Bella szemszöge:


Mikor kiértem a teremből siettem tesire, de pechemre megcsúsztam egy víz tócsán. Miközben felültem és hallgattam, hogy kiröhögnek elöntött a düh, de ugyanakkor én is nevettem magamon, hogy hogy lehet valaki ennyire ügyetlen?! Szóval felkeltem és siettem az öltözőbe. Miközben sétáltam arra gondoltam, hogy Edward valószínűleg látta. Ekkor azonban mellém szegezte magát Alex.
- Jól vagy Bella? - aggodalmaskodott.
- Persze, miért kérded?
- Láttam, hogy megcsúsztál ami eléggé röhelyes volt, már elnézést - kuncogott, majd folytatta -, de mintha ideges lennél vagy valami aggasztana.

Hát ennyire feltűnően félek? Ennyire látszik rajtam?
- Nincs semmi bajom, csak... hosszú volt az éjszakám - és megint jött a kifogás.
Egy ideig hallgatott, gondolom elemezte amit mondtam, majd megszólalt.
- Ne is mondd! Ha tudnád, hogy nekem milyen volt a szombatom! Három abszint, három-négy üveg sör meg pár pohár epres vodka. Totál kész voltam! Össze-vissza hánytam a belvárost! - mondta nevetve. Én is nevettem, mert már láttam ilyen állapotban.
- Például éppen egy parkolóban hánytam, mire egy három pasiból álló csapat rám néz és azt mondja: Te ez most hányt! Egészségedre! - ekkor értünk be az öltözőbe -, és eléggé kínos volt, de még így is csak röhögtem.
Mosolyogtam, mert elképzeltem, hogy milyen volt neki a szombatja. Éppen kivettem a cipőmet a táskámpól, mikor egy cetli esett ki belőle. Felvettem és ha lehet még fehérebb lettem. A cetlin ez állt: Mindig elkapják a gyilkosokat! MINDIG!
- Az mi? - kérdezte Alex, de mielőtt megnézhette volna összetéptem és behajítottam a kukába.
- Puska biológiára.
- Nem ma lesz bioszod? - gyanakvón méregetett.
- De, de ez a múlt heti puska - mondtam s nyeltem egy nagyott.

Bólintott, majd kiment.Felöltöztem majd követtem és reménykedtem, hogy Edward nem figyelt rám, mert akkor nagyon kíváncsi lesz a cetlire. Mikor beértem a terembe Edward már várt rám és mosolygott. Nem gyanakodott, csak mosolygott. Visszamosolyogtam, majd odamentem hozzá és megcsókoltam.
- Szeretlek! - suttogta. Gyorsan elengedett, mert bejött a tanár és azzal a rohadt síppal játszott. Ez azt jelentette, hogy sorakozó. Beáltam a helyemre, és elsuttogtam egy én is tégedet Edward-nak címezve, aki rámnézett majd kacsintott. Mosolyogtam, de ekkor valami a tetőről rám csöppent. Majd még egy csöpp és még egy. Felnéztem majd ijedtemben hátra ugrottam két három lépést.
- Uristen! - mondtam ki hangosan, mire mindenki rámnézett, majd a plafonra és ők is hasonlóan viselkedtek, mint én. Egy fejjel lefelé lógó emberről csöpögött a vér. Edward odajött és átölelt.

- Most én elmegyek! - mondta, majd elindult az ajtófelé és eltűnt. A tanár felkapcsolta a villanyt és a falra vérrel írtak: Nem menekülhetsz a sorsod elől! MEG FOGLAK ÖLNI!
A könnyeim megeredtek. Ez mind miattam történt. Felnéztem az áldozatra és csak most vettem észre, hogy hiányzik a keze és a lábfeje.  Nem bírtam tovább nézni ki kellett rohannom a teremből, követve a többi sikoltozó lányt és fiút. Csak hogy én nem sikítottam, hanem bőgtem. Mikor kiértem a teremből az udvart céloztam meg. Nagy nehezen kijutottam, majd mikor kiértem egy pokoli ordítás hagyta el a torkomat és összeroskadtam. - Miért? - tettem fel a kérdést magamban. Kezeimet az arcomra raktam, csakhogy éreztem valami folyadékszerűt. Elvettem a tenyeremet az arcomról és szemügyre vettem. Az áldozat vére volt az. Sírtam és sírtam. Fel kell keljek, de nem megy! A szörny tombolt, de én nem engedtem a felszínre tőrni. Féltem, hogy megbánom. A környezetet nem érzékeltem, csak a bennem tomboló fájdalmat. Össze-vissza ráztam a fejem, hogy hogy lehettem ilyen felelőtlen?! El kellett volna égetnem a kazettát, de az lett volna a legjobb, ha nem is jövök erre a világra!

A melltartómból elővettem egy tiszta zsebkendőt, majd kifújtam az orrom és megtöröltem a szememet. Nagy nehezen felkeltem és elvonszoltam magam a szemetesig és kidobtam az elhasznált papírzsebkendőtt. De mikor belenéztem a kukába, szörnyű dolgot láttam. Egy kézfej volt a kukában. A számhoz emeltem a kezem és elkezdtem hátrálni, majd megfordultam és elfutottam.


Melissa szemszöge [az áldozat!]:


Miért nem hív? Azt mondta, hogy itt találkozunk, de akkor hol van, miért késik? Tettem fel magamnak a kérdést, de sehol sem találtam rá választ. Még várok tíz- tizenöt percet, de többet nem. Nagyon hideg van, rettenetesen fázok! Felhúztam a padra a lábaimat és összekulcsoltam a kezem. Valamilyen megérzés azt súgta, hogy feszélyben vagyok, de én nem hiszek a megérzésekben. Még a női megérzést is kamunak tartom. Hisz nem léteznek ilyesmik. Rápillantottam az órára. Még csak fél perc telt el? - Hogy fogom kibírni azt a tíz percet, ha ilyen lassan telik az idő? - tettem fel magamnak a kérdést majd kifújtam a levegőt. Este kilenc van holnap meg suli. Anyáék biztosan féltenek már és én is kezdek félni. Ekkor hátulról valaki megfogta a vállamat. Felsikítottam.

- Nyugi, csak én vagyok az, édes! - csitított Frank. A kézfejemmel megütöttem a mellkasát.
- Ezt muszáj volt? Halálra ijedtem miattad! - förmedtem rá, de azért hozzá bújtam. Ma van a két éves évfordulónk.
- Bocsánat hercegnőm! - simította végig az arcomat.
- Ha már itt vagy megkérdezhetném, hogy miért kellett idehívnod éjszaka? Mellesleg azt elfelejtettem mondani, hogy hideg van és nagyon fázok! - panaszkodtam. Mire halkan felnevetett, majd komolyan rám nézett.
- Majd mindjárt meglátod, hogy miért hívtalak ide, de előtte én szeretnék kérdezni tőled valamit - mosolygott még egy sort, majd újra elkomolyodott és fél térdre ereszkedett. A zsebéből elővett egy kicsi selyemdobozt, majd kinyitotta.

- Melissa Katherine Howard hozzám jössz feleségül? - tette fel a kérdést. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Az izgalomtól és az örömtől megszólalni sem bírtam így hát bólintottam.
- ATYA ÚRISTEN! - kiáltottam, majd összerogytam. A lábaimat nem éreztem, de mikor felültem láttam, hogy a lábfejem le vált a lábamról. Örjítően fájt. Újra felsikítottam a fájdalomtól. A könnyeim nyári zápor szerint potyogtak a földre. A kezemmel támaszkodtam, mikor hátra estem. A kezem már nem tartott, mert már nem tartozott a testemhez.

Őrjöngtem a fájdalomtól. Oldalra néztem és Frank fejét láttam. Összeszorítottam a szememet és láttam ahogy az életem lepereg előttem. Féltem. Kinyitottam a szemem és láttam magam előtt az alagutat, s a végén a fényt. Az alagút végén állt Frank is és a kezét nyújtotta felém. Nem akartam meghalni, de Frank-kel akartam lenni, örökre. A halál után is vele akartam lenni! Így hát elindultam és megfogtam a kezét, majd vége lett mindennek.


Bella szemszöge:


Próbáltam lenyugodni, de sehogy sem ment. Csak zokogtam megállás nélkül.
- Bella! - szólított egy ismerős hang. Megfordultam és rá néztem. Próbáltam valamiféle mosolyt erőltetni az arcomra.
- Alice! Mi járatban? - kérdeztem, bár tudtam.
Közelebb jött és leült mellém. Egyik kezét a vállamra helyezte.
- Minden rendben? - aggodalmaskodott.
- Edward küldött? - támadtam le.
- Nem, Edward elment a hegyekbe vadászni. Elgyengült a vér miatt - mondta mire az egyik kis könnycsepp elrugaszkodott az arcomról.

- Nem, Alice, nem vagyok jól. Teljesen ki vagyok borulva és.. és valamiért félek! - csúszott ki a számon.
- Tudom, hogy félsz. Látszik rajtad, de emlékszel, hogy Jasper a barátom? - viccelődött. Ezen kicsit elmosolyogtam. -, Mitől félsz Bella? - tért komolyan a tárgyra. Megvontam a vállami, mint aki semmit sem tud.
- Nem tudom. Eddig azt hittem, hogy szerelemtől vagy ilyesmi - kockáztattam. Hazudni a legjobb barátnődnek a világon talán a legszörnyűbb tett.
-  A hit egy ok nélküli hűség valamiben, ami logikailag lehetetlen. Szóval, mi az igazság? - meresztette rám a bociszemeit.
 - Alice, én tényleg nem tudom! - erőltettem a hazugságot, mire ő csak bólintott. Utána csak ültünk és nem beszéltünk. Én nagy nehezen lenyugodtam és végül tisztán tudtam gondolkozni.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.05.11. 20:10 Kireni Sziaa!Nagyon jó a történet, imádtam az összes részt.Csak a helyesírásra kéne jobban figyelned, emrt az eléggé idegesítő..Mlg egy szót, de csak gyorsan:FOLYTASD!!!! :-)