"- A Volturi... Eldöntötték... Három nap - nézett rám riadtan."
- Kik jönnek? - szaladtak le a többiek is.
- Aro, Marcus, Jane, Demetri és Alec.
- Biztos? - kérdezte Rosalie. Már megint egy lépessel előttem van, mert ő többet tud mint én. 
- Igen, egész biztos.
- Szerintem ide is befognak nézni - gondolkodott Nessie.
- A farkasok pár óra múlva ide jönnek, hogy beszéljük meg a részleteket, ismerkedjünk meg az új tagokkal - lépett be az ajtón Edward. Vajon hogy néznek ki a farkasok?
- Jól van, addig foglaljunk helyet - ült le Carlisle egy fotelbe. Mindenki elfoglalt egy helyet, és elkezdtek beszélgetni egymással, ám nekem nem volt kedvem, ezért csak ültem, miközben gondolkodtam. Lehetséges hogy pár nap múlva végünk, de mi van, ha a Volturi nem fog ide betérni. Mi van ha csak fölöslegesen aggódunk?
- Nagyon is jogos az aggodalmunk, Aro is jön, ami azt jelenti hogy biztos van valami, amit személyesen kell elintézzen, mert csak nagyon ritkán hagyják el Olaszországot - szólt be Edward a gondolataimba. Eddy, lennél szíves egyedül hagyni a fejembe? - néztem rá csúnyán, mire rögtön elfoglalta magát. 
Olaszországból ide utazni, azért az nem semmi. De mi van ha nem tudnak semmit rólunk? Mi van, ha csak azt a vámpírt akarják elintézni, talán Arónak is van kedve jönni. Abszurd gondolat, tudom, azonban én nem értem a többiek aggodalmát. Edward azt mondta, mikor egyszer elmesélte a történetet Bellaval, hogy a Volturi sohasem jött véletlenül. Egyszer a vámpír hadsereg miatt, aztán meg Nessie miatt, mert azt hitték hogy ő egy halhatatlan gyerek. Akkor most miért jönnének? Nem olyan régóta tudtuk meg Cullenék titkát, még nem juthatott a Volturik fülébe. Szerintem nem kellene ekkora felhajtást rendezni, a farkasokat is felkészítjük a... mire? A semmire, mert nekem nagyon az az érzésem hogy nem lesz itt semmi. Csak ha nem jönnének pofa vizitre, talán kíváncsiak hogy mi történik még a Cullen famíliával, amit kétlek, mert ugye Aro megígérte hogy egy ideig nem fogják Cullennéket zaklatni.
- Nincs igazad - mondta megint Edward.
- Honnan tudod? 
- Miben nincs igazad? - kérdezte Rosalie tőlem.
- Talán nem biztos hogy a Volturi ide is elfog jutni - mondtam. - Mi van, ha csak Arónak van valami fontos elintézni valója, hiszen eddig is mindig volt egy okuk, amiért ide jöttek. Most nincs. Nem tudhatják hogy elmondtátok nekünk hogy vámpírok vagytok, Belláról is akkor szereztek tudomást, mikor megmentette Edwardot - magyaráztam.
- Igazad lehet - maszírozta az állát Carlisle.
- Akkor fölöslegesen aggódtunk? - pattant fel Bella idegesen.
- Ezt nem mondtam, ez csak elmélet - védtem meg magam.
- Nem jönnek ide - szólalt meg Alice ködös tekintettel. - Eldöntötték hogy hova mennek, de rólunk nem tudnak - tért vissza közénk Szerelmem.
- Ti most szórakoztok? - háborodott fel Isabella. - Egyszer azt mondjátok hogy meg fogunk halni, most meg azt hogy téves riasztás. És mindez miattuk - mutatott rám és húgomra.- Csak a baj hozzák ránk, nem látjátok? Nem is értem mit szerettek rajtuk. 
- Bella... - jelent meg Alice előtte.
- Már a közeledbe se bírok menni, mikor tudom hogy direkt veszélybe sodrod a családunkat - prüszkölte. - Én elmentem - azzal eltűnt. 
- Még egy ilyen kirohanás, és én nem tudom hogy mit csinálok vele - kezdte Rosalie is.
- Rose, nyugi - küldtem felé egy nyugalom hullámot.
- Nyugi???? Itt cirkuszol, olyasmiért vádol amit meg sem tettünk Mégis hogy nyugodjak meg???
- Jönnek a farkasok - szólt bele Edward. Most az egyszer hálát adtam az Égnek, amiért megszólalt, mert nem túl kellemes végig hallgatni húgomat mikor felidegesíti magát. 
Kimentünk, és az erdő fái előtt, hat óriási szőrhegy állt, nagyjából olyan magasak voltak, mint én. Azért nem hittem volna hogy ilyen nagy farkasokkal van dolgunk. Az egyik, amelyik kisebb volt, nagyon ismerősnek tűnt, mikor a szemeibe néztem, mintha Brittanyt láttam volna. Megfordultak, bementek a fák közé, majd két perccel később, ember alakban jöttek ki. Alakváltók, mi? De alighogy szemügyre vehettem őket, egy mogyoróbarna hajzuhatag urott a nyakamba, s a meleg bőrről, meg az illatáról rögtön felismertem. Ő volt az, akit két és fél év alatt nem tudtam elfelejteni, az, aki annyira hiányzott nekem, és akiről annyi szép emlékem van. A legjobb barátnőm. Brittany. Szorosan öleltük egymást, míg én éreztem a többiek meglepett pillantását a hátamon. Végül, pár perc után, Brit elengedett.
- Mit keresel te itt?  - kérdeztem tőle mosolyogva.
- Te mit keresel itt? És miért vagy ilyen büdös? - fintorgott.
- Ti ismeritek egymást? - jött közelebb Alice is. Az érzelmei kuszák voltak, majdnem féltékenység áradt belőle.
- Igen, gyerekkorunkban nagyon jó barátok voltunk. De miért vagy ilyen büdös? - válaszolta legjobb barátnőm, majd ujra hozzám fordult.
- Sokat lógok Cullenékkel.
- Minek lógnál te vérszívókkal?
- Alice miatt - pillantottam Szerelmemre.
- Ugye nem... - nézett hol Alice-re, hol rám, elsápadt arccal. - Mond hogy nem...
- De igen. Szerelmes vagyok belé.
- Jasper, megtudhatnánk ki a barátnőd? - lépett közbe Carlisle. 
- Brittany vagyok - nyujtotta kedvesen kezét legjobb baratnőm a csaladfő felé. Talan nem is utálja annyira őket, igaz, Carlislet nem is lehetne utálni.
- Carlisle Cullen, ez meg a családom - rázta meg a kezét, és mutatott végig a családon. Mindenkivel egyenként megismerkedett, kivéve Rosalie-t, akivel régi barátnőkként köszöntették egymást. Csak Bella nem volt itt, amit nem is bántam. 
- Ha nem bánjátok, én... - mutogatott Edward zavarában az erdő felé, és rögtön tudtam hova megy, ezért mosolyogva bólintottam. Nem is tudom mi tűnt olyan viccesnek, csak úgy jöt hogy mosolyogjak.
- Na szóval, Jake, az a helyzet hogy... téves riasztás volt. A Volturi nem jön ide - fordult a családfő az említett felé.
- Biztos?
- Eddig mindig volt egy ok, amiért ide jöttek, de most nincs, nem tudhatnak rólunk - magyaráztam, mert ugye az én elméletem, csak eltudom úgy magyarázni hogy értse is.
- Azért mi még figyelünk. - biccentettem egyet hogy jó, majd Jacob meg a többi farkas eltűnt, csak Brittany maradt itt, és akkor, megkordult a gyomrom. Igen, már délután van, én meg nem ebédeltem.
- Gyere, csinálok neked valamit - szólt Esme, majd követtük befelé a házba. A Cullen család anyukája rögtön elém rakott egy csomó ételt, egy hadseregnek is elég lett volna, de nekem ez nem volt akadálj, hamar megettem két tányér levest, és kértem meg egy szendvicset is, mire Rosalie elkezdett ütögetni egy könyvvel.
- Hagyd már abba az evést! - kiáltott rám, mire én csak néztem rá, mint bornyu az új kapura.
- Most mi van? Éhes vagyok - válaszoltam teli szájjal.
- Csodalkozom hogy még nem lettél olyan kövér, mint egy disznó. - Ezzel befejezetnek tekintettem a "beszélgetést", ezért húgom, Emmettel együtt, felment. Befejeztem az evést, utána pedig leültem olvasni valamit. 
- És... mi történt veled az utóbbi két és fél évben? - kérdezte tőlem Brittany, gondolom láthatta hogy nem igazán foglal le az, amit olvasok.
- Nem sok minden, ide költöztünk...Ööö, találkoztunk Cullenékkel...
- Ennyi? 
- Most mit akarsz, unalmas az életem - válaszoltam roppant komolyan, mire oldalba vágott.
- Semmit sem változtál - nevetett, én meg éreztem hogy Alice nagyban figyel minket, azonban ez nem igazán érdekelt.
- Te hogy lettél alakváltó? - tettem fel azt a kérdést, ami akkor pont eszembe jutott.
- Már akkor az lettem, mikor még San Francisco-ban laktunk, ezért viselkedtem olyan furcsán. Ezért vágtam a fejedhez azokat a dolgokat - nézett rám bűnbánóan.
- Milyen dolgokat? - kérdezte Szerelmem gyorsan.