„Végtelen ébrenlét

Velem hallgass még

Velem virrassz át

Minden éjszakát

Örök készenlét

Csak hallgass velem még

Velem virrassz át

Minden éjszakát.”

(Ákos: Virrasztó)

 

(Edward szemszöge)

 

Isten rá a tanúm, hogy jó akartam lenni, és szót fogadni neki, amikor azt kérte, meg ne mozduljak és nekem sem fűlött hozzá a fogam, de kénytelen voltam. Már így is nagy volt a kísértés, hogy felébresszem és könyörögjek neki, mégis bizonyítsa be elhamarkodott állításom ellenkezőjét, mi szerint nem feltétlenül szükséges kipihentnek lennie az embernek ahhoz, hogy jól teljesítsen.

Az őrületbe kergetett, ahogyan szeretkezésünktől felhevült teste az enyémhez ért, karjai és combjai körülöleltek és bódító illata az elmémbe kúszott. Vérének csábítása most nem hatott rám akkora erővel, mint az a test, amit a karjaimban tartottam, és az örökkévalóság végéig szeretni akartam.

Persze ezek is rátettek egy lapáttal a döntésem miértjére, de a végső momentum az volt, amikor Bella akaratlanul, a vállaimba kapaszkodva csúszott hozzám közelebb az ölemben, és ezzel elvette a maradék józan eszemet is.

A levegő bennrekedt a tüdőmben, hogy zihálva törjön magának utat pár pillanattal később. Minden izmom megfeszült, a méreg termelődése megindult a számban és kezeimet el kellett vennem kedvesem karcsú derekáról, hogy a szőnyegbe markoljak, nehogy benne tegyek kárt.

Fél órával ezelőtt adta át magát nekem teljesen, de én nem bírtam betelni vele, és mint egy rossz drogos, még többet akartam. Ilyen lehet, amikor belekóstolsz a tiltott gyümölcsbe és nem tudsz megállni.

Lehunytam a szemeimet, és próbáltam valami egészen más dologra koncentrálni, de nem ment. Szerelmem lassú lélegzete, ami a mellkasomat cirógatta, felborzolta minden érzékszervemet. Nyeltem egyet, és halkan megszólaltam:

- Bella? – kérdeztem tétován és végigsimítottam gerince mentén.

Fészkelődni kezdett az ölemben, ami nem volt egy jó ötlet, de nem adta jelét, hogy felkelt.

- Bella, jobb lenne, ha…

 

A mondatot már nem tudtam befejezni, mert kedvesem felsóhajtott, ezáltal mellkasa az enyémhez ért, és egy lágy csókot nyomott a nyakam tövébe.

- Hmmm? – kérdezte álmatag hangon.

Ismét nyeltem egyet, és nem tudtam, hogy mitévő legyek. Két énem erős vitába szállt egymással. Az egyik azt skandálta, hogy pihenésre van szüksége, és kényelmes helyen – tehát nem az ölemben! – való alvásra. A másik ezzel ellentétben elképzelte, hogyan döntöm gyengéden hátra Bellát a puha szőnyegen és fedezem fel testének minden tökéletesen megformált porcikáját.

Mint a dolgok többségében, most is ő hozta meg a döntést. Egyik kezét könnyedén a vállamra tette, és sikeresen hanyatt döntött a szőnyegen. Elakadt a lélegzetem, ahogyan megláttam finoman mosolyba húzódó ajkait, az agyam pedig ütemesen skandálta: ALUDNIA KELL, ALUDNIA KELL, ALUDNIA KELL…ENE…

Az elhatározásom akkor omlott porrá, amikor megmozdította a csípőjét. Megfontolt lassúsággal elnyúlt rajtam, kezei a mellkasomról felkúsztak a vállaimra, majd a nyakamra.

- Bella… - nyögtem elfúló hangon és zseniális tiltakozásomnak volt egy második része is, de azt egy határozott csókkal belém fojtotta.

Csípőjének kéjesen lassú mozgása egy pillanatra abbamaradt, ahogyan a fülemhez hajolt, és suttogni kezdett:

- Volt egy nagyon jó álmom, ami neked is tetszene – és könnyed csókot lehelt az államra.

- Nem akarod elmondani? – kérdeztem, hátha ezzel is húzhatom az időt és elalszik, mert pihennie kell.

Megrázta a fejét – a rakoncátlan tincsek gyönyörű táncot jártak a kulcscsontján, a vállán, a mellein –, de a szeme fényesen csillant meg.

- Kérlek! – súgtam, és az ujjamat végigvezettem egyik hajtincsén.

Gyerünk, Edward, beszéltesd, attól hamar elfárad!

- Nem - rázta ismételten a fejét, és már kérleltem volna, de folytatta: - Viszont, ha szeretnéd, megmutathatom.

Annyira ledöbbentem, hogy a lehető legkevesebb erőfeszítés nélkül sikerült neki átfordulnia velem – testünk egy pillanatra sem vált el egymástól –, így az ő törékeny teste süppedt bele a szőnyegbe, én pedig felette feküdtem. Gesztenyebarna haja szétterült a földön, és már semmi nem takarta előlem csodás testét.

Totális öngól, de még mekkora! Tudtam, hogy elvesztem, hogy nem fogom tudni megtagadni tőle a kérését, de egy elkeseredett próbát még tettem. A józan eszére nem hathatok, így a létfenntartó ösztöneit vettem célba.

- Bella, az istenért, egy vámpírral játszadozol! – fenyegettem meg, de korántsem volt fenyegető él a hangomban.

- És ez a vámpír nem akar véletlenül játszani velem? – kérdezte, miközben egyik lábával átkulcsolta a csípőmet, a másikat pedig felhúzta a derekam mellé.

Kész, végem volt!

- Kikészítesz! – suttogtam, és megcsókoltam a nyakán lévő kis gödröcskét.

Felnevetett lágy, dallamos hangján és a hajamba túrt. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a feje felett, hogy ne teljes testsúlyommal nehezedjek rá, a másikkal benyúltam a háta alá, és megemeltem, hogy érezzem a mellkasomnak feszülő testet.

- Oh, Mr. Cullen, pedig még csak most kezdtem bele.

És valóban megmutatta, hogy miről szólt az álma. Azt viszont elfelejtette az orromra kötni, hogy nem csak egy álma volt…

 

Jó pár órával később az alkonyati fény betört a szobám ablakán és vöröses fénybe burkolt mindent. Csendben feküdtünk a kanapémon, szerelmem félig rajtam, míg én átkaroltam őt, és gyengéden cirógattam a vállát.

Az elmúlt óra eseményeinek képkockái peregtek le a szemem előtt és semmit sem bántam. Most éreztem magamat igazán teljesnek és boldognak.

- Mire gondolsz? – suttogta Bella és végigsimított a karomon.

- Rád… kettőnkre… arra, ami ma történt – feleltem.

- Megbántad? – kérdezte rémült hangon, és úgy ügyeskedett, hogy a szemeimbe nézzen.

- Nem – mosolyogtam rá. – Egyáltalán nem. Te?

- Én sem – motyogta. – Annyira csodálatos volt… sosem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletes lesz minden.

Bella zavartan lesütötte a szemeit, és próbált visszahelyezkedni az eredeti helyére, de nem hagytam. Gyengéden felemeltem a fejét és láttam, hogy az arca tűzpiros színben játszik.

- Mi az? – kérdeztem kíváncsian.

- Semmi – lehelte. – Csak… ki tudja, mit gondolsz rólam, mert… én nem szoktam senkit sem letámadni, és… a konyhában…

- Bella, szerelmem, pszt! – csúsztattam az egyik ujjamat az ajkaira. – Semmi rosszat nem gondolok rólad, sőt… ha te nem ösztönzöl, akkor mi talán nem szeretkeztünk volna ma. És azt hiszem, nem ellenkeznék, ha gyakran lennének olyan álmaid, mint néhány órája.

Bella, ha lehet, még jobban elpirult, és ettől csak még gyönyörű volt.

- Majd meglátom, mit tehetek az ügy érdekében – felelte néhány másodperccel később és széles mosolyt villantott rám… vagyis csak próbált, de a sebtől, mely a szájánál volt, végül csak fájdalmasan grimaszolt.

Gyengéd puszit nyomtam ajkainak sarkára, és ettől az emlékek megrohamoztak. Felrémlettek előttem a néhány órával ezelőtti képsorok, mikor szó szerint lenyaltam a vért az arcáról, mely a sebéből szivárgott, és itt volt az ideje, hogy színt valljak Bellának.

- Be kell vallanom neked, hogy a véred milliószor finomabb, mint valaha is gondoltam volna.

- Örülök, hogy ízlett – kacsintott rám, de én csúnyán néztem rá. – Most mi van? Mit vártál, mit mondok?

 

- Nem tudom. Magam sem tudom, hogy mit vártam – ráztam meg a fejem. – Csak olyan furcsa kicsit a dolog. Mintha teljesen természetes lenne neked, hogy a barátod a véredet itta és mintha ez még tetszene is neked.

- Mindkét éned engem akar, ez nagyon is hízelgő. A benned lakó férfi a testemre, a vámpír pedig a véremre vágyakozik, úgyhogy azt hiszem teljesen leigáztalak – vigyorgott pimaszul.

- Hihetetlen vagy – nevettem fel, majd csókot nyomtam az ajkaira.

Bella egyik lábát átvetette a derekamon, majd teljesen felém mászott, és a csípőmre ült. Szemeim azonnal végigpásztázták a felsőtestét, de mahagóni tincsei kissé takarták őt előlem, így egyik kezemmel a haját a hátára tűrtem, hogy kebleit is megszemlélhessem újra. Tekintetemet az ujjaim követték, és végigsimítottam a feszes halmokon. Bella felsóhajtott és beharapta az alsó ajkát, amikor óvatosan a kezeimbe vettem és gyengéden masszírozni kezdtem a melleit. Sóhajait aztán nyöszörgések tucatjai váltották fel, mikor felültem hozzá, és miután kezeimet a feneke alá csúsztattam, hogy kissé megemeljem azért, hogy mellei egy magasságba kerüljenek a fejemmel, ajkaim és nyelvem csókolgatni és ízlelni kezdték selymes bőrét a keblein. Mikor a mellbimbójába gyengéden beleharaptam, Bella felnyögött és teste megremegett.

- Azt hiszem… - zihálta -, hogy a férfi éned szeretne tőlem valamit… újra – lehelte az utolsó szót. – Sőt, biztos vagyok benne, hogy akar valamit – motyogta, miután kezével a háta mögé nyúlt és ujjait egyenesen a férfiasságomra vezette.

- Igen – szóltam elfúló hangon, mikor Bella ujjai mindenre kész férfiasságomon simítottak végig újra és újra. – Akarlak, de nem lehet.

Egyik kezemmel elkaptam Bella nem éppen jó helyen lévő kezét, majd egyetlen mozdulattal megfordítottam a testhelyzetünket, így már én voltam felül, szerelmem pedig a kanapén feküdt. Az ajkaira hajolva csókot nyomtam a szájára, majd lemásztam róla és a kanapé végébe ültem.

- Miért nem lehet? – ült fel Bella és karjaival a kanapén támaszkodott.

- Mert ember vagy.

- El ne kezdd megint ezt a szöveget, mert dühös leszek! – sziszegte Bella.

- Nem úgy értettem.

- Hanem? – vonta fel a szemöldökét.

- Mi, vámpírok bármeddig bírjuk a testi együttlétet, de nektek, embereknek pihennetek kell. És, ami azt illeti, eléggé kifárasztottalak – fordultam felé és rávillantottam egy féloldalas mosolyt.

- A bármeddiget úgy kell érteni, hogy több napon keresztül egyfolytában bírnátok? – nyíltak tágra a szemei.

- Igen, úgy – bólintottam.

 

- Bizonyára már volt alkalmad kitapasztalni a korlátaidat – pillantott ki az üvegfalon egyenesen az erdőre, és nem kerülte el a figyelmem a szavai mögött megbújó szomorúság.

- Bella! – ejtettem ki a nevét gyengéden és odacsúsztam hozzá. – Onnan tudom mindezt, amit elmondtam, mert egyrészt van egy Emmett nevű perverz bátyám, aki túl sokat tud beszélni az intiméletükről Rose-zal, másrészt pedig három párral élek együtt évtizedek óta, és elég vékonyak a falak. Hisz tudod, hogy te vagy az első nekem – simogattam meg az arcát, mire Bella végre rám nézett.

- Tudom, csak újra hallani akartam – vigyorgott rám.

- Annyiszor mondom el, amennyiszer csak szeretnéd – néztem rá gyengéden.

- Majd észben tartom. Ha már nem tudlak rávenni arra, hogy megint… tudod, arra, akkor elmennék lezuhanyozni, ha nem gond.

- Nem gond. Törölközőt a szekrényben találsz.

Bella felkelt a kanapéról, majd a fürdő felé indult. Vágyakozóan sóhajtottam fel, ahogyan végigjárt a tekintetem meztelen testén, és a gyomrom görcsbe rándult, ahogyan mindenféle buja képek rohamoztak meg. Természetesen mindegyik kép főszereplője Bella volt és a kívánatos teste, és legszívesebben utána indultam volna, hogy megfürdessem. Elmerengtem azon egy pillanatig, hogy lehet szerelmem is gondolatolvasó, mikor a fürdőszoba ajtajából felém fordult és csábosan pillantva rám kérdezte tőlem:

- Szeretnél csatlakozni?

Felelet helyett egy pillanat alatt termettem előtte, majd a karjaimba kaptam és azzal egy időben, mikor az ajtó becsapódott, miután a lábammal gyengén belerúgtam, Bellát a zuhanyzóban talpra állítottam. A kezeivel kontyba rendezte a tincseit, majd hajgumi nélkül is könnyedén megoldotta, hogy a fürtök a feje búbján maradjanak.

- Pasi illatom lesz – kuncogta, mikor a kezébe nyomott a férfi tusfürdőből – lévén az én fürdőszobámban csak ez a választék - egy adagot, melyet aztán eloszlatott a karjain.

- Nekem úgyis tetszeni fogsz – mosolyogtam rá és igyekeztem nem felfalni őt a szemeimmel.

 

Az önuralmamat nem kissé borzolta a habos test látványa, de végül nagy nehezen visszafogtam magam és nem tepertem le őt a zuhanyzóban, korábbi szavaimmal ellentétben, semmibe véve emberi mivoltát. Örömmel vettem tudomásul, hogy Bellának is nem kis erőfeszítésébe került, hogy ne támadjon le, mikor én is zuhanyozni kezdtem.

Derekam köré csavarva egy törölközőt, Bellát pedig egy másikba bebugyolálva sétáltam vele vissza a karjaimban a szobámba, majd a helyiség közepén lábaira állítva őt, felitattam testéről minden vízcseppet. Szerelmem éppen csókra nyújtotta a száját, mikor a testvéreim gondolatai szálltak felém. A ház felé tartottak, és úgy fél percre saccoltam volna a megérkezésük idejét.

- Alice-ék mindjárt hazaérnek – tájékoztattam Bellát.

- Egyrészt nem örülök ennek, mert véget érnek a szép percek – suttogta, miközben leengedte a haját.

- Igen, valóban – léptem a szekrényemhez és elővettem belőle egy adat ruhát. Már az alsónadrág és a farmer rajtam volt, mikor felfogtam, hogy Bella mondandójának valószínűleg volt folytatása is. – Másrészt?

- Hm? Ja, igen – kapott észbe és elszakította rólam a tekintetét. – Emmettet ideje, hogy lesokkoljam – vigyorodott el ördögien, épp mikor az autók leparkoltak a garázsban.

- Megjöttünk gerlepár – kiáltotta el magát Emmett és hallottam, amint a lépcsőkön trappol.

- Erre szükségem lesz egy kicsit, de ne aggódj, visszakapod – suttogta Bella és kivette a kezemből az ingemet.

A törölközőt ledobta magáról, majd felkapta az inget és az ajtó felé indult.

- Mi a terved? – kaptam el a karját.

- Majd meglátod – kacsintott rám, majd begombolta az inget.

 

(Bella szemszöge)

 

Edward nem jött utánam, hanem a szobájában várt rám, míg lefelé tartottam a lépcsőkön, egyenesen a konyha felé.

Mielőtt kijöttem volna a szobából, Edward megsúgta nekem, hogy Emmett az illatunkat követve a konyha felé tart – őt pedig a többiek követik -, így én is arra vettem az irányt.

- Hát ez itt meg micsoda? – dörmögte Em remélhetőleg a ruháinkra célozva.

- Ó, hát itt van a felsőm – csaptam a homlokomra, mikor beléptem a konyhába, mintha most jöttem volna csak rá.

És a legjobb női alakításért járó Oscart kapja: Bella Swan.

- Mi a fene? – pillantott rám Emmett és Alice-en kívül mindenki szeme kidülledt – ő bizonyára már látta, hogy miként alakult a délutánunk.

- Már mindenhol kerestem a ruháinkat – mosolyogtam rájuk, majd az említett ruhadarabokhoz sétáltam és az övemmel együtt felvettem a felsőmet és Edward pólóját is a földről.

- Az az érzésem, hogy nem véletlenül vagy Eddyke ingében – állapította meg Em az állát simogatva. – Csak nem beállt a kocsi a garázsba? – húzogatta a szemöldökét.

- Emmett, ne legyél már közönséges – rótta meg Rose a férjét. - Te meg Edward…? – kíváncsiskodott.

- Sajnos erre nem felelhetek – vigyorogtam, majd a ruhákkal a kezemben kifelé indultam. – Ó, Emmett, ha megtalálod valamerre a fehérneműmet, szolgáltasd vissza, légy szíves.

Alice, Jasper és Rose felnevettek, de Em öblös hangjának híre-hamva sem volt.

- Ezek ketten… ezek… a fenébe, lemaradtam az ingyen pornóról – hallottam meg aztán a dörmögését. – Tudtam én, hogy tényleg kamerát kellene szerelnem az öcskös szobájába.

 

- A fehérneműd azt hiszem, hogy meghalt – mutatta fel Edward a cafatokban lévő bugyimat, miután az ajtót becsuktam a szobájában magam után.

- Megérte – mosolyogtam. – Csak hogy így nem tudok mit felvenni.

- Bal oldali szekrényajtó, legalsó polc – jelent meg Alice feje az ajtóban, majd el is tűnt.

- Csak nekem furcsa egy kicsit, hogy a húgod fehérneműt pakolt nekem a szekrényedbe – billentettem kissé oldalra a fejem, míg Edward az alsó polchoz guggolt le.

- Ezek szerint tudta, hogy szükséged lesz rá.

Miután felöltöztünk a földszintre indultunk egymás kezét fogva. A kanapén ült mindenki és láthatóan csak arra vártak, hogy mi is csatlakozzunk hozzájuk.

- Üljetek le! – intett komolyan Alice a két fotel irányába.

- Mit akartok? – kérdezte Edward gyanakvóan, miután helyet foglaltunk.

- Beszámolót arról, ami történt – mondták kórusban, és Emmett dörzsölni kezdte a tenyereit.