(Emmett szemszöge)

Lizzy szobájában voltam és megint csak a kisfiam békésen alvó arcát néztem, szinte megbabonázva. El sem hiszem, hogy lehetek ennél boldogabb, hiszen az, hogy egy ekkora csoda, mint Matty megadatik nekem még mindig hihetetlen számomra. Már csak Lizzy szerelmét kell visszaszereznem, nem is visszaszerezni, mert még mindig szeret, csak még saját magának sem akarja bevallani. Hisz éreztem ott, az erdő közepén, amikor a karjaimban fogtam, öleltem és szerettem. Csak egy kis idő kell, na, jó lehet, hogy egy kicsit több, de türelmes vagyok. Nem, ez hazugság, minden vagyok, csak türelmes nem, de miatta mindent képes vagyok megtanulni. Halk léptek hangja zökkentett ki a gondolataimból, hamarosan nyílt is az ajtó, nem kellett odanézzek, hogy tudjam, Lizzy az. Az illata elárulta, az-az illat, ami még mai napig az eszemet veszi, bármikor, amikor megérzem, sőt már attól is kész vagyok, ha csak rá gondolok.

Nem szólt hozzám csak összeszedett pár ruhát és bevonult a fürdőbe, hamarosan pedig meghallottam, ahogy megengedi a vizet, majd a ruhák halk suhanását, amint a földre dobja őket. Uram isten, Lizzy teljesen meztelen és csak egy ajtó választ el minket. Leültem az ágyra, és belekapaszkodtam a kovácsoltvas ágytámlába. Uralkodj magadon Emmett – mondogattam magamban. Nem hiányzik senkinek a csetepaté. Talán nem is lenne nagy baj, ha én most ledobnám a ruháimat, és beállnék mellé egy kis közös zuhanyzásra. Nem, nem, nem szem szabad. Azon vettem észre magam, hogy egyre erősebben szorítom az ágytámlán lévő méretes szívet. És akkor megcsapta az orrom a vanília és kókusz mámorító egyvelege, amit már oly rég nem éreztem. A kezem összezárult a vasszív körül, mire az megadta magát, és egy halk, de a vámpír fül számára mégis fülsiketítő hanggal letört. Ebben a pillanatban Lizzy kicsapta a fürdőszoba ajtaját, és egy szál törölközőben, rémült arccal, kutató tekintettel nézett rám. Én nem mertem rá nézni, csak magam elé meredtem, miközben a kezem egyre jobban összezáródott a szív körül, ezzel teljesen összegyűrve azt. Végül vettem még egy hatalmas levegővételt, megtöltve az orrom azzal a csodálatos illattal, majd felálltam, és megindultam a kővé dermedt Lizzy felé. A szemei annyira rémültek voltak, hogy ha akartam volna, sem tudtam volna megszólalni. Hisz ki tudja, hogy mit gondolhat most. Csak lefékeztem előtte és kinyújtottam a kezem, reménykedve abban, hogy ő is ugyanezt teszi. És így tett, kinyújtotta felém az apró kezét, amibe én beleejtettem a majdnem porrá zúzott szívet, majd olyan gyorsan elhagytam a szobát, amilyen gyorsan csak tudtam.

Nem törődtem Edward vad vigyorgásával, sem pedig Jasper fájdalmas arckifejezésével, csak a szabadba akartam jutni, hogy kitisztuljon a fejem. Az erdő szinte elemi erővel vonzott, és tudtam, hogy ha most nem teríthetek le egy vagy több védtelen állatot, akkor visszamegyek Lizzy szobájába, és nem törődve semmivel, magamévá teszem őt. Sikeresen elejtettem egy szarvast, és egy kisebb őzet, csillapítva a szomjamat, de a vágy, ami bennem volt, cseppet sem lankadt, sőt. Felugrottam egy magas fa tetejére és megpróbáltam nem arra a csodálatos lényre gondolni, aki a házban van, és ki tudja, lehet, hogy még mindig meztelen. Megráztam a fejem, ezzel megpróbálva kitörölni ezeket a gondolatokat, de nem ment. Hiányzik Lizzy, minden porcikája, és már nem tudok mit kezdeni magammal. Kezdjek megint eszeveszett ámokfutásba? Az nem lenne megoldás. Valahogy meg kell tanuljam, hogy fogjam vissza a bennem tomboló vadállatot. Mert tombol bennem, csak most nem vért követel, hanem Lizzy minden porcikáját. A gondolataimból halk beszélgetés zökkentett ki, pár pillanat múlva meghallottam Lizzy édes hangját.

- Jasper, tudom, hogy mit akarsz kérdezni, de kérlek, ne tedd. De tedd, Jasper, kérlek, kérdezd ki - kérleltem magamban.
És megtette, nem épp úgy, ahogy szerettem volna, de Lizzy beszélni kezdett. Elmondta, hogy mekkora sebbel a szívében hagyta el anno Forksot, és azt is, hogy én mennyire elvettem még az élettől is a kedvét. Minden egyes szava késként hatolt az amúgy is sajgó szívembe, de azért, mert tudtam, hogy igaza van.
- Emmett olyan mély, és feldolgozhatatlan sebet ejtett bennem, hogy azt egy életen át megbocsáthatatlannak hittem, de most, hogy több időm is van, mint egy élet, talán egyszer, a nagyon is távoli jövőben megbocsájtok neki. De az biztos, hogy nem most, és nem ilyen körülmények közt – mondta végül Lizzy, én pedig majdnem lefordultam a faágról. Ez azt jelenti, hogy van arra remény, hogy egyszer talán megbocsájt, de még mindig nem úgy, mint a szerelmének, persze Jazz ezt sem hagyta megválaszolatlanul.
- A szerelmedként is meg fogsz neki bocsájtani? - kérdezte nevetős hangon, ohh, bárcsak látnám most Lizzy arcát. Nesztelenül egy hozzájuk közelebbi fára ugrottam, így megpillantottam őt. Hezitált, ami jót jelent. Jasper persze észrevett, ezt onnan tudtam, hogy a másodperc egy töredékéig rám nézett.
- Nem – felelte végül Lizzy, de annyira bizonytalan volt, hogy én majdnem felkurjantottam örömömben. Tehát még szeret.
- Hazudsz, Lizzy Evans – mosolyodott el a fivérem, mire Lizzy lehajtotta a fejét, és elfordult.
- Vadásznom kell – mormolta halkan, és már futásnak is eredt.
- Veled tartok – kiáltott utána Jazz és miután rám kacsintott, ő is elfutott.

Annyira boldog voltam, hogy azzal a lendülettel, amivel le akartam ugrani a fáról, magammal húztam azt is, így egy hatalmas csapódással a földhöz vágott. A hang fülsiketítő volt, és a pólóm elszakadt, de nem foglalkoztam vele, lelöktem magamról a kidőlt fát, majd futni kezdtem, olyan gyorsan, ahogy csak bírtam, látni akartam Lizzyt vadászat közben.

Hamarosan megéreztem a vér íncsiklandozó illatát, majd megláttam, ahogy Lizzy egy megtermett szarvas felé hajolva táplálkozik. A szívem megugrott, a nadrágom pedig egyre szűkebb, és szűkebb lett. Feltüzelt az, hogy láttam a szerelmemet, amit ösztönlényként oltja ki annak a szarvasnak az életét, meg kell, hogy kapjam, most azonnal. Közelebb mentem hozzá, de Jasper elkapta a karom, mire én felé fordultam ugyan, de a szemem Lizzy-n tartottam.

- Meguntad az életed, testvér? – kérdezte szinte hangtalanul. – Lizzy vadászik, ha most megzavarod, még a fejedet veszi.
- A világ legszebb halála lenne – mondtam hangosan és kiszabadítva a karom Jazz kezéből, folytattam az utam, egyenesen Lizzy mellé álltam.

Ő azonnal felkapta a fejét, a látvány leírhatatlan volt. Az ajkain ott csillogott az a mézédes nedű, a szemei rubintként csillogtak. Lassan felállt és a csillogás vággyá erősödött. Egy lépést hátrált, mintha maga sem tudná, hogy mit akar, majd közvetlenül elém lépett és felnézett rám. Az ajkaim és a szemem közt cikázott a tekintete, annyira gyönyörű volt, úgy kívántam, mint még soha semmi mást. Átkaroltam a derekát, és olyan közel húztam magamhoz, amennyire csak tudtam, telt keblei a mellkasomnak nyomódtak, éreztem a mézédes illatát, és elvesztettem a fejemet.
Lecsaptam az ajkaira, anélkül, hogy gondolkodtam volna, csókoltam, úgy, mintha az életem múlna rajta. Nem foglalkoztam azzal, hogy Lizzy ellenkezik-e, vagy sem, érezni akartam, és nem volt megállj.
De Lizzy nem ellenkezett, sőt mi több, átkarolta a nyakam és vadul visszacsókolt. Ezen meglepődtem, és majdnem elengedtem, de a vágyam nagyobb volt a meglepettségemnél. Gyengéden a fűszőnyegre fektettem, közben egy pillanatra sem szakadtam el a csodás ajkaitól. Kiéveztem minden pillanatot, nem tudva, hogy Lizzy agya mikor tisztul ki, és lök el magától megint. Ekkor hallottuk meg Jasper halk hangját, amint valami olyasmit morog az orra alatt, hogy „ehhez nem kell közönség”, majd gyors iramban futásnak eredt.

- Emmett - szakadt el Lizzy a számtól és levegő után kapkodva elfordította a fejét. A fenébe, még csaj a bugyiját sem tudtam levenni.
- Igen? – sóhajtottam, és lehangolva elengedtem.
- Ki mondta, hogy engedj el? – duruzsolta mézédes hangon. – Csak annyit akarok mondani, hogy a ruhámra vigyázz, valamiben vissza is kell jutni a házba – nézett fel rám mosolyogva, mire én hangosan elnevettem magam.
- Nem garantálok semmit – mondtam a nevetéstől elfúló hangon, és újra birtokba vettem a csábító ajkait.

Az ösztön győzött az ép ész felett, és megint csak átadtam az uralmat minden belső vágyamnak. Felemelkedtem, de épp csak annyira, hogy a kezemmel közénk férkőzhessek. Lizzy felsője gombos volt, és minden erőmet össze kellett szedjem, hogy ne szabjam szét a vékony anyagot. Persze nem jött össze, itt-ott elrepedt, minden reccsenésnél halk kuncogás hagyta el szerelmem ajkait. Emlékek, és még több emlékek, amikor majd’ egy heti ruhával jött hozzánk, pedig csak egy éjszakát töltött ott. Azok a csodás hegyi kunyhóban töltött napok, ahol jóformán nem volt szükség ruhákra. Csak egy különbség van, azok az idők elmúltak, már nem kell annyira vigyáznom, mert Lizzy már rég nem olyan törékeny, mint anno. Bátran megsimogathatom úgy, ahogy én akarom, és nem esik bántódása, nem kell figyelnem a mozdulataimra. Az ing majdnem épségben landolt a nem messze lévő faágon, majd azt követte az én szakadt pólóm. Lizzy melltartója sem úszta meg szakadás nélkül, de arra nincs is szükség. Minek hordanak a nők egyáltalán melltartót? – tettem fel magamban a költői kérdést.

Lizzy apró kezei sem lustálkodtak, azonnal megtalálták az övemet, majd egy gyors mozdulattal kikapcsolta azt, és olyan sebességgel fosztott meg a nadrágomtól, hogy pislogni sem volt időm. Fejlődik a kiscsaj! Hamarosan már csak egy apró bugyi volt rajta, a szoknyáját ő vette le, mivel félő volt, hogy az én kezeim abban is csak kárt okoznak. Elengedtem szerelmemet, és jólesően végignéztem a tökéletes testén. Hibátlan volt, vagyis majdhogynem hibátlan, a kezem kitapintotta azt az apró heget, amit én okoztam neki, pont a hasa alján. Ez mindörökké meg fog maradni, de édes heg ez, mert szerelmünk gyümölcse miatt van ott. A kezem lentebb siklott, egyenesen az apró bugyi alá, jóleső sóhaj hagyta el a számat, mikor végre megérezhettem őt. Lizzy mocorogni kezdett, a kezemhez nyomva magát, ezzel jelezve, hogy ne lustálkodjak és én szót fogadva kényeztetni kezdtem olyan hévvel, amilyennel mindig is akartam, csak nem mertem. Ezzel édes hangokat csaltam ki Lizzy-ből, mérhetetlen öröm, és annál is nagyobb szenvedély szabadult fel a testemből.

Ajkai az enyémre tapadtak, ezzel elnyomva a kéjesebbnél kéjesebb nyögéseket. Ekkor reccsenés, és a falatnyi fehérnemű lehullott szerelmemről.

- Hoppá – kuncogtam, csöppnyi megbánás nélkül. Lizzy csak megrázta a fejét, és átkarolva a nyakam, újabb csókot követelve ajánlotta fel nekem a csodaszép, rózsaszín ajkait.

Éreztem, hogy ezek az apró simogatások és érintések nagyobb hatással vannak rám, mint kellene. Lizzy is észrevette ezt, ezért sürgetően tárta szét a lábait, majd szorosabban ölelve húzott magához olyan közel, amennyire csak lehetett. A testünk eggyé vált, mindkettőnk torkából szinte állatias morgás szabadult fel. Lizzy halkan zihálva kapkodott levegő után, holott nem is lett volna rá szüksége, majd megmozdította a csípőjét, amitől én majdnem meghaltam. Egy erőteljes döféssel megfékeztem minden mozgását, majd a csípőjét lefogva, lassan mozogni kezdtem, ezzel magamat és őt is kínozva. Felvéve a ritmust ő is velem mozgott, s élvezettel adtuk át magunkat a csodálatos gyönyörnek. Órákig, napokig, sőt évekig így akartam maradni, és tudtam, hogy Lizzy is így érez, mivel apró csókjai mindent elárultak. A tempó gyorsabbra váltott, és valahogy már nem is én irányítottam, Lizzy egy ördögi mosoly kíséretében dobott magán egyet, és a világ megfordult velem, ő pedig fölém került. A dereka köré akartam tenni a kezem, fékezve az egyre vadabb mozgását, de nem tudtam. Még mindig erősebb volt nálam, és a fejem fölé szorítva a kezem, vad csókkal tapasztotta le a számat, amikor tiltakozni akartam. Éreztem, hogy a beteljesülés hamarosan elér, de nem akartam, érezni akartam még őt. Lizzy megvadult bestiaként vette át az uralmat a saját testem fölött. A vadsága izgató volt, és nekem ez a pici izgalom is betette a kaput, a teste ívben megfeszült, majd összecsapott a fejem fölött a gyönyör legnagyobb hulláma, ami magával sodort, és percekig nem is tudtam magamról.

Pislogtam párat, hogy nem álmodom e megint ébren, és valóban a sűrűn szuszogó Lizzy-t látom magam felett. De nem, ez nem álom, ő tényleg itt van, és valóban olyan gyönyörű, szerelmes pillantással nézett le rám.

- Szeretlek – suttogtam halkan, csak hogy meg ne törjem a perc varázsát.
- Szeretlek – nyomott egy apró csókot az ajkamra. – Annyira szeretlek – mormolta hangosabban, majd, mint egy örült, hátravetette a fejét, és hárfahangon felnevetett. - Szeretlek – kiabálta, és újra megcsókolt. Majd hosszú, hosszú percekig néztük egymást, szavak nélkül is megértettük egymást, pont, mint régen.

Lizzy lemászott rólam, majd szupergyorsasággal összeszedte a ruháinkat. Amíg ő öltözött, én gyönyörködtem a látványban. A fejem alá tettem a kezem, hogy kényelmesebb legyen. Lizzy nevetgélve játszotta el a szégyenlős kislányt, és egy fa mögött folytatta az öltözködést, az én legnagyobb bánatomra. Felöltöztem én is, de csak a nadrág maradt hordható állapotban. Elégedetten konstatáltam, hogy az amúgy is szakadt pólómat Lizzy rendesen elintézte. De akármennyire boldog, és főként elégedett voltam, féltem is. Féltem attól, hogy mikor változik át ez a gyönyörű álom rémálommá. Mikor alakul át az én Lizzy-m megint azzá a hideg szörnyé, aki utál engem. Leültem a fűbe és vártam, türelmesen, és felkészülve a legrosszabbakra. Lizzy hamarosan előlépett a fa mögül, az arca komoly volt, és én tudtam, hogy ebből jó nem sülhet ki. Egy halk sóhajjal elraktároztam az előbbi csodálatos perceket, hisz ki tudja, hogy mikor lesz még egy ilyen csodálatos sziesztám. Ha egyáltalán lesz még.

- Beszélnünk kell – szólalt meg szerelmem csendesen, és leült velem szembe, a kezeit az ölébe fektette és a szemeit lesütötte.
- Mielőtt bármit is mondasz - emeltem fel mindkét kezem. – Nem bántam meg semmit sem, minden percét kiélveztem, és örökké emlékezni fogok rá, még ha soha többé nem is érhetek hozzád, és…
- Emmett, shh, Emmett, vegyél levegőt – csitított Lizzy mosolyogva, és megragadta a kezem. – Én is élveztem, jaj, de még mennyire élveztem – sütötte le a szemét megint, de a mosoly magmaradt a gyönyörű arcán. – Nem érted, én szeretlek, akármennyire is akartam ez ellen harcolni, nem tudtam, mert a szerelmem irántad nagyobb mindennél, akármi is történt velem, Matty, az újszülöttség, nem számít. Mert Jasper rávilágított valami nagyon fontosra, még ha nem is mondta ki, éreztem. Éreztem, hogy bármeddig is harcolok az érzéseim ellen, nem győzhetek, a mi szerelmünk legyőzhetetlen, és halhatatlan – felnézett rám, a rubin szemeiben felismertem azt a régi fényt, ami anno az eszemet vette, és majdnem hangosan felkurjantottam. - Tudom, most ez nevetségesen fog hangzani, de az emberi énem fölé kerekedett a vámpír felemen. – Halkan felkuncogott, majd folytatta. – Elvégre ösztönlények vagyunk, és az ösztön nem legyőzhető, még a mindenható vámpíroknak sem lehetséges. – megint csak lesütötte a szemét, és az ujjaimmal kezdett el játszani. – Akarsz még? – kérdezte szégyenlősen, mire most már hangosan felnevettem, felkapta a fejét, és összeszűkölt szemekkel nézett rám. A felhők fölénk gyűltek, és egyre sötétebben gombolyodtak.
- Buta, buta, Lizzy – nevettem még mindig. – Te vagy az életem, a gyermekem édesanyja, a szerelmem, a szeretőm, a legjobb barátnőm, és a legszebb nő, akit valaha is megismertem. Hogy kérdezhetsz ilyet, amikor tudod jól a választ? – A nyakamba ugrott, és szenvedélyesen csókolni kezdett, majdnem hogy megint csak lekerültek rólunk a ruhák, amikor megcsörrent egy mobil, mindketten a hang irányába kaptuk a fejünk. A telefon nem messze tőlünk csörgött, és a csengőhangból tudtam, hogy ez az enyém. Kirepülhetett a nadrágomból a heves pillanatokban. Lizzy felpattant és felvette a földről, majd felpattintotta, és a kijelzőre pillantott, majd vigyorogva megnyomta a gombot, és a füléhez emelte.
- Kéjfon – szólt bele, az én hangomat utánozva. Annyira édes volt. – Igen, Edward, átoperáltattam magam… - mondta komolyan, majd elnevette magát. – Öt perc – mondta végül, és összecsukta a mobilt.
- Jelenésünk van? – találgattam grimaszolva, mire Lizzy csak bólintott, és felém nyújtotta a mobilt.
- Alice belekiabált a telefonba, hogy a ház előtt van egy pár ruha – mondta nevetgélve, majd elkomolyodott. - Menjünk, mert a végén, még ők jönnek ide.

Kézen fogva futásnak eredtünk, és valóban öt perc alatt ott voltunk a ház előtt, a ruhánkat lecseréltük, és vigyorogva léptünk be. Az első, akit megpillantottam, az Evan volt. Nem mosolygott, csak fancsali képpel nézett, miközben a fiamat tartotta a kezében. Lizzy viszont megtorpant, és nem mozdult, csak bámult az előtte álló férfira. Vajon mit gondolhatott, mit érezhetett? A féltékenység zöldszemű szörnye megint csak felütötte a fejét. De nem volt időm, még csak Evan felé mozdulni sem, mert Esme és Alice elkapta a kezem, és a nappaliba vonszoltak, míg Lizzy, és Evan kint maradtak. A fenébe is, hallani akarom, hogy mit beszélnek – morgolódtam magamban, mire Edward megszólalt.

- Na mi van tesó, megint a féltékenység, pedig csak pár perce vagy megint férfi – nevette vidáman, mire én elmosolyodtam, és minden kiment a fejemből, csak vissza akartam vágni a nagyarcú fivéremnek.
- Öcskös, én még akkor is férfiasabb lennék nálad, ha kasztrálnának – nevettem vidáman, mire Edward is felnevetett.

Boldog voltam, és még az a ficsúr sem tudta elvenni tőlem a boldogságom. Edward épp valami csípőset akart hozzám vágni, amikor Alice halkan felsikított, majd Lizzy hangját is meghallottuk, amint Matty nevét kiáltja. Azonnal az előtérbe rohantunk, és megláttunk a sikolyok okát…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés