-         Ne ficánkolj már!

-         De nem akarom ezt!

-         Ha nem hagyod, hogy befejezzem kénytelen leszek téged az ágyhoz kötözni és…

-         Az tetszene!

-         És hívni Emmettet, hogy vigyázzon Ő rád. – ez megtette a hatását, mert Connor lenyugodott és mozdulatlanul ült - Okos kisfiú.

-         Kegyetlen vagy! – kinyújtotta a nyelvét.

-         Te meg gyerekes. – mélyet sóhajtottam - Néha úgy tűnik, hogy Jack szellemileg fejlettebb nálad.

-         Az öcsém most lesz öt éves és a legizgalmasabb dolog a számára az, ha kint dagonyázhat a sárban és gilisztákat tömködhet az orrába. – kimutatott az ablakon az udvarra, ahol épp öccse játszott egy nagy sártócsában és kihasználva a néhány másodpercet, amíg Lindsay nem figyelt rá egy adag jól megtermett gilisztát igyekezett beletuszkolni az orrlyukaiba.

-         Mondtam, hogy értelmesebb nálad. – néztem rá gúnyos vigyorral.

-         Ezt még visszakapod.

-         Majd meglátjuk. – mosolyogva nyúltam az éjjeli szekrényen heverő kötszerért.

-         Talán új barátnőt kellene keresnem. – elgondolkodva nézett rám.

-         Olyat úgysem találsz, mint én. – óvatos mozdulattal megemeltem bal karját és a sebre ráraktam a Carlisle által már előre levágott gézdarabot.

-         Hát, van egy lány a fizika faktosoknál, aki… - érdeklődve figyelte az arcomat, hogy hogyan reagálok és lassú mozdulatokkal igyekezett kicsúsztatni karját az enyémből.

-         Szép próbálkozás, de feküdj vissza és ülj nyugodtan a seggeden, amíg ezt befejezem. – felsőtestét visszatoltam a párnára és ragasztószalaggal rögzítettem a felhelyezett kötést.

-         Annyira utállak. – durcásan elfordította a fejét.

-         Tudom. – közelebb hajoltam hozzá és egy engesztelő puszit nyomtam a szájára.

Lágy nyári szellő készteti néma táncra a faleveleket, szikrázó napsütés csal mosolyt a nyár arcára, zöldellő fák nyújtózkodnak védelmezően az ég felé, vidám színekben pompázó virágok százai kápráztatják el szemünk, illatukkal pedig bódító ködöt vonnak elménkre.

Az egész annyira képtelen volt, mint egy tündérmese helyszíne. A nap sugarai megcsillantak a harmatos füvön, apró színes virágok borítottak be mindent, az ég felé nyúló fák kellemes árnyékot biztosítottak… A mennyország egy aprócska darabja.

-         Határozottan ez a legjobb eddigi nyárzáró napom. – mondta kissé kábán, miközben „lehuppant” a fa tövébe.

-         Csak azért mondod, mert Carlisle teletömött fájdalomcsillapítóval mielőtt elindultunk. – én is lekuporodtam mellé.

-         Az csak az egyik fele. – épp karjával közelebb vont magához.

-         Mi a másik? – kíváncsiskodtam.

-         Hogy végre kettesben vagyunk. Nem tudom, hogy neked feltűnt-e, de egész nyáron egyetlen olyan nap sem volt, hogy ne lógott volna valaki a nyakunkon. – arcán sunyi vigyor terült szét.

-         Igazad van. – amíg nem említette fel sem tűnt, hogy egész nyáron gondos felügyelet alá vont minket a családom.

Mikor Connornak még feküdnie kellett egymást váltva bukkantak fel a Cullenek a Bass háznál átlátszó ürüggyel. Mikor pedig jobban lett és már mozoghatott, Alice vagy épp Emmett talált több emberes elfoglaltságot számunkra, esetleg Connor mostohaanyjának, Lindsaynek támadt hirtelen elfoglaltsága, így Jackre kellett vigyáznunk.

-         Szóval kihasználhatnánk, hogy kicsit magunk vagyunk. – jobb kezével kitámasztotta magát, majd apró puszit nyomott a számra, ami édes, puhatolózó csókká változott. A természet hangjait kezdte elnyomni Connor fürge szívverése, de meghallottam egy halk fájdalmas nyögést, mire eltoltam magamtól - Rendben, értettem.

-         Helyes. – mondtam diadalittasan - Hidd el én sem így terveztem, de most az a lényeg, hogy minél előbb meggyógyulj és ez aligha segítene.

-         Igazad van, de… van, amihez nem kell a kezem. – kinyújtotta a kezét és az ölébe húzott.

Közel hajoltam hozzá – ügyelve gyógyuló karjára – és kis puszikat hintettem nyakára. A nyakából áradó émelyítő illat zsibbasztó ködöt vont az elmémre. A kilométerekről jövő zajok – vihorászó gyerekek, egymást kergető kutyák ugatása, hangos dudák tűkölése, délelőtti tévés vetélkedők zaja, a távoli, útmenti kis étterem konyhájának zsibaja -, a fák suttogása egy pillanat alatt megszűnt, csak Connor szívének eszeveszett dobogását és az ereiben száguldó vér pumpálást hallottam. Nyakáról áttértem a szájára. Leheletnyi csókokat hintettem ajkaira. Jobb kezét a derekamra fonta és még közelebb húzott magához, amivel megszűntette a testünk közötti pár milliméternyi távolságot is. Ajkai kéjes, durva csókokkal ostromolták az enyémeket, nyelveink vad, őrült táncba kezdtek. Mellkasából lágy, jóleső sóhajok szakadtak fel, az arca kipirult, szaporán vette a levegőt. Én igyekeztem fegyelmezni magam – akármennyire is élveztem a helyzetet - és nem hagyni felülkerekedni a bennem lévő vámpírt, de Connor kézmozdulatai kicsit sem könnyítettek a helyzetemen.

Az elmúlt néhány hétben nem igazán került szóba köztünk a szex, leginkább a mostani fizikai állapota miatt, de mindketten éreztük a buja vágyat egymás iránt és a kínzó hiányt a másik távollétében.

Hogy őszinte legyek ennek kicsit én is örültem, mert egyetlen csókjától alapjaiban rengett meg az önfegyelmem és egyáltalán nem voltam benne biztos, hogyha a testiség mezejére lépünk egy cseppnyi önuralmam is maradna.

Most mégis a határaimat feszegettük… sőt azon már rég túl voltunk. Mégsem éreztem egy fikarcnyi félelmet sem.

A baleset óta Connor elég fáradékony lett és a napok nagy részét átaludta, de nem bántam. Szerettem nézni, ahogy alszik. Mikor aludt békés, nyugodt volt és tudtam, hogy olyankor a fájdalma is csillapodott. Persze az sem volt utolsó szempont, h ilyenkor a fájdalomcsillapító miatt beszél álmában és igazán humoros dolgokat mondott, ezért én sem unatkoztam. Ráadásul Lindsay is egészen megkedvelt – ahogyan én is őt – és a folytonos jelenlétemhez is hozzászokott, így az esetek túlnyomó részében már nem kellett az ablakon keresztül belopóznom, nyugodtan használhattam az ajtót.

-         Szia. – mondtam mosolyogva.

-         Elaludtam?

-         Egy kicsit. Hazamehetünk, ha szeretnéd. – megcirógattam az arcát.

-         Nem, maradni akarok még!

-         Rendben. – lecsúsztam mellé és a mellkasára hajtottam a fejem - A kórházban… nagyon rám ijesztettél!

-         Azt mondják, hogy a halálod előtt lepereg előtted életed filmje. – végigsimított a hajamon, majd egy tincset az ujjai köré tekert és játszani kezdett vel - Még nem mondtam senkinek, de a balesetkor… a csattanás pillanatában egyetlen dolgot láttam. A te arcodat lebeget a szemem előtt.

-         Az enyémet?

-         Mikor legelőször rám mosolyogtál. Még most is tisztán emlékszem, hogy mi volt rajtad, milyen ékszert viseltél, hol állt ki pár szál a hajadból, hogy húzódtak a kis gödröcskék az ajkaid körül. Az összes parányi részletre!

-         Soha többet ne csinálj ilyet! – mondtam kemény hangon.

-         Nem terveztem, hogy mostanában újabb őzet ütök el és szétzúzom magam. – finoman felnevetett.

-         Ez nem vicces! – ráütöttem a combjára, nem túl erősen, de azért megérezte.

-         Sajnálom. – mondta esedezően.

-         Én csak… nem szeretem, ha ezzel viccelsz. – felnéztem rá - Semmi vicces nincs benne.

-         Felejtsük el ezt az egészet. Többet ne hozzuk szóba a balesetet. Megegyeztünk?

-         Megegyeztünk!

-         Különben is már csak pár hónap és rendbe jövök. – az erősödő szél fellebbentette a fa alsó ágait, ami alatt feküdtünk és a meleg napsugarak csillogó ölelésbe vonták bőrömet - Elképesztő! – kissé elfordította tekinteték, a hirtelen jött fényesség zavarta a szemét, majd fokozatosan visszafordította fejét és ámulva figyelte gyémántként szikrázó arcomat – Ez sokkal királyabb, mint amilyennek elképzeltem. – somolyogva tűrtem, hogy tanulmányozza és ámulva nyomkodja ragyogó bőrömet.

-         Em, erre nem érek rá! – mondtam mérgesen, miközben próbáltam lehámozni bátyám ujjait a szememről - Már rég a sulinál kellene lennem!

-         Csak fogd be és gyere velem. – elkezdett letaszigálni az emeletről - Hidd el megfogod köszönni.

-         Nagyon remélem, hogy ez nem egy újabb a hülye vicceid közül. – hallottam, hogy kinyitja a bejárati ajtót, majd levezetetett a verandáról.

-         Egyáltalán nem. – hirtelen megállított - Rendben. Most már nézhetsz. – elvette a szemem elől a kezét, nekem pedig elállt a lélegzetem.

A ház előtt egy gyönyörű, éjfekete 1959-es Chevrolet Impala Convertible állt.

-         Ez meg… - nem hittem a szememnek.

-         A tied! – mosolyogva a kocsi oldalának dőlt.

-         Az enyém?

-         Bizony! Elvégre mégsem furikázhatunk örökké téged.

-         De honnan…? – elképzelni sem tudtam honnan jöttek rá, hogy saját kocsit szeretnék és, hogy ráadásul ez álmaim autója, ugyanis egyszer sem gondoltam rá, mikor Edward „halló” távolságon belül volt.

-         Rosie választotta. – magyarázta bátyám - Ő igazán ért ehhez, természetesen én is hozzájárultam a kiválasztásához.

-         Köszönöm! – bizarr érzés volt elképzelni, hogy Rosalie bármiben is segítene nekem önszántából, de túlságosan lefoglalt az új ajándékomban való gyönyörködés.

-         Nincs mit, hugi! – elővette zsebéből a kocsi kulcsot és felém dobta - Most pedig húzz bele különben el fogsz késni. – nevetve összeborzolta a hajam és visszasétált a házba.

Én még pár pillanatig álltam és végigfutattam a tekintetem a Convertible minden egyes részletén – az áramvonalas felületeken, a csillogó éjfekete festésen, a piros színű bőrüléseken és az ezüst felniken -, majd bepattantam és elindultam a suli felé.

-         Hello, fiatalok! – táncolt asztalunkhoz nővérem.

-         Szia, Alice! – köszönt neki Connor.

-         Szia. – köszöntem én is - Te is benne voltál a kocsis akcióban?

-         Mindannyian benne voltunk, de az én szerepem csak annyi volt, hogy eldöntsem a színét.

-         Köszönöm. – mondtam hálásan.

-         Igazán nincs mit.

-         Sziasztok. – ült le köszönve Edwward és Bella az asztalunkhoz.

-         Hello. – biccentettünk Connorral.

-         Rendben, Alice. Most már kibökheted! – Edward mélyet sóhajtott.

-         Tudjátok, hogy minden ősszel van egy évnyitó bál. – Alice hevesen kezdett bele a mesélésbe.

-         Igen. És?

-         Találjátok ki rendezi? – kérdezte hatalmas mosollyal az arcán.

-         Ugye nem… - Bella arcára, mintha rettegés ült volna ki.

-         Kérlek mond, hogy nem te! – habár nem láttam magam kívülről az arckifejezésem nem sokban térhetett el Belláétól.

-         Pedig igen! Negyed órája szólt az igazgató, hogy a diáktanács engem választott a dekoráló csapat élére. – arcán óriási önelégült vigyor jelent meg, melyet izgatott tapsikolás és gyors beszéd kísért - Jajj, annyira izgatott vagyok és ezernyi ötletem van! Rengeteg virág, hulló csillámpor, fények és… és… és füst ez az! Mindenképpen kell egy füstgép is! – elgondolkodva kezdte turkálni a tálcáján lévő spagettit, majd előkapta a mellette heverő füzetét és heves jegyzetelésbe kezdett.

-         Ugye tudja, hogy ez csak egy egyszerű iskolai bál? – Connor értetlen arckifejezéssel fordult felém.

-         Oh, hogyne tudná! – sóhajtottam lemondóan.

Ugyan Ő még nem sejthette, de Bellával és a család többi tagjával pontosan tudtuk, hogy milyen, ha Alice fantáziája beindul és korlátlan hatalmat kap.

-         Még mindig nem hiszem el, hogy csak úgy kaptál egy kocsit. – írta Connor az utolsó óránk közepén küldött cetlijén.

-         Még én sem nagyon. – írtam vissza.

-         Persze ez nem egy olyan klassz sportautó, amivel tele van a garázsotok, de…

-         Hé, ne piszkáld a kocsimat. Lehet, hogy nem a legújabb Ferrari, de az enyém és különben is szeretem a régi autókat.

-         Nyugi, hogy csak vicceltem. – eltette a cetlit és engesztelőleg megcirógatta a karom, majd a fülemhez hajolt - Szeretem, mikor ilyen vagy. Olyankor…

-         Connor Bass! Micsoda meglepetés, hogy ismét maga miatt kell megszakítanom az óra menetét. - sajnos pont Erica Starral volt óránk, aki köztudottan az iskola legzsémbesebb tanára volt és szigorú rendet parancsolt az órákon - Elhiszem, hogy ez az anyagrész száraz és unalmas az ön számára, de örülnék ha az órámon rám figyelne és nem a – lenézően végigmért - barátnőjével enyelegne. - hát… igen, ő azok közé a tanárok közé tartozott, akik egyik Cullent sem szívlelték vagyis igazán egyik diákot sem kedvelték -  Ha jól tudom szeretné megtartani a mostani átlagát, ehhez pedig szüksége van arra, hogy a jövő heti dolgozata igazán jól sikerüljön.

-         Elnézést, Miss Star! Nem fordul elő többet!

-         Ebben biztos vagyok! – a tanárnő vetett még egy lenéző pillantást kettőnkre és visszasétált a táblához, hogy befejezze az elkezdett képlet felírását.

A matek óra további része unalmas és feszültségtől mentesen zajlott. Mikor a csengő megszólalt az egész osztály lázasan és villámgyorsan pakolta össze a cuccait. Már épp készültem felállni az asztaltól, mikor Connor megfogta a kezem és visszatolt a székre.

-         Várj még egy kicsit. – közelebb húzta hozzám a székét és komoly arccal rám nézett - Eljönnél velem a bálba?

-         Én…

-         Én szmokingot vennék fel, te pedig valami gyönyörű estélyit. Vennék virágot, elmennék érted, kinyitnám az ajtót és mindent, amit ilyenkor csinálni szoktak. Egy este ereéig olyanok lennénk, mint a többi gimis pár. – szemeiben kíváncsiság és izgalom tükröződött.

-         Benne vagyok! – igazából féltem a báltól, mióta megtudtam, hogy Alice szervezi, de a gondolat, hogy Connorral együtt menjünk és eljátsszuk az átlagos amerikai gimis párt nagyon tetszett.

-         Este mikor jössz át? – kérdezte, mikor már a parkoló felé sétáltunk.

-         Elfelejtettem, hogy mára ígértem Emmettnek egy visszavágót. – értetlen arckifejezéssel bámult rám - A múltkori vadászatnál azt hiszem alaposan beletapostam a férfiúi önbecsülésébe. – hogy őszinte legyek a legutóbbi vadászatnál Emmettnek esélye sem volt ellenem és utána két hétig rágta a fülem, mire beleegyeztem a visszavágóba.

-         Oh, értem. – csalódottnak tűnt.

-         Ígérem, hogy – a táskámat bedobtam a hátsó ülésre és egy apró csókot leheltem az ajkaira - mire felkelsz már ott leszek. – az arca felderült és mosolyogva viszonozta a csókomat.

Mindketten beszálltunk a „vadiúj” járgányomba és elhajtottunk az iskolából.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés