- Bizony Marcus, itt a vége – hallottam, egy csilingelő női hangot, és a következő pillanatban valaki kupán vágta valamivel, amitől megtántorodott, és elengedett. Alec egyből a karjaiba zárt, én meg zokogva borultam a nyakába.
- Alice? – szólt ledöbbenten Quil, én meg az említett felé néztem. Marcus közben összeszedte magát,és megindult Alice felé. De én gyorsan kapcsoltam, és a porbomba felé ugrottam,majd ahogy elértem megnyomtam a gombot és Marcusnak dobtam. A labda egyből robbant, és Marcus üvöltve a földre rogyott, fehér porral beterítve. Ezután két farkas már nem tudom hogy kik mert már elég sokkos állapotomban voltam, és Alice percek alatt egy marék port csináltak Marcusból és meg elborzadva meredtem a füstoszlopra. Éreztem hogy a kezemet végigvágta egy éles kő amikor elestem, és most folyt belőle a vér.
- Au – motyogtam késve, mire Alec egyből mellém térdelt.
- Ness, mi a baj? – kérdezte de a következő pillanatban már ő is tudta. A szeme ha még lehet feketébb lett és összeszorította az állkapcsát.
- Vérzel – szűrte ki a fogai között a szavakat, és hátrébb húzódott, de én megragadtam a csuklóját.
- Stella… ne – morogta, de én nem engedtem el. A csuklómat a szája elé emeltem.
- Gyerünk Alec! Szükséged van rá! – mondtam,mire rémülten húzódott hátrébb és még jobban összeszorította a száját.
- Ne csináld! Ne… - nyöszörögte. – Stella, meg foglak ölni…
- Bízom benned Alec! Nem hagyom hogy szenvedj! – mondtam és még közelebb emeltem a kezemet a szájához. Hallottam hogy Jacob felszisszen.
- Stella! Megőrültél? – kérdezte és megindult felém, de Alice az útját állta.
- Na de Alice… - makogta meglepetten.
- Jake, ilyen állapotban nem jut el a reptérre sem. Meg kell próbálniuk…
- De megölheti Alice! Vagy átváltoztatja,és azt nem…nem szabad! Ő nem lehet olyan! – mondta Jake kétségbeesetten.
- Csak akkor változik át, ha közvetlenül megharapja. Akkor nem ha csak iszik belőle – magyarázta Alice, de Jake csak a fejét rázta.
- Túl nagy a kockázat. Nem lehet – mondta most már hangosabban.
- Nem érdekel Jacob!- kiáltottam rá, mire döbbent arcot vágott, és megint Alecre néztem akinek a szemében vívódást láttam. Már nem nagyon tudott uralkodni magán.
- Alec szeretlek, és bízom benned – suttogtam könnyes szemekkel. A szemembe nézett, amíg közelebb jött, majd megfogta a csuklómat és a szájához emelte. Ahogy a fogai átszakítottak a csuklómon a bőrt, éles fájdalmat éreztem, de utána ez megszűnt,és a helyét valami kellemes, bizsergető érzés vette át. Már nem éreztem a csuklómban a fájdalmat, csak azt az elmagyarázhatatlan érzést, hogy az övé vagyok,és ő meg az enyém. Lehunytam a szememet és átadtam magamat az érzésnek. Ahogy a vérem átáramlott belé, mintha a lelkébe láttam volna. Éreztem a fájdalmát, de annál nagyobb volt az irántam érzett szeretete. Úgy éreztem örömmel várnám a halált, ha azt ő hozná el nekem. Ha választani kellene, így halnék meg. Szinte kábult állapotba estem. Aztán az érzés hirtelen elmúlt, és a fejem kitisztult. Alec ölében feküdtem, aki ijedten nézett le rám. A szája az én véremtől vöröslött, és mintha visszatért volna belé az élet. Igaz a szemei most vöröses árnyalatúak voltak, de a lila karikák eltűntek alóla, és a repedések is selyem finomságú arcáról.
- Máris jobban nézel ki – mondtam,mire megkönnyebbülten elmosolyodott.
- Jó vagy? – kérdezte aggodalmasan. Lassan felültem,és bár a fejem kóválygott a vérveszteségtől, egyéb bajom nem volt. A kezem egy darab ronggyal át volt kötözve. Ránéztem angyalarcára, ami most még gyönyörűbbnek tűnt, és elmosolyodtam.
- Tökéletesen – ő is elmosolyodott, majd lehajolt, és ajkát az enyémhez érintette, leheletkönnyűen, mintha porcelánból lennék és fél hogy összetör. De ez nekem nem volt elég. Túl sokáig volt távol ahhoz hogy ennyi elég legyen nekem. Karomat szorosan a nyaka köré fontam és ajkamat az ő kőkemény ajkához préseltem. Válaszul magához húzott, és mohón falta az ajkaimat. Valaki hangosan megköszörülte a torkát,mire Alec vonakodva elhúzódott.
- Bocsi srácok, hogy megzavarom a bulit, de jobb lesz eltűnni mielőtt a vámpírcsorda felébred – mondta Jake és a hangja gúnyos volt. Láttam az arcán hogy visszatért a régi maszk.
- Igaza van, menjünk – mondta Alice. Felálltunk Alecel.
- Ugorj fel a hátamra – mondta, mire értetlenül meredtem rá.
- He? – kérdeztem mire elnevette magát, és a hátára kapott. A következő pillanatban már száguldottunk is…
¤¤¤

Nem nagyon tudom megmondani mi volt a repülőn, mert szinte az egész utat átaludtam. Nagyon kimerített ez az egész dolog, és azt sem tudom mikor aludtam utoljára három óránál többet, így Alec karjaiban aludtam el. Kezei hol az arcomat, hol a hajamat cirógatták, és ez még jobban elálmosított. Jane és Jenna hátul ültek, jó messze a vérfarkasoktól. Nem voltak velük kibékülve, zavarta őket a jelenlétük, ellentétben Alecel, aki nagyon hamar hozzájuk szokott. Sethel még beszélgetett is. Jacob aki Quil mellett ült, egész végig csak hallgatott és mogorván meredt maga elé. Semmit sem tudtam leolvasni az arcáról, mert egy kemény és sötét maszk mögé bujtatta minden érzelmét. Nem tudtam mi baja lehet, de zavart hogy megint olyan mint amikor megismerkedtünk. Akárhányszor találkozott a tekintetünk, gyorsan elkapta a fejét. Alice előttünk ült és amikor éppen nem aludtam elmesélte, hogy volt egy látomása rólam, hogy Aro…nos megölt, és nem várta meg amíg beteljesedik így gépre szállt és éppen időben ért oda. A többieknek semmit sem mondott mert már nem volt rá ideje, de abban biztos volt hogy teljesen ki lesznek akadva. Főleg Renesmee, ha megtudja Jake hova ment. De az említett látványosan úgy tett mintha ezt meg sem hallotta volna, és kifelé bámult az ablakon. Dióhéjban elmeséltem Alecnek hogy ismerkedtem meg Cullenékkel, és hogy Renesmee mennyire kísértetiesen hasonlít rám. Erre csak kérdőn húzta fel a szemöldökét, de én azt mondtam neki hogy majd meglátod. Utána megint elaludtam,és úgy tíz perccel ezelőtt keltem fel, Embry nevetésére. Valamit Sethel ökörködtek hátul. Ahogy megmozdultam Alec felém fordította a fejét. Nem tudom mi járhatott az eszében, de a tekintete valahogy szomorú volt, de gyorsan rendezte a vonásait.
- Hogy aludtál? – kérdezte mosolyogva. Megdörzsöltem a szememet, és nyújtóztam egyet.
- Egész jól, ahhoz képest hogy egy repülőn vagyunk – motyogtam.
- Hát igen, nem egy luxusgép – mondta pimaszul vigyorogva. Annyira örültem hogy mosolyogni látom. A szemei vörösesbarnán csillogtak, és az arca is élénkebb lett. Ujjaimmal végigszántottam, selymes barna haján, majd az arcán. Olyan jó volt újra magam mellett érezni,és tudni hogy semmi baja. Közelebb húzott magához és gyengéden megcsókolt. Rövid de mégis édes, és lágy csók volt. Mosolyogva bújtam hozzá.
- Nagyon hiányoztál – motyogtam a mellkasába. Éreztem ahogy ajkaival megérinti a fejem búbját.
- Te nekem még jobban – suttogta, és éreztem ahogy hűvös lehelete végigjárja az egész fejbőrömet.
- Kedves utasaink, kérem kössék be biztonsági öveiket. Két perc múlva landolunk. – szólt egy női hang a hangszórókból. Miután a gép leért, Alice egy nagy sóhajjal szállt le róla. Volt egy látomása, amiben nem kis letolást kapott,és úgy gondolta, jobb előbb túlesni rajta. Mi Alecel utolsóknak szálltunk le. Úgy gondoltam hogy mindenki el lesz foglalva a többiekkel és ránk senki sem fog figyelni,mert engem annyira nem ismernek, Alec pedig elvileg az ellenségük volt.
- Gyere – suttogtam halkan Alec fülébe, és a kijárat felé kezdtem el vonszolni. Halkan kuncogott, de azért követett. És ez a kis hang, ez a kuncogás annyira felvidított. Amikor megláttam abba a cellába zárva, azt hittem soha többé nem fog nevetni. És most olyan felszabadult volt. Láttam ahogy Esmee éppen Alicet szidja, és láttam Samet is aki dühösen meredt Quilre és a többi vérfarkasra, kivétel Jake, mert őt nem láttam sehol sem. Elsunnyogtunk a poggyásztartók mellett,és már majdnem elértük a kijáratot, amikor valaki az utunkat állta.
- Mégis hová igyekeztek ti ketten? Hm? Azt hiszem van egy kis mesélni valótok – meredt ránk Rose csípőre tett kézzel.
- Mi csak… - kezdtem de közbevágott.
- Ó, tudom én. Azt hittétek csak úgy meglóghattok, amíg a többiek Alicet meg a farkasokat szidják – kacagott fel. Elvigyorodtam.
- Igazából, pont erre készültünk. – vallottam be mosolyogva. Mellém lépett és megölelt. Ez annyira meglepett hogy elfelejtettem visszaölelni. Alec is kérdőn nézett ránk, de én csak a fejemet ráztam hogy fogalmam sincs mi van.
- Azt hittem nem jösztök vissza. – szipogta. Most Rosalie komolyan sírt? – Eddig te voltál az akit tényleg jó fejnek találok, erre elmész megöletni magadat. Ez nem volt szép – mondta és elengedett. Meglepetten néztem rá.
- Nem tudtam hogy ennyire kedvelsz. Alice azt mondta nem nagyon vagy az a barátkozós típus. – magyaráztam.
- Tudom – sóhajtott – De te szimpatikus vagy – mosolyodott el. Ekkor jutott eszembe hogy Alec is ott van.
- Rose ő itt Alec…
- Tudom ki ő. Megpróbált megölni – mondta nem túl kedvesen. Csúnyán néztem rá.
- Öhm… Rosalie…én tényleg sajnálom, de hidd el megváltoztam – mondta Alec. Rosenak megrándult a szája széle, de megpróbált továbbra is hideg hangon beszélni.
- Tudom, Stella mondta. De tudod azt bizonyítani is kell, úgyhogy majd meglátjuk – mondta, de hallani lehetett a hangján hogy megenyhült. Alec elvigyorodott, amitől előbukkantak fehér fogai. Nem is tudom lehet e valaki nála is szebb.
- Be fogom bizonyítani – mondta, és kezet nyújtott Rosalienak, aki elfogadta azt. Ekkor Rose a peron felé kapta a tekintetét és felmordult.
- Nem mondtad hogy a fél Volturit magaddal hozod – sziszegte mérgesen. Arra néztem amerre ő. És már láttam is amit ő. Jane és Jenna idegenkedve állt a peron déli részén.
- Öhm.. hát igen. Jane a testvérem, Jenna meg hát igazából őt nem igazán szívlelem… de megpróbált segíteni – vallotta be vonakodva. Rose csak a szemét forgatta.
- Ez a két pszichopata nem fog nálunk lakni az biztos – mondta határozottan. Kettőt mondott? Ezek szerint…
- Akkor én nem számítok pszichopatának? – kérdezte Alec az egyik szemöldökét ívesen felvonva.
- Mondjuk inkább úgy hogy te javuló félben lévő pszichopata vagy akit az egyik barátnőm kezel – mondta Rose szem forgatva. Alec gyöngyözően felkacagott,én meg örömmel hallgattam ezt a kedves kis hangot.
- Oké – mondta kuncogva – Amúgy sem hiszem hogy jól éreznék magukat ott. Mármint azok után hogy… tudod, ami hat éve történt. – magyarázta, mire Rose csak bólintott. Ezután Rosalieval visszamentünk a többiekhez, akiktől szintén kaptunk egy fejmosást. Nagy meglepetésemre mindannyian kedvesen üdvözölték Alecet. Persze Emmett az csak Emmett marad. Ő ugyanis úgy kezdete a bemutatkozást hogy „ Üdv a világos oldalon” Erre csak a szememet forgattam. Renesmeet nem láttam sehol, úgy ahogy Jacobot sem. Biztos most valahol örülnek a másiknak, és Renesmee Jacobot pátyolgatja vagy ilyesmi. Ez így van rendjén, hiszen ő a barátnője, és neki kell törődnie vele. Jenna és Jane eltűntek. Alec azt mondta hogy Jane elment valamilyen házat keresni a közelben ahol lakhatnak majd, de engem a hideg rázott a gondolattól hogy Alec egy házban legyen azzal a Jennával, így megkérdeztem miért nem költözik a Cullen házba. Azt mondta valahogy nem tudna ott lakni, de Edward végül rábeszélte, így most ott fog lakni. De az igaz nagy probléma az, hogy valahogy be kell adnom anyának hogy nem akarok visszamenni Olaszországba. Azt mondom majd, hogy itt akarok maradni nagyival. Megpróbálom valahogy rávenni hogy ő is költözzön ide, de ha nem költözik az se baj, mert a Volturi őt nem ismeri. De nekem itt kell maradnom ha törik ha szakad. Most érkeztünk meg a Cullen házhoz. Olyan furcsa volt hogy itt hó van, Olaszországba meg majd megsültem.
- Ejha – füttyentett Alec, amikor meglátta a hatalmas házat, üvegablakokkal.
- Jó mi? – röhögött Emmett és vállon veregette ahogy elsétált mellette.
- Az nem kifejezés. Ez bazi nagy – motyogta Alec és ahogy felnézett a házra a napsugarak megcsillantak a bőrén. Én csak szájtátva bámultam rá,és nem tudtam beérni a látvánnyal. Ő annyira tökéletes volt. Nem tudom mivel érdemeltem ki egy ekkora csodát mint ő. Észrevette hogy őt bámulom és elmosolyodott, majd adott egy puszit a számra.
- Csukd be, mert belerepül valami – kuncogott, mire én csak elpirultam.
- Héj Volturi! – kiáltott le Emmett az emeletről. Mind a ketten felnéztünk. – Gyere,megmutatom a szobádat – Alec felém fordult.
- Menj csak! Én megkeresem Alicet – mondtam és bíztatóan meglöktem.
- Nem leszek sokáig – mondta majd gyors puszit nyomott a számra és már ott sem volt. Igazából nem is akartam megkeresni Alicet, csak mondtam valamit. Inkább arrébb mentem, kicsit távol a háztól és leültem egy farönkre. Nem telt el sok idő és veszekedés foszlányai ütötték meg a fülemet. Kicsit beljebb jött az erdőből. Nem akartam közelebb menni, így jobban füleltem.
- Mégis hogy jutott eszedbe odamenni?! Miért nem szóltál? – kiáltott egy női hang. Megismertem benne a saját hangomat, így csak is Renesmee lehetett.
- Mégis mit mondtam volna? Hogy gyere velem? – kiáltott vissza Jake.
- Nem! Nem kellett volna odamenned! Egyszerű – ordított vissza Nessie.
- És akkor hagytam volna Stellát egyedül odamenni hogy meghaljon? – Jake már nagyon dühös lehetett, mert remegett a hangja.
- Ha annyira hülye hogy odamenjen akkor igen! Te meg egyszerűen csak mész ezután a hülye kis liba után!– válaszolt magából kikelve Renesmee. Most már bennem is felment a pumpa. Hogy jön ahhoz hogy engem le hülye libázzon?
- Lehet hogy külsőre hasonlítotok, de ő teljesen más mint te vagy!– sziszegte Jake és ezután már csak egy reccsenő hangot hallottam majd egy vonyítást. Jake átváltozott. Teljesen ledöbbentettek a szavai. Most komolyan engem védett meg a barátnője helyett? Mégis mi baja van? Lassan felálltam és vissza akartam menni a házhoz, de valaki már állt előttem. Felnéztem az arcába, és egy dühtől izzó szempárba néztem bele, ami kísértetiesen hasonlított az enyémhez…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés