A ház teljesen üres volt, mindenki Lizzy gyakorlását figyelte, persze csak titokban, hogy véletlenül se zavarják meg a koncentrálásban. Én nem akartam menni, és különben is, valakinek vigyáznia kellett Matty álmait. Ott álltam Lizzy szobájában a kiságy előtt, és figyeltem, ahogy a fiam édesdeden alszik. Még most sem hiszem el, hogy ez a csoda ott a kiságyban az enyém, apa lettem. Nem gondoltam volna, hogy majd’ kétszáz évet kell várnom arra, hogy apának mondhassam magam. Annak ellenére, hogy milyen körülmények között jött a világra, kiegyensúlyozott baba, és persze gyönyörű, nemhiába, rám ütött. Még ha Lizzy, most per pillanat nem is gazán szeret, tudom, hogy ez nem lesz mindig így. Tudom, hogy egyszer rájön, hogy csakis én tudom mindazt megadni neki, amire vágyik. Szerelem, szenvedély, és család. A harmadik pont már meg is van, hiszen akár akarja, akár nem, mi már egy család vagyunk.
Pedig oly sok tervem volt, amik azzal az átkozott mondattal romba dőltek. Feleségül akartam venni Lizzy-t, és a nászéjszakánkon megadni neki azt, amire annyira vágyott. Szerelmeskedés közben, amikor a csúcs felé járunk, utolsó halálos csókkal, örökre magamhoz kötni, és soha többé el nem engedni, erre vágytam. Édes ajkait csókolva megízlelni a számomra mindig annyira mámorító vérét, és tudni, hogy az után a három fájdalommal teli nap után, úgy ébredne fel, hogy szeret. És nem pedig úgy, hogy lopott csókkal megmentem az életét, majd köszönés képpen belém vezeti a kettőhúszat. De mindezeknek meg kellet történnie, hiszen, akkor soha nem jöttem volna rá, hogy mennyire is szeretem ezt a lányt. És arra, hogy mindent el kell kövessek, hogy megint az enyém legyen. Megint csókolhassam azt a csodálatosan édes ajkait. Istenem mennyire kívánom őt, minden porcikám felhevül, ha csak arra gondolok, hogy mi is van az alatt a kis ruha alatt, amit Alice aggatott rá. És a legrosszabb az a tudat, hogy ő is kíván engem, hisz érzem, hogy amikor a közelemben van, alig tudja visszatartani magát. Persze, Jasper-en is látszik, hogy amikor Lizzy a közelében van, feltűnően sokat nézi Alice-t.
Persze nagyon is jól emlékszem, hogy anno én hogy viselkedtem újszülötten. Csak a táplálkozás, és a testi vágyaim kielégítésére tudtam gondolni. Mennyire szeretném megcsókolni őt, lehámozni róla a ruhákat, és végigcsókolni a tökéletes testét, majd újra magamévá tenni őt, és… Az ajtó halk csapódása zökkentett ki a gondolataimból, majd halk léptek közeledését hallottam. Felismertem a lépteket, Bella volt az. Hamarosan nyílt is Lizzy ajtaja, és a húgom lépett be rajta. Elég volt egy röpke pillantást vetnem az arcára, hogy tudjam, baj van, méghozzá Lizzy-vel. Csak nem megint egy ember…

 Mi történt? – kérdeztem szinte azonnal.
 Lizzy megint megérezte egy ember illatát – kezdte Bella csendesen -, de ellen állt, és most Evan elvitte valahova.
 Hova vitte? – az agyvizem egy másodperc töredéke alatt felforrt. Az a kis pondró azt hiszi, hogy van akár egy atomnyi esélye is Lizzy-nél?
 Nem tudjuk és Alice se látta. Csak azért jöttem, hogy elmondjam, már megyek is keresni őket, és…
 Nem, te itt maradsz, majd én megyek – vágtam a szavába, és a választ meg sem várva, már ki is futottam.

Egész úton csak arra tudtam gondolni, hogy vajon Lizzy most hogy érezheti magát. Szerintem nem túl rózsásan, megint csak emészti a bűntudat. Dühített, hogy Evan van ott mellette, és vigasztalja, nem pedig én. Habár lehet, hogy ha most én lennék ott, megint villámhárítónak használna. Nem tudtam ugyan, hogy merre kell keresnem Lizzy-t, csak hagytam, hogy az ösztönöm vezessen. Alig húsz perc után megéreztem egy különös illatot, egy másik vámpír volt az, de nem Lizzy. Lefékeztem, és még egyszer beleszimatoltam a levegőbe. Nem, biztos, hogy nem ismerem ezt az illatot, de biztos voltam benne, hogy nőstény. Vártam, hogy előlépjen az idegen vámpír, hamarosan meg is mozdult egy bokor, és előlépett egy fekete hajú, vörös szemű nő.

 Ki vagy te? – kérdezte köszönés helyett. Milyen jól nevelt egy vámpír szuka.
 Emmett, Emmett Cullen – feleltem mosolyogva. – És benned kit tisztelhetek?
 Amy - felelte kurtán. Még mindig félig támadó állásban állt, de nem törődtem vele, most nem tudtam vele törődni.
 Bocs, sietek – mondtam végül, és már futottam volna tovább, de megszólalt.
 Lizzy nem arra van – mondta Amy.
 Tessék? – fordultam vissza meglepve. – Te honnan ismered őt?
 Az nem fontos – rántotta meg a vállát Amy. – Csak annyit kell tudnod, hogy észak felé futottak, jobb ha sietsz – mondta végül, és ő is elfutott.

Nem tudom, hogy miért tettem, de irányt váltottam, meg akartam találni Lizzy-t, és ehhez minden segítséget elfogadtam. Még ha ő nem is akarja, hogy megtaláljam, én akkor is küzdeni fogok érte. Egy kávézó előtt fékeztem le, de csak azért, mert megéreztem Lizzy csodálatos illatát. Vettem pár mély levegőt. Már majdnem egy hónapja, hogy nem vadásztam, a torkom kapart, de nem foglalkoztam vele. Beléptem a kávézó ajtaján, ahol szinte elemi erővel csapott meg az a jól ismert kellemetlen illat. Ez csak egyet jelenthetett, halhatatlanok, méghozzá nem is egy. A pulthoz léptem, ahol egy szőke, fiatal lány állt aggódó arccal, és egy telefonnal a kezében.

 Nem tudom, Evan, egyszer csak eltűnt – hadarta a telefonba. – Én csak egy pillanatra nem figyeltem, sajnálom. – Kért bocsánatot, ekkor meghallottam a vonal túloldalán, Evan hangját is.
 Azonnal ott leszek – mondta, majd megszakadt a vonal.
 Jó napot – fordult felém a lány kedvesen mosolyogva. – Miben… - kérdezte volna, de akkor beleszimatolt a levegőbe. A szemei kikerekedtek, és egy hatalmas vigyor jelent meg az arcán. - Egy nap kettő, ez elképesztő – mondta lelkesen, mire én felvontam a szemöldököm.
 Elnézést, én csak egy lányt keresek – mondtam udvariasan. Nem volt időm arra, hogy kiderítsem, hogy minek is örül ennyire. – Biztos, hogy járt itt, elég feltűnő jelenség, és…
 Lizzy-ről beszélsz? – kérdezte a pincérlány, mire én meglepetten ugyan, de bólintottam. A lány arcáról eltűnt a mosoly, és komor arccal csak annyit mondott. – Nem tudom, hogy merre ment, egyszerűen csak eltűnt.
 Kösz – mondtam halkan, és már kint is voltam. Tanácstalanul néztem körül a kihalt tájon, egyszerűen nem tudtam, merre induljak el.

Behunytam a szemem, és koncentrálni kezdtem. Teljesen ráhangolódtam Lizzy illatára. Olyan volt, mintha vadásztam volna. Emlékszem még, hogy Bellát anno egy olyan vámpír üldözte, aki képes volt bárkit megtalálni. A nyomkövetés ugyan nem az én erősségem, de azért egy próbát megér. Edward mesélte, hogy a kopó gondolataiból csak annyit tudott kivenni, hogy teljes mértékben az ösztöneire hagyatkozott. Nekem ne menne? Hiszen én maga vagyok az ösztön – vigyorodtam el magamban, majd mintha egy belső hang irányított volna, futni kezdtem. Szinte csukott szemmel futottam, csak azt a furcsa érzést követtem, ami szinte vonzott. Az erdő sűrűjében jártam, amikor megéreztem azt, amitől majdnem hangosan felkiáltottam. A vanília és a kókusz csodálatos illata, intenzív, pulzáló, és kívánatos volt számomra. Lizzy volt az, előttem futott alig pár méterre, ő is észrevehetett, mert lefékezett, és azonnal megpördült. Támadó állásba görnyedt, a szemei vérvörösen izzottak, dühös volt. De vajon mire, vagy inkább kire?

 Lizzy – mondtam visszatartva a levegőt.
 Emmett – egyenesedett fel ő, mintha csak most ismert volna meg. Megrázkódott a teste, és összecsuklott. Egy pillanat töredéke alatt ott voltam, és a karjaimba vettem. Lizzy zokogott, és nekem a már rég nem dobogó szívem hasadt meg.
 Mi történt? – kérdeztem gyengédem, miközben még jobban magamhoz öleltem.
 Matty, megfenyegettek vele – zokogta ő, teljesen kikelve önmagából. Tudtam, hogy ez csak az újszülöttség számlájára írható. Hisz az érzelmei annyira kuszák, és kiszámíthatatlanok.
 Ki fenyegetett meg? – elsimítottam az arcából a haját, csak hogy láthassam az arcát.
 Az a két nő, ikrek voltak, Dominicot akarták megbosszulni - felelte Lizzy készségesen, miközben felnézett rám.

Rögtön a hatalmába kerített az annyira ismert, és egyben hiányolt érzés. Amikor a karomban tartottam Lizzy-t, ő pedig szerelmesen hozzám simult. Az a rég feledett szerelmes nézés, amikor a szeme tükrében megpillantottam a saját, szerelmes önmagam. Lizzy egyre közelebb, és közelebb hajolt, az ajkunkat már csak egy milliméter választotta el egymástól. Ez az Emmett, most, cselekedj – kiabáltam magamban. Ajkaimat az övéhez nyomtam, és csókolni kezdtem olyan szenvedéllyel, és szerelemmel, mint régen, ő pedig viszonozta mindezt. Átkarolta a nyakam, és az ölembe ült, ez régen sem volt másként, mindig az ölemben volt. Ajkaink egy pillanatra sem szakadtak el egymástól, hiszen most már egyikünknek sem volt szüksége levegőre. Annyira boldog voltam, hogy a karjaimban tarthatom Lizzy-t, és megint úgy csókolhatom, mint régen. A gondolataim teljesen kikapcsoltak, csak az elemi ösztön dolgozott bennem. Szinte észrevétlenül kezdtem el lefejteni Lizzy-ről a felsőjét, majd a melltartóját. Amikor a kezemben megéreztem a csodálatos, kerek, és feszes mellét, belenyögtem a csókunkba. A vágy teljesen magával ragadott, és nem csak engem, mivel éreztem, hogy Lizzy sem tudja türtőztetni magát.
Elszakadtam az ajkaitól, és a nyakát kezdtem el apró csókokkal elhalmozni, majd lentebb kalandoztam.
 Emmett – sóhajtotta Lizzy, amint az ajkaim közé vettem a kőkemény mellbimbóját.
Annyi mindent kell még bepótolnom, mégis annyira kívánom, hogy mihamarabb magamévá akarom tenni őt. A kezem a vékony szoknya alá siklott, egészen a vékony bugyi szegletéig. Annyira forró, nedves, és ellenállhatatlan volt. Félre csúsztattam a vékony anyagot, csak hogy végre érezhessem őt. Lizzy halkan zihált, miközben apró csókokkal halmozta el a nyakam. Már nem is emlékszem, hogy mikor került le rólam is a póló, csak az apró, forró kezeit éreztem mindenhol. Felemeltem a fejem, újra az ajkaira találva csókoltam, miközben az ujjam belé siklott. Lizzy hangosan felnyögött, majd valami ellenállhatatlan hörgés tört fel a torkából. Megragadta a vállam, és hanyatt döntött, a lábait átvetette a csípőmön, ezzel lovagló ülésbe helyezkedve. A kezemet nem vettem el, még mélyebbre hatoltam benne, miközben ő gyengéden mozgatni kezdte a csípőjét. Tudta, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni. A férfiasságom szinte átszakította a nadrágomat, és ezt Lizzy is észrevette. Belemosolygott a csókunkba, majd a kezeit az övemre csúsztatta. A csat megadta magát, Lizzy pedig épp csak annyira emelkedett meg, hogy egy szemvillanás alatt lehúzza rólam a zavaró ruhát. A kezem után nyúlt, ami még mindit kényeztette, majd elhúzta azt, és rásimult az ágyékomra.
 Kívánlak – suttogtam zihálva.
 Tudom – felelte ő alig halhatóan, majd megmozdította a csípőjét, és a testünk eggyé vált. – Annyira jó – nyögte kéjesen, majd behunyta a szemeit, és megint csak birtokba vette a szám.
Egyikünk sem mozdult hosszú perceken keresztül, csak élveztük egymást, vad, szenvedélyes csókokat váltva. Nem beszéltünk, hiszen nem volt szükség szavakra. Mindketten tudtuk, hogy ez így helyes, hogy mi ketten összetartozunk. Egyszer csak kipattantak Lizzy szemeit, és felemelte a fejét. Úgy nézett rám, minta csak most fogta volna fel, hogy ki is vagyok én. Hihetetlen gyorsasággal pattant le rólam, és vagy hat méterre tőlem, egy fának dőlve figyelt. Felülve, értetlenül néztem rá. De már tudtam, hogy a varázsnak vége. Lizzy-t, csak az ösztönei hajszolták a karjaimba. Az eddig elfojtott, és felgyülemlett vágy volt az, amit az elmúlt pár percben szabadjára engedett. De fantasztikus volt, akármeddig is tartott, és ez még több bizonyíték arra, hogy valahol nagyon mélyen ugyan, de Lizzy még szeret, és kíván engem. Sebesen visszarángattam magamra ruhákat, majd összeszedve Lizzy–ét odasétáltam hozzá, és leguggoltam elé.

 Elcsábítottál – morogta mérgesen, mire én elmosolyodtam, és felé nyújtottam a ruháit.
 Édes, aki nem akarja, azt nem lehet elcsábítani – feleltem vigyorogva. - Engem hibáztatsz, amiért elvesztetted a tested felett az irányítást? Hát legyen, leszek én a szegény bűnbank, hiszen annyira rossz volt az előbbi pár perc – mondtam végül ironikusan, mire Lizzy arcán egy halvány mosoly suhant át, amit el akart ugyan rejteni, de nem tudta.
 Soha többé ne érj hozzám – sziszegte, még mindig mérgesen. – Ha nem akarod, hogy megcsapassalak pár villámmal – fenyegetőzött durcásan, mint egy kisgyerek.

Nem válaszoltam semmit, csak felálltam, és jól nevelten elfordultam, amíg ő felöltözött. A vigyort viszont nem tudtam letörölni az arcomról, hiszen annyira boldog voltam. Ez a kis siker is hatalmasnak számított az elmúlt napok elutasításához képest.

 Meg kell, hogy találjuk azokat az ikreket – szólalt meg hirtelen Lizzy. – Azt mondták, hogy vigyázzak a kisfiamra – folytatta halkan. Ereztem, hogy majd’ szétveti a düh.
 Akkor ez felkérés táncra – mondtam még mindig vidáman. Ránéztem Lizzy-re, aki maga elé bámulva rázta a fejét. – Mi az? – kérdeztem értetlenül.
 Nem is félted Matty-t? – kérdezte válasz helyett.
 Lizzy, nyolc vámpír vigyáz rá – ráztam meg a fejem. – Nincs az-az élő vámpír, aki bántani tudná a fiunkat. – Megint csak elvigyorodtam, annyira jó volt kimondani, hogy a fiunk. Lizzy-re néztem, és láttam, sikerült megnyugtatnom, mert már nem szorította össze az ajkait. Azok a csodálatos telt ajkak, amik pár perccel ezelőtt az enyémek voltak, és szenvedélyesen csókoltak…
 Induljunk vissza – mondta végül Lizzy. – Beszélnem kell Carlisle-val.
 Miért?
 Mert az egyik lánynak piros, a másiknak padig aranysárga volt a szeme.
 Ez hogy lehet?
 Nem tudom, remélem, hogy Carlisle tudni fogja majd – felelte Lizzy, majd futásnak eredt.
 Lizzy – szóltam utána mosolyogva, mire ő megfordult. – Valld be, hogy élvezted – vigyorogtam pimaszul. Nem felelt, csak behunyta a szemeit. Pár pillant múlva összegyűltek a fejünk fölött a felhők, és baljósan elfeketedtek. – Oké, oké, nem szóltam – mentegetőztem felemelt kézzel.
 Helyes válasz – felelte, majd megint elfordult, és már indult volna.
 Lizzy – szólaltam meg megint, mire ő megint csak felém fordult.
 Evan tuti nem tudott volna ilyen állapotba hozni – incselkedtem tovább. - Elvesztetted a fejed, méghozzá miattam.
 Emmett – mosolyodott el Lizzy is. – Ne akarj felidegesíteni – mondta végül, és felemelte a kezeit, majd pár pillanat múlva, két villám csapott le közvetlenül mellettem. – Befejezted? – kérdezte fölényesen, mire én csak bólintottam. Újra futásnak akart iramodni, de én megint csak megszólaltam.
 Lizzy –megpróbáltam nem vigyorogni, nem jött össze.
 Mi van már? – förmedt rám mérgesen. Felemeltem a kezem, és a hátam mögé mutattam.
 A ház arra van –mondtam végül, és nem vártam meg, hogy mit reagál, futni kezdtem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés