(Edward szemszög)

„Köztünk olyan a harc, mint a filmeken,
aztán nevetünk mindig a könnyeken,
mint tűz és víz, úgy élünk rég,
de egymásért kitartunk még.
Örökké tart nem választ szét.
Soha már az ellentét, mint tűz és víz, úgy élünk rég,
bár őrültség, de ettől szép. Ettől szép.. „

-       Tényleg? Komolyan mondod? Megtennéd értem? – nézett rám azokkal a csokoládébarna szemeivel, amik most az örömtől csillogtak.

-          Persze hiszen megígértem, hogy segítek. Gyere, menjünk. – indultam meg az autóm felé.

-          De várj, és hol akarod kezdeni? – termett hirtelen előttem és majdnem átmentem rajta.

-          Már megint ezt csinálod? – kérdeztem tőle felháborodottan, mire értetlen arccal nézett rám. – Elindulok, aztán csak úgy előtűnsz a semmiből és majdnem keresztülmegyek rajtad. Na, de visszatérve a kérdésedre. Igen, tudom, hol akarom kezdeni. A rendőrőrsön.

-          Akkor te tényleg ismered őt? – mosolyodott el angyalian.

-          Igen, ismerek egy Charleit. De nem biztos, hogy te is őt ismered. De csak ez a szál van, amin elindulhatunk. Gyere! – tártam ki neki az anyósülés felüli ajtót.

-          Köszi. – mintha elpirulni láttam volna. De ez egyáltalán nem biztos vagy igen? A szellemek egyáltalán tudnak ilyen emberi tulajdonságokat? – Hogy nektek mennyi autótok van és milyen drágák is. Talán gazdagok vagytok? – szegezte nekem a kérdéseit mikor melléültem.

-          Úgy is mondhatjuk. Alice-nak jó az üzleti érzéke. Tudod ő az az alacsony, fekete hajú lány, aki mindenki agyára megy. – majd beindítottam a motort és kitolattam a garázsból.

-          Igen emlékszem rá. Nagyon aranyos lány. De a barátja egy kicsit, hogy is mondjam fura. Mármint nem olyan fura, mint az a nagydarab, akinek mindig fülig ér a szája. Inkább olyan mintha zárkózottabb lenne. Legalábbis a suliban.

-          Várjunk csak, a suliba is ott szoktál lenni? Te követsz engem? – nagyon meglepett- Azt hittem, hogy csak otthon tudsz megjelenni vagy létezni. - ez az Edward, csak így tovább és még ostobábbnak fog majd titulálni.

-          Csak hogy tudd, nem körülötted forog a világ Edward Cullen! De igen, ott vagyok néha a suliban is. Azt nem tudom, hogy de néha ott találom magam és csak nézem az ismerős és ismeretlen arcokat, de valahogy nem jövök rá hogy kik ők. Valószínűleg idejártam suliba. Mert egy két terem ismerős. Sőt még a szekrényemet is megtaláltam. – olyan aranyos mikor így beszél. Hasonlít Alicere. Szent grizzly medve! Verd ki a fejedből ezeket a gondolatokat!

-          De hogy találtad meg, ha nem tudod, hogy ki vagy? – majd egy hirtelen ötlettől vezérelve bekanyarodtam az iskola parkolójába. Délután lévén csak páran lézengtek, így legalább biztosan nem fogok feltűnni senkinek. Legalábbis nagyon remélem.

-          Most miért jöttünk erre? Nem a kapitányságra tartottunk épp? – értetlenkedett.

-          De oda tartunk, csak teszünk egy kis kitérőt. Ha tudod hol a szekrényed, akkor talán találunk benne valami személyes dolgot is. Így lehet, könnyebb lesz a kutatás. – beálltam a szokásos helyemre a parkolóba, majd kiszálltam. Mentem volna kinyitni az ajtó B-nek, de mindig meglep. Olyan gyorsan mozog, hogy még én sem bírom felfogni. Pedig vámpír vagyok.

-          Már értem! – csillantak fel szemei. –Gyere, megmutatom, hogy merre van. Bár azt ugyan nem tudom, hogy mi a kombináció és így elég nehéz lesz kinyitni. – a biológia terem felé tartottunk.

-          Azon ne fájjon a csinos kis fejed majd én megoldom. – somolyogtam.

-          Hát jó. Itt is vagyunk! – állt meg és ismételten majdnem neki, vagy jobban fogalmazva átmentem rajta. De az egész képtelen helyzet körül, a legfurcsább mégis az illata volt. Éreztem és valahogy düh fogott el. Frézia és talán levendula keveréke volt, de az is lehet, hogy valami más egzotikus virágillat. Mindenesetre nehezemre esett mellette levegőt vennem, mert talán még semmilyen illat nem hatott rám ilyen erősen. És igen, dühös voltam rá, mert ilyen csábító, vagy inkább magamra, mert ennyire nem tudok uralkodni magamon. Ráadásul még a gondolataim is!

-          Állj hátrébb. Most megnézzük, mit rejt a szekrényed! – megpróbáltam úgy álcázni, mint aki a kombinációval próbálkozik és reméltem, hogy nem veszi észre, de amilyen szemfüles a kicsike, valószínűleg ez sem kerüli el a figyelmét.

-          Hát ezt meg hogy csináltad? Varászló nem lehetsz vagy igen? Ha már én a testemet keresem, akkor ez sem kizárt. Ajj, na, most még a fejem is fáj. – fogta meg a fejét és elkezdett maga körül forogni.

-          Héé, állj már le, mert a végén még elszédülsz. Nyugi nem vagyok varázsló csak sikerült a kombináció. – próbáltam megfogni, de mindig átnyúltam rajta.

-          Jó, de már el is felejtetted remélem! – állt meg hirtelen és próbált mérgesen nézni rám. De valahogy nem igazán jött be neki. - Mármint a jelszómat, vagy mimet. - tette még hozzá, a biztonság kedvéért.

-          Persze persze. – mondtam majd, kinyitottam a szekrényt. Első ránézésre nem volt benne semmi különös. Pár fecnin, tollon és poszteren kívül.

-          Nagyon biztató. – dünnyögte az orra alatt.

-          Eléggé. - mondtam én is szomorkásan. Azt hittem, hogy a mai fiatalok, azért több mindent tartanak egy szekrényben.

-          Várj! - kiáltott rám, mikor be akartam csukni az ajtaját. - Ez meg mi? - mutatott a kis fényes dologra, ami a szekrény hátsó sarkában kuporgott így elkerülve a figyelmem. Egy arany lánc volt, egy szív alakú medalionnal. - Nyisd ki! - mondta határozottan.

Leplezetlen kíváncsisággal nyitottam ki, de mindkettőnk csalódottan sóhajtott fel, mikor csak egy kis „B” betűt talált benne.

-        Eléggé titokzatos lány voltál. - jegyeztem meg, hogy oldjam a feszültséget. De a jelek szerint ez nem jött be.

-        Oh, fogd be! - szisszent fel és nagyot dobbantott a lábával. - Néha annyira, de annyira... - akart mondani valamit, de ahogy rám nézett, mind ketten elnevettük magunkat.  - Látod, már szidni sem tudlak! Ez fáj.

-        Nekem is. - vigyorogtam rá. - Nos, kedves B, akinek a trágár szókincse kihalóban van, és olyan titokzatos, hogy semmit sem tudunk róla, talán induljunk el Charlie-hoz. - sóhajtottam egyet és a kecses alakú, szépséges lányt figyeltem, akinek mosolyra húzódott a szája.

-        Benne vagyok, akkor induljunk Charliehoz! - mosolygott rám még szélesebben, mire valami elindulni kezdett bennem, de arra nem volt időm, hogy rájöjjek, mi ez az érzés...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés