(Rosalie szemszöge)

 

Bágyadtam feküdtem az ágyban az átélt élményektől miután felébredtem. A testem még mindig bizsergett mindenhol, ahol Emmett megérintett. Milyen csodálatos is volt ez az egész. Sosem hittem volna, hogy emberként ennyire más lehet az élmény a szerelmemmel. Imádtam vámpírként is vele szeretkezni, de most sem lehetett okom panaszra, mert egyszerűen mindkét fajta együttlét tökéletes volt kedvesemmel. Azonnal meg kell őt találnom, és visszaráncigálnom magam mellé. Ezek után nem mozdulhat el tőlem egy pillanatra sem. Szükségem van rá, hogy velem legyen. Lassan megpróbáltam felülni, de olyan kimerült voltam, hogy elég nehézkesen ment, aztán hirtelen a derekamra fonódott egy kar.

-         Ne kelj fel, kicsim. Egyrészt még korán van, másrészt pedig még nem vagy elég jól hozzá, hogy egyedül mászkálj, még akkor sem, hogyha csak a házban tervezted a sétát – dünnyögte halkan Emmett. Majd szorosan a mellkasához húzott, én pedig boldogan simultam bele az ölelésbe.

-         Igazából téged készültelek megkeresni – vallottam be szégyenlősen.

-         Ez igazán hízelgő, de akkor most már megkeresned sem kell, hiszen itt vagyok – nyomott puszit a hajamba. – Aludjunk még egy kicsit. Mostanában elég fáradt vagyok. Lionel szerint még nem teljesen épültem fel én sem, de majd csak túl leszünk ezen is – suttogta halkan.

-         Mindketten jól leszünk, és csak ez a lényeg – fordultam felé, majd gyengéden megcsókoltam.

-         Jó éjt, szépségem – cirógatta meg a hajam, majd visszaaludt.

-         Jó éjt, mackóm – simítottam végig az arcán.

Azután pedig behunytam a szemeimet, és tovább pihentem. Nem sokkal később pedig megint elnyomott az álom.

 

„Álmomban, valami különös teremben voltam, és egy férfi jelent meg előttem. Nem ismertem, de éreztem, hogy nem akarok vele lenni. Hideg lett, amikor ő megjelent. Én pedig megijedtem tőle, és nem akartam a közelében lenni.

-         Hagyj engem, kérlek – hátráltam egészen a falig. – Nem akarok itt lenni. Hol van, Emmett?

-         Emmett jól van. Az ágyatokban alszik, miközben téged ölel. Gyönyörű látványt nyújtotok – mosolyodott el halványan.

-         Akkor csak vigyél vissza oda, és hagyjuk egymást békén – ajánlottam a lehetőséget.

-         Azt nem tehetem, amiért előre is elnézést kérek – nézett rám bocsánatkérően. – Feladatom van, és egy ígéretem, amit muszáj betartanom – magyarázkodott.

-         Hol vagyok? – pillantottam körbe félve a termen. Aminek hirtelen minden egyes pontján az életem különféle fázisai jelentek meg.

-         Ez itt a lehetőségek végtelen tárháza, az én birodalmam – fordult körbe a szobában.

-         Te vagy, Lehetőség, vagy Nathan – kaptam a szám elé a kezem. Teljesen eluralkodott rajtam a pánik. – Engedj el, kérlek, ne vigyél el innen, most boldog vagyok, végre.

-         Valóban én vagyok az, ezek szerint Nadine már mesélt rólam – mosolyodott el halványan. – Gondolom nem sok jót hallottál a létezésemről – csóválta meg a fejét bosszúsan. – Nem játszik tisztességesen.

-         Te sem, hiszen akaratom ellenére vagyok itt – csattantam fel. – Nem kellene nekem döntenem arról, hogy mit akarok? Hiszen elvileg ez az egész lényege, a döntésem, az enyém, és nem az égieké, vagy a tiéd. Hagyj engem békén, és engedj az utamra menni. A saját választásom, az én saját hibám lesz, ha nem helyesen döntök, de nem akarom, hogy bárki is befolyásoljon engem a döntésben – fakadtam sírva. Nem akarom, hogy elvigyen Emmett mellől, nekem most végre igazán boldog az életem.

-         Hé, nyugodj meg… shh… nem akarlak bántani – lépdelt felém egyre közelebb.

-         Maradj ott, ahol vagy, eressz el – sikítottam. – Segítség… Emmett… Nadine… segíts – kiabáltam, miközben egyre messzebb próbáltam kerülni Nathantől.

-         Ne félj, csak szeretném megmutatni neked, hogy mit teszel az egyes döntéseiddel. Nem akarod tudni, hogy mi történik a Cullen családdal a döntéseid következtében? Egy kicsit sem érdekel a sorsuk?

-         Természetesen érdekel, hiszen szeretem őket, de Nadine nem hagyná, hogy bajuk essen, úgyhogy engedj el. Vissza akarok menni – mondtam ezúttal egy fokkal nyugodtabban. – Kérlek – eredtek meg újra a könnyeim. Mindegy, hogy melyik világ lesz a végleges, de ebből a mostani világból még nem volt elég. Nem fogok elmenni innen.

-         Sajnálom, de tudnod kell néhány dolgot a következményekről – közelített megint felém. – Jobb lenne, hogyha nem félnél tőlem ennyire, de majd megszokod a jelenlétemet. Nem vagyok olyan rossz, mint ahogy Nadine és te hiszitek. Csak jót akarok neked, még ha most nem is hiszed el – nyújtotta felém a kezét.

-         Ne közelíts – nyújtottam ki magam elé a karomat védekezően. Nem akarok tudni semmi mást egyelőre, csak élvezni akarom a szerelmet, a szeretet, ami körülvesz, és a tudatot, hogy Emmett emberként is az enyém lehetne. Még nem kaptam eleget ebből az életből.”

 

-         Kicsim, ébredj, ez csak egy rossz álom, Rose, semmi baj – rángatott ki a világ legszebb hangja abból a szörnyűségből, amibe csöppentem. – Sh… itt vagyok, nem bánthat senki, biztonságban vagy.

-         Emmett – bújtam hozzá, ahogy csak bírtam

-         Most már minden rendben, csak álmodtál – simított végig a hátamon. - Itt senki nem érhet hozzád egy ujjal sem, ne félj. Én mindig veled leszek – suttogta a nyugtató szavakat a fülembe.

-         Még nem végeztünk, Rosalie – jelent meg halványan Nathan egy pillanatra. Majd amilyen gyorsan megjelent, úgy el is tűnt.

-         Nem akarok elmenni innen – csimpaszkodtam még jobban Emmettbe. Ha kell, akkor életem végéig így fogok kapaszkodni belé, de nem megyek el innen, az biztos. Egyelőre biztosan nem. Amíg csak Nadine engedni, hogy itt legyek, addig én itt leszek, és talán utána örökké is.

-         Nem is kell elmenned innen, édesem – puszilt a nyakamba. – Ne félj, én vigyázok rád, sosem hagyom, hogy bárki is elvigyen innen – mondta határozottan.

-         Az nagyon jó lesz – sóhajtottam immár egy kicsit nyugodtabban.

Annak ellenére, hogy pontosan tudtam, hogy ez nem Emmetten múlik. Ő semmit nem tehet Nathan ellen, talán még Nadine sem. Hiszen most sem tudta megakadályozni, hogy kis híján elraboljon. Ha Emmett nem kelt fel, akkor lehet, hogy többé nem is tudom kinyitni itt a szemeimet. Az pedig szörnyű lett volna mindenki számára, de főleg Emmettnek, és nekem. Túl szép ez a világ ahhoz, hogy csak úgy itt hagyjam. Beszélnem kell az útitársammal.

-         Emmett? – pislogtam fel rá ártatlanul.

-         Tessék, kicsim – mosolygott rám bátorítóan.

-         Főznél nekem egy csésze teát, kérlek? – kérdeztem tőle halkan.

-         Persze, hogy főzők, te csak pihenj – fektetett óvatosan a párnára, majd kibújt mellőlem és betakart. – Egy perc és újra itt leszek veled.

-         Köszönöm – nyomtam puszit a szájára, majd úgy tettem, mint ellazul, és nyugodtan pihen.

-         Igazán, nincs mit, édesem – simított végig az arcomon. Azután pedig néhány pillanat alatt eltűnt a szobából.

-         Nadine? – kérdeztem suttogva.

-         Itt vagyok – jelent meg azonnal.

-         Hol voltál? – kérdeztem vádlón.

-         Az égiek magukhoz szólítottak egy megbeszélés miatt. Mi a baj? – ült le mellém az ágyra. – Nem hittem, hogy szükséged lehet rám, hiszen aludtál.

-         Amíg te az égiekkel voltál, addig álmomban megjelent Lehetőség, vagy Nathan, és el akart vinni engem – néztem rá kissé haragosan.

-         Álmodban ment el hozzád? – kerekedtek ki a szemei. – Hiszen ez a leghatalmasabb képesség, amivel valaki felruházható. Miért lennének egy kezdő lélekterelőnek ilyen képességei? Nekem több évszázadig kellett érte dolgoznom. Ilyet csak az égiek… - magyarázta. Majd elakadt egy pillanatra, és olyan vörös lett, mint egy főtt rák. – Hogy azok a nyavalyás… Ők hivattak, és mindenféle kérdéssel traktáltak rólad. Azt mondták, hogy átgondolják Lehetőség visszahívását, ha átbeszéljük egymás között a lehetséges utakat, amiket választhatsz, erre kiderül, hogy csak félre akartak állítani az útból, amíg Nathan elrabol téged. Hogy lehettem ilyen vak? – szorultak ökölbe a kezei. – Hogy menekülték meg tőle? 

-         Emmett felébresztett – mosolyodtam el. Az én hősöm.

-         Fel tudott kelteni téged, amikor transzban voltál? – kerekedtek el a szemei. – Ilyet csak az tud megtenni, akivel nagyon, de nagyon szoros a köteléked. Nagyon kevés ember képes ilyesmire. Ti tényleg egymásnak vagytok teremtve – mondta barátnőm elismerően. – Több száz éves munkásságom alatt csak egyetlen egy pár volt, aki képes volt erre. Hihetetlen.

-         Akkor most mi a teendő? Inkább azt beszéljük most meg – mondtam határozottan. Belül viszont sikongattam, és kiáltoztam örömömben, hogy Emmett és én ennyire egyek vagyunk. – Talán nem kéne mostanában elaludnom, nehogy megint el tudjon vinni – javasoltam a lehetőséget. – Minden csak kellő mennyiségű koffein kérdése.

-         Rose, nem hiszem, hogy mostantól kezdve, akár hetekig kibírnád alvás nélkül. Most ember vagy, és sebezhető, ne feledd – simított végig a karomon. – Ne félj, még egyszer nem fog neki sikerülni. Mindig figyelni foglak téged. Még akkor is, ha az égiek magukhoz szólítanak. Még egyszer nem hagyom, hogy a közeledbe férkőzzőn, ígérem – mondta határozottan. – Most viszont megyek, mert Emmett mindjárt ideér. Erről még beszélünk, de légy szíves ne próbálj ébren maradni, aludj nyugodtan, nem fogom hagyni, hogy ez még egyszer megtörténhessen – szorította meg a kezem, majd eltűnt.

-         Jobban érzed magad? – lépett be szerelmem egy csésze teával, ahogy kértem.

-         Igen, sokkal – mosolyogtam rá. Majd elvettem tőle a teát, és belekortyoltam.

-         Kamilla, gondoltam ez megnyugtat egy kicsit, legalábbis remélem – ült le mellém.

-         Ez tökéletes, köszönöm – bújtam hozzá.

-         Akarsz beszélni róla? – kérdezte lágyan.

-         Nem volt fontos – ráztam meg a fejem. – Csak egy buta álom.

-         Tapasztalataim szerint az álmok sohasem buták – simított végig az oldalamon.

-         Ez most biztosan az volt, semmi bajom, tényleg – győzködtem tovább.

-         Jól van, semmi baj, majd elmondod, hogyha készen állsz rá – biccentett. – Nem foglak sürgetni semmiben sem – mondta komolyan. – Viszont akkor beszélhetnénk másról.

-         Bármiről – bólintottam rá.

-         Lionel szerint már egészen jó az állapotod, és hosszas kérlelés, és könyörgés után beleegyezett, hogy elmenjünk a patakhoz, ahol először találkoztunk. Lenne kedved holnap kirándulni velem egyet? Csak néhány órát, de ha elfáradsz, akkor azonnal visszajövünk – nézett a szemeimbe lelkesen. Hát ki tudna ellenállni ezeknek a hatalmas, könyörgő szemeknek?

-         Boldogan kirándulok veled, hogyha tényleg felkelhetek már annyi időre – vágtam rá azonnal.

-         Nagyszerű, akkor holnap piknikezünk, de most aludjunk, mert szükséged lesz az erődre – vette el tőlem az üres csészét, amit az apró éjjeliszekrényre tett, majd lefeküdt, engem pedig a mellkasára húzott. – Aludj csak, majd én vigyázok rád – kezdte el simogatni a hátamat.

Általában könnyedén elalszom, amikor Emmett cirógatja a hátamat, de most inkább olyan voltam, mint aki vigyázzállásban fekszik, és próbáltam a lehető legkevésbé koncentrálni a kellemes, megnyugtató érzésre, hogy nehogy elaludjak. Nem akartam még egyszer bekerülni abba a terembe, mert lehet, hogy legközelebb nem szabadulok ki onnan ilyen könnyen. Márpedig határozott szándékom volt mindent elkövetni, hogy ellenálljam Nathan erejének.

-         Kicsim, egy deszka hozzád képest lágy, és hajlékony. Kérlek, engedd el magad. Nem lesz semmi baj, hogyha elalszol, végig itt leszek melletted, és felkeltelek, ha újra megtörténik. Ne aggódj – kezdte el a nyakamat csókolgatni. – Lazulj el, tudom, hogy fáradt vagy még. El fognak múlni a félelmeid, és a rémálom sem fog többé visszajönni, de ehhez most bátornak kell lenned, és aludnod – mondta biztatóan.

-         Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik. Nem akarok olyanokat látni, mint amiket láttam.

-         Nem fogsz, engem fogsz látni, mert én ellenállhatatlan, és felejthetetlen vagyok, ráadásul engem szeretsz a világon a legjobban, úgyhogy elvárom, hogy rólam álmodj – mondta tökéletes komolysággal. Nekem pedig muszáj volt felnevetnem.

-         Te pökhendi, egoista medve – kuncogtam önfeledten.

-         Inkább azt akartad mondani, hogy „oh, köszönöm, én erős, rettenthetetlen kedvesem” – alélt el színpadiasan.

-         Rossz hatással vagyok rád – forgattam meg a szemeimet.

-         Hát a színpadiasságot tény, hogy volt kitől tanulni – mondta nevetve, majd fölém gördült. – Jobban vagy? – simított végig az arcomon.

-         Igen, sokkal – bólintottam rá. Tényleg nyugodtabb lettem ettől a kis mókázástól, és Emmett közelségétől.

-         Akkor próbálj meg aludni egy kicsit a kedvemért – gördült újra mellém, én pedig visszabújtam a mellkasához. Majd úgy köré tekeredtem, ahogy csak tudtam. Így aztán senki nem fog lefejteni a szerelmemről, ez egészen biztos.

-         Csábító pozíció – vigyorgott rám.

-         Talán nem tetszik? Elengedhetlek, hogyha nem kényelmes neked – ajánlottam azonnal. Nem akartam, hogy kényelmetlenül aludjon miattam.

-         Dehogynem tetszik – húzta pimasz mosolyra a száját. – Még soha nem voltam mentőöv – kezdte el újra simogatni a hátamat.

-         Ezt most, hogy értetted? – kérdeztem döbbenten.

-         Úgy szorítasz, mint kislány a plüssmaciját. Tehát levontam a következtetést, hogy biztonságot keresni tekeredtél rám ennyire – mondta komolyan.

-         Ami azt illeti… nem ez volt az egyetlen indok – simítottam végig a mellkasán.

-         Ezt még holnap megbeszéljük, de most már tényleg aludj – kaptam még egy apró csókot a számra. Azután pedig Emmett szívének megnyugtató ritmusára koncentrálva végre elnyomott az álom.

Legnagyobb örömömre ezúttal álomtalan volt az éjszakám. Reggel pedig arra ébredtem, hogy Emmett csókolgatja a nyakamat, és az oldalamat simogatja, ami több volt, mint jó. Egyszerűen hihetetlen érzés volt az, amit átéltem minden egyes pillanatban kedvesemmel.

-         Ha így folytatod, akkor sohasem fogok felébredni, mert ez túl jó ahhoz, hogy abbahagyd – motyogtam elnyomva egy ásítást.

-         Ha felébredsz, sem fogom abbahagyni, ne aggódj – búgta a fülembe. Majd finoman a fülcimpámba is beleharapott. – Bár, így alva is gyönyörű vagy – fűzte még hozzá.

-         Na és mi oka van annak, hogy ennyire szépnek látsz, még így is? – kérdeztem kíváncsian.

-         Az arcod kipirult, és boldogságot tükröz, a lábad kecsesen átvetetted a derekamon úgy, hogy a hálóinged felcsúszott egészen a combod közepéig, és sejtetni engedi a tökéletes idomaidat. A hajad enyhén kócos, és aranyló tincsekben omlik a párnára, míg egy része a vállamon pihen. Az ajkaid cseresznyepirosak, és halvány mosolyra húzódnak. A bőröd tökéletes, és selymes. Ráadásul pedig nem csak gyönyörű vagy, hanem végtelenül intelligens is, bár egy picit egoista, de én is az vagyok, tehát egyértelműen összeillünk – kuncogott fel mondandója végén.

-         Komolytalan alak – sóhajtottam fel bosszúsan. – Mindenesetre a bókokat köszönöm szépen – pirultam el egy kicsit. Milyen régen nem bókolt nekem már így.

-         Csak az igazságot mondom – fordította az arcomat a sajátja felé, majd gyengéden megcsókolt.

-         Jó reggelt, gerlicéim – rontott be Sally a szobába. – Készen vagyok mindennel a piknikhez, úgyhogy ha felöltöztetek, akkor már indulhattok is – mondta lelkesen.

-         Ez nagyszerű, köszönjük – mondta Emmett boldogan.

-         Ugyan, nincs mit, szívesen segítettem – legyintett barátnőm, majd kisurrant a szobából.

-         Segítsek felöltözni? – kérdezte szerelmem, majd végigsimított a csupasz combomon.

-         Szerintem te inkább vetkőzni szeretnél segíteni – kaptam el a kezét. – Most menjünk el a kis piknikünkre, és töltsük ott a napot. Ki tudja, hogy mi történhet egy ilyen kellemes kis réten, vagy patakban – simítottam végig Emmett mellkasán sokat sejtetően.

-         Nagyon jól hangzik a terv – nyelt egy nagyot. – Ez esetben, azt hiszem, hogy átöltözöm, amíg te is elkészülsz – kelt fel mellőlem. – Sally mindjárt jön, és segít neked – tette még hozzá, majd egy eltűnt. Néhány pillanattal később pedig valóban Sally lépett be az ajtón, kedves mosollyal az arcán, és egy csésze gőzölgő teával a kezében.

-         Úgy hallottam, hogy szükséged lehet egy kis segítségre – nyújtotta felém a csészét.

-         Köszönöm – vettem el tőle, majd belekortyoltam. Hm… gyümölcsökön forralta át a vizet. – Ez fantasztikus, mint mindig – sóhajtottam fel.

-         Alex is ezt a fajtát imádja a legjobban – mosolyodott el barátnőm. – Na gyere, adok rád valami igazán különleges ruhadarabot, hogy tökéletes legyél a piknikhez – húzott elő egy igencsak ünnepélyes ruhát a szekrényből.

-         Khm… Sally, ez piknik, nem pedig családi vacsora, vagy bál. Azt hiszem, hogy valami egyszerűbb is megfelelne a célra – mondtam halkan. Nem akartam megbántani, de ez a ruha túl szép volt hozzá, hogy most vegyem fel.

-         Hm… igazad lehet. Mit szólnál, mondjuk ehhez a csinos kis virágos modellhez? – mutatott fel egy gyönyörű, de kevésbé elegáns ruhát.

-         Ez egyszerűen tökéletes – bólintottam rá azonnal. Hófehér ruha volt, amit piros virágok díszítettek. Egyszerűen imádtam.

Sally adott nekem hozzá még egy fehérneműt, egy harisnyát, harisnyakötővel, és egy pár gyönyörű cipőt is. Kicsit megint túl ünnepélyesnek éreztem magam, de nem izgatott, ez nem estélyi, hanem egy kényelmes, kellemes ruhaviselet, amiben igazán jól éreztem magam.

-         Nagyszerűen áll rajtad, de azt hiszem, hogy nem ártana hozzá egy kis smink is, hogy tényleg tökéletes legyen – sietett Sally a fésülködőasztalhoz.

-         Nem lesz az már túlzás? – kérdeztem kissé meglepetten. Miért akar ennyire kicsípni engem Sally? Tud valamit, amit én nem, ezt lefogadom. – Mondd csak, miért akarsz ennyire kicsinosítani? 

-         Én csak arra gondoltam, hogy mivel most először tudtok újra elmenni a házból, szeretnél fantasztikusan kinézni.

-         Ez igaz is, de mivel a patakhoz megyünk, és Emmett esetében elég valószínűtlen, hogy nem hajít bele, így a smink nem biztos, hogy jó ötlet – magyaráztam mosolyogva.

-         Ez tökéletesen jogos – kuncogott fel Sally is. – Akkor a sminket hagyjuk is, de azért a hajadat megcsinálhatom? – nézett rám kérlelőn.

-         Hát persze – ültem le a fésülködőasztalhoz engedelmesen. Barátnőm pedig azonnal nekiállt a fésülésemnek, azután pedig a hajamat apró csigákba tekerte. – Ez az, most már készen is vagy – mondta elégedetten. Én pedig belepillantottam a tükörbe, és még magamat is megdöbbentett a látvány. Kis híján annyira gyönyörű voltam, mint vámpírként.

-         Na, hogy tetszik? – kérdezte kissé félve.

-         Egyszerűen káprázatos – mondtam lelkesen. Ez a ruha, a frizura, a cipő, és minden, huh… - Nagyon köszönök, minden Sally – öleltem meg barátnőmet.

-         Részemről a szerencse – nyomott egy puszit az arcomra. – Veled együtt nagy vidámság is jött a házhoz, na meg persze még egy adag szeretet, és ez csodálatos dolog. Viszont most menj, és kápráztasd el Emmettet. Szép napot – kacsintott rám pajkosan.

-         Most már egészen biztos, hogy valamit titkolnak előlem. Én imádom a meglepetéseket, de most már lassan felrobbanok. Mit tervezhetnek ennyire? Elképzelésem sincs, hogy mit tervezhetnek, de az biztos, hogy valami nagy dolog lesz.

-         Indulhatunk? – lépett be Emmett mosolyogva a szobánkba. Majd elégedetten mért végig és füttyentett is hozzá.

-         Köszönöm, örülök, hogy tetszik a ruhám – simítottam végig az anyagon.

-         Hát a ruhád sem utolsó, de ami benne van, na az érdekel csak igazán – húzogatta meg a szemöldökét. – Nekem egy zsákban is gyönyörű lennél – mondta komolyan. Én pedig éreztem, ahogy elpirulok. – Gyere, van egy nagy meglepetésem, úgyhogy indulnunk kell – kulcsolta össze az ujjainkat, majd a hatalmas piknikkosarat felvéve kisétáltunk a házból.