27. fejezet - A döntés…
2010.12.13. 22:26
Carlisle szemszöge:
Összehívtam a családi gyűlést. Nem akarok semmit sem eltitkolni előlük, főleg ha figyelembe veszem Layla jóslatát. Ennek ellenére még is úgy érzem jobb, ha pár dolog elmondásával még várok.
Én ültem az asztalfőn, bal oldalamon Esme jobbomon Edward foglalt helyet. Fiam mellet természetesen Bella ült. De most a Bella melletti szék (ami Renesmee széke) nem volt üres. Oda ültettük le remélhetőleg legújabb családtagunkat, Damient. Ahogy ezt így végig gondoltam egyből kaptam egy furcsa pillantást Edward –tól. Nem volt sem rosszalló, de igazán helyeslő sem.
- Drágám minden rendben? – kulcsolta össze ujjainkat Esme. Rá emeltem tekintetem és egy aggódó szempárral találtam szemben magam.
- Igen persze! – szorítottam meg egy kicsit összekulcsolt kezeinket.
- Azért kértem, hogy gyertek ide – néztem szét családomon. – mert fontos dologról kell döntenünk, amely mélyen érinti családunk.
- Elnézést, de akkor én miért vagyok itt? – szólalt fel Damien.
Mióta csak visszajöttek Edward-dal a kis magánbeszélgetésükből, folyton ilyen feszült. Próbáltam kideríteni mi történt, de egyik érintett fél sem akart beszélni róla.
- Nagyon jó kérdés! – fúrtam tekintetem az övébe. – Nos mert Layla kért tőlem valamit és ez téged és a családot is érinti.
- Ezt meg hogy érted? Még is miről van szó? – mintha kicsit elsápadt volna.
- Arra kért a levelében, hogy fogadjunk be a családba. Persze ehhez a többiek – tártam szét a kezem - belegyezése is szükséges. De én szeretném, ha itt maradnál. – láttam, rajta hogy igen erősen vacillál.
Ha jól láttam két érzelem harcolt egymással benne; a vágy hogy megint tartozzon egy családba, és a félelem hogy megint elveszít mindent, ami fontos neki. Mivel tartottam tőle vajon melyik fél kerül ki győztesen a háborúból, inkább így szóltam:
- Szeretném szavazásra bocsájtani a kérdést! Esme?
- Én bármikor örömmel látom!
- Alice?
- Szerintem aranyos! MEGTARTJUK! – vigyorgott.
- Jasper? – szegénykém nehezen fogta vissza magát, hogy ne kezdjen el morogni…
- Nincs ellenvetésem.
- Rosalie?
- Nem sok vizet zavar! Maradjon!
- Emmett?
- Legalább lesz kit szívatni! – tördelte az ujjait.
- Bella?
- Szívesen látlak! – próbált mosolyogni.
- Edward?
- Ha ezt kéred, nekem nincs kifogásom.
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk!
Damien szemszöge:
Hallottam, ahogy Carlisle sorban végig kérdezi az egész családot. Végül pedig:
- Rendben tehát egyöntetű döntés született. Damien kélek, csatlakoz hozzánk! – mondta.
Én pedig az ájulás határán egyensúlyoztam. Éveken át egyedül kóvályogtam, miközben mesés (és mint kiderült igaz) történeteket hallgattam a Cullen családról, ami család és nem klán. Ahol bár nem vérrokonok mégis erős kötelék fűzi őket össze. És most azt akarják, hogy én is egy Cullen legyek?
- Én nem tudom! – nyögtem ki végül. Igen nagy okosan.
Hiszen ott van Edward is, hiába hogy arra szavazott maradjak, egy órája még arra kért, hogy menjek és kutakodjak Európa országaiban. Hogy megkeresem a lányát. És erre is még választ kell adnom. De vagy az egyik vagy a másik. Még Edward is közölte, hogy meg van a családtagoknak tiltva, hogy a lány után menjenek. Így ha megkeresem, a lányát nem lehetek családtag, vagy családtag leszek, de még is milyen áron?
Carlisle szemszöge:
Láttam, hogy valami nagy aggasztja, hogy valami nagyon komolya dolog gyötri Damient. Csak azt nem tudtam mi. Bár gondolom, köze lehet a private beszélgetésükhöz, fiammal.
- Én nagyon köszönöm, hogy képesek lennétek befogadni ebbe a nagyszerű családba. De én…
- De a válaszod nem! – mondtam ki helyette.
- Sajnálom.
- Öregem ez olyan, mint valami elbaszott leánykérés! – szólalt fel Emmett. Most az egyszer örülök, hogy fiam ilyen gyermeteg, hála a poénjának már nem volt olyan feszült a légkör a szobában.
- Hát, ha már nem is akar hivatalosan „Cullen” lenni, attól még maradhatna, itt ameddig csak nem talál valami jobban, vagy meg nem un minket. Mi szívesen láttunk bármikor. – állt elő Jasper az ötlettel. Na, igen ő mindig megtalálja a kompromisszumokat.
- Rendben! – lazított a tartásán vendégünk. – Úgyis van egy kis elintézni valónk Em-mel. Nem igaz?
- Deeee… – és már kint is voltak a hátsó kertben.
- Nagyszerű még egy pojáca, pedig reméltem, hogy ő legalább más lesz…
- De kicsim.
- Jól van, hagyjuk. Menj csak te is Jass. – adta meg magát pöttöm lányom.
Ezen a kis beszélgetésen aztán mind nagyon jól mulattunk. Végre valahára visszatért az élet szikrája a családba. Még Edwardon is láttok valami kis pozitív változást. Pedig ő aztán a könnyen változó típus. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy még is mit beszéltek a fiammal. Illetve hogy még is hogy kerüljük el Layla bajjós jóslatát.
|