(NIKKI SZEMSZÖGE)

Bár még csak egy nap telt el az eljegyzés óta, mintha egy másik dimenzióba csöppentem volna azóta. 
Alice szinte egy percre sem hagyott minket kettesben Edwarddal. 
Állandóan az esküvői meghívókat és ruhákat, meg a csokrokat szervezte meg... Egy szóval mindent. 
Éppen a meghívókat terveztük, amikor megcsörrent a telefonom. 
A kijelzőn Dominique neve villogott. 
- Ne haragudj, fel kell vennem - mondtam Edwardnak, aki csak némán bólintott. 
Lassan, de levettem róla a tekintetem és felvettem a telefont. 
- Igen? - kérdeztem és közben elnyomtam egy kitörő ásítást.
Elfáradtam. Milyen rég aludtam egy jót - gondoltam magamban. 
- Szia, Nikki! Elsem fogod hinni, hogy mi történt velem! - ujjongott a telefonba Domi. 
- Na, mi? - kérdeztem rá, nem túl nagy lelkesedéssel. 
- Megszületett Andrew... - mondta és egyre boldogabbnak tűnt. 
- Andrew? Ja, most már tudom! A kis testvéred - mondtam. 
Idő közben el is felejtettem akkor ezek szerint, hogy Domi mamája terhes. 
- Igen! És olyan aranyos! Meg kell látogatnod! - mondta, mintha parancs lenne. 
- Rendben, de ma nem érek rá... 
- És holnap sem - suttogta Alice. 
Én egy "Miért nem?" - et tátogtam, mire a kezembe nyomott egy esküvői ruhás magazint. 
- Alice, az máskor is ráér. Ha szeretne akkor had menjen - kelt a védelmemre Edward. 
Én csak hálásan pislogtam rá, mire ő csókot lehelt az ajkaimra. 
- Szeretlek, de bele kéne szólno a telefonba - suttogta bársonyos hangon a fülembe. 
Erre csak elpirultam. 
- Ó, bocsi. A holnap megfelelne? - kérdeztem, mire Alice szemei mérgesen megcsillantak. 
- Persze! Bármikor, de látnod kell! Olyan édes... 
-  Jó, akkor holnap megyek - vágtam rá. 
Nem nagyon szerettem babákról meg ilyenekről beszélgetni. 
- Ok. Akkor szia! - köszönt el. 
- Szia - és már le is tettem. 
Alice sértődötten felállt a fehér kanapéról és elment a konyhába. 
A másik pillanatban Rosalie jött le a lépcsőn és rám mosolygott. 
- Látom megsértetted Alice-t. Ritka manapság ilyet látni - mondta és nevetni kezdett. 
- Hát igen - mondtam. 
- Alig várom, hogy sógornők legyünk... - mondta és rámkacsintott. 
- Én is. 
- Holnap nem jönnél el velem vásárolni? - kérdezte. 
Pont amikor egy "persze" lett volna a válaszom Alice rohant be. 
- Azt már nem! - mondta Rosalienek. 
- De mégis miért nem? - kérdezte értetlenül Rose. 
- Mert velem veszi meg az esküvői ruhát - makacskodott Alice. 
- Lehetne ebbe Nikkinek is beleszólása? - kérdezte Edward és féloldalasan rámmosolygott. 
- Direkt csinálod? - kérdeztem, mire ő csak értetlenül felvonta az egyik szemöldökét. 
- Hogy elkápráztatsz... Már így is a tied vagy. Akár meg is kötözhetnél és elrabolnál, de én még mindig szeretnélek - magyaráztam neki. 
Még senkinek sem beszéltem olyan nyíltan az érzéseimről, mint akkor neki. 
Meg is lett az eredménye. 
A fejem olyan piros lehetett, mint egy érett paradicsom. 
Vagy, hogy drámaibb legyek, vagy mi a fene, akkor, mint a vér. 
- Szeretlek  - suttogta és megcsókolt. 
Nem tudom meddig csókolózhattunk ott, mert jelentéktelennek tűnt minden. 
Mit számít az idő, ha veled van az, aki a mindenséget jelenti számodra? 
Mit számít a tér, ha egyszer Vele lehetsz. Csak Vele. 
Mit számítanak az emberek gondolatai, ha a Szerelmed szeret? 
Nálam semmi sem számított akkor, csak Ő és én. 
Két szív véglegesen egybeforrása.
Két száj vad, szenvedélyes tánca. 
Lassan húzódott el ajkaimtól és én a döbbenettől észre sem vettem mi történt. 
Edwardra tekintettem. 
- Ezt nem kellett volna - suttogta. 
Én értetlenül néztem rá egy ideig, majd rájöttem, hogy mire mondta ezt. 
A zöld ing, ami reggel rajta volt, a kezemben volt és a fejem egyre pirosabb lett. 
- Ez én voltam? - kérdeztem. 
Nem akartam elhinni, hogy én vettem le Edward ingjét. 
Ő csak mosolyogva bólintott egyet. 
Körbenéztem. 
- Mióta vagyunk a szobádban? - kérdeztem, mert nem emlékeztem, hogy fel mentünk volna. 
- Egy ideje - válaszolta huncutul mosolyogva. 
- Gondolom te hoztál fel - jelentettem ki. 
Edward mosolya még szélesebb lett. 
Hátra dőltem Edward fekete bőr kanapéján és fekvő pózba helyezkedtem. 
Így néztem egy ideig a plafont, majd Edward becsúszott a látóterembe. 
- Valami baj van? - kérdezte, és a mosolya már el is tünt. 
- Csak egy rossz előérzet - suttogtam. 
Ő kérdőn felhúzta mindkét szemöldökét, majd folytattam. 
- Olyan érzésem van... Hogy holnap nem kéne elmennem Domihoz - mondtam. 
- De ő a barátnőd  - mondta Edward. 
- Félreértesz. Nem Domival kapcsolatban van rossz előérzetem. 
- Hanem? - kérdezte. 
- Inkább nem is olyan rossz előérzetnek mondanám, hanem ez egy olyan érzés, hogy tudom, meg fog változni az életem holnaptól. 
Edward csak csöndben figyelt. 
Lassan mellém bújt és ő is lefeküdt mellém. 
Gyengéden simogatni kezdett, gondolom észre vette, hogy egyre nagyobb a bennem lévő feszültség. 
- Szeretnél sétálni? - kérdezte. 
- Nem ártana - feletem. 

Kint sétáltunk az erdőben. 
- Éjfél van - mondta. 
- Milyen szép iylenkor az égbolt - jegyeztem meg. 
- Éjféli szerelem - mondta és megcsókolt. 
Viszonoztam a csókját, majd összestem. 
Nevetni kezdtem a látványon, ugyanis egy nagy sáros részbe estem. 
Edward felemelt a földről és újra megcsókolt. 
Úgy látszik, hogy nem nagyon érdekelte az, hogy csupa sár vagyok. 
Lassan rám terített valami meleget. Később jöttem rá, hogy a pulóverét. 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés