(Sissy szemszöge)

A temetés óta eltelt egy hét. Az új családom tagjai visszatértek a régi kerékvágásba. Carlisle-nak lejárt az egy hetes szabadsága, így visszament a kórházba dolgozni. A „gyerekek” - azaz a többiek - visszamentek a suliba, így Esmével kettesben maradtunk otthon. Mire én reggelente felébredtem, addigra már a többiek rég elmentek az iskolába. Majdnem minden napom ugyanúgy telt. Ha tehettem, akkor kiültem a teraszra és élveztem az időt. Ha esett, akkor vagy zongoráztam - ami mostanság a kedvenc elfoglaltságom lett, vagy olvastam fent a szobámban.
A lelkem lassan megnyugodott köszönhetően az új családomnak. Edward minden nap ezerrel száguldozott haza, hogy minél előbb mellettem lehessen.
Két héttel a temetés után épp a szobámban voltam és olvastam, mikor valaki kopogtatott a nyitott szobaajtón. Felpillantottam, és elmosolyodtam.
- Elmegyek vásárolni. Van kedved kimozdulni egy kicsit velem? – kérdezte beljebb lépve Esme.
Elgondolkodtam. A temetés óta nem mozdultam ki, még sétálni sem, s már pedig rám férne egy kis séta.
- Igen, lenne – válaszoltam végül.
- Rendben. Akkor mondjuk, 10 perc múlva találkozzunk lent a nappaliban.
Bólintottam, majd Esme távozott a szobámból. Bementem a gardróbba, kiválasztani egy ruhát. Talán öt perc keresgélés után találtam egy sötétlila egyrészes ruhát, ami nagyon megtetszett. Előhalásztam még egy hosszú kabátot, egy csizmát és vastag harisnyát. Épp öltözködtem, mikor csörögni kezdett a telefonom. A kezembe vettem, megnéztem a kijelzőt, majd elmosolyodtam.
- Szia! – szóltam bele.
- Szia. Hogy vagy? Hogy aludtál? – kérdezte Edward a vonal másik végéről.
- Jól vagyok, köszönöm. Hmm, nem is tudom. Reggelig minden rendben volt, de utána egyedül éreztem magamat – siránkoztam nevetve.
- Tudod jól, hogy szívesebben maradnék otthon, mint hogy iskolába jöjjek – válaszolta.
- Tudom – feleltem, majd kicsúszott a kezemből a telefon, hisz egyszerre próbáltam felhúzni a harisnyát a lábamra és beszélni Edwarddal.
Felnevettem, majd felvettem még a ruhát, és csak ezután vettem fel a telefont a földről.
- Itt vagyok – szóltam bele.
- Mi történt? –aggodalmaskodott Edward a túl végről, aztán meghallottam Alice kuncogását.
Gondolom ő már előre látta az incidenst.
- Semmi. Tudod, én nem tudok egyszerre telefonálni és öltözni is – feleltem kinyújtva a nyelvemet, mintha bárki is láthatná.
- Hallottam, elmész Esmével.
- Igen. Muszáj most már egy kicsit kimozdulnom.
- Jól teszed. Vigyázz magadra! Majd később találkozunk!
- Rendben. Szeretlek.
- Én is – válaszolta és letette.
Bementem a fürdőbe, kifésültem, majd feltűztem a hajamat. Visszamentem a szobába, és felraktam az Edwardtól kapott nyakláncot.
- Sissy! – hallottam meg Esme hangját.
- Megyek! - kiáltottam.
Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre, majd elindultam lefele. Esmével összemosolyogtunk, majd együtt sétáltunk le a garázsba. Beültünk a Mercédeszbe és elindultunk. Míg utaztunk, a kocsiban halkan szólt a rádió. Talán egy fél órát utaztunk, mire elértünk Port Angeles határát. Végül beálltunk egy nagy bevásárló központ elé. Kiszálltunk, és bevásárló kocsiért mentünk.
- Sissy, kérlek, hozzál még egyet.
Kérdőn néztem Esmére.
- Ha bementünk, majd elmondom – felelte kedvesen.
Bólintottam, kihúztam egy másik kosarat, majd elindultunk vásárolni.
- Tudod Sissy, mikor még ember voltam, volt egy gyermekem, aki nem sokáig élt. Bánatomban öngyilkosságot követtem el, ami nem sikerült. Carlisle még a halálom előtt talált rám és változtatott át. Imádom a gyerekeket, de saját gyermekem ugye nem lehet, ezért van az, hogy saját gyerekeimnek tekintelek titeket, és az is, hogy havonta egyszer eljövök vásárolni egy árvaház számára.
- Értem.
- S gondoltam, megkérdezem, hogy nincs-e kedved kicsit megmozdulni.
- Hát, itt vagyok – mondtam, majd neki indultunk vásárolni.
Esme rám bízta az otthonra való vásárlást, míg ő az árvaháznak vásárolt.
- Ha valamit meglátsz, ami neked megtetszett akkor nyugodtan vedd meg – mondta még mielőtt külön váltunk volna.
Rámosolyogtam, majd én is elindultam az egyik irányba. Először friss gyümölcsöket vettem, majd átmentem az édesség osztályra. Ott is begyűjtöttem néhány finomságot. Tovább sétáltam. Számomra érdekes osztályhoz érkeztem. Könyvek és újságok. Elmosolyodtam, majd besétáltam. Kedvenc íróim újabb könyveket adtak ki mostanság, így két-három landolt a kosárban. Aztán egy-két divatmagazin is követte a könyvek példáját. Továbbá még egy-két ruha és smink is került a kosárba. Végül a kertészeti osztályon találtam magamat. Eszembe jutottak anyáék. Több mint egy hete nem voltam kint a temetőben. Így választottam két csokor virágot, majd elindultam a kasszák felé. Útközben összetalálkoztam Esmével, aki az én kosaramba átrakott néhány friss húst, majd együtt álltunk be egy kasszához. Gyorsan kifizettük mindkét kosárban lévő dolgokat, majd kisétáltunk a kocsihoz.
- Esme?
- Igen?
- Ha megkérlek, akkor kiviszel a temetőbe? – kérdeztem.
- Persze. Neked az úgy jó, hogy előtte meglátogatjuk az árvaházat és csak utána megyünk?
- Igen.
Bepakoltunk, majd beültünk a kocsiba, és az árvaház felé vettük az irányt, ami Forks és Port Angeles között volt. A ház az erdőszélén állt magányosan. A hátsó udvarban gyerekek rohangásztak kacarászva. Elmosolyodtam, mikor megláttam őket. Segítettem Esmének becipelni a szatyrokat. A gyerekek azonnal körbevettek minket, és ránk mosolyogtak, miután beléptünk a házba. Egy nő sietett elénk.
- Jó napot, Mrs. Cullen! – köszönt kedvesen.
- Önnek is, Mrs. Jackson. Ő itt a fiam párja, Sissy McAlister – mutatott be Esme a nőnek.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen.
- Ezt a gyerekeknek hoztuk! – mondta Esme, egy kicsit megemelve a szatyrokat.
- Oh, köszönjük szépen. Kérem, nyugodtan vigyék be a konyhába. A konyhások majd elpakolják.
- Rendben.
Esme ismerte a járást, így ő ment elől, én pedig követtem. Lepakoltunk, majd átsétáltunk egy nagyszobába, ahol a gyerekek már körbe ültek egy széket és ránk vártak. Esme a székhez sétált, leült, aztán egy kislány ült az ölébe. Esme elmosolyodott, kezébe vett egy könyvet, és olvasni kezdett.
- Hol volt, hol nem volt….
Egy kislány húzta meg a ruhám szélét. Mutogatta, hogy üljek le én is. Mosolyogva leültem, mire a kislány a fejét az ölembe hajtotta, és úgy hallgatta a mesét.
Mire Esme a mese végére ért, addigra a gyerekek fele már aludt. Nagyon édesek voltak. Nők léptek be a szobába és egyesével felvitték a gyerekeket. A kislány az ölemben is elaludt, így a kezembe vettem, és én is felvittem a kis szobájába, ahol még rajta kívül még három kislány aludt. Leraktam egy ágyra, betakartam, majd kisétáltam a szobából. Lent az ajtónál már Esme várakozott rám. Elköszöntünk Mrs. Jacksontól, majd tovább mentünk.
- Nagyon jól éreztem magamat – szólaltam meg a kocsiban.
Esme rám mosolygott, majd finoman megszorította a kezemet.
- Ennek örülök.
A következő megálló a temető volt. Kivettük a kocsiból a virágokat, majd a sírhoz sétáltunk. Leraktam a virágokat, majd a sírfeliratra néztem.
- Most, egy kicsit magadra hagylak – mondta Esme, és visszasétált a kocsihoz.
Hálásan néztem Esme után, majd visszanéztem a sírra.
- Szia, Anya és Apa. Ne haragudjatok, hogy idáig nem látogattalak meg titeket. Most már jobban vagyok, köszönhetően az új családomnak. Edward el sem enged a közeléből még egy percre sem. Nagyon szeretem Edwardot. Örülök, hogy ő mellettem van, a családjával együtt. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélkülük.
Hideg szél süvített végig a temetőn. Összehúztam a kabátot magamon.
- Most megyek, apa és anya. Ígérem, többször jövök majd, ki hozzátok. Szeretlek titeket! Nagyon hiányoztok! – mondtam, majd megfordultam, és visszasétáltam a kocsihoz.
Esmével beültünk, majd hazafelé indultunk. Valami eszembe jutott.
- Esme, kérlek, menjünk hozzánk haza – kértem kedvesen.
- Rendben.
Befordultunk az egyik utcán, ami pont a mi utcánkba nyílt. Esme lefékezett a ház előtt.
- Biztosan készen állsz? – kérdezte kicsit aggódva.
Bólintottam.
- Bejössz velem? – kérdeztem.
- Természetesen.
Kiszálltunk a kocsiból, majd a bejárathoz sétáltunk. Kivettem a kulcsot a cserép alól, ahova még anya rejtette vészesetre. Nagy levegőt vettem, majd lenyomtam a kilincset és kitárult előttem az üres ház. Mindketten beléptünk. A levegő kicsit dohos volt, ezért kinyitottam egy közeli ablakot. Beljebb sétáltunk. Minden ugyan úgy állt, ahogy utoljára hagytunk, mikor elmentünk kirándulni.
- Esme, összeszedek néhány cuccot, amit szeretnék átvinni hozzátok.
- Menjél csak.
- Nyugodtan nézz körbe. Ha megkérlek, akkor meglocsolod a virágokat?
- Persze.
- Köszönöm.
Az egyik tárolóból elővettem két dobozt, majd felsétáltam a szobámba. Néhány dolog már hiányzott a szobámból, amiket a lányok vittek át az új szobámba. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy friss levegő áramolhasson be a szobámba. Neki álltam a kedvenc könyveket, CD-ket, fényképeket bepakolni a dobozba. Előkerültek még ékszerek, sminkek és csecsebecsék, amiket a másik dobozba pakoltam. Néhány ruhát az ágyra készítettem, hogy azokat is elviszem magammal. Lentről Esme dúdolása hallatszódott fel. Elmosolyodtam. Még összeszedtem egy-két dolgot, majd megfordultam, hogy becsukjam az erkélyajtót, de egy alak állt az ajtó előtt. Visszahőköltem. Az arcára pillantottam, majd felismertem. Az a férfi volt, aki azzal a nővel jött, aki néhány hónnap ezelőtt megtámadt. Hátrébb léptem egyet.
- Szervusz, aranyom! – köszönt a férfi.
Megfordultam és kirohantam a szobából, le a lépcsőn. Lent megtorpantam. Két férfi állt, és Esmét fogták le.
- Régen találkoztunk, picinyem – suttogta egy női hang a fülembe.
Nagyot nyeltem. Tudtam, hogy kiáll mögöttem.
A nő megkerült, és a szemembe nézett.
- Már napok óta a városban vagyunk. Rád várva, de Te sikeresen elbújtál előlünk a vámpír fiúdnál és kedves családjánál.
Esme egy pillanatra kiszabadította a száját, és elkiáltotta magát.
- Fuss, Sissy!
Azonnal megfordultam, és az ajtó felé rohantam, de a vámpírnő elém került, gúnyos vigyorral az arcán.
– Hova, hova, picinyem? – kérdezte, majd megfogta a kezemet és hátra csavarta.
Felsikítottam.
- Kötözzétek meg mindkettőt, aztán induljunk, mielőtt a többiek szagot fognak! – adta ki az utasítást a nő.
Összekötötték a kezemet, bekötötték a szememet, majd mintha valaki a vállára kapott volna, aztán már csak a levegő süvítését éreztem. Sikítani akartam, de még a számat is betömték. Gondolatban Edward nevét kiáltottam, de tudtam, hogy hiába, hisz Edward nem tud olvasni a gondolataimban. Sírva fakadtam. Most mi lesz velünk?

(Edward szemszöge)

A suliból hazaérve a ház üresen állt. A lányok még nem tértek haza a vásárlásból. Örültem neki, hogy Sissy végre kimozdul itthonról. Már nagyon ráfért a friss levegő. Felrohantam Sissy szobájába. Minden katonás rendben állt. A szobámban még szerelmem illata terjengett. A szekrényhez léptem, aminek egyik polcán egy kép volt kettőnkről. Még síeléskor készült a fotó. Fantasztikus nyaralás volt. Elmosolyodtam, ahogy felidéztem az emlékeket. Aztán minden hirtelen történt. Alice húgom felsikított, majd valami összetört lent a nappaliban. Két szempillantás alatt lent voltam. Először az összetört a váza darabokra pillantottam, majd húgomra.
- Mi történt, Alice? – kérdeztem.
- Azonnal hívjátok Carlisle-nak mondjátok meg, hogy azonnal jöjjön haza! – utasította.
- Alice, mi történt? – ragadtam meg a karját.
- Sissyt és Esmét el akarják rabolni!
- Mi? – kérdeztük egyszerre a fiúkkal.
- Útközben, majd elmondom. Carlisle-nak mondjátok meg, hogy Sissyék házához jöjjön!
Jasper rögtön telefonált, majd azonnal indultunk.
- Nomádvámpírok akarják őket – mondta Alice.
Belenéztem húgom gondolataiba. Felmordultam.
- Ezek azok, akik egyszer megpróbálták ölni Sissyt!
Gyorsítottam a tempón, így elsőnek értem a házhoz. Benyitottam.
- Sissy! – kiáltottam el magamat.
Semmi válasz nem jött. Felrohantam Sissy szobájába. Üresen állt az is. Ismerős illatok terjengtek a szobában. Az egyik Sissyé volt, a másik pedig az egyik vámpíré. Felmordultam. Lerohantam a földszintre, ahol a többiek járták körbe a házat. Ekkor lépett be Carlisle az ajtón.
- Mi történt, Edward?
- Elvitték Sissyt és Esmét, azok a vámpírok, akik múltkor megtámadták Sissyt.
- Edward! – hallottam meg Alice hangját a hátam mögül.
Megfordultam. Húgom egy nyakláncot nyújtott át. Rápillantottam. Sissyé volt.
- Nem! – ordítottam mérgesen.
- Nyugodj meg, fiam. Megtaláljuk őket! – mondta Carlisle, de arca aggodalmat tükrözött. – Először is Rosalie és Alice vigyék haza mindkét kocsit, és jöjjenek utánunk. Mi pedig a lányok után eredünk. Alice, Rosalie, siessetek, majd útközben tájékoztatunk titeket, hogy merre járunk – mondta Carlisle, nyugalmat erőltetve a hangjára és arcára.
Mindannyian bólintottunk. A család két részre szakadt. Az illatok a kertben lassan eltűntek.
- Siessünk! – mondtam, és bevettem magamat az erdőbe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés