(Alec szemszöge)
A mai napom, mint minden Ness nélkül töltött nap, unalmas volt. De muszáj volt fenn tartani a látszatot. Nem akartam hogy bárkinek is szemet szúrjon, hogy olyan gyakran vagyok távol. Aro megint elküldte Jane-t valahova. Persze megint nem mondhatta volna meg hogy hova. Nekem mégis elmondta. Szerintem még mindig bűntudata volt a kínzós eset miatt. De őszintén szólva nem is érdekelt. Jenna, viszont ha lehet még idegesítőbb volt. Egy szóval levakarhatatlan. Azt hitem azután a Janes eset után megértőbb lesz és tartja a távolságot. De úgy látszik nagyot tévedtem. Ha lehet még rosszabb lett. Mindenben egyetértett velem, még akkor is ha nem volt igazam, vagy csak hülyeséget mondtam. És Demetriék előtt meg néha úgy tett mintha mi… nem is tudom, együtt lennénk vagy ilyesmi. Pedig én nem egyszer is világosan a tudtára adtam hogy nem akarok tőle semmit sem. Ilyenkor én mindig csak elvonulok és inkább nem mondok semmit sem. Most is a folyosón sétálok, mert megint kiakasztott az a csaj. Persze ő nem képes feladni. Végigmentem a hosszú folyosón, amitől még vámpír létemre is kirázott a hideg. Már majdnem kiértem amikor valaki utánam kiáltott.
- Alec, várj! – hallottam meg Jenna hangját, amitől kirázott a hideg. Úgy tettem mintha meg sem hallottam volna. Mentem tovább.
- Alec! Hallod? Állj már meg! – kiáltotta de én csak nem álltam meg. Pechemre beért, és lépést tartott velem.
- Jó, tudom hogy megint elvetettem a sulykot, de nem érted meg mit érzek irántad…nem tudod milyen az ha nem viszonozzák az érzéseidet. – hadarta,miközben mellettem haladt. Még mindig nem szólaltam meg. Amikor látta hogy nem vagyok hajlandó megszólalni, megint beszélni kezdett.
- Igazából, kérni szeretnék valamit… nem könnyű, de annyira vágyom rá… rád – itt megtorpantam. Ő is megállt velem szemben. Gyanakvóan, összeszűkített szemmel néztem rá.
- Tudom hogy ez a leggonoszabb, és legönzőbb tettem lesz de muszáj… egyszerűen nem bírom ki. – magyarázta, utána komolyan nézett rám.
- Csókolj meg! – suttogta, és közelebb lépett hozzám. Én először fel sem fogtam mit kért tőlem. De miután leesett nagyon ideges lettem. Ez már túl megy minden határon, komolyan.
- Neked elment a józan eszed! – horkantam fel, és faképnél hagytam.
- Jó, de akkor legalább azt mond meg hogy hova ment Jane – nyaggatott tovább. A kezem ökölbe szorult. Komolyan ha így folytatja megütöm, lány létére.
- Figyelj Jenna, ezt nem mondhatom el neked. Nem szabad – szinte már könyörögtem. Csak szállna már le rólam.
- Tudtam! Nem bízol bennem. Ugye ez van? Hm? - tette fel Jenna az újabb kérdéseket. Még szép hogy nem bízom – gondoltam magamban. Időközben kiértünk a folyosóról.
- Jaj, Jenna hagyj már! - nyögtem fel. Én ezt nem bírom tovább.
- Sajnálom Alec, de ha nem bízol bennem, és nem adod, meg amit akarok, kénytelen leszek szólni Aronak – sóhajtott. Ledermedtem. Ha a vér még keringene az ereimben, most újra megfagyott volna. Először, megijedtem, majd rettentő dühbe gurultam.
- Hogy mi? – fordultam felé mérgesen.
- Jól hallottad. De gondolj bele. Nem kell mást tenned, csak azt amit mondtam, és senki nem fog tudni semmit sem – suttogta és hozzám simult. Abban a két másodpercben leperegtek a szemem előtt a lehetséges jövőképek. És megrémített, amikor a végén azt láttam hogy Stella holtan, és sápadtan fekszik a földön. Szinte fizikai fájdalmat okozott. Tudtam, hogy nem tehetek mást. Dühösen rántottam magamhoz Jennát, és ajkaimat durván az övére nyomtam. Ő élvezte a dolgot, sőt, a karjait a nyakam köré fonta, és én kénytelen voltam elviselni. De a szívem majd megszakadt legbelül. Úgy éreztem elárultam Stellát, és ez borzasztó érzés volt. Végül már annyira undorodtam magamtól, és Jennától hogy eltoltam magamtól. A szeme csukva volt és elégedett vigyor ült ki a képére. Én meg csak undorodva néztem rá. Még akkor sem hervadt le a mosoly a képéről amikor meglátta hogy nézek rá.
- Jaj, ne nézz már így! Csak jobb volt mint egy kis gyenge emberkével csókolózni. Biztos vagyok benne hogy ez a Stella sem csókol jobban – vissza akartam vágni, de lefagytam. Honnan tudja a nevét? A kérdés biztosan kiült az arcomra is, mert Jenna elvigyorodott.
- Bizony, tudom a nevét, sőt azt is hogy hogy néz ki. Úgyhogy vigyázz, mert akár mikor kitekerhetem a csinos kis nyakát. Csak egy rossz szavadba kerül – vigyorgott fölényesen. Összeszorítottam az állkapcsomat, nehogy kicsússzon egy morgás. Jenna közelebb lépett és végigsimított az arcomon. Ujjai elidőztek az ajkaimon. Kénytelen voltam hagyni, pedig legszívesebben tövestül téptem volna ki a kezét a helyéről.
- Szeretnél mondani valamit, édes? – kérdezte gúnyosan. Tudtam hogy nem fogok tudni összefüggően beszélni, ezért csak mereven bólintottam. Féltem ha megszólalok, olyat mondanék amit megbánok.
- Helyes – mondta és szájon akart puszilni de elfordítottam a fejemet.
- Na, na! Ezt még gyakorolni kell majd! – kuncogott, és elsuhant a trónterem felé. Muszáj volt kijutnom innen, mert úgy éreztem megőrülök. Szó szerint kirontottam a kapun és rohanni kezdtem, egyenesen az erdő felé. Most döbbentem rá, hogy sarokba szorítottak. Nem tudok mit lépni. Csak az tudom tenni, hogy szót fogadok Jennának, mint holmi jó kiskutya és akkor Stellának nem esik bántódása. A dühömet néhány fán éltem ki, amit gyökerestől szakítottam ki. Ha már itt jártam az erdőben, vadásztam is. De a dühöm csak nem akart csillapodni. Idegességemben felkiáltottam, ahogy csak bírtam. Mintha ez segített volna. Nyugodtabb lettem. De csak egy kicsivel. Lassan besötétedett, de én nem akartam oda visszamenni. Nem bírom ki annak a némbernek a közelében. Nem tudom elviselni hogy úgy irányítgat ahogy kedve tartja, mert sarokba szorított. Lassan elindultam a város felé. Látni akartam Stellát. Hátha attól kevésbé lesz fájdalmas ez a helyzet. Félúton lehettem, amikor megcsapta az orromat az az édes, kellemesen csábító illat. Csak most erősebb volt és egyáltalán nem abból az irányból jött ahonnan számítottam rá. Az illat irányába kezdtem el rohanni. Ahogy közeledtem egyre erősödött, és tudtam hogy ez csak is Stella vérének illata lehet. Ettől még jobban megijedtem. Mi van ha Jenna megtalálta, és megölte? Ne! Csak azt ne. Akkor azt nem élném túl. Vajon Aro megölne ha megkérném rá. Nem hiszem, hisz Edwardot sem akarta. De ha én is valamilyen meggondolatlan dogot tennék, nem tehetne mást. Nem tudtam ezen tovább gondolkodni mer meghallottam Stella kiáltását.
- Fogd be, különben csak rosszabb lesz – recsegte egy mély hang. Ezután dulakodás hangja volt majd a pasi megint felkiáltott.
- Na most már elég! – ordított, és én jobban rákapcsoltam. Már nem voltam messze csak egy saroknyira. Friss vér szagát éreztem. Jaj ne! Ne! – fohászkodtam magamban.
- Ne – nyöszörgött egy vékony hang. És most már biztosan tudtam hogy Stella az. Befordultam a sarkon és megláttam őket. Stella a földön feküdt, rajta meg egy csapzott ruhás hapsi ült. Megpróbálta megcsókolni, de Stella elfordította a fejét. Nem vártam meg a folytatást. A vörös köd ellepte az agyamat. Odarohantam és leszakítottam a pasit Stelláról. Hatalmas csattanással a túloldalon lévő kukában landolt. Oda akartam menni és darabokra szaggatni, de egy halk nyöszörgés visszarántott a jelenbe. Stellához szaladtam és letérdeltem mellé. A fejéből és a karjából folyt a vér, és borzasztóan sápadt volt. Majdnem olyan mint én. A szemét alig bírta nyitva tartani.
- Stella, kérlek maradj velem! Hallod? – szólongattam. Rám nézett.
- Alec? – lehelte gyengén.
- Igen, én vagyok az. Érted amit mondok? Ness, maradj velem! – könyörögtem sírós hangon, és a becenevén szólítottam,amit annyira szerettem. De hiába, lassan lehunyta a szemét.
- Ness! Ne, kérlek, kérlek, maradj velem! Ne hagyj itt, kérlek! Szeretlek! Hallod?– zokogtam könnyek nélkül. Eddig nem tudtam milyen érzés sírni vámpírként. Ugyanis sosem tettem. De most hogy tudom, csak rosszabb. Itt fekszik előttem a lány akit szeretek, és nem nyitja ki a szemét. Nem mondja azt hogy ’’túlzol Alec’’, ha azt mondom neki mennyire gyönyörű. Nem látom a mosolyát, vagy azt amikor a szemét forgatja ha túlzok valamiben. Nem veszíthetem el, nem! Gyorsan előkapartam a telefonomat a zsebemből, és hívtam a mentőket. Az idő, amíg vártam, borzasztó lassan telt el. Az ölembe húztam Stellát és fogtam a kezét, ami egyre hidegebb lett. És a vérzés sem akart elállni. Valahogy nem tombolt bennem a vadállat a vére iránti vágy után. Most csak arra tudtam gondolni hogy felébred e még…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés