangját.

-         Az viszont biztos, hogy nagyon jól elvannak ketten, úgyhogy nincs miért aggódnod – nyomott csókot a számra.

-         Nem aggódom, csak elgondolkoztam, hogy milyen szép is az életünk – simítottam végig a hátán.

-         Ebben, teljes mértékben egyet értünk – sóhajtott fel elégedetten. – Bár megtaláltalak volna még a kórházban, amikor hajadon voltam.

-         Miről beszélsz? – döbbentem meg. Keresett engem? Visszajött hozzám a kórházba?

-         Tudod, amikor elláttad a lábamat, mert ügyetlen voltam. Téged szerettelek volna a gipszlevételnél is, de azt mondták, hogy sürgősen el kellett költöznöd. Nem emlékszem már pontosan az indokra. A lényeg, hogy már nem voltál ott. Pedig még apámat is elrángattam magammal, hogy megismerjen téged – bújt el a takaró alatt.

-         Hm… eddig nagyon érdekes a történet. Hallhatnám azt is, hogy mik voltak a terveid? – simogattam meg a kupacot.

-         Már így is nagyon nyeregben érzed magad – mondta morcosan.

-         De csak azért, mert ez így is van – csúsztam be én is a takaró alá. – Meséld tovább, kérlek – néztem rá könyörgő tekintettel. – Nagyon érdekelne, hogy mik voltak velem a terveid – simítottam végig a gerincén.

-         Zsarolsz? Ezt ki sem néztem önből, Dr. Cullen – kerekedtek el a szemei.

-         Ez nem zsarolás, Mrs. Cullen. Csupán csak győzködés. Nem kötelezi senki a válaszadásra, bár boldoggá tenne vele – búgtam csábítóan.

-         Szerettem volna, hogyha apa megkedvel téged, mert hogyha én is tetszek neked, akkor reméltem, hogy esetleg udvarolnál. Előtted még egy férfin sem akadt meg a szemem – motyogta szemlesütve. Volt egy olyan érzésem, hogyha képes lenne, akkor el is pirult volna.

-         Én is beléd szerettem már az első pillanatban – suttogtam a hajába. – Te voltál az első ember az életemben, aki nem félt tőlem. Nem húzódtál el az érintéseimtől, nem zavart téged a jéghideg bőröm sem. Elfogadtál, pedig életedben először láttál. Nem is sejted, hogy mekkora ajándék volt számomra az a kis idő, ameddig kezeltelek. Ezért sem haboztam, amikor rád találtam.

-         Örülök, hogy nem haboztál – bújt hozzám. – Jobb dolog nem is történhetett volna velem, mint az, hogy veled töltsem az örökkévalóságot.

-         Hidd el, hogy én is pontosan ugyanígy érzek irántad – mondtam őszintén.

-         Eszembe sem jutna kételkedni bennünk – gördült fölém, majd szenvedélyesen birtokba vette az ajkaimat.

Nekem pedig eszem ágában sem volt tiltakozni. Sőt, kifejezetten élveztem a kettesben töltött időt. Persze, nem mondom azt, hogy nem hiányzik a családunk többi része, de szükségünk van néha egy kis elkülönülésre, amikor minden gátlás nélkül élhetjük ki a szerelmünket. Már éppen készültem elmélyíteni a csókot, amikor halk kopogtatás zavarta meg a nyugalmunkat.

-         Ki lehet ez? – húzódott el tőlem szerelmem.

-         Biztosan a szobalány – mondtam egyértelműen.

-         Uramisten, a fürdő úgy néz ki, mint egy csatatér – esett Esme azonnal pánikba.

-         Ugyan már, édesem. Csak kiömlött egy kis víz. Nem olyan nagy tragédia. Csak egy felmosórongy kell, és kész. Bár az is lehet, hogy már fel is száradt – legyintettem. - Hidd el, hogy ennek a lánynak sokkal, de sokkal rendetlenebb vendégei is voltak már.

-         Nyilván igazad van, de nem akarok neki plussz munkát csinálni. Biztosan így is fáradt szegényke – suttogta kedvesem.

-         Akkor várj meg itt, mindjárt megkérem, hogy ne zavarjon minket – pattantam fel. Majd egy szempillantás alatt felkaptam egy nadrágot, és egy inget. Azután pedig kinyitottam az ajtót.

-         Jó reggelt, uram – sunyta le a fejét rögtön a szobalány.

-         Önnek is, kisasszony – mosolyogtam rá. – Meglepő, hogy beszél angolul, általában francia a személyzet ebben a szállodában.

-         Elnézést, uram, hogyha helyi szobalányt kíván, akkor már itt sem vagyok – akart megfordulni a lány.

-         Dehogy is, csak meglepődtem – fordítottam vissza magamhoz. – Nagyon kedves, de minden rendben van nálunk. Nincs szükségünk takarításra – néztem rá kedvesen.

-         Értem, köszönöm a tájékoztatást, uram – pukedlizett egyet gyorsan. – Akkor én megyek is, és nem zavarom tovább a pihenésüket – viharzott el a kedves lány a szobánk elől.

-         Nincs mit – kiáltottam utána. Majd visszamentem szerelmemhez.

-         Eléggé félénk volt ez a lány – mosolyodott el Esme melegen.

Szerintem, ha tehetné, akkor az egész világot örökbe fogadná, ezért is imádom őt, még soha életemben nem találkoztam ekkora szívű emberrel, illetve most már vámpírral.

-         A szobalányok errefelé elég szelídek. Ráadásul ő még szinte kislány. Nem lehet több tizenhat évesnél, legalábbis ránézésre.

-         Hm… tizenhat. Inkább még tanulnia kéne, hogy intelligens, ifjú hölgy váljon belőle – mondta szerelmem határozottan.

-         Sajnos, erre nem mindenkinek van lehetősége. A megélhetés nem könnyű egy ilyen drága városban, de még az is lehet, hogy tanul még, csak mellette dolgozik is. Láttam a kötényében egy olvasmánylistát.

-         Pf… szóval idegen kisasszonyok kötényeit vizsgálgatod a szemeddel? Na és mondd csak, melyik zsebében fedezted fel ezt a kis papír fecnit? – kérdezte durcásan.

-         Édesem, ugye nem vagy féltékeny? – vontam fel a szemöldököm.

-         Nem – nevetett fel. – Pedig azt hittem, hogy elég jó színésznő vagyok hozzá, hogy ki kelljen engesztelned – húzta el a száját.

-         Ettől még boldogan kiengesztellek, hogyha szeretnéd – gördültem fölé.

-         Na és honnan veszed, hogy efféle engesztelést várok el tőled? – kérdezte kíváncsian.

-         Miért? Nem erre gondoltál? – kérdeztem kissé csalódottan.

-         Erre is, többek közt. Egy egész napig kell engesztelned – mosolygott rám boldogan.

-         Akár az örökkévalóság végéig – egyeztem bele azonnal.

-         Akkor először is el kell jönnöd velem ajándékokat vásárolni a gyerekeinknek. Utána fel kell vinned az Eiffel-toronyba, sétálnod kell velem a folyóparton. Azután pedig visszajövünk, és egyfolytában engesztelhetsz holnapig – nézett rám pajkosan.

-         Egész jó terv, csak én az itteni engesztelés részét előre venném – próbálkoztam.

-         Nem-nem – rázta fejét határozottan. – Hogyha belekezdesz a puhításomba, akkor ma már nem jutunk ki innen, ez biztos. Úgyhogy előbb irány a vásárlás, utána pedig jöhet minden más – simított végig az arcomon.   

-         Na jó, de csak, mert ilyen szépen kérted – szálltam le kedvesemről, bár nem szívesen.

-         Én mindig mindent szépen kérek – rebegtette meg a pilláit. Majd kiszállt az ágyból, és a takarót csábosan a földre ejtette.

-         Ne kínozz, drágám, mert tényleg nem megyünk vásárolni – morogtam rá halkan.

-         Csak tesztelem a mindig higgadt Dr. Cullen önuralmát – kacsintott rám.

-         Ezért még este megkapod a magadét – paskoltam meg a hátsóját. – Most viszont öltözz fel, különben tényleg nem megyünk innen sehová.

-         Jól van, azonnal készen leszek – tűnt el a szekrényben.

Én pedig türelmesen ültem le az ágy szélére várakozni. Néhány perc múlva ki is jött, és egy igencsak csábító ruhát viselt. Nem is gondoltam volna, hogy kedvesemnek az ilyen mélyen dekoltált darabok is tetszenek. Bár egyáltalán nincs ellenük semmi kifogásom, hiszen csodálatos látvány nyújt szerelmem gyönyörű arca, karcsú alakja, és telt keblei. Hogyha még a lábait is látni engedné ez a ruha, akkor végképp nem tudnék uralkodni magamon.

-         Hogy tetszik? – fordult körbe mosolyogva. – Még akkor vettem, amikor elmentünk Rosa-zal vásárolni. Szerinte nagyon előnyös ez a ruhadarab.

-         Ezzel egyáltalán nem tudok vitatkozni – mértem még egyszer végig elismerően. – Káprázatosan festesz, édesem.

-         Köszönöm – mosolyodott el szégyenlősen. – Te sem panaszkodhatsz – lépett elém. Majd elkezdte begombolni az ingemet. – Azért a nyilvánosság előtt nem kéne mutogatnod ezt a felsőtestet, még a végén letámadnak a hölgyek a nyílt utcán – nyomott puszi mellkasom még szabad részére.

-         Ez igazán hízelgő a számomra – húztam ki magam büszkén. – Szóval teljes körű a szolgáltatás, vetkőzésre és öltözésre is? – kérdeztem nevetve.

-         Nos, vetkőzésben sűrűbben fogok segíteni, ezt megígérhetem – nézett mélyen a szemembe.

-         Remek terv – bólintottam rá azonnal.

-         Igyekszem – karolt belém, majd felkapta a retiküljét. – Indulhatunk?

-         Igen, természetesen – tártam szélesre feleségem előtt az ajtót.

-         Köszönöm – mosolygott rám hálásan.

-         Önnek bármikor, asszonyom – léptünk ki az ajtón. Én pedig gyorsan bezártam a szobánkat. – Akkor vásárolni megyünk? – öleltem át a derekát.

-         Igen, pontosan oda – bólintott rá szerelmem. – Rosalie kap néhány szép ruhát, Edwardnak pedig keresünk néhány kellemes dallamú lemezt. Vagy inkább néhány új ing kéne neki? Nem a zenei ajándékoknak jobban szokott örülni.

-         Szerintem is inkább lemezeket vegyünk Edwardnak – mondtam határozottan.

-         Rendben. Rosalie szerintem szeretné a színes ruhákat. Esetleg vöröset, és smaragdzöldet, meg talán sötét rózsaszínt. Ezek a színek illenének hozzá.

-         Ezt rád bízom, kicsim. A női ruhákhoz és a színekhez nem igazán értek. Bár biztos vagyok benne, hogy szeretné a színes ruhadarabokat – egyeztem bele szerelmem döntésébe.

-         Jól van, ha gondolod, akkor különválhatunk. Te válassz ajándékokat Edwardnak, én pedig vásárolok Rose számára néhány csinos ruhát – ajánlotta a lehetőséget.

-         Ez egy remek terv – bólintottam rá.

Semmi bajom nem volt a feleségemmel való vásárlással, de tényleg nem voltam túl ügyes, hogyha női holmik vásárlásáról volt szó.

-         Akkor mondjuk egy óra múlva? – fordult felém kedvesem.

-         Igen, az tökéletes lesz – nyomtam csókot a szájára. – Itt foglak várni az üzlet előtt.

-         Rendben – mosolygott még rám.

Majd bement a butikba, hogy válogasson Rose-nak. Én pedig bementem egy zenei boltba, hogy keresgéljek valamit Edwardnak. Őszintén szólva én a mai modernebb zenéket nem nagyon ismerem, de biztosan lesz valami, amit találok a fiam számára. Hála az égnek általában a lágyabb, klasszikus dallamokat kedveli, így nem nehéz az ízlésének megfelelő darabot találnom.  Hosszas válogatás, és vacillálás után, azért szerencsére sikerült találnom három lemezt, amit el tudtam képzelni Edward számára, és egy tartót is hozzájuk. Kifizettem a holmikat, majd visszasiettem kedvesemhez. Belestem az ablakon, és láttam, hogy nagyon gondolkozik két rózsaszín árnyalatú ruha között. A fejét csak úgy kapkodta a jobb és a baloldali között, mintha valami hatalmas nagy problémát próbálna megoldani. Egy ideig még néztem a tépelődését, de aztán úgy gondoltam, hogy megpróbálok segíteni neki, hátha meg tudom oldani a kérdést, amin rágódik már percek óta. Halkan beosontam a boltba, és mögé osonva vizsgálni kezdtem a kérdéses ruhadarabokat.

-         Mi a hezitálás tárgya, drágám? – karoltam át a derekát.

-         Mindkettő nagyon tetszik – sóhajtott fel szerelmem. – Viszont nem akarok túl sok rózsaszín holmit vinni Rosalie számára, mert biztosan nem szereti a szín minden árnyalatát. Ez a ciklámenes olyan pajkosabb darab, ez a rózsaszín pedig olyan elegáns, kellemes darab. Neked melyik tetszik? – kérdezte tanácstalanul.

-         Szerintem vigyük el mindkettőt – fogtam meg a ruhákat.

-         Biztos? Én már eltetettem kettőt – nézett rám szégyenlősen.

-         Négy ruha, ugyan már, kedves, örülni fog neki, és telik is rá. Nyugodtan megvehetjük neki. Én is vettem Edwardnak három lemezt, és egy tartó dobozt is hozzájuk. Hadd örüljenek – mondtam határozottan.

-         Rendben, akkor mind a négyet vigyük el – egyezett bele Esme is.

Azonnal előhúztam a pénztárcákat, és kifizettem a ruhákat, amiket az eladó gondosan elcsomagolt. Azután pedig kiléptünk a butikból, és tovább folytattuk utunkat.

-         Mit szólnál, hogyha leadnánk a csomagokat a szálloda portáján, hogy vigyék fel a szobánkba, és úgy mennénk tovább? – kérdeztem lágyan szerelmemet. Csomagok nélkül kényelmesebb várost nézni.

-         Rendben – bólintott rá szerelmem.

Amikor odaértünk Esme leült a szálloda előtti egyik padra, én pedig besiettem, hogy leadjam a csomagokat a portán. Út közben azonban összefutottunk a szobalányunkkal.

-         Szép napot, kisasszony – léptem elé.

-         Önnek is, uram – pukedlizett azonnal. – Tehetek önért valamit? – kérdezte alázatosan.

-         Ami azt illeti, igen – mondtam lágyan.

-         Parancsoljon – nézett rám várakozva.

-         Megtenné, hogy felviszi a szobánkba a csomagjainkat? Nem nehezek, csak nem szeretnénk magunkkal vinni kirándulni a holmikat – magyarázkodtam.

-         Természetesen, uram – mondta azonnal.

-         Hálásan köszönöm – adtam át neki a csomagokat.

Majd egy gyors mozdulattal a zsebébe csúsztattam a borravalót is. Egy kicsit nagyobbacska összeg volt az átlagosnál, de azt hiszem, hogy neki nagyobb szüksége lesz rá, mint nekem.

-         Erre semmi szükség, uram – csóválta meg a fejét a lány.

-         Szeretném, ha elfogadná, és még egyszer köszönöm, hogy felviszi őket – néztem rá hálásan.

-         Igazán nincs mit, uram. Én köszönöm – mosolyodott el. Majd elszaladt a csomagokkal együtt. Én pedig visszasiettem kedvesemhez, aki türelmesen ücsörgött, és nézelődött a padról.       

-         Csodás látvány, igaz? – öleltem át a derekát, és felhúztam a padról.

-         Valóban az – bólintott rá kedvesem azonnal.

-         Akkor? Irány az Eiffel-torony? – kérdeztem kíváncsian.

-         Igen, nagyon szeretném már látni közelebbről is – bólogatott hevesen.

-         Jól van, akkor már megyünk is – indultam el a célunk felé.

Lassan sétáltunk végig az utcákon, minden elénk táruló látvány kiélvezve, amivel csak találkoztunk út közben. Pantomimesek, kézművesek, zsonglőrök, minden, amit csak el tud képzelni az ember. Fantasztikus sétálóutcákon haladtunk keresztül. Látszott kedvesem arcán is, hogy mennyire élvezi a műsorokat, amik az utcán mentek, és a pantomimesek kis játékait, amikor leutánoznak egy-egy járókelőt. Minden apró kis részletet megfigyeltünk, majd tovább sétáltunk a célunk felé, amit néhány perccel később el is értünk. Amint odaértünk beálltunk a sorba, hogy felmehessünk a toronyba. Esme izgatottan szorongatta a kezem, miközben figyelte, hogy mennyire magasan is leszünk hamarosan. Szerencsére a sor nem volt túl hosszú, így csak pár percnyi várakozás után már ott is voltunk a torony lábánál, és elindultunk fölfelé. Amikor felértünk szerelmem elégedetten nézett körbe a városon.

-         Ez egyszerűen fantasztikus. Mindent látok – kapkodta a tekintetét gyermeki izgatottsággal jobbra-balra.

-         Tényleg gyönyörű, ebből a szemszögből még sosem láttam a várost – bólintottam rá. Bár szemem inkább a nagyon izgatott, és boldog feleségem arcán nyugtattam. Annyira csodálatos volt, amikor elégedetten, és boldogan nézte a világot.

Sokáig néztük a várost összeölelkezve. Egészen addig, amíg ránk nem szóltak, hogy le kell mennünk, mert jön a következő csoport. Így hát követtük a többieket lefelé, majd felszálltunk egy városnéző járatra, hogy lejussunk a folyópartra is. A parton leszálltunk, és kéz a kézben indultunk el felfedezni a környék szépségeit. Esme arcán látszott, hogy csak úgy szívja magába az információt, és élvezi a városnézést, az építészeti alkotásokat, és hangulatot. Újabb tökéletesen napot töltöttünk el kettesben, és még koránt sincs vége a mi kis második nászutunknak. Sok mindent tervezek még az itt tartózkodásunk idejére, bár, hogyha kedvesem továbbra is ilyen csábító lesz, akkor azt hiszem, hogy elég nehézkesen fogunk kijutni a szobánkból reggelente.