(NIKKI SZEMSZÖGE)

Másnap Edward karjaiban ébredtem. 
Ez jó okot adott arra, hogy mosolyogva induljak a fürdőszoba felé felöltözni. 
Miután végeztem megindultam Edward szobája felé vissza, de valaki átölelt hátulról és megpuszilt a fülem mellett. 
Ijedten sikantottam volna fel, ha az a valaki meg nem fordít és nem csókol meg. 
- Edward - suttogtam magam elé csukott szemmel, amikor ajkaink szétváltak. 
Edward csak szorosan magához húzott és a fejét a mellkasomra tette, hogy hallgassa a szívverésemet. 
Nem mintha nem hallhatta volna mindig...
- Megijesztettél - suttogtam. 
- Te is engem - mondta és felemelte a fejét és belenézett a szemeimbe. 
Amikor értetlenül néztem rá, megforgatta szemeit és úgy válaszolt. 
- Azt hittem, itt fogsz meghalni szívinfartusban... 
- Így jár az aki megijeszt - vágtam rá és gyerekesen kinyújtottam a nyelvem. 
Erre Edward csak halkan kuncogni kezdett. 
- Mikor indulsz el ahhoz a Dominiquehoz? - kérdezte. 
Láttam rajta, hogy szívesen maradna még velem. 
- Ha szeretnéd akkor maradhatok és... - nem tudtam befejezni, mert a szavamba vágott. 
- Menj csak nyugodtan - felete és még mielőtt válaszolhattam volna megcsókolt. 
Bár gyengéd volt, de ott volt benne a tisztán kivehető vágy is. 
- Szeretlek - suttogtam a fülébe amikor elszakadtak az ajkaink. 
- Ahogyan én is téged - mondta és újra hosszú csókolózásba kezdtünk. 
Miután abbahagytuk a csókolózást lementünk a konyhába, ugyanis Esme megpróbált nekem reggelit készíteni. 
- Palacsintát csináltam neked - magyarázta maikor észrevette, hogy éppen "szimatot fogtam". 
- Jaj, azt nagyon szeretem - mondtam neki és ygerekesen odaszökdécseltem a tűzhelyhez. 
Erre csak elmosolyodott. 
Mikor végeztem a reggelivel Edward elkisért La Pushba (hála az eljegyzésünknek 2 napja nincsenek határok). 
De Domi házához már nem kisért be, csak a kapu előtt megpuszilt. 
- Majd hívj fel, ha végeztél és akkor ide jövök - mondta és belepuszilt a hajamba. 
- Rendben - mondtam és bementem a kapun. 
Amikor kinéztem rá észrevettem, hogy furcsán mosolyog. 
De nem volt időm jobban megfigyelni, mert kivágódott az ajtó. 
- Hát végre itt vagy! - mondta Domi és átölelt. 
- Ezek szerint - mondtam mire nevetni kezdett. 
- Annyira hiányoztál - mondta és ekkor vettem észre, hogy sír. 
- Ne sírj! - próbáltam vigasztalni. 
- De hát a legjobb barátnőm férjhez megy - suttogta. 
- Akkor is - mondtam és simogatni kezdtem a hátát. 
- Inkább menjünk be - mondta és elindult a ház felé.
Út közben eléggé gyakran megtörölgette a szemét a pulcsijának az ujjával, úgyhogy kezdtem azt hinni, nem kellett volna eljönnöm.
Mikor beértünk a kicsi, de annál otthonosabb házba, egyből a nappali felé vettük az irányt. 
- És anyukádat hogyhogy ilyen hamar hazaengedték? - kérdeztem. 
Ritka volt, hogy egy kismamát ilyen korán hazaengedjenek, tudtommal. 
- Én is csodálkoztam rajta, mert legalább négy napig bent kellett volna lennie... - magyarázta elgondolkodó fejet vágva.  
- Ez furcsa... - jegyeztem meg - Ha szeretnéd akkor rá kérdezhetnék Carlislenál - ajánlottam fel. 
- A leendőbeli apósodnál? - kérdezte.
És csak akkor gondoltam bele, ha hozzámegyek Edwardhoz, én is Cullen leszek és a családhoz tartozok majd. 
Nem tudom meddig álmodozhattam, mert Domi rázogatására figyeltem csak fel. 
- Jól vagy? - kérdezte. 
- Igen, miért? - kérdeztem vissza. 
Miért ne lennék jól? 
- Mert egy percre olyan ijedten figyeltél magad elé - magyarázta. 
- Megijedtem volna? - kérdeztem, mármint inkább motyogtam. 
De úgy tűnik nem elég halkan, mert Domi egy aprót bólintott. Majd gyorsan elfordította fejét.
- Andrew még alszik. Amint felébred megnézheted - mondta.
- Rendben - feleltem.
Emlékeztek még az előző napi rossz előérzetemre?
Hát pont abban a pillanatban erősödött fel bennem.
Ekkor azonban meghallottunk egy halk sírást. 
- Felkelt - mondta Domi és felszaladt. 
Én csak lassan mentem mögötte. 
Mikor felértem a világos zöldre festett szobába, Domi velem szemben volt, úgy hogy Andrew-t úgy tartotta, hogy nekem háttal legyen. 
- Olyan édes - mondta Domi és közben lassan felém lépdelt. 
A rossz előérzetem egyre jobban elhatalmasodott bennem. Mikor a kezembe adta és belenéztem Andrew kék szemeibe ledöbbentem. 
- Ez nem lehet igaz - suttogtam és éreztem, hogy szédülni kezdek... 
A többire már homályosan emlékszem csak.  

(ALICE SZEMSZÖGE) 

Pont Jasperrel vadásztunk, amikor látomásom lett. Márha lehet így hívni, hogy egy ideig látom Nikkit, aztán minden elsötétül. 
- Alice! Mit látsz? - kérdezte tőlem rémülten Jasper, ezzel futni hagyva az éppen becserkészésre szánt őzet. 
- Nikkit láttam, de aztán minden elsötétült - magyaráztam neki. 
- Szerinted valami baj történt vele? - kérdezte aggodalmasan. 
Nem tehettünk róla, az egész csal a szívébe zárta Nikkit. 
- Nem tudom - mondtam és eléggé kétségbeesett arcot vághattam, mert Jasper nyugtani kezdett. 
- Szóljunk Edwardnak? - kérdezősködött tovább. 
- Ne! Csak felizgatná magát! Meg különben is, ott van La Pushban és vele vannak a barátai, akik tudnak rá vigyázni. 
Akkor még nem tudtam, hogy a látomásom kapcsolatban volt azzal a jelenséggel is, ami megváltoztatta az egész létünket Forksban. 
Másodszorra...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés