Kiugrottam Jasper ablakán, és, vissza sem nézve, a Cullen ház felé vettem az irányt. Tudom, nem szép tőlem hogy csak úgy ott hagytam, vágytól túlfűtve, és értetlenségek közepette, de még szerencse hogy időben megálltam. Ha nem térek akkor észhez, kitudja mit csináltunk volna. Azért illendő lett volna elmondanom neki mi a bajom, de nem tettem. Hogy miért? Mert nem volt kedvem. Nem volt kedvem leállni ott magyarázkodni neki, mikor pontosan tudom hogy nem értenné meg. És kell egy kis idő amíg mindketten feldolgozzuk a történteket. Nem hiszem el hogy így elragadott a hév, nem néztem volna ki magamból. El kellett volna jönnöm akkor, amikor Jasper azt mondta, hogy nem fontos az ő élete. Rosszul kezeli a dolgokat. Nem fontos az élete. Mégis hogyne lenne fontos? Ő jelenti számomra az élet értelmét, ha valami baja esne, nem tudom mit csinálnék, főleg, hogyha miattam esne baja. És csak úgy tudom megvédeni, ha befejezzük a kapcsolatot, amelyiket meg elsem kezdtük. Így lesz a legjobb.
- Csak ne hozz elhamarkodott döntéseket - hallottam meg Edward hangját valahonnan az ajtófélfából.
- Még te beszélsz? Te mentél el egy hétre Denaliba, mikor találkoztál Bellával - emlékeztem vissza azokra az időkre. Akkor nem kellett semmivel foglalkoznom, csak Edward meg Bella kapcsolatával.
- Ne kövesd az én példámat. Hülye voltam, mert megpróbaltam eltaszítani életem szerelmét magamtól, de te nem követheted el azokat a hibákat, amiket én tettem.
- Azt fogom tenni, amit jónak látok, nem fogsz megakadályozni.
- A hibáiból tanul az ember, ám neked sokkal jobb lenne, ha nem hibáznál. Jasper nem olyan, mint Bella.
- Egy percig sem feltételeztem ezt. Amúgy is, te honnan tudnál bármit is Jasperről?
- Igazad van, nem tudhatok róla semmit, azonban ő sem bocsájt meg mindent. Ne várd el, ha hibát hibára halmozol, hogy tárt karokkal fog mindig varni. Elmúlt az az idő. Nekem is csak mázlim volt Bellával.
- Köszönöm, hogy megosztottad velem ezt az értékes információt - mondtam gúnyosan.
- Hallgass rám, ne próbálj meg eltávolodni tőle. - Persze, biztos hallotta amikor elkezdtem terveket "szövögetni" a fejemben.
- Egyéb sóhaj?
- Semmi - morogta, majd a mellettem lévő ajtó hangosan becsapódott, amitől majdnem kiesett.
(Edward szemszöge)
"Egyéb sóhaj?" - utánoztam magamban Alice hangját. Néha annyira feltudd dühíteni. Mikor az ember segíteni akar, pont akkor gúnyolódik. Én egy tanácsot adok neki, ő meg magasról tesz rám. Jó, akkor majd ne nekem panaszkodjon, mikor kifogja játszani Jasper bizalmát, csak mert a saját feje után ment.
- Mi a gond? - bújt hozzám feleségem.
- Alice már megint kikészített. Távol akarja magát tartani Jaspertől. Meg mondtam neki hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, amiket én elkövettem, de hát úgy tűnik a falnak beszéltem.
- Nem tudom mit érdekel téged hogy ők mit csinálnak. Ha akarják, öljék meg egymást, kit érdekel? Annyit foglalkozol velük, hogy elhanyagolsz, akárcsak Nessie - fújatott dühösen, majd eltűnt. Ja, én lemaradtam valamiről. De az a kérdés hogy mi a baja Bellának Jasperékkel? Hiszen én csak azt akarom hogy Alice boldog legyen, ahogy a lányunk is, ez olyan nagy gond? Mióta vissza költöztünk Forksba, Bella nagyon megváltozott, önzőbb lett, Alice-t, aki a legjobb barátnője volt, szinte figyelemben sem veszi, mondhatom hogy majdnem utálja, pedig nem tudom mit tett húgom ellene. Normális esetben tárt karokkal fogadná Jazzéket, de most valami nincs rendben, és csak akkor kezdett el ilyen lenni, mikor szó volt arról hogy visszaköltözünk. Szabályosan kikellett ráncigáljam a házból. Mintha érezte volna hogy valami megfogja változtatni az életünket.
(Jasper szemszöge)
Reggel, mikor felébredtem, az első gondolatom az volt, hogy, vajon miért sietett Aliceannyira. Szombat révén, nem kellett suliba menni, így reggel kilenckor megjelentem a Cullen ház nappalijában.
- Alice, beszélhetnénk? - kérdeztem a kanapén ülő lányt.
- Mi van? - állt fel, és kérdésre kérdéssel válaszolt. Megjegyzem, kicsit gorombán.
- Az van, hogy megkell magyaráznod egy-két dolgot.
- Igen?
- Igen. Például, hogy mi volt az este.
- Semmi nem volt az este.
- Miért mondtad azt, hogy nem feküdhetünk le egymással? - Nem volt kedvem kérdezz-felelek-et játszani, ezért feltettem az engem legjobban foglalkoztató kérdést. Szerelmem sóhajtott egyet, pár másodpecig csak segély kérően nézett Edwardra, aki alig láthatóan megrázta a fejét, és aki nem tudom mikor jött le, majd hozzám fordult.
- Azért nem feküdhetünk le egymással, mert veszélyes.
- Má' mér' lenne veszélyes?
- A vámpíroknak hatalmas erő van a birtokukban, akár egy öleléssel is megölhetlek - mondta, majd egy nagyot ütött a falba, közvetlenül a vállam mellett, de úgy, hogy a ház is beleremegett, és egy lyuk maradt a keze helyén. Akkor, megijedtem. Lehunytam a szemem, hogy gondoljak valami szépre, és felejtsem el, azt, amit Alice az előbb csinált, mert másképp elkezdtem volna remegni a félelemtől. Nem attól féltem, hogy nekem valami bajom esik, mert, végül is, az kit érdekel, inkább Szerelmemet féltettem. Egy nyuszi jutott eszembe. Tudom, nem igazán illik ide, de legalább valami szépre gondoltam, és kinyitottam a szemem, azért, hogy elmerüljek Alice egyre sötétedő tekintetében.
- Nekem megéri. - Már közel sem voltam annyira biztos benne, ez a hangomon is hallatszott, mert alig volt több egy suttogásnál, persze, így is mindenki hallotta.
- De nekem nem. Ha valami bajod esne, ha miattam valami bajod esne, fogalmam sincs mit csinálnék.
- Alice! Mind tudjuk, hogy milyen érzés mikor egy nő, és egy férfi... azt műveli. Én veled is átszeretném élni ezt az érzést. - Mikor az első mondatomnál elfordította a fejét, és merőn kerülte a tekintetem, rögtön leesett. - Te... te még... szűz vagy? - kezdtem el hahotázni.
- Annak idején ez volt a divat - húzta fel az orrát sértődötten.
- És száz év alatt nem volt időd, ugye? - kérdeztem komolyabban.
- Nem találtam meg az igazit.
- Te hallod egyáltalán mit beszélsz? Most azt mondod, nem találtad meg az igazit, az előbb meg arról cirkuszoltál, hogy nem feküdhetsz le az igazi-val mert veszélyes - háborodtam fel.
- Akkor sem fogok lefeküdni veled.
- Jó. - Hátat fordítottam, majd elhajtottam a kocsival. Azt hiszi szükségem van rá? Több száz lány csorgatja a nyálát utánam, nem kell nekem Alice, ha ki akarom elégíteni vágyaimat. Most azonnal felhívom valamelyik osztálytársomat, és akkor meglátjuk ki az okos. De mit is beszélek én? Persze, hogy szükségem van Alice-re, hiszen nélküle üres az életem, nem muszáj az ágyat is használjuk, elég ha szeretjük egymást, nem? Biztos.
De hogy fogom kimagyarázni magam? Sohasem mondanám hogy valami az én hibámból történet. És van itt még valami: Én, egy veszekedésben, nem adom fel olyan könnyen, és, úgy tűnik, Alice is a makacsságárol híres. Ez komoly problémát jelent, amit sürgősen orvosolni kell. Tudom is kitől fogok tanácsot kérni. Valaki, aki nagyon jól ismer engem. Valaki, aki igazi szakértő a nőkben, és a párkapcsolatokban. És ami a legfontosabb, valaki, aki nem férfi. Tudom, hogy ebben a személyben nem fogok csalódni, hiszen évekig dolgoztam vele, és ismeri Alice-t, ami mindkettőnk dolgát megkönnyebíti. De hogy vegyem rá, hogy segítsen nekem?
AJÁNLOM AZ OLDALT
