(NIKKI SZEMSZÖGE)

Edward szemei éjfeketék voltak és bánatosan csillogtak. Egy ideig úgy nézett engem, mintha félne, hogy a következő pillanatban eltűnnék. 
Ettől a pillantástól összezavarodtam. 
Ha azt mondta, hogy nem szeret, akkor most miért néz így? Méghozzá engem? 
- Edward - suttogtam alig hallhatóan. 
Erre az ő tekintete, ha lehet még jobban ellágyult és visszanyerte "eredeti" arany színét. 
Nem tudtam folytatni. 
Nem is akartam. Csak ki szerettem volna mondani a nevét, hogyha meghalnék a szívem vad táncától, akkor tudjam, az ő neve hagyta el utoljára ajkaimat. 
Közelebb hajolt hozzám, mintha valami titkot szeretne elárulni. 
- Én... - habozott egy darabig és láttam rajta, hogy belül azon gondolkodik, hogy kimondja e nekem - féltelek. Úgy érzem, hogy csak én tudlak megvédeni igazán mindentől, de mégis! Én vagyok rád a legnagyobb veszéllyel - itt sötéten, humor nélkül, rekedtesen és halkan felkuncogott. 
- Miért? - kérdeztem. 
Ha nem szeret akkor miért félt? 
Elvégre csak a szeretteinket félthetjük igazán. 
Edward úgy nézett rám, mintha megőrültem volna, de mégis a szemében nem tűnt el a gyengédség. Inkább folyamatosan lágyult a tekintete. 
Még nem húzódott arrébb. 
Lágyan és lassan végigsimított arcomon és végül a mutatóujjával a számat "kerítette hatalmába". 
Az érintésétől bizseregni kezdett a bőröm minden négyzet milimétere, ami aggasztott. 
Edward ilyet sosem érezhetett, amikor megérintettem - gondoltam. 
- Hogy miért féltelek vagy miért lennék rád veszéllyel? - kérdezte. 
- Is-is - adtam a választ. 
- Melyiket szeretnéd előbb? - kérdezte egy féloldalas mosoly keretében. 
A szívem gyorsabban kezdett el dobogni. A vér csak úgy tombolt az ereimben, mintha valamilyen koncerten lennének. Az agyam, mintha lezsibbadt volna, abban a pillanatban eltudtam képzelni, milyen lehet egy agyhalott. 
- A féltést - suttogtam. 
Ő egy ideig csak engem nézett és közben megfogta a kezemet, és a hüvejk ujjával elkezdte simogatni a kézfejemet. 
- Bűn volt, hogy hazudtam - kedzte, de nem hagytam, hogy befejezze, mert olyan érzésem támadt, mintha a pokol máglyáján égetnének. 
- Ezt már mondtad. Hogy kár volt hazudnod arról, hogy szeretsz. 
Mikor befejeztem a torkom  iszonyatosan kaparni kezdett, mintha valaki vaskarmokkal karcolgatná össze-vissza. 
Be csuktam a szemem, hogy a könnyeim ne follyanak ki. 
Mintha egy lepkeszárny suhintásnyi időre éreztem volna, hogy Edward gyengéden, alig érezhetően megcsókol. 
Ki nyitottam a szemem. 
Vérfarkas látásomnak köszönhetően láttam magam Edward szemeiben és ledöbbentem.
Mosolyogtam. 
Ekkor azonban bejött, mármint inkább berobbant Mary és a falka. 
- Mit képzelsz magadról pióca? - kérdezte Mary sziszegve, úgy, hogy az átlag emebrek ne hallhassák ki. 
- Ezt ne itt - mondta elkomorulva Edward. 
- Helyes, mert itt nem téphetlek szét - folytatta fenyegetőzve a legjobb barátnőm. 
- Mary, nem bánthatod Edwardot! - mondtam határozottan, bár a legkevésbé sem voltam az. 
Mary kérdőn és morcosan felhúzta a szemöldökét, utalva, hogy indokoljam meg. 
- Mert Edwardba bevésődtem... - mondtam. 
Mivel Maryről sütött az értetlenség ezért hozzátettem még egy dolgot. 
- Nem bánthatjuk a másik bevésődését. 
Mary szégyenkezve lesütötte a szemeit, de aztán újra felnézett és tekintetében látszódott a vad gyűlölet. 
Ekkor tudatosult bennem, hogy újra Edwardot nézi, aki állja a tekintetét. 
- Rendben - mondta Edward, mire Mary megfordult és intett a többieknek, hogy menjenek ki. 
Edward megpuszilta a homlokom és mégmielőtt még kiment volna behívta Alice-t. 
Alice szemei alatt sötét karikák terpeszkedtek, mintha álmos lenne, de tudtam, a vámpíroknál ez lehetetlen. 
- Alice, mi történt? - kérdeztem tőle, mert nagyon aggódtam. 
Alice humor nélkül felnevetett. 
- Pont te kérdezed? 
Egy ideig csöndben volt, mintha a költői kérdésére választ várt volna. 
- Leugrottál egy szikláról, majdnem belehaltál és amikor kiderült, hogy túlélted, megkéred Rosaliet, hogy öljön meg... - sorolta hadarva. 
Én csak a lábamat kezdtem el nézni, nem mertem felnézni Alice szemeibe. Könnyeim lassan, de végül mégiscsak sikeresen kitörtek és utat engedve maguknak végig folytak az arcomon. 
- Sajnálom - mondta Alice és leguggolt mellém, hogy a kezemet utána úgy fogja meg. 
Nem néztem a szemébe, nem bírtam volna látni a szemében a megvetést vagy a gyűlöletet. 
Megvetés - felhasználtam Rosalievel való barátságomat arra, gogy öljön meg. Szerintem egy jó barátnő nem tett volna ilyet. 
Gyűlölet - Ha az előző nem lett volna elég, tönkreteszem az amúgy sem nyugodt családi életüket! 
Zokogni kezdtem. 
Kezeimbe temettem az arcom, hogy Alice ne lásson meg engem. 
-  Én megértem, ha utálsz - mondtam és zokogásom felerősödött. 
Alice ledermedt megmelettem. Sőt, nem is! Nem ez a legmegfelelőbb szó. Inkább a lefagyott. 
Pár másodperc után leült mellém za ágyra és végig simított a hátamon. 
- Nem utállak - suttogta a fülembe, miután megölelt. 
- De... - kezdtem volna Alice félbeszakított. 
- Én mondtam Edwardnak, hogy ne hazudjon. 
- Alice tudom, hogy Edward hazudott arról, hogy szeret... - mondtam és éreztem, ahogy azok az ismerős kínok lassan, de fájdalamsabban visszatérnek.  
- Edward szeret téged, és amióta hazudott neked azóta Jasper nem győzi nyugtatni, olyan nagy bánat és lelkiismeret furdalás található benne. Meg aztán, nálunk, vámpíroknál, eléggé ritka az utóbbi érzés - mondta és halkan felnevetett, de neevtése nem volt boldog. 
- Edward szeret? - kérdeztem. 
Alice bólintott. 
Szívemet újra átjárta az öröm és a remény. 
Olyan érzésem volt, mintha egy hurrikán és egy hatalmas vihat után újra kisütne a nap, ezzel fényt hozva a világra. 
- De ezt tudhattad volna - jegyezte meg Alice nevetve. 
Gondolom kívülről és látszódott a boldogságom. 
Abban a pillanatban újra bent volt Edward. 
Minket nézett. 
- Akkor én megyek is - mondta ALice és megpuszilt ott, ahol Edward néhány poerccel azelőtt. 
- Még úgye visszajössz? - kérdeztem vigyorogva. 
- Ez már csak természetes - mondta Alice nevetve és már bent sem volt. 
Edward leült a mellettem lévő székre. 
Én törtem meg a csendet. 
- Tehát akkor szeretsz? - kérdeztem. 
Edward szeme a leglágyabb aranyszínt vette fel, ami tükrözte az ő tekintetét. 
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire.  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés