Tudtam, hogy nincs vesztegetni való időm. Lábaim szélsebesen hagyták maguk mögött a métereket. Végre megérkeztem. Gyorsan körbe tekintettem, hogy biztos nem figyel-e senki, majd könnyedén elrugaszkodtam a földtől, 2 másodperccel később már az ablakpárkányba kapaszkodtam. Újabb 2 másodperc elteltével már az apró helységben álltam. A szobát csak egy halk puffanás és elfojtott sikoly töltötte be. Bella a földön feküdt, az ágy mellett. Haja összekuszálódva tapadt arcára, lábai a magasban kalimpáltak, papírok repültek szanaszét a levegőben.

-         Emmettnek igaza volt. Tényleg vicces vagy. – igyekeztem visszafojtani a kitörő nevetést.

-         Igazán örülök, hogy ennyire jól szórakoztok rajtam. De annyira nehezetekre esne néha az ajtón keresztül közlekedni és nem besurranni az ablakon, mint egy betörő? – simogatta sajgó alsó felét.

-         Így kényelmesebb, de ha neked jobb, akkor legközelebb az ajtón surranok be.- mosolyogtam.

-         Haha… kösz.

-         Egyébként azt hittem Alice szólt, hogy jövök.

-         Alice? – már majdnem sikerült visszatornáznia magát az ágyra, de kicsit megingott. 

-         Edward és Emmett vadászni mentek a hétvégén és tudod, hogy nem szeret téged egyedül hagyni. Így megkérte Alicet, hogy vigyázzon rád amíg ők távol vannak, de neki Jasperrel van programja, ezért megkért, hogy ma jöjjek át én.

-         Oh.

-         Remélem nem baj. Ígérem észre se fogod venni, hogy itt vagyok.

-         Már megszoktam, hogy én tudok meg mindent utoljára. – ráncolta össze homlokát.

-         Nem nagy móka velem lógni, tudom ezt. – sóhajtottam.

-         Nem így értettem.

-         Bella, semmi baj. – mosolyogtam rá ismét - Csináld csak, amit elterveztél. Én leülök a sarokba és nem foglak zavarni.

-         Tényleg nem úgy gondoltam. – végre sikerült visszatornáznia magát az ágyra- Örülök, hogy itt vagy, persze a szívrohamtól és a sajgó alsó fertályomtól eltekintve. Mert ig… -nyelt egyet - igazából szeretnék kérdezni valamit - zavarodottan eltűrt egy tincset az arcából.

-         Ohh valóban? És mi lenne az? – talán kicsit izgatottabban kérdeztem a kelleténél.

-         Hát… Edward pár napja furcsán viselkedik és reméltem, hogy te talán megtudnád mondani miért.

-         Ohh… Valószínűleg nem örülne, ha tudná, hogy erről beszélünk.

-         Tehát tudod mi a baja.

-         Igen, vagyis sejtem… Azt hiszem én.

-         Te?

-         Volt egy „kis” vitánk. Talán amiatt volt furcsa, de már megbeszéltük.

-         Nem egészen értem.

-         Néhány dologról másképpen gondolkodom, mint a többi Cullen és ez nem igazán tetszik neki. -arcán értetlenség tükröződött - Nagyon szeret téged, a mi világunk pedig veszélyes, és ő csak szeretne megvédeni.

-         Lehet csak a lassú emberi agyam miatt van, de még mindig nem egészen értem hova akarsz kilyukadni.

-         Mint te is tudod a Cullenek csak állati vért isznak, de vannak, akik már ízleltek emberi vért. – hallottam, ahogy a szíve gyorsabb ütemre váltott - Jasperhez hasonlóan hosszú évekig én is embereket öltem, Edwardot zavarja, hogy engem ez csöppet sem bánt – kicsit összerezzent - Úgy értem ő… nem is tudom, hogy mondjam… ő úgy véli a mi fajtánk elkárhozott, nincs lelkünk… ő pedig nem akar kíméletlen szörnyeteg lenni. Szerinte a legaljasabb ember sem érdemli meg ezt a fajta „önbíráskodást”, de én ehhez nem igazán így állok hozzá. Eddigi éveim alatt – emberként és vámpírként is – sokféle emberrel találkoztam és szerintem igenis vannak olyanok, akik nélkül jobb ez a világ. És attól is félt, hogy – részben emiatt a gondolkodásmód miatt - rád támadnék.

-         Azt hiszem értem. Legalábbis egy részét. – kábán bámult maga elé.

-         Megijesztettelek?

-         Nem. – hangja remegett

-         Nem hazudsz valami jól.

-         Nem ijedtem meg. – makacskodott – Csak az ilyet nem könnyű hallani. Hozzászoktam, hogy Edward csak annyit mond ezekről a dolgokról, amennyit feltétlenül muszáj és ügyel rá, hogy ne zaklasson fel túlságosan. Miatta pedig a többiek is igyekeznek kíméletesek lenni. Te pedig köntörfalazás nélkül elmondod az igazat.

-         Azt hiszem köszönöm. De tudod ők csak meg akarnak védeni. Hiába nem értünk sok mindenben egyet Edwarddal, ebben igazat kell neki adnom. Vannak olyan részei a világunknak, amiről a halandók jobb, ha nem tudnak.

-         Ezt értem is, de ettől még nem könnyebb.

-         Most már tényleg hagylak, csöndben leszek. – hangtalanul foglaltam helyet a hintaszékben.  Bella pedig íróasztalához lépdelt és kinyitott matekkönyve fölé görnyedt.

Órákig csendben ültem a sarokban. A szobája minden egyes részletét kielemeztem. Később hol az erdőt kémleltem, hol az onnan jövő hangokat elemeztem. Néha rá-rá tévedt tekintetem Bellára. Matek… pff. Nem csodálom, hogy ilyen bosszús. Én se voltam oda túlságosan érte és éreztem is, hogy meg fog még gyűlni a bajom vele. De ki hibáztatna? Közel 65 évig tökéletesen jól megvoltam nélküle, azóta pedig jócskán változott a követelmény.

-         Áááá… - dobta idegesen az asztalra a ceruzát.

-         Szívesen segítenék, de ez az iskolás dolog még új nekem. – hangomtól kissé összerezzent.

Annyira belemerült a matekba. Nem csodálkoztam volna, ha tényleg elfelejtette volna, hogy ott vagyok.

-         Semmi baj.

-         Talán rád férne egy kis pihenés.

-         Talán igazad van.

-         Még van pár óránk sötétedésig. – mondtam hirtelen ötlettől vezérelve – Mutatnék valamit.

-         Ennél bármi jobb lehet. – becsapta a matek könyvét, majd felém fordult. – Még mindig itt vagyunk? – hangja izgatott lett.

-         Ugye tudod, hogy ezért Edward valószínűleg ki fog nyírni engem. – mondtam mosolyogva.

-         Majd én lerendezem őt. – mosolygott ő is.

A „titkos” helyemen voltunk. Nem tudom miért pont ide hoztam.

-         Gyakran jövök ide, mikor egy kis nyugalomra van szükségem.

-         Ohh… - csak ennyit mondott.

-         Akkor találtam ezt a helyet, mikor Forskba igyekeztem.

-         Ez… ez gyönyörű. – nézett körbe még mindig ámulva.

-         Igen, az. – felpattantam kedvenc fám ágára.

-         Hasonlít Edward rétjére. – néz ijedten utánam.

-         A híres rét. – integetek le neki mosolyogva – Már hallottam róla.

-         Alicenek néha túl nagy a szája. – húzódik morcosan a fa tövéhez.

-         Az tény és való, hogy szeret beszélni.

-         Kérdezhetnék valamit? – kérdezte tétován pár perc hallgatás után.

-         Tudom, hogy számodra még idegen vagyok, de szeretném, ha idővel bennem is megbíznál.-lábaimat beakasztottam a fa ágába, amin ültem és lelógattam felsőtestem úgy, hogy szembe legyek Bellával – Úgyhogy kérdezz nyugodtan.

-         Hogy, hogy olyan messziről megérezted az új fiú illatát?... Úgy értem, mikor először láttuk egymást Edwarddal neki csak az tűnt fel, hogy nem hallja a gondolataimat, a vérem illatát nem érezte.

-         Alice… - morogtam, Bella pedig csak egy együttérző pillantást vetett felém – Nem nevezném képességnek, de az érzékeim sokkal jobbak, mint az „átlagos” vámpíroké. A szaglásom jóval kifinomultabb, így sokkal messzebbről megérzem az illatokat, és sokkal könnyebben is tudom követni. A szemem és a hallásom élesebb, tehát a több kilométerre levő dolgokat is látom és hallom. De, ami az ebédlőben történt azt én se értem. Még sose éreztem az illatát senkinek ennyire intenzíven, főleg nem egy ennyire zsúfolt helyen. És hogy őszinte legyek ez először nagyon megrémisztett, de most már sokkal könnyebb. – egy pillanatra felötlött bennem a kócos fekete haj, az igéző barna szempár és a bódítóan édes illat, amit halványan még mindig éreztem.

-         Sokat kérdez a Cullenekről, de főleg rólad. – kezdte el ölében heverő pulcsija ujját birizgálni.

-         Mi? – az a pár másodperc, amíg azon a hihetetlenül szép arcon méláztam teljesen kizökkentett. Már a fejjel lefelé lógás is kezdett kényelmetlenné válni, így visszalendítettem magam ülő helyzetbe és leugrottam Bella mellé.

-         Connor, az új fiú. Sokat kérdez rólad, főleg mióta nem eszel a többiekkel

Nem igazán találtam a szavakat, a torkomban, mintha hatalmas gombóc nőtt volna. Tisztában voltam vele egyes emberekre milyen hatással vagyunk, és általában nem is zavart, de így, hogy ilyen hatással volt rám… Már cseppet sem volt mulattató, főleg nem így, nem ebben az életben… És az, hogy ez egyre több embernek, vámpírnak szúr szemet…

-         Tetszik neked. – jegyezte meg csendesen

Nem válaszoltam, nem is tudtam volna. Én magam se tudtam mit is érzek valójában.

Hosszú ideig feküdtünk élvezve a jó időt és a csendet, de valami változott. Bella mocorogni kezdett.

-         Hogy… ho… hogyan lettél vámpír? – kényelmetlenül érezte magát, amiért megkérdezte ezt, de kedveltem őt és, ami azt illeti örültem neki, hogy kíváncsi rám.

-         Körülbelül annyi idős voltam, mint most te, amikor megismertem Sebastiant… - valóban kedveltem ezt a lányt és, ami azt illeti örültem neki, hogy kíváncsi rám. Még ha erről a témáról nem is szívesen beszéltem tudtam, hogy Bella bárki másnál jobban megérti a miérteket és egészen biztos voltam benne, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnének ő is megtenné ugyanezt Edwardért… gondolkodás nélkül.

Ahogy hallgatta a történetemet éreztem, hogy néha megremeg, egyes részeknél felgyorsult a szívverése, hol pedig ámulva, zavartan kapkodta tekintetét.

-         És hogy hogy annyi ideig nem vetted észre? Mert, ha ő embereket ölt, akkor a szeme… – kérdezte félve.

-         A mi kapcsolatunk teljesen más volt, mint a tietek Edwarddal. Egy másik világban éltünk. Persze észrevettem a furcsa jeleket, mint a szeme – bár ez sötétben nem tűnt fel annyira -, a jéghideg bőre és a többi, de annyira lefoglalt a jelenléte – ámulattal töltött el minden mozdulata, az érintései, a hangja, a történetei -, hogy nem is törődtem vele. Talán mindvégig sejtettem, hogy mi is ő… talán csak féltem, hogy ha hangosan kimondom többé nem látom őt.

-         Még mindig szereted? – hangja halk volt, rekedtes.

-         Edward tudna bármi olyat tenni, ami miatt meggyűlölnéd? – kérdeztem komolyan a szemébe nézve.

-         Nem. – felelte szinte rögtön.

-         Akkor a választ te is tudod. – sóhajtottam – De most már ideje lenne indulnunk, lassan besötétedik.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés