|
13. fejezet - Azok a fránya érzéseim
2010.12.02. 17:08
, Mindketten felmásztunk, azzal a céllal, hogy most szépen elálszunk, de ez nem így sikerült, ugyanis, mikor beértem a szobámba, hatalmas meglepetés fogadott.”
Kiment az álom a szememből. Olyan ébernek éreztem magam, mint aki csak most kezdi a napot, holott én most kellene befejezem. Érdekes. Sebaj, legfeljebb, holnap, az órákon fogok aludni, ha most nem fog menni. Felvettem a pizsamát, és bebujtam az ágyban, majd elkezdtem nézni a falat, miközben próbáltam nem gondolni semmire. Azért csak eszembe jutott a bunyó, amit anya mesélt, és még Alice hófehér arca is megjelent a szemeim előtt. Alice. Mit nem adnék, hogy tudja, mit érzek iránta. Szeretem, és ezt, szerintem, kimutatom nap mint nap, de nyíltan kimondani, egész más. Könnyen megtehetném, azonban, én, a gyáva nyúl, nem vagyok képes rá. Vagy csak bemesélem magamnak? Nem hinném, magamat ismerve, ott ájulnék el.
Istenem! Ebből nem lesz alvás. Jól van, nyugi. Most szépen kiürítem a fejem, és alszok. Megfordultam, majd becsuktam a szemeimet, ám azok a gondolatok nem hagytak nyugodni. Vagy csak utalhatnék rá? Biztos megértenné, ha meg nem, Edward elmondaná neki. Mit parázok ennyit, nem mondok semmit, és kész. Monstmár tényleg alvás! – kiáltottam magamra gondolatban, majd a hasamra feküdtem. De hogyis bírnám ki hogy ne mondjam el neki, ha, mikor a közelemben van, mindig azt érzem hogy ki kell mondanom az érzéseimet. Vagy, ha megcsókolnám, és csak elsuttognám, ő nem fogná fel, mert a csók utáni hatás alatt lenne, én meg, nyugodtabb lennék. Megvan oldva. Eleget gondolkodtam! Alvás! – fejeztem be a gondolataimat, és a masik oldalamra fordultam. A gondolataim csak nem hagytak békén, ezért hagytam az agyamat, hagy gondoljon amit akar, és csak vártam, hátha elalszok. Egy ideje csak feküdtem így, majd megfordultam. Kényelmetlen volt, ezért elkezdtem nézni a plafont. Csak nem volt jó, ígyhát hasra feküdtem. Ennyi erővel akár elmehettem volna sétálni, vagy Cullenékhez, de nem, én szépen a szobámban maradtam, és csak dobáltam magam az ágy egyik végéből, a másikba. Mikor már kezdtem zsibadni ennyi fetrengéstől, megállapodtam magammal, a hátamra feküdtem, és vártam a reggelt.
Hamar el is érkezett, mondanom sem kell, hogy mikor csörgött az órám, legszívesebben átaludtam volna az egész napot, és úgy tűnik nem csak én voltam ezzel így. Rosalie bejött, majd kidülledt szemekkel nézett rám.
- Borzalom volt az éjszaka. Nem tudtam elaludni. Olyan zajt hallottam innen, mintha vernék kifele a falakat. Mit csináltál? – kérdezte álmosan.
- Vergődtem. Nem jött álom a szememre. Biztos, tudtam volna aludni, ha azok a gondolatok békén hagytak volna – morogtam kedvetlenül.
- Mire gondoltál? – nézett rám húgom kíváncsian, mire csak megvontam a vállam. Mint aki a gondolataimba olvasott, kajánul elvigyorodott, és megszólalt: - Csak nem Alice járt a pici fejecskédbe?
- Nyem – néztem másfelé. Így csinálok én, mikor hazudok, ezt Rose is nagyon jól tudja, e miatt, és a képessége miatt is, sohasem hazudhattam neki.
- Ugyan már. Tudom hogy szerelmes vagy belé, és ezt elkellene mondanod neki.
- Majd én eldöntöm hogy mit csinálok. Most meg felöltöznék, ha nem gond – mutattam az ajtóra. Utáltam az érzéseimről beszélni, mert nem mindig voltam tisztában velük. Húgom kiment, én felöltöztem, a többi emberi dolgomat is elvégeztem, és lementem reggelizni. Elindultunk a suliba, ahol Alice rögtön a nyakamba ugrott, majd egy hosszas csók utan, leszállt rólam.
- Szia! – mondta vidáman mosolyogva.
- Mi ez a jókedv? – Alapból jókedvű szokott lenni, de annyi energia jön belőle, hogy egy atombombát készíthetnénk vele.
- Ma van a szülinapod.
- Igen? – Na tessék, azt sem tudom mikor születtem. Szép, nagyon szép.
- Igen.
- Honnan tudod? – Nem rémlik hogy mondtam vagy akár gondoltam rá.
- Láttam anyukádat, amint eldönti hogy milyen ajándékot vesz neked.
- Milyen borzalommal fog megint elő állni? – kérdeztem elszörnyedve. Tudni való, hogy anyám nem ért az ilyenekhez, úgy sem tudna venni nekem olyat, ami még nincs meg, és tudja, hogy nem kell nekem ajándék. Azért remélem most megfogom úszni buli nélkül. Legalább a tizennyolcadik szülinapomon hagyjanak békén.
- Az titok. Órák után hozzánk jösztök.
- De Alice, én nem akarok felhajtást – nyafogtam. Nem vagyok már két éves, tudom mikor öregedem, nem kell mindig eszembe juttatni.
- Lécciiiiii – nézett rám boci szemeivel Szerelmem. Lehet neki ellenállni?
- Nem, nem lehet – nevetett mellettem Edward. Hogy került ez oda? – Mindig ezt csinálja, ha el akar érni valamit – vigyorgott. Akkor Alice mindent megfog kapni amit akar. Igaz, enélkül is megadtam volna neki mindent. Elindultunk az órára, amire nem igazán tudtam figyelni, hiszen Alice érzelmei kikészítettek. Egyszer boldog volt, utána aggódott, utána jött egy látomás, amitől szomorú lett, majd megint boldog. Csodálom, hogy nem őrültem meg. Mindegyik szünetben csak arról fecsegett, hogy milyen jól fogom érezni magam, meg hogy ez lesz a legjobb szülinapom amelyik valaha volt, és a menzán is ugyanezt művelte:
- És mindenféle színes, illatos gyertya lesz, egy nagy, emeletes torta, és... - itt elakadt, majd húgomhoz, és hozzám fordult. - Gondoltuk, hogy, ha már ugyanazon a napon van a szülinapotok, tarthatnánk egybe.
- Nincs ugyanakkor a születésnapunk - mosolyogtam.
- Nem csak két perc van köztetek? - ráncolta a homlokát Emmett.
- De igen - vigyorgott Rosalie, Edward meg felnevetett. Persze, ő a gondolatainkból kiolvasta.
- Nem értem – nyafogott Emm.
- Én, február 27-en születtem, éjfél előtt egy perccel, Rose meg, február 28-an, éjfél után egy perccel. Mostmár világos? – kérdeztem mosolyogva. Gondoltam, hogy világos, csak nem lesz sötét.
- Érdekes – morfondírozott Szerelmem. – A ruhákat mindenkinek kikeszítettem az ágyra. Ha nem tetszik, sajnálom, akkor is azokat fogjátok felvenni. Nincs kivétel – nézett szigorúan Bellára, aki mérgesen fujtatott egyet.
A többi óra gyorsan eltelt, nem történt semmi, majd Rose-zal haza kerekeztünk, ettünk, atöltöztünk, anya ide adta az ajándékomat, ami egy CD volt, tele képekkel, és egy fényképezőgép, amit köteles voltam elvinni magammal Cullenékhez. Elmentünk a Cullen birtokra, és észrevettem hogy a ház csak belülről van kidíszítve, kívül nem is látszik hogy épp egy bulira jöttünk. Jó, legalább tudom hogy csak a család van itt, nem ezerféle ismeretlen ember. A nappali gyönyörű volt, a sötétítők bevoltak húzva, rózsaszín, illatos gyertyák fénylettek mindenhol, és a díszek inkább virágok voltak, mindenféle színben. Az asztalon egy óriási torta is látható volt, két emeletes, ez már fehér volt egy kis rózsaszín habbal, két, szinten rózsaszín virággal a tetején. Csak azt nem tudom, hogy ki fogja megenni, hiszen csak két ember van itt, amelyik eszik is. Négy, ha belszámoljuk Nessie-t és Jacobot. A falból, valahogy egy felirat lógott ki, amin, pirossal, az állt, hogy: “Boldog születésnapot, Rosalie és Jasper!”. Alice elkapta a kezem, és elkezdett húzni maga után, mert eddig a küszöbön állva figyeltem a hatalmas helyiseget. Csak most volt időm megszemlélni Szerelmem öltözékét. Egy piros, rövid ruhát viselt, spagettipántokkal, és alig takart valamit. Hm, vajon milyen lesz a mai éjszakánk? Uram Atyám, mire gondolok én is, azt hiszem megőrültem. De férfi vagyok, normális az ilyesmi. Vagy nem?
- Ha hiszed, ha nem, nagyon is normális. Szerinted a többiek miről fantáziálnak? – mondta mellőlem Edward. Hát, remélem nem Alice-ről. Várjunk csak...Hogy került ez oda? Mindegy, nem számít. A Jacob-Nessie párosra néztem, és láttam, ahogy szegény fiú nyálcsorgatva figyeli a lányt, akin egy barna, rövid, nyakpántos ruha volt. Ma mindenki ilyen “jól” öltözött fel? Bellára pillantottam, aki egy világos kék, már-már világos lila, csillogós ruhát viselt. Nem kell mondanom hogy ez sem volt valami hosszú. Emmett is majd' felfalta húgomat. Rosalie egy szimpla, pántos ruhában feszített, amelyiken a rózsaszín halvány árnyalatai, és egy szívecske volt található.
A mai éjszaka, úgy tűnik, hogy az összes itt tartózkodó férfinak nagyon, de nagyon hosszú lesz . Kivéve Carlisle-nak, mert ő… Mert ő most éppen nincs itt. Csak most vettem észre hogy Esme és Carlisle nincs itt.
- Alice, nem hiszed hogy ez egy kicsit túlzás? - pillantottam körbe kétségbeesetten. Ha egész éjszaka ez a ruha lesz rajta, én megfogok halni.
- Halgass! - szólt rám, majd valamit levett az asztalról, és ismét hozzám fordult. - Boldog szülinapot! - adta a kezembe a csomagot, amiről megtudtam hogy egy ajándékos doboz.
- Mondtam, hogy nem kell semmi - sóhajtottam, de azért kibontottam, nem akartam megsérteni szegényt. Az ajándékom a kedvenc írómnak a legújabb kötete volt, ami alig jelent meg egy napja.
- Ez... Ez hogy? A tegnap jelent meg, és... - folytattam volna, de Szerelmem félbeszakított.
- Jó kapcsolataim vannak. – ennyivel lezárta a témát, majd mindenki ide adta az ajándékát. Mit is mondjak, mindenfélét kaptam, édességtől megkezdve, a kedvenc együttesem minden albumáig, egészen egy állatokról szóló dokumentumfilmig. Most aztán kétszeresen is megvan mindenem. Miután befejeztem a hálálkodást, eszembe jutott valami:
- Hol vannak a szüleitek? – kérdeztem Alice-től.
- A ki tudja hanyadik nászutukra mentek. Mikor vissza jönnek, megkapod az ajándékod – valaszolta. Jajj, vajon milyen frappáns dologgal fognak ők is előállni? Rosalie-nak is oda adtak az ajándékokat, aki, velem ellentétben, nagyon örült nekik.
Elkezdődött a bulizás. Betettek valami diszkós zenét, jót mulatunk táncolási képességeinken, megettük a fél torta felét, mert olyan hatalmas volt, hogy csak ennyi fért belénk, pedig még a házban tartózkodó vámpírok is megkóstoltak egy-egy falatot, persze utána majd’ összehányták magukat, és Alice ragaszkodott hozzá hogy vigyük haza azt amit nem ettünk meg, mert nem akarta hogy kárba vésszen egy ilyen "finomság". Végre valahára, hullafáradtan indultunk volna hazafelé, miközben láttam hogy Bella felpattan, az emeletre indul, de megáll a lépcsőalljánál, majd gyilkosan nézi Alice-t, Rosalie-t és engem. Éreztem, hogy azt fontolgatja, melyikünknek ugorjon neki. Ezzel betelt a pohár. Egész buli alatt nem szóltam semmit, mikor egy sarokban kuporodott, és csak árgus szemekkel figyelt minket, mintha bármelyik percben rájuk hozhatnánk az FBI-t, mert ők nem emberek. Igaz, nem sokat érnénk vele.
- Mégis mi a franc bajod van? - alltam elé dühösen. Ám arra ami következett, senki nem számított. Egy villámgyors mozdulattal megragadta a vállam, egészen a falhoz nyomott, és éjfekete, mérges pillantásával fogva tartotta szemeimet. Olyan volt, mint egy igazi vámpír. Akkor megértettem hogy milyen fába vágtam a fejszém, mikor beleszerettem Alice-be.
- Hogy mi a bajom? Ti vagytok a bajom - morogta az arcomba, majd eltűnt. Én csak bambán néztem utána, és valamiért nem tudtam megmozdulni. Azt mondta, utál minket, de miért? Még mindig nem tettem ellene semmit, akkor meg mi a baja?
- Nem mondta, hogy utálna valakit - mondta mellőlem Edward, engem megijesztve. Miért kell ők olyan csendesek legyenek?
- Igazán? Ha nem utálna minket, valamivel kedvesebb lenne.
-Én nem bújok bele, csak annyit mondok, hogy ha mindenkivel barát akarsz lenni a családból, vigyázz mit csinálsz. - azzal elment. Jó, sokat értettem belőle. Azt hiszi, ha rébuszokban beszél, segíteni fog valamit? Értesítlek, Edward Cullen, ez nem így van, sőt, mégjobban összezavarsz - kiabáltam felé gondolatban. Ő tud valamit, amit én nem tudok. Nem szeretem nem tudni a dolgokat.
Alice megfogta a kezem, majd elkezdett húzni kifelé. Ja, hogy még haza is kell menni. Elfelejtettem. Megköszöntük az estét, és haza kerekeztünk. Anyának megmutattuk a képeket, majd felmentem a szobámba, ahol Alice-szel találtam magam szemben, aki fájdalmasan nézett rám, és nehezen sóhajtott.
- Mostmár érted miért nem lehetünk együtt? - nézett egyenesen a szemembe. Tudtam, hogy a Bellás jelenetre gondolt.
- Értettem az elején is. Mondhatsz bármit, nem fogok félni, és szakítani sem fogok.
- Az életed árán is?
- Nekem kicsit sem számit az én életem. - Halálos nyugalomban beszélgetünk olyasmiről, ami inkább egy veszekedésbe illene. Ez komoly fejlődés.
- Attól még nekem számíthat.
- Elfogadom azt, hogy vámpírok vagytok, sőt, még nem is félek tőletek, örülnöd kellene, nem itt vitatkozni arról, ami már lerágot csont.
- Nem fogom hagyni, hogy az életed kockáztasd, miattam.
- Tegyél valamit ellene.
- Miért kell ennyire megnehezísd a dolgomat?- fordított hátat, és közelebb ment az ablakhoz. Abban a pillanatban, gondolkodás nélkül hagyta el a számat ez a két szó:
- Mert szeretlek... - Mit le nem vitatkoztam magammal erről, mégis, milyen könnyü volt kimondani. Talán nem olyan bonyolult ez az egész. Egy félpercig csönd telepedett ránk, majd, úgy, hogy észre sem vettem, Szerelmem a nyakamba ugrott, és olyan szenvedélyesen kezdett el csókolni, mint meg soha. Karjait nyakam köré fonta, míg en a derekát simogattam, és élveztem ajkaink vad táncát. Piciny kezével a hajamba túrt, majd elkezdtünk hátrálni az ágy felé. Alice eldőlt az agyon, én fölé gördultem, és végig puszilgattam arca minden négyzetcentimeteret, homlokától indulva az álláig, majd a nyakán haladtam lefelé, amit halk sóhajokkal nyugtázott. Láttam, és éreztem hogy ő is csinálni akar valamit, de nem hagytam hogy megmozduljon. Kezeimet hata allá csúsztattam, ahol rögtön megis találtam a ruhája cipzárját, és elkezdtem volna húzni lefelé, ám akkor, Alice hirtelen eltűnt allólam, én meg elterültem az ágyamon. Felültem, majd körbenéztem, és megláttam Szerelmemet az ablak mellett.
- Mi a gond? Valamit rosszul csináltam? - Tudtam, hogy mindent jól csináltam, hiszen már van tapasztalatom a nők kényeztetésében, de azért megkérdeztem, hátha Alice másképp "működik", mint azok a lányok, akikkel nekem volt dolgom.
- Nem, mindent tökéletesen csináltál, csak... mi ezt nem folytathatjuk. - A cipője orrát nagyon érdekesnek találta, amit nem értettem.
- Miért is?
- Mert...Én...Nekem... mennem kell - azzal kiugrott az ablakon, én meg csak ültem, és néztem. Mi van? Ez most mi akart lenni? Miért nem folytathatjuk mi... Miért kell neki máris mennie... Mi… Mi van? Ezer kérdés volt a fejemben, csodálom hogy nem jelentek meg hatalmas kérdőjelek az arcomon. Áh, holnap majdcsak elmondja, remélem. Nem sokat agyaltam ezen, magamra húztam a pizsamát, és bebujtam az ágyba. Most szerencsére elaludtam, nem kellet egész éjszaka fenn maradjak. Vagyis fenn voltam, az ágyon, de aludtam.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
