Nem volt kedvünk elszakadni egymástól, de nem tehettünk mást. Alice képes lenne így is lerángatni, ha arról lenne szó. Beleborzongtam még a gondolatába is. Inkább gyorsan felöltöztem. Ez a művelet nem tartott tovább két másodpercnél. Nem tudtam tovább elszakadni tőle. Ha már olyan sokáig nélkülöztem. A szememben fájdalom csillant. Csak azt reméltem, hogy nem láttam meg. De sajnos tévedtem, mint már annyi dologban. - ha szeretnéd, nem kell lemennünk. De előbb utóbb úgyis nekünk állnak. És jobb szeretnék ott lenni. - a végét már olyan áhítattal mondta ki, hogy elgondolkodtam. Meg akar védeni, vagy csak érdekli hol voltam? A saját érdekében ajánlom neki, hogy az első...- vigyázz magadra, drágám, mert pórul jársz. - mondtam, még egy kis incselkedést is vittem a hangomba. Ekkor viszont megváltozott. A szemében mintha valamilyen ősi fájdalom csillant volna meg. Odahúzott a mellkasára és szorosan tartott. - sajnálom, nem akartalak...- oh, kicsim. - A hangja furcsa volt. - Edward minden rendben? - Kezdtem aggódni. - még sosem hívtál így. Tudod? Olyan önző vagyok. Amikor megismertelek, mikor elmondtam, hogy szeretlek. Azt akartam, hogy kiáltsd világgá, hogy hozzám tartozol. Azt akartam, hogy mindenki tudja, menyire szeretjük egymást. Annyira önző voltam. Rögtön akartam mindent és csakis én tehetek minderről. Talán ha nem erőltetem ezt a bulit, ha jobban figyelek, ha hallgatok rád. Jaj, Bella annyira szeretlek, de nem tudok neked eleget adni, hogy valaha is a bocsánatodért esedezzek. - ez meglepet. Sosem volt ilyen ezelőtt. - ne kérlek, könyörgök. Ne tedd ezt magaddal. Ez nekem is fáj, de ezzel nem akarlak bántani. Csak ebből az önmarcangolás mocsarából próbállak kihízni. Tudod mit? - Kérdeztem sokkal boldogabb hangon. - szerintem Alice nem bírja már ki sokáig. Nem adok két percet és tuti, hogy benyit. De még van két percünk. Ez rengeteg idő, ha jól használjuk ki. - nem akartam most olyan messzire menni mind az éjszaka. De még menni sem akartam. Közelebb húzódtam hozzá, ezzel azt a fél méteres távolságot is lefaragtam. - mit gondolsz?- a kedve mintha jobb lett volna, mert először eszeveszetten csókolni kezdett. Később pedig lassított. Felemelt a földről. A lábaimat köré fontam és csókoltam. Szerintem örökké el tudnánk így lenni. Csakhogy van egy aranyos, de amennyire kicsi annyira idegesítő nővérünk. Tényleg, hogy is van ez. Most Alice nekem is a nővérem? Vagy mégis.... a gondolat menetemet a szerelmem zavarta meg. - megyünk már Alice. - a nevét jól megnyomta, hogy az illetőnek kétsége se legyen mennyire zavar. - menjünk - sóhajtottam majd leugrottam Edwardról, és elindultam lefelé. - ennyire ne rohanj - ért utol szerelmem. - csak szeretnék túlenni rajta. - hangom nem volt több egy sóhajnál. Bátorítóan megszorította a kezem és bevezetett az étkezőbe. Már mindenki ott volt. Két szék volt kihagyva nekünk. Edward leült az egyikre így gondoltam a másik az enyém. Leültem mellé. Várakozóan néztem körül, majd a szemem a családfőn állapodott meg. - Bella tudjuk, hogy ez nehéz neked. És kérlek, ne vedd számonkérésnek. Csak, mint egy családtag kérdem. Hol voltál az elmúlt években? - És így hát, mint akinek nincs más választása elkezdtem mesélni. Először nehezen ment. Furcsa volt, hogy mennyien hallgatnak, de a közepére már egészen belelendültem. A legtöbb mindent elmondtam, bár kihagytam néhány részletet. Azokat csak Edwardnak tartogattam. Senki másnak.

A vallatásom két órán keresztül tartott. Alice olyan aprólékosan kérdezett, hogy néha el kellet gondolkodnom a válaszon. - azt hiszem lassan indulnunk kéne. - jelentette ki Victoria. Miután befejezettnek nyilvánítottam a mese órámat. Elkezdtem feltápászkodni. Vámpír létemre ezt a szokásomat megtartottam, nem szerettem annyira rohanni, mint a többiek. De a futást én is élveztem. - mégis hova mész?- két kar állított meg. És egy lélegzetvételt éreztem a nyakamon. Gondoltam, hogy még két lépést sem tehetek. felsóhajtottam. - nemsokára kezdődik az iskola. Nem minden nap vasárnap, kedvesem. - nevettem el magam. - ott találkozunk, de most mennünk kell, fél óra múlva becsöngetnek. - Khm csak 25 perc. - kotyogott közbe fogadott nővérkém. Erre Edward felemelte a fejét és ránézett. Victoria aprót bólintott, majd néhány másodperccel később, megrázta a fejét. Megfordult elmotyogott egy, sziasztok-ott és elindult kifelé. Kérdően néztem Edwardra majd az egész családra, de mindannyian eltűntek, Edward pedig a távolodó Victoriát nézte. Kibontakoztam az öleléséből és csak néztem. Kiolvashatta a kérdés a szememből, de nem válaszolt. Hát legyen. - sziasztok - mondtam mérgesen. Nagyon ritkán leszek mérges, de ezt nagyon utálom. Utálom, ha titkolóznak. De Edward megint elkapott. - kérlek, ne haragudj, csak meg kellet kérdeznem valami fontosat. És tőlem nem tudhattad volna meg? Nem sajnos ezt nem. - vettem egy nagy levegőt. - rendben, de ne csináld, ezt többet kérlek. Nagyon rossz érzés. És ha nem baj most megkeresem a nővéremet. - ezen meglepődött, valószínűleg a megnevezésen, de bólintott. Megcsókolta a homlokom-belebújtam az ölelésébe. Annyira jól esett a közelsége, teljesen megnyugtatott. De mennem kellet. Sóhajtottam egyet, majd elszakadtam tőle és elkezdtem hazafelé rohanni. Otthon utolértem a tesóm. - hé Vic minden rendben? Aggódom. - vett egy mély levegőt. Persze minden a legnagyobb rendben. Mi baj lenne? Minden csodás. - a végét már gúnnyal mondta. Ez nem volt megszokott tőle. De azt is tudtam, hogy makacs. Talán nem annyira, mint Alice meg én, de benne is van egy kis tartás. - renden, de ugye tudod, rám mindig számíthatsz!- bólintott és elindult a szobája felé. - siess, nem akarok elkésni. - örültem. Most már sokkal kedvesebb volt a hangja. Olyan, mint amit megszoktam tőle. Felrohantam a szobámba. Beledugtam a könyveimet a táskámba. És kinyitottam a szekrényem ajtaját. Talán nem voltam annyira fanatikus vásárló, mint Rosalie, de nekem is rengeteg volt a ruhám. És most ez nagyon jól jött. Felvettem egy kék mélyen dekoltált pólót és egy szűk szárú hosszú farmert. Hozzá pedig egy fehér szandált. Felkaptam a táskám és már lent is voltam. Victoria a kocsiban várt. Beültem és indultunk.